A közelmúltban újra megvilágításba került egy ősi félelem, a népességcsökkenés réme (Phillip Longman: The Global Baby Bust, Foreign Affairs, July/August 2004). Ez a jelenség időről időre a politikai érdeklődés középpontjába került korábban is (pl.: a porosz háborúk során Franciaországban, később az 1930-as, majd 40-es években, még később az 1973-as olajválság kapcsán is).

A ma Amerikája ismét nyugtalan – legyen szó globális terrorizmusról vagy a gazdaság helyzetéről. Ezek sorát bővíti a demográfiai jelenségek okozta különböző jóslatok napvilágra kerülése (pl.: Longman).

Longman szerint a termékenység növekedése a modern állam megerősödését eredményezi, szemben a konzervatív típusú berendezkedéssel. Szerinte a fejlődő országokban a kormányok képesek lehetnek élni a demográfiai növekedés előnyeivel, amennyiben kompatibilissé tehetik a családi életet és a munkával töltött időt. A jóslatnak ez mindenképpen fontos pontja, melyre időről időre érdemes lesz majd visszatérni. Mind mellette, mind vele szemben akadnak ugyanis tapasztalatok. A demográfiai krízist ugyanakkor sorskérdésnek és jövőt alapvetően befolyásoló negatív tendenciának tartja Longman.

Alapvetően két nagy probléma van a szerző téziseivel. Mindenekelőtt bizonytalan kapcsolatra alapoz a termékenység, illetve a politika és a gazdaság között – ezt tudniillik nem minden példa támasztja alá egyértelműen. Szintén vitatható következtetésre jut az öregedő társadalmakkal kapcsolatban, mert túlzott jelentőséget tulajdonít egy-egy kiragadott példának.

A fő probléma tulajdonképpen az, hogy nem tudunk eleget ahhoz, hogy fenntartások nélkül elfogadjuk Longman következtetéseit.

Populáris metaforák használata helyett, mint „populációs bomba”, „születés-ínség” stb., vegyük tudomásul, hogy a demográfiai változások nem mások, mint a társadalmak tektonikus lemezeinek elmozdulásai. Összehasonlítva a politika, a gazdaság és a technológia változásaival, a demográfiai növekedés kifejezetten lassúnak mondható. A társadalmaknak hosszú időre van szükségük, hogy a bennük végbemenő változásokat pontosan a helyükön tudjuk kezelni. Mivel azonban a fentiek jelenlegi tempójú fejlődése miatt képtelenség megjósolni, mi várható 50 vagy 100 év múlva, a megalapozott analízis szinte lehetetlen.

Ennél sokkal inkább racionális, ha figyelembe vesszük azt a rendkívül bonyolult kölcsönhatási rendszert, amely a demográfia, a gazdaság és a katonaság között érzékelhető. Longman általános érvényű megállapításaival szemben némely társadalomnak egyenesen az előnyére válik az alacsony termékenységi ráta. Bár nehezen vitatható ezen mutatók jelentősége, ám a jelenlegi nemzetközi geopolitikában betöltött szerepük nem nevezhető indokoltnak. A demográfia lényeges tényező, ám korántsem annyira, amilyen mértékben a pesszimista elemzők – mint Longman is – gondolják.