Az IMF-elnök Michael Camdessus 13 éves munkája során nagyrészt sikerrel dolgozta ki a kicsapongó költségvetési magatartás elleni szankciókat. A kidolgozott politika iránti szkepticizmus és kritikák azonban ma feléledni látszanak Európa-szerte – még Camdessus hazájában, Franciaországban is.

Az új hangvétel és hozzáállás oka természetesen az európai országok gyenge gazdasági teljesítménye, ami miatt képtelenek teljesíteni a korábban előirányozott rátákat, és néhány esetben súlyosan túlköltekező költségvetési magatartásra kényszerülnek. Camdessus pedig az európai politikai elitek számára nehezen vállalható, radikális változtatásokat sürget.

A német pénzügyminiszter, Hans Eichel októberben elsőként ismerte be mindezt – kijelentve, hogy Európa ambiciózus célja, mely szerint 2010-re érje utol az Egyesült Államok gazdaságának fejlődési ütemét, nem valósul meg. Nagy-Britanniában a nyugdíjhivatal arra figyelmeztet, hogy hamarosan 12 millió új nyugdíjas lesz az országban, és a rájuk vonatkozó állami kifizetések erősen visszavethetik a szigetország versenyképességét. A negatívumok sora a legtöbb ország példáival folytatható lenne.

Tény, Európa jó része az elmúlt húsz esztendőt kétségek között töltötte. A kontinens legtöbb mutatója rossz irányba mozdult el, a növekedés messze elmarad az Egyesült Államokétól és Ázsia legnagyobb részétől. Az első kritikus lépést talán Franciaország tette meg, amikor 1997-ben a munkaórák fokozatos növelését kezdte meg – elsőként jelentve ki, hogy az európaiaknak igenis többet kell dolgozniuk, nem pedig – ahogy a szakszervezetek hangsúlyozzák – egyre kevesebbet.

Ha az öreg kontinens tartós gyógyszert kíván találni gazdasági gyengélkedésére, Európának mindenekelőtt fel kell készítenie közvéleményét az eddiginél radikálisabb reformfolyamatokra. Következő lépésben már gyakorlati programokra van szükség. Olyasmire, mint amit Nicolas Sarközy (még francia gazdasági miniszterként) tett, amikor újra napirendre tűzte a camdessusi elvek megvalósítását. Olaszországban Silvio Berlusconi jelentősen felgyorsította a privatizációt, Németországban pedig Gerhard Schroeder igyekszik keresztülvinni Agenda2010 nevű reformcsomagját – vállalva a jóléti állam egyes pilléreinek átmeneti meggyengítését is.

Utóbbi fejlemények jelzik, hogy ha nem is gyors tempóban, de valami végre megmozdult Európában.