« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Miért tűnnek ki a demokráciák?
Why Democracies Excel
By Joseph T. Siegle, Michael M. Weinstein and Morton H. Halperin
Foreign Affairs, September/October 2004


Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma szerint „a gazdasági fejlődés lehetségessé teszi a demokrácia kiépülését”. Azaz: a szegény országoknak fejlődniük kell mielőtt demokratikussá válnak. Ennek persze ellentmond a történelmi tapasztalat. A szegény demokráciák legalább olyan mértékű gazdasági növekedést produkáltak a múltban, mint a  szegény autokráciák. Ezen felül jóval nagyobb arányban kerülték el a katasztrófákat is. Ám fenti állítás nem csupán emiatt helytelen, hanem azért is, mert pocsék politikai megoldásokhoz vezethet: aláaknázhatja a harmadik világ milliói életének jobbá tételét kitűző nemzetközi erőfeszítéseket.

Miért uralkodik hát az „első a fejlődés, második a demokrácia” elmélet?

Elsősorban egy közkeletű elképzelésen nyugszik, melyet Seymour Martin Lipset szociológus és mások képviseltek mintegy fél évszázaddal ezelőtt. Eszerint a gazdasági fejlődés teremti meg a demokrácia és a kiterjedő műveltség alapfeltételeit, létrehozva egy erős középosztályt és egy szintén jelentős kozmopolita attitűdöt.

Másrészt ez a logika hosszú időn át megfelelően konform volt a világpolitikai helyzettel, nevezetesen a hidegháborúval.

Mindenekelőtt fontos leszögeznünk, mit értünk demokrácia alatt. A demokráciák közvetlen állampolgári részvétellel működő politikai rendszerek, valódi versennyel a hatalomért és annak intézményi ellenőrzésével. A definíció Ted Robert Gurrtól származik (University of Maryland, 1990), melynek alapján felállították a Polity IV indexet. Ez az éves skála a demokratikus értékek alapján helyezi el a vizsgált államokat (a legkevésbé demokratikustól a legdemokratikusabbig). A demokráciák osztályzására lehetőség van, hiszen mindenki egyetért abban, mi a társadalmilag legelőnyösebb rendszer, s hogy annak melyek a sarokkövei. Alsó értékein jelenleg Kubát, Észak-Koreát és Szudánt találjuk, míg középértékein azokat az államokat, melyek a közelmúltban a demokráciát választották: a Dominikai Köztársaság, India, Litvánia, Mozambik, Nicaragua és Szenegál, valamint más államok.

A fejlődés lehetséges társadalmi indikátorok segítségével is, mint az élet-kilátások, a hozzáférés a tiszta vízhez, a műveltségi mutatók, a mezőgazdasági teljesítmény vagy a minőségi közegészségügyi szolgáltatások. A kis anyagi mozgástérrel rendelkező fiatal demokráciák ezek segítségével hamar levetkőzhetik autokratikus örökségüket. A szegény demokráciák népessége átlagosan mintegy négy évvel tovább él a szegény autokráciák lakosságánál, s közülük 40%-kal többen jutnak középfokú tanulmányokhoz. A mezőgazdasági jövedelmek a szegény demokráciákban 20%-kal magasabbak, mint a szegény autokráciákban. Ennek egyik természetes oka, hogy a szegény országokban mintegy 70%-kal többen élnek vidéken, mint a jómódú államokban.

Az adatok részletes elemzése azt is bizonyítja, hogy az alacsony bevételekből működő (low-income) demokráciák egy további jelentős előnnyel is bírnak: sikeresebben kerülik el a nagyobb szerencsétlenségeket. Az 1960-as évek óta a szegény autokráciák kétszer akkora mértékben szenvedtek el gazdasági visszaeséseket, mint a szegény demokráciák. Ezen a spektrumon át szemlélve kitűnik, hogy a szegény autokráciák számos rapid-fejlődési periódusa csupán hirtelen kitörés, felkészülés volt a nehezebb időkre (pl.: Chile). A szegény demokráciák –szemben az autokráciákkal- nem mutattak gyorsan felfutó deficit-értékeket sem az utóbbi harminc esztendő során. Összességében tehát elmondható, hogy a szegény demokráciák jobban teljesítenek a polgáraik számára elérhető anyagi haszon generálásában, mint az autokratikus rendszerek.

A demokratikus rendszerek fölülmúlják az autokratikus országokat, mert intézményeik lehetővé teszik a hatalom megosztását és bátorítják a társadalom nyitottságát. A demokratikusan megválasztott vezetők ösztönözve vannak választóik szükségleteinek, igényeinek kielégítésére. A demokratikus fejlődés eredményeként megteremtődik az egyensúly, amely az ön-kormányzati (self-governing) rendszer legkarakteresebb jellemzője. A hatalom nem monopolizálódik egy személy vagy csoport kezében.

Ezzel szemben az autokratikus berendezkedés politikai monopóliuma szükségszerűen a gazdasági monopólium kialakulásához vezet. Csak a hatalomhoz közeli személyek és vállalkozások képesek az engedélyek, megrendelések megszerzésére, amelyek a gazdasági siker alapfeltételei. Ez csökkenti majd ellehetetleníti a versenyt csakúgy, mint az innovációt és így a gazdasági teljesítmény növelését. A politikai hatalom diktálja az oktatás, a társadalmi berendezkedés, az egyéni boldogulás útját.

A demokrácia ezzel szemben nyitott: jellemzője a társadalmi aktivitás, önszerveződés. A jogot minderre pedig törvény garantálja. Kulcskérdés az ötletek szabad piaca, melyek mindegyike hozzájárulhat a pozitív folyamatokhoz. A demokráciák az információáramlás színterei, márpedig a kommunikáció akkor a legsikeresebb, ha független csatornákon keresztül folyik. A független média magasabb ellenőrző, oknyomozó hatalommal bír például a korrupció felderítése és leleplezése terén, mint bármely más eszköz.

Létezik egy még ennél is jelentősebb előnye a demokráciáknak: tisztán látható és világos, érthető utat kínál fel az egyéni sikerhez, boldoguláshoz. A demokrácia képes változtatni saját hibáin is, erre mindig fenntartja az esélyt és a lehetőséget annak tudatában, hogy hiba bármikor bekövetkezhet.

A nemzetközi pénzügyi intézmények –talán kissé meglepő módon- nem igazán tesznek különbséget a demokráciák között segélyezés, gazdasági hozzájárulás esetén, annak ellenére sem, ha azok egymástól különböző sebességgel haladnak és különböző mérföldkőnél tartanak is a demokratizálódás útján. Ennek következményeként pedig a demokráciák jóval több támogatásban részesülhetnek, mint az autokráciák. Az Egyesült Államok kormányzatának és a nemzetközi pénzügyi intézményeknek öt új politikát kell bevezetniük a demokráciák megkülönböztető kezelésére.

• Először is a demokratikus kiválasztódás alapvető elfogadását. Ennek alapján a demokratikus berendezkedésű országoknak világos szisztémát és preferenciarendszert kell kialakítaniuk a hivatalos támogatások juttatása terén.

• Másodszor a Világbankot, az IMF-et és a regionális hitelintézeteket kárpótolni kell a demokráciák felé irányuló részrehajlás nehézségei miatt. A demokráciáknak növelni és fejlesztenie kell hitelképességüket, prioritásokat és stratégiát kell letenniük az asztalra a hitelek felvételéhez.

• Harmadszor, a „demokratizmus hatástanulmányainak” szerves részét kell képezniük a nemzetközi fejlesztési hozzájárulásoknak. Ezeknek becslést kell tartalmazniuk a főbb fejlesztési kezdeményezések várható hatékonyságáról, sikeréről. Hogy mennyiben járulhatnak hozzá a kézzel fogható gazdasági és politikai fejlődéshez.

• Negyedszer, a biztonsági célokhoz szolgáltatott segítségnek el kell különülnie a fejlesztéshez juttatott hozzájárulásoktól. Így válnak demokratizálódásuk legelején is támogathatóvá az autokratikus rendszerek. Ennek különösen fontos szerepe van a jelenlegi amerikai külpolitikában is.

• Végül ötödször, az Egyesült Államoknak kohéziós fejlődési stratégiát kell kialakítania. A szegénység enyhítésének és a fejlődés tartósításának céljai magába kell, hogy foglalják a politikai, társadalmi, biztonsági és gazdasági szempontokat is.

Mindennek a megvalósítása a különböző érdekkülönbségek elsimítását igényli, s enélkül nem is lehetséges.

Mi elutasítjuk az „első a fejlődés, második a demokrácia” elvét, mert a tapasztalat megmutatta, hogy a demokrácia képes fejlődésre ösztönözni a szegény országokat. Az „első a fejlődés” elv nem vesz tudomást a kockázatról, melyet a szegénység újratermelődése és körforgása jelent. A mi javaslatunk egy hosszú út elejét jelentené, amely ugyan nem könnyű, de sikerre vihetné a demokratizálódás globális problémáját. Ezzel pedig a harmadik világ és az Egyesült Államok problémáinak megoldásához egyszerre járulna hozzá.




© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány