« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Az 1931. évi németországi dupla válság
The German Twin Crisis of 1931
By Isabel Schnabel
The Journal of Economic History, September 2004


A németországi iker krízis akkor tette hidegre a német gazdaságot példátlan hevességgel, amikor az egyébként is mély recesszióban betegeskedett, több mint négymillió ember veszítette el az állását és folyamatosan nőtt a politikai feszültség, az országon belül és a nemzetközi kapcsolatokban egyaránt. A német bankok heteken át a lakossági betétek tömeges kimentését tapasztalták, amely pozícióik drasztikus leromlását eredményezte.


A krízis a második legnagyobb német bank, a Danatbank csődjével tetőzött, és általános pénzpiaci pánikot okozott. Nem sokkal később a Reichbank (nemzeti bank) felfüggesztette a német Márka szabad átválthatóságát aranyba, és véget vetett az arany standard mértékének Németországban. Ettől kezdődően hosszú heteken át a német fizetési rendszer rendkívül korlátozott skálán működött. A külföldi hitelezőkkel folytatott tárgyalások a nemzeti adósság kifizetése terén haladékot eredményeztek. A következő hetekben az ország teljes mértékben fizetésképtelenné vált a külföldi hitelezők irányába.


A válság nyilvánvalóvá tette egy új bankfelügyelet és bankszektori törvény meghozatalának szükségességét, amelyek az egyik legszigorúbban szabályozott szektorrá tették a bankokét Németországban. A valódi stabilitás azonban még a második világháborút követően is csak hosszú idő után jöhetett újra létre. Az 1931-es német eseményekhez kísértetiesen hasonló folyamatok aztán az 1990-es évek skandináv és ázsiai krízisei során is megismétlődtek, s éppen ez adja az akkori folyamatok mai áttekintésének aktualitását.


1931 májusában a sorra nyilvánosságra kerülő politikai és pénzügyi rossz hírek egymást múlták felül. A domináns témákat a Danatbank és a Nordwolle (akkoriban az ország legjelentősebb textilipari cége – a szerk.) helyzetének megoldása, másrészről a financiális krízis adták. Minden érintett intézmény esetében a külföldi betétesek gyors spekulációkba és vagyonmentési kísérletekbe kezdtek. Mindezekkel párhuzamosan, ezeket tetőzve alakult a politikai, parlamentáris krízis, amely ugyanakkor a Reichbank helyzetére is döntő hatással volt.


A központi pénzintézet fenntartotta szigorát, miközben az aranyfedezet 59,5 százalékról 48,8%-ra esett kevesebb mint fél hónap alatt, mely meggyőzte a Reichbankot, hogy 2 százalékponttal emelje a diszkont rátát. Ezzel egyidejűleg a bankok tovább szenvedtek a pénzbetétek kivonásától, és a központi pénzintézet kénytelen volt nagy összegű számlák sorát diszkontálni, hogy átláthatóan tartsa a bankszektort.


Mindeközben az aranymérték 40-ra süllyedt, és a Reichsbank újabb diszkont szigorítási csomagok mellett döntött (ezek azonban csak Berlinen kívül léptek érvénybe). Ezek lényege az volt, hogy biztosítsa a külföldi hitelezőket, akikhez elsősorban köthetőek voltak a nagy bankintézetek hitelei, s akik most érdekeltségeik kimentésén gondolkodtak. A Danabank csődjét követően a Reichbank kialakította a külföldi szövetségesektől érkező támogatások fogadórendszerét, valamint biztosította a csődbe jutott pénzintézet összes betétesét abban a reményben, hogy a válság nem terjed át más bankokra.


Ekkor már azonban késő volt, a teljes bankszektori pánik valamivel még meg is előzte a Danabank esetét, és a többi pénzintézet is sorra jelentette be saját működésképtelenségét – a nagyobbak közül a Dresner Bank bizonyult a legsúlyosabb esetnek.








© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány