« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Megosztott egység
A divided Union
A survey of the European Union
Economist, September 25th – October 1st 2004


Az Európai Unió napjainkban többet teljesít mint valaha, ám ezúttal talán túl is növi kereteit.

2004-ben a kontinens visszatérhet a háború és megosztottság előtti időkbe. Az európai alapító atyák eszméi, Jean Monnet és társai célkitűzései ugyanis sohasem voltak ennyire közel a megvalósuláshoz, mint ma.

A mai Európa békéje és virágzása egybevág egy teljesen új politikai és gazdasági szervezet felemelkedésével. A kettő közötti kapcsolatba vetett hiten alapul a brüsszeli bürokrácia mindig töretlen hite. Persze, leggyakrabban ez a hit nélkülözi az alapot. Az európai hatalmak közötti békét ugyanis az Egyesült Államok hadserege teremtette meg a második világháború után, a gazdasági virágzást pedig ugyanannak köszönheti a kontinens, mint aminek Amerika és Ázsia: a szabad piacnak. Mint ahogyan Kelet-Európa, Spanyolország és Portugália demokratikus forradalmai sem Brüsszelnek köszönhetőek.

Sokak szerint épp ellenkezőleg: az Európai Unió hátráltatja a gazdasági és társadalmi előrelépést a megvétózhatatlan brüsszeli döntéshozatali rendszerrel. Tény, az euroszkeptikusok számára (például Nagy Britanniában) ez a rendszer szolgáltatja a legjelentősebb érvet: a nemzeti kormányzat jogainak megcsorbítása. Különösen abban az időben, amikor Britannia jelentős belső gondokkal küzd, a problémák könnyen Brüsszel számlájára írhatók. A brit kritikusok azt is megjegyzik, hogy az Unió egyre inkább kedvez a felesleges intézményi túlburjánzásnak, amely egyesek szerint egyenesen elnyeli az európai gazdaságot. Ennek eredményeként pedig olyan konfliktussorozat jelentkezhet a tagállamok között, amely kisvártatva pusztító csapást mérhet az egész integrációra nézvést.

Az ilyen és ehhez hasonló félelmekkel szemben azonban az Unió jelenleg szárnyal, és egyre több ország dönt a csatlakozási folyamat megkezdése mellett. Eddigi legnagyobb bővülését idén májusban tíz új tagország felvételével bonyolította le, az előzetes várakozásokkal némileg ellentétben – zökkenőmentesen. Bár a most csatlakozott poszt-kommunista államok nem Brüsszelnek köszönhették felszabadulásukat, egyértelműen az európai integrációban látják demokratikus rendszerük megerősítésének garanciáit, az esélyt a tartósan növekvő gazdaságra és a politika modernizálására. Ugyanezen megfontolásokból várakozik a kapuknál a teljes Balkán és Törökország is. A bővítés mindenesetre éppen eléggé próbára teszi majd Brüsszelt, és várhatóan láthatóvá válik, mit várhatunk a következő évtizedtől: hatékony együttműködést vagy cselekvőképtelenséget.

Ugyanakkor ez a bővítés kétséget kizáróan távolabbra tolja a politikai unió megvalósulásának lehetőségét. Az integráció „terjeszkedése” és „mélyülése” ugyanis a kívánalmakkal ellentétben nem jár együtt egymással (bár ez a tapasztalat az elmúlt öt évben halványulni látszik a közös pénz és az európai alkotmány bevezetésével). Gazdaságilag elmondható, hogy az EU messze elmarad az Egyesült Államok teljesítményétől, s ugyanígy csak irigyelheti Kína és India dinamizmusát. Politikailag a tagországok egymás nyakát szorongatják – hol az iraki szerepvállalás, hol az Euró menedzselése kapcsán.

Kutatások arra mutatnak rá, hogy az Európai Unió számos jelenlegi nehézsége az integráció egykori sikereire vezethető vissza. A háború utáni Európában a tartós béke megteremtése és a jólét biztosítása sürgető és nehéz feladat volt, amely súlyos áldozatokkal járt az országok számára. Most, ötven év Nyugat-európai jólét után legalább ennyire sürgető feladat a megfelelő rendszer kiépítése a volt szocialista országokkal – ám a nemzeti tradíciók az elmúlt évtizedeknek köszönhetően mindezt igen nehezen élik meg. Talán csakugyan elkerülhetetlen a hasadás. A hasadás azonban nem feltétlenül katasztrófa, jelenthet akár egy többrétegű integrációt is, ahol a különböző országok az egyesülés különböző szintjeit teszik magukévá –érdekeiknek megfelelően. Ugyanakkor természetesen egy sötétebb jövő lehetősége is fennáll. Egy olyan Európáé, ahol újfent egymással rivalizáló blokkok jelennek meg – ahogy a történelemben annyiszor. A legfontosabb azonban, hogy béke legyen a kontinensen.




© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány