Vajon miért ódzkodnak az európaiak az ingázástól, a rugalmas munkavállalástól? Attól, hogy „oda menjenek, ahol a munkahelyek vannak”? Ez a rugalmatlanság egy a legnagyobb akadályok közül, amelyek egy dinamikusabb Európa létrejöttét gátolják.

A németországi munkanélküli-segélyező irodák manapság azt konstatálják: a munka nem tartozik azok közé a dolgok közé, amelyekért a németek hajlandóak lennének messzebbre utazni vagy éppen lakhelyet változtatni – ehelyett otthon várják (és kapják) a segélyről szóló csekkeket. S mindez nem csupán a Szövetségi Köztársaságra jellemző, de igaz tulajdonképpen egész Európára. Az európaiak nem szeretnek szűkebb pátriájukon túl munka után nézni, még akkor sem, ha olyan „munkanélküli-övezetekben” élnek, mint Dél-Olaszország vagy egyes délnémet tartományok.

A közgazdászok egyre gyakrabban ismételgetik ezen immobilis tradíció negatív hatásait. A jelenség az IMF egykori vezetője, Michael Camdessus szerint egyes helyeken, így Franciaországban már „munkadeficitként” (work deficit) jelenik meg. A legtöbb európai vezető tisztában van azzal, hogy a világ leggyorsabban fejlődő gazdaságai – mint a kínai vagy az amerikai – nagymértékben a munkaerő mobilitásának köszönhetik dinamizmusukat. Az Európai Bizottság új elnöke, Durao Barroso immár prioritásként tervezi kezelni a munkaerőrugalmasság reformját. Az ún. Lisszaboni Folyamat célkitűzéseinek eléréséhez (ti. hogy 2010-re az EU váljon a világ legversenyképesebb gazdasági térségévé) ez valóban nélkülözhetetlen és megoldandó kérdés.

Az erre vonatkozó európai kutatások azt is megjegyzik, hogy a munkaerő mobilitása nem csupán a munkanélküliség visszaszorításában hozna rég várt eredményeket, de friss munkaerőt jelentene elmaradottabb régióban, és új típusú tudást ott, ahol erre már jó ideje szükség lenne.

Ahogyan az az Egyesült Államokban is jellemző. A Szilícium-völgy és a hozzá hasonló projektek évről évre több tízezernyi új munkavállalót alkalmaznak. A siker titka tehát a vérfrissítés (new blood). Az Egyesült Államokban 2000-ben a munkavállalók mintegy 30%-a váltott az új év beköszöntével új munkahelyre, míg ugyanez az arány Európában mindössze 16%. Az európaiaknak mindössze 1,4%-a változtat régiót egy évben, az Egyesült Államokban ez a szám 5,4%.

A jelenség legfőbb oka minden bizonnyal az, hogy a lakosság nincs hozzászokva ehhez a lehetőséghez. Még olyan kis távolságokon is ódzkodik – már az útiköltség kifizetésétől is –, mint a Bochum és Köln közötti 80 kilométer. Ugyanakkor a kontinens egyre egységesebbé válik, és az új generációknak már kevesebb gondot okoz a rugalmasság, a távolságok legyőzése. Ehhez azonban nekik is segítségre van szükségük: az oktatás, a diplomák problémamentes elismeréséért a tagállamok között, valamint az egészségügyi és szociális ellátás zökkenőmentes hozzáférhetősége érdekében.