Az Egyesült Államok befektetői vezetik az eladott japán vagyon tulajdoni listáit, s ezáltal a szigetország aggodalmainak fő alanyai közé kerültek.

Az 1990-es évek elején Tokióba érkező amerikai üzletemberek a felújítható, átalakítható ingatlanok aranybányáját, valóságos befektetési paradicsomot találtak Japánban. A következő években azután – többmilliárd yen befektetés után – szűkebb esztendők következtek, köszönhetően természetesen a japán gazdasági válságnak.

Az ország legnagyobb bankjai végül nem utolsósorban amerikai befektetők tanácsaira hagyatkozva vitték véghez reformjaikat – és tették lehetővé a befektetési kedv újbóli feléledését.

A kormányzat csökkentette a kölcsönök kamatszámait és javított az egyéb kondíciókon is. A befektetési piacon nagyobb verseny és kifinomultabb üzleti stratégiák jelentek meg, főként az amerikai befektetőcsoportok (Ripplewood, Ernst and Young, stb.) részéről. Az amerikai cégek az általuk felvásárolt vállalatok vagyonának részleges eladása után 1-2-3 éves fejlesztéseket követően adnak túl rajtuk.

Olyan jelentős ingatlanok kerültek amerikai kézbe, mint a Holiday Tower (Lone Star Group), a Sea Hawk Hotel (Colony Capital Group), vagy a Fukuoka Stadion (Goldman Sachs). Az egekig szökő befektetési kedv a japán bankok legmerészebb álmait váltotta valóra, míg mások tartanak a túlzott amerikai jelenléttől.