A litván főváros, Vilnius és az ország második legnagyobb települése, Kaunas között félúton találjuk Elektrenai települést. A szovjet korszak egykori fontos ipari központja a rendszerváltozás után nyomorra ítéltetett, ma azonban a májusi európai uniós csatlakozás ígéri a település megmentését. Az elektrenai erőművek Brüsszel megítélése szerint hasonlóan veszélyesek Csernobilhoz, ezért a teljes átalakításukra szólította fel Litvániát még a csatlakozás előtt. Ellenkező esetben magát a litván EU-csatlakozást is kérdésessé tették. A következő két esztendő alatt így mintegy 285 millió euróból teljesen átalakítják a Baltikum legnagyobb energiaszolgáltatóját. Az átalakítás azonban minden bizonnyal százak elbocsátását eredményezi majd, mely – lévén egyetlen munkalehetőség a régióban – újabb tartós szociális válság képét vetíti előre.

Elektrenai a szovjet államok közötti együttműködés mintaképének készült. Mint a csehországi Kuncice vagy a Lengyel Nowa Huta, Elektrenai is a szocializmus egy szerencsétlenül tervezett reklámfogása volt egyenlakótelepekkel s – az erőteljesen katolikus Litvániában – templom nélkül. Azonban éppen ennek köszönhetően a Szovjetunió egész területéről érkeztek látogatók a kommunista tervezés és kivitelezés megcsodálására. Bár az 1991-es függetlenséget követően széles körű tervek születtek a város jövőjét illetően, megvalósulni szinte semmi sem valósult meg belőlük. Sőt, a szovjet korszak propagandacélú szórakoztatóegységei, a zene, a színek, a vidámpark mára mind a múlté. A helyieknek ugyanis nincs pénzük ezek fenntartására, az egykor kedvelt turistaközpont pedig a rendszerváltással és az ipari leépüléssel elvesztette szerepét.

Az elektrenai lakosság ma már tervek helyett egyszerűen és javíthatatlanul borúlátó. A szovjet éra üzleti lehetőségeit, a szegénység egykori sikeres felszámolását emlegetik annak ellenére, hogy az 5,3%-os munkanélküliségi ráta még az országos átlag felét sem haladja meg. A kedvetlenségben semmiféle változást nem jelentett az európai csatlakozás utáni időszak. Annak ellenére sem, hogy a lakosság igen jelentős reményeket táplált az új munkahelyek, új lehetőségek születése terén. Az immár elkerülhetetlenül meginduló privatizáció azonban csupán 2-300 munkahely megszűnését látszik garantálni. Ma már egyedül a helyi fiatalság látja úgy, hogy kizárólag erre építheti jövőjét.

Természetesen akadnak kivételek. Az erőmű egykori vezetője és az elektrenai terület polgármestere is igen erőteljesen bízik a jövőben. A várost dinamikusan növekvő „Energolandnak” álmodják, s terv a litván Disneyland létrehozása is. A valóságban a terület minden eddiginél nehezebb időszakot él át, s a helybeliek nem hisznek a régről maradt vezetőkben. Tapasztalataik ugyanis sötét közeljövőre engednek következtetni.

Tény, a kapitalizmus türelmet igényel. A nagy európai újraegyesítés mindenképpen részletekben valósul meg. Ma még létezik az útlevél-ellenőrzés, és hosszú éveknek kell eltelnie, amíg Elektrenai polgárai euróval fizethetnek a környékbeli üzletekben. A szabad és működő piachoz vezető út hosszú, s könnyen lehetséges, hogy csak a legkitartóbbak képesek majd sikerként megélni a szükségszerű fejlődést.