« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Még a győztes is veszíthet
Even the Winner May Be a Loser
By Justin Fox
Fortune, November 1, 2004


Bush és Kerry homlokegyenest különböző nézetei a gazdaság terén egy dologban biztosan nem hozhatnak változást: a recesszió ugyanis elkerülhetetlen.

Természetesen mindannyiunk próbál helyes következtetésre jutni, amikor arról gondolkozunk, melyik elnökjelölt végezné jobban a munkáját a Fehér Házban. Vérre menő vita dúl az iraki kérdésben, az Al-Kaida ellen vívott harc eszközein, a szövetségi költségvetés ügyén. Ám bárki nyeri is az elnöki székért vívott csatát, a következő terminusban szinte bizonyos, hogy recesszióval kell majd szembenéznie. A három évvel ezelőtt kezdődött viszontagságos gazdasági korszaknak ugyanis éppen csak a közepén járunk.

Erről természetesen egyik jelölt sem beszél kampányában. Bush és Kerry – bár sokmindenben nem értenek egyet – közös álláspontot képvisel annak tekintetében, hogy meg vannak róla győződve: a következő négy év az amerikai gazdaság erősödését jelenti majd. Bush esetében az optimizmus oka egyszerű és világos: az általa tervezett büdzsé 2005-ben 3,6%-os, 2006-ban 3,4%-os, 2007-ben 3,3%-os, 2008-ban pedig 3,2%-os GDP növekedést jósol Amerikának. Soha rosszabbat – mondhatja az átlagpolgár, miközben megfeledkezik Bush deficit-lefaragó egykori ígéreteiről és a további jelentős adócsökkentések tervéről. A kihívó John Kerry ugyan már kevésbé bocsátkozik konkrét számokba, ám egyéb tervei tökéletesen behatárolják a lehetőségeit. Az egészségügyi rendszert érintő javaslatai például elképzelhetetlenek a büdzsé újabb túlköltekezései nélkül.

Természetesen egyik jelölt sem szeret a várhatóan megoldhatatlan nehézségekkel elkedvetleníteni híveit. Ám tény, hogy a legutóbbi két expanzió rendkívül hosszúra nyúlt (10 illetve majdnem 7 esztendőre), és nehezen hihető, hogy alig három évvel a legutóbbi után újabb hasonló lendületre nyílik esély. A tapasztalatok szerint éppen az ellenkezőjére számíthatunk: a recesszió új hulláma akár holnap is megkezdődhet.

Amit Amerika 2001-ben átélt, csupán félé recesszió volt. Egyrészről az üzleti élet rég nem látott mélyrepülésbe kezdett, a vállalati bevételek zuhantak, több millióan veszítették el munkahelyeiket. Másrészt ugyanakkor azok a fogyasztók, akiket a válság nem vagy nem közvetlenül érintett, részvényeket vásároltak. A fogyasztási mutatók emelkedtek – az a mutató, amely a recessziók időszakában megközelíti a nullát, 2001-ben elérte a 2,5%-ot is. 2001 utolsó negyedévében a megtakarítások mennyisége szintén nőtt. A támadások évét követő három esztendőben aztán a GDP, a tartós cikkek fogyasztása, stb. rekordokat döntött. Amerika addigra ugyanis túlesett a recesszió egyik felén, de semmi esetre sem az egészen. Az elemzők szerint tehát a Fehér Ház régi/új lakójának immár kényszerűen szembe kell néznie a gazdasági realitásokkal, melyben a deficit lefaragása és a politikai programok végrehajtása jóval nehezebb lesz az előzetesen hangoztatottnál.





© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány