Az emberi jellem egyik legfontosabb meghatározója a nyugtalankodásra való készség. Az idők megtanították az embert, hogy mindig legyen kész aggódni. A politikusok és az üzleti világ egyaránt vajmi kevés időt tölt az emberi aggodalom figyelembevételével. Különösen igaz ez napjaink nagy, globalizálódó vállalataira. Pedig az aggodalom és a kételyek napjaink tömegeinek döntéseiben játszanak fontos szerepet. A kétségekkel teli vállalati alkalmazott, mint a lánc egy szeme az alapokhoz való visszatérést, az újbóli önvizsgálatot javasol, amely törekvés megosztottságot szül. A szervezet pedig a problémával való szembenézés helyett inkább koncentrálni próbál eredetileg meghatározott feladataira. És az aggodalom újra és újra megjelenik.

Igaz ez a társadalomra is. Napjaink legfontosabb aggodalomkeltő fejleményei a népességrobbanás, az energiakészletek kiaknázása. Az emberek aggódnak, amiért a demográfiai tendenciák élesen ívelnek fölfelé, s bár az ember a korábbinál jóval hosszabb ideig él, ma már jóval több időset kell eltartania egy fiatalnak, mint egykoron. Másrészt félünk az energiaforrások kiapadásától, ugyanakkor ez a félelem periodikusan tér vissza a történelemben az 1850-es évektől kezdve. Miért térünk vissza időről időre az aggodalomba? Mert talán ez maradt az egyetlen lehetőség arra, hogy önmagunkkal, egymással törődjünk.