Az Egyesült Nemzetek számára saját fontossága úgy tűnik, a veszélyes jelentéktelenséggel egyenlő.

Bár több ENSZ-képviselő/képviselet csendestársként cinkos a semmittevésben, ezúttal valóban nincs idő a visszafogottságra. Döntő változtatások nélkül az ENSZ-et maga alá temeti a benne lappangó, egyre kevésbé titkolt feszültség. Sajnálatos módon azonban a legtöbb olyan erő, mely változtatni tudna a szervezeten a reformok ellehetetlenítésében érdekelt. A Biztonsági Tanács állandó tagjai közül egyetlenegy sem kívánja feladni vétójogát, mely a döntő erőt jelenti számukra a döntéshozatalban. A nyugati hatalmak, melyeknek igazán szüksége lenne az ENSZ ütőképes békefenntartó erejére, más prioritásokat jelöltek ki maguk számára. Emellett az ENSZ-bürokrácia számos veteránja ódzkodik a radikális változások végigvitelétől –az egyszerű megszokás, esetenként a félénkség okán.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete számos nézőpontból csupán egy épület New Yorkban. Egy hely, ahol a nemzetek képviselői összedugják a fejüket, s tárgyalásaikon követik a nemzeti érdek által diktált útvonalat. Operatív oldalról a szervezet persze számos alapvető feladatot is ellát: segélyezés, védelem a rászoruló millióknak, vagy éppen az iraki diktátor leszerelése. Ám ugyanez a szervezet ma minden eddiginél mélyebbre látszik zuhanni, amikor alapvető egységei néznek farkasszemet a legitimáció hiányával: a Biztonsági Tanács, az Emberi Jogok Bizottsága és nem utolsó sorban a kéksisakos békefenntartó haderők. Mindezek ma egyenesen megmentésre, de mindenképpen átütő reformokra szorulnak. A második világháború győztes hatalmainak állandó BT-tagsága elkeserítően korszerűtlen. Nagy Britannia és Franciaország jelenlegi hatalmi státusa alapján jogtalanul nélkül tart igényt a világ fennhatóságának két ötödére. A jelenlegi öt állandó tag mindössze a világ népességének mintegy 29 százaléka nevében emelkedhetne szóra. A világ jelenlegi legnagyobb demokráciája (India) nincs közöttük, csakúgy, mint régióiknak meghatározói, Nigéria és Brazília sem. Nem is eszelve az iszlám világ képviseletének hiányáról. Emberi jogi határozatokat hoznak olyan államok, melyek magukat az ezeket legkevésbé figyelembe vevő országok között tudhatják (Oroszország, Kína), mindezt egy olyan állam segítségével, mely magára nézve nem tartja kötelezőnek ezen jogok betartását (USA). Amíg a mohóság, a hatalomhoz való ragaszkodás ilyen mértéket ölt, a Biztonsági Tanács gyorsan veszít egykori fényéből.

Ezzel egyidejűleg a Genfben székelő, s 53 államot tömörítő Emberi Jogok Bizottsága politikai komédiák színterévé válik. Ennek fő oka, hogy a régiók szerint kiosztott képviseleteket a Bizottságban a világ legerkölcstelenebb rezsimjei foglalják el. Példának okáért a Bizottság elnöki tisztségét 2003-ban Líbia töltötte be, idén pedig hosszú távú tagságot kapott Szudán.

Hasonlóan borús a kép a békefenntartó erők kérdésében. A kéksisakosok számos jelentős konfliktuszónában jelen vannak a világon, ám kizárólag olyanokban, ahol kiemelt nyugati gazdasági vagy biztonsági érdekek húzódnak. Nem véletlenül: a békefenntartók minden esetben hiányolják az anyagiakat a tartós béke valódi elősegítéséhez. Ha a békefenntartók „létminimumon” tartásán nem változtatnak a főbb erők, a Biztonsági Tanács újbóli csődjéhez járulnak hozzá.

Dag Hammarskjöld, az ENSZ második főtitkára szerint: a vilászervezetet nem azért hozták létre, hogy ünnepelje az emberiséget, ellenben azért, hogy megmentse azt a pokoltól.