Nagy Károly levelei Bártfay Lászlóhoz (1831-1838)
(A szöveget gondozta és a bevezetőt írta: Kovács Katalin)
Nagy Károly a reformkor
kevéssé ismert, de igen érdekes egyénisége, akinek életműve máig feldolgozatlan,
1797. december 6-án született Rév-Komáromban.142
Apja, Nagy Mihály gyógyszerész volt, fiát is annak szánta. Nagy Károly alapfokú
iskolái elvégzése után Komáromban, Pesten és Kolozsvárott gyógyszerészgyakornokként
dolgozott. 1819-ben Bécsbe ment, hogy gyógyszerészi oklevelét megszerezze, s
hogy mélyítse természettudományos ismereteit. Elsősorban vegyészettel foglalkozott,
1824-ben megszerezte a legmagasabb gyógyszerészi képesítést, a "doctor chemiae"
címet. Eközben tökéletesítette francia, angol és német nyelvtudását, Huszár
Benő orientalistától az arab nyelvet is megtanulta.
A matematikai és nemzetgazdasági tudományok mellett szívesen tanulmányozta a
csillagászat legfrissebb eredményeit. Ebben segítségére volt Johann Littrow,
a bécsi egyetem csillagászati obszervatóriumának igazgatója, s a budai Gellért-hegyi
Csillagvizsgáló vezetője. Nagy Károly mellette két évig Bécsben segédként részt
vett az észleletekben és ezek értékelésében. A bécsi évek alatt számos tudóssal
és magyar mágnással (többek között gróf Károlyi Lajossal, gróf Batthyány Kázmérral)
ismerkedett meg, akik gazdasági és pénzügyek intézésével bízták meg. Littrow
mellett Nikolaus Lenau költőt és Klauzál Imre kancelláriai hivatalnokot is barátjának
mondhatta. Klauzál révén került kapcsolatba a Károlyi családdal: gróf Károlyi
Lajos Nagyot főpénztárnokként, Klauzált pénzügyi tanácsosként magánszolgálatába
szerződtette.
A főurak támogatásával Nagy többször megfordult Franciaországban, Angliában és 1834-35-ben az Egyesült Államokban tartózkodott. Párizsban megismerkedett Dominique François Arago francia csillagásszal és fizikussal, akitől szintén sokat tanult. Angliában felkereste Charles Babbage matematikust, akinek munkáját kiadta a Magyar Tudományos Akadémia költségén, 600 példányban (A természetes számok logarithmai 1-től 108 000-ig. Szerkesztette Babbage Károly. Sztereotip harmadik kiadás, készült Nagy Károly felügyelete alatt. London, 1834. október 1. Magyar előszóval és bevezetéssel ellátta Nagy Károly.) Az Egyesült Államokban Jacques Lafitte francia politikus közreműködésével megismerhette az amerikai tudományos, művelődési és közgazdasági intézeteket. A Philadelphiai Filológiai Társaság rendes tagjává választotta. Az úton szerzett tapasztalatairól, élményeiről beszámolt a hazai lapokban: a Figyel-mezőben, a Társalkodóban és a Tudományos Gyűjteményben. Amerikából visszatérve Bécsben telepedett le.
1832. március 9-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, 1836. szeptember 6-án pedig a matematikai szakosztály rendes tagjává választotta a matematika terén nyújtott tevékenysége elismeréseként. Az 1835-ben Bécsben megjelent az Elemi arithmológia. Arithmographia című művének első kötetét az Akadémia 200 aranyforint jutalomdíjban részesítette. A második kötetet 1837-ben adta ki Elemi algebra. Számítás közönséges jegyekkel címmel. További két munkát is megjelentetett A kis számító, illetve A kis geometria címmel, melyek iskolai tanulók számára kívánták megkönnyíteni a számítási alapműveletek és a geometriai alapfogalmak elsajátítását. 1837-1843 között az Akadémiai Almanach asztrológiai naplójának és kalendáriumának szerkesztője. 1839-ben az Athenaeumban jelent meg cikke A magyarországi mértékek címmel, melyben a tizedes mértékrendszer hazai bevezetését javasolta.
1832-36 között gyakran megfordult Pozsonyban az országgyűlésen, ahol közelebbi kapcsolatba került Kölcsey Ferenccel, Deák Ferenccel, Klauzál Imrével, Orosz Józseffel és Batthyány Kázmérral, ez utóbbi 1835-ben meghívta gazdasági tanácsosnak bicskei birtokára. Batthyány támogatta tudományos munkásságának folytatását is. 1840-ben jelent meg az Első magyar földteke című munkája, illetve ennek mellékleteként Az égi és földtekéknek használata címet viselő műve. Megtakarított pénzén és Batthyány támogatásával 1847-ben Bicskén hozzálátott egy csillagászati obszervatórium építésének, de az 1848-49-es harcok miatt a munkálatok félbeszakadtak.
Nagy Károly szabadságharc
alatti tevékenységéről semmi közelebbit nem tudunk. A világosi fegyverletétel
után elfogták, s mint politikailag gyanús személyt Pestre hurcolták, rövid idő
után azonban szabadon engedték. 1853-ban elhagyta az országot és Párizsba költözött.
1856-ban azonban szeme megbetegedett, s egészen megvakulva tért vissza Bécsbe,
ahol némileg javult állapota. Hátralevő éveit Bécsben és Párizsban töltötte,
tovább folytatta csillagászati kutatásait. 1862-ben francia nyelven tanulmányt
jelentetett meg az üstökösökről Considérations sur les
comčtes ou élémend d`une cométologie (Paris, 1862.) címmel, 1866-ban
pedig Lipcsében jelent meg munkája a Die Sonne und die Astronomie. 1868.
március 2-án halt meg Párizsban. A Magyar Tudományos Akadémia 1876. december
18-án tartott ülésén Kondor Gusztáv mondott emlékbeszédet Nagy Károlyról.
Nagy igyekezett bekapcsolódni a kor politikai-publicisztikai küzdelmeibe is.
Az előrehaladás első lépcsőjének a népoktatás fejlesztését tekintette, erről
Csendes álnéven jelentette meg cikkeit a Pesti Hírlapban az 1840-es években.
Az elemi iskolák földrajzi és csillagászati oktatásához föld- és éggömböket
szerkesztett.
Az augsburgi
Allgemeine
Zeitungban
közölt
magyarellenes
cikkekre
válasziratot
készített,
melynek
kéziratát
1849-ben
egyik
barátja
politikai
tartalma
miatt
-
a
meghurcoltatástól
félve- elégette. 1841-ben jelent meg névtelenül Daguerréotyp címmel szatirikus,
tanító célzatú munkája, melyben negyven képben mutatja be korát. Mintha egy
fényképalbumot lapozgatnánk, úgy veszi sorra a szerző a kortársakat foglalkoztató
problémákat. Miközben bírálja az ország elmaradottságát, rendies társadalmi
és gazdasági szerkezetét, javaslatokat is ad a reformok módjára, gyakorlati
megvalósításukra vonatkozóan.
Nemcsak elméleti tevékenységet végzett a reformellenzék oldalán. Az 1830-as évek elején bekapcsolódott a magyar rendeknek az elfojtott lengyel szabadságharc menekültjeit segítő munkájába. A megyei nemesség 1831 nyarán gyűjtési akciókat szervezett, nagy lelkesedéssel fogadta a Magyarországon átutazó, emigrációba kényszerült lengyel nemeseket, ezenkívül bálokat, ünnepségeket rendeztek tiszteletükre, melyek bevételét a lengyelek javára ajánlották fel.143 Nagy Károly is a gyűjtések egyik szervezője volt, visszatérő témája ez leveleinek 1831-32-ben. De ennél többet is vállalt: a rendelkezésre álló pénzeket továbbította a rászorulóknak, menekülteket szállásolt el, útlevelet szerzett számukra.
Nagy Károly legközelebbi
barátainak egyike volt Bártfay László, aki 1797. május 6-án született Felsővadászon.
Miután 1815-ben Kassán befejezte a jogakadémiát, 1823-ban sikeres ügyvédi vizsgát
tett. 1819-ben a Károlyi család titkára és ügyésze lett. Körükben ismerkedett
meg Kisfaludy Károllyal, akihez szoros barátság fűzte. Levelezett Kazinczy Ferenccel,
barátságot kötött a kor irodalmi életének szinte valamennyi vezető személyiségével.
A Kisfaludy által 1822-ben Aurora címmel megindított lap munkatársaiból, szimpatizánsaiból
megalakult Aurora-kör számára Bártfay adott otthont pesti házában, az irodalmi
szalon az 1838-as pesti árvízig a hazai irodalmi élet egyik központja volt.
Az árvíz után Bártfay családjával a Károlyi-palotába költözött át, Károlyi György
gróf titkáraként. 1831. február 17-én a Magyar Tudományos Akadémia történeti
osztálya levelező tagjává választotta, 1832-ben pedig pénztári ellenőr lett.
A Kisfaludy Társaság alapító tagja volt. A kor irodalmi és politikai életére
nézve fontos forrást jelentenek az 1838-1841 és 1849-1851-es évekről ránk maradt
naplói, melyek
a kor hírességeinek hétköznapjait villantják
fel számunkra.144
Nagy Károly Bártfayhoz intézett
levelei a közeli barátnak szóló szókimondással és őszinteséggel tárják fel írójuk
nézeteit. Nagy Károlyban a liberális mozgalomnak a demokrata elvekhez közel
álló, radikális oldalágának jellegzetes személyiségét ismerhetjük meg: elkötelezettség
jellemzi őt a polgári átalakulás programja és a nemesi reformmozgalom iránt,
ugyanakkor határozott arisztokrácia-ellenesség és fenntartások a megyei nemesség
ellenében is. Nézetei a kor ország-gyűlési ifjúságának nézeteihez állnak leginkább
közel, 1848-49 demokratáinak igen korai hangja csendül ki soraiból. Ezt a hangot
a megfontoltság öltözetét magukra öltő korabeli röpiratokból, a közvélemény
elé szánt megnyilatkozásokból nem ismerhetjük meg- létezését azonban bizonyítják
Nagy Károly levelei is.
Nagy Károly Bártfayhoz intézett 47 levele az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának
Levelestárában található. Ezekből közlünk válogatást. A levelek feldolgozása
során a helyesírást az eredi hangalakokat megőrizve modernizáltuk. Az idegen
szavakat a Nagy Károly által használt alakban hagytuk és - ahol az szükségesnek
látszott- a főszövegben szögletes zárójelben magyaráztuk.
1.
Leveled, kedves Lacim, vevém, de te jó ember 25-dikén írsz a 17-dik Juliusról, s úgy írsz, amint kell, s köszönöm; azaz a gazemberekre és huncutokra nézve, akik a leveleket felbontják és elolvassák, s ha valamit találnak benne, ami nem kényük szerént való, úgy oda se adják: bár mind az akasztófán látnám függeni az emberiség gyilkosát!!
Nem írsz Mayerhof[f]erről s Kollerról, nesze egy rakás fizetnivaló, s kérdezd meg az embert, aki most ismét haza fog térni (okát nem tudom nyilván, de tudom, hogy nem jól tesz), hogy kifizessem-é ezeket.
Mayerhoffer 1568.50
Koller 2360.-
Sadtler Hraus[?] 170.24
4099.f 17 6 pénz
Tudod, hogy itt 1695 f-otok van a régibb számadásomból. Leküldjem-é az ezüstöt és a kocsikat, s lehet-é valakire most valamit bízni?
Hát kedvesed megérkezett-é már valahára, s hogy van? Ezt én környülállásosan akarom tudni, te gonosz ember!
Imre jobban van, de a hazai dolgokon úgy megijedt, hogy sietni akar; megnyugtattam amint lehetett, s reménylem, bolondot nem tesz. Felesége rosszabbul van, mint volt. Húgája sehogy sincs.
Az a 17-dik Julius145, kedves barátom, egy igen nevezetes nap országunkra nézve; vérrel van a históriába írva, s az agyonveretettek és megöltek árnyéka örök üldözéssel kövesse a gyilkosokat; hát nincs más mód a szegény éhest és szükséget szenvedőt nyugtatni, agyon kell azt lőni és lóval gyúrtatni? És, barátom, mit tesz az "der Hefen des Volkes" [aljanép], amit a Beobachter146 nevez?? Ezek valami ocsmán állatok, amelyek emberformába öltözvén csak nyomorúságot szereznek, vagy pedig ezek a szegények azok, akik véres verejtékükkel egész éltekben azért dolgoznak s éheznek, hogy az igazi Hefen (amely felyül úszik) kényére nyomhassa őket? Jaj, barátom! Csakugyan kételkedni kell némelykor az Istenségen. Jupiternek legalább volnának még mennykövei.
Az Úr áldjon meg, kedvesem,
legjobb áldásival, tiszteld feleségedet, barátidat. Ezt a rongyot az öreg adja
néked, s írd meg, kérlek, hogy vetted-é ezen
31-diki juliusi soraimat s írj a fizetések felől s hogy vagy, egyebet semmit,
mert különben a gaz huncutok a leveledet ide nem adják, az akasztófáravalók
már több leveleimet elvették egészen.
Csókollak
[A levél valószínű keletkezési dátuma: 1831. július 31.]
2.
Hát te, kedves Lacim, kitértél a nyomásból, hogy oly kegyetlenül káromkodsz, god dame [istenverte]! S nem tudod-é, hogy ha egy betegség 10-20 ezereket lenyom, az éhség 2 háromszázezret, a háború meg 2 vagy 3 milliomot, úgy nemsok mesterség kell hozzá 20, harmincat a másvilágba vagy 4 fal közé küldeni? Az alacson lélek, barátom, az önkényt, a despotiát megszokja s szokásból tűri, a rakás pedig alacsony lélek, a rakás pedig minden. Azt nem csudálom, hogy csudálod, miért nem találkozik csak egy is, aki ezen alávaló gaz levélbontogatásért szólna, (noha okát se szokás itt valaminek adni), de, barátom, minden levelet felbontnak ám, ha nem olyané, aki maga is csak gaz. Jaj, barátom, mely jobb sorsot érdemlene ezen gyülevész, félholt, szamár, ostoba, szardeák, kába, bohó, huncut, gaz, alávaló, bruta, oktalan, vad, ízetlen, semmirekellő, hitván, esztelen, félbolond, redves, büdös penészes, elfajult, rodhadt szarsár rakás? Ne káromkodj tehát, az eb teremtettét, ezen az akasztófának megérett kutyákon, mert különben vélem lesz dolgod, hanem írj vagy írass valami automatával minden másodnap legalább, hogy tudjam, mit csináltok s hogy vagytok. A tiszti hírek azt beszélik, hogy már mind meghaltatok Pesten, Budán s nem is bánnák, ha úgy volna, mert még tán mozogni is tunnátok[!], ha piszkálnának jól benneteket. Igen-igen nagyon örvendek-, ha még szabad örvendni -, hogy kedvesed, az én nagyon tisztelt- s ha megengeded- szeretett feleséged visszatért s karjaid közt van; megírom Miminek, aki örülni fog szegény, aki alighogy úgy [!] pár pohár vizet ivott Károly fördejében, már majd ismét oda lesz, ha a szép alföldi s megyeri híreket fogja meghallani.
Megyeren, kedves Lacim, úgy hullanak az emberek, mint az efemerek [néhány napig élő növények], s úgy látszik, hogy ez a szegény tót falu kiürül egészen; 9 nap alatt 230 ember holt meg. Mi is várjuk itt, barátom, kiterjesztett karokkal ezen áldott szép muszka presentet [ajándékot], majd odaadjuk érte neki az országot, ha kéri. A Wechslidet [váltódat] addig is elteszem, míg a 15 799 f-ot felvehetem, többet efelől nem mondok, mert csak majd ezután megyek el Figdorhoz, egyébre nékem szükségem nincs.
Az a rossz browbass [erőszakoskodó] több bajt csinált nekem, mind[!] amennyit ér. 2-szer sétált Posonba, de Megyeren sokkal jobban tetszik neki, mert Moson vármegye megijesztette s hazament: ha, barátom, ide nem csatolna, vasazna, szegezne, kötne, ragasztna ez a sok hitván morvai, bécsi s más egyéb nagyúri személyes dolog, úgy lefutnék hozzád, mint egy szélkutya (agár), nem bánnám én aztán contumaziásson akárki, én tudom, bé nem ülnék deszkabódéjába a németnek. De ezek a még eddig szűz vármegyék úgy felszoknyázták magukat, hogy annak nem fér senki lába közé. Ilyen még Moson, Komárom, Esztergom, de meddig?
Hogy pénzt adtál, barátom, Prasnovszkynak, köszönöm, azt majd külön számolom s minden iromanyaidat s contóidat majd csak valahogy általadom.
Ezek a Koller-, Mayerhof[f]er-féle emberek engemet csak bombárdálnak pénzért, kurvaannyok, úgy-é?
Servus, kedvesem, csókollak forróan
8 Aug:[1831]
4-diki leveled ma jött, s így most 4 nap kell egy levélnek, de még ez transeat [átmegy], csakhogy ideadták.
3.
Csókollak soraidért, kedves
Lacim, 4 nap jöttek idáig, t.i. 2 nap volt szükséges, hogy elolvasgassák s úgy
füstöljék ki belőle, ami az orrokba[n] kedvetlen bűz lehetne. Ami Gr[óf] Istvánékat147
illeti, én annak az Úrnak, aki a dolgokat viszi (vagy vinné?), egypár érzékeny
sort írtam, és a többek közt azt is, hogy azon sok Kontós Ember, akit itt minden
utasítás nélkül hagytak- s a pénziért kiabál, mint a nyársra fűzött-, a Károlyi
névre nem nagy becsületet hoz, akármilyen legyen
a keresztneve. (Incurabilis egy Assemblée. [gyógyíthatatlan
egy gyülekezet])
A csongrádiak, barátom,
aligha nem sietnek a Te Deummal, mint a bécsiek (inverse) a gödrökkel, amelyeket
6 héttel ezelőtt nagy bőséggel ástak; sokkal jobb lenne a Te Deumnál vigyázni,
tisztogatni, takargatni és tanulgatni és még egy-nehány gatni. Ti pest-budaiak
is elbíztátok magatokat, és miért? Azért, hogy
a betegség culminatioi pontja (astronomice mondva), azaz legnagyobb dühe elmúlt,
de nem ám a betegség maga; éppen ily szomorú példa Galícia (ha szomorú példa
kell akármire, találsz eleget az Ausztriai Monarchiában). Nincs egyéb mód, barátom,
mint házról házra vizsgálni a betegeket és [az] azoknak látszókat és mind valamennyit
meggyógyítani.
Lásd, barátom,
itt a dolgot methodice veszik, mert tanul ám az ember, ha sokat lát,
sokat hall, sokat érez, ha nem tanul is. Úgy p.o. amint említém,
előre vermeket ástak valami egyszázadára a népességnek,
szép mélyen és négyszegűen. Szinte öröm
volt a jövő lakhelyét szemlélnie a németnek.
Azután, barátom, kikergették az embereket a városból,
azokat t.i., akik csak a kezükkel szokták eddig kenyereket keresni,
így valami 10 ezer olyan úgynevezett népsepreit
kisepertek,
s ami megmaradt, majd csupa rationalis lény, kivévén hogy a sült csirkét tenné
istenének, ha nem szégyenlené magát a Bramináktól. Azután, barátom, egy rakás
ispotályokat csinálta; az egészségfenntartási egyesület nevébe[n] ezekre publice
koldultak nyomtatva- egy igen szép módja az uralkodásnak-, amit a koldus pénzből
nem elégíthettek ki, azért adósok maradnak. Némelyek azt mondják, hogy a békoldult
pénz másnak kell olyanforma zsebpénzre, mint ti adtatok Benczének. Ez meglévén,
barátom, nagy bőséggel 8 nap egymás után a város és külső városok minden szegében
fényes és nagy processiokat [egyházi körmeneteket] tartottak, jó hideg szélbe[n],
és úgy hívták nagy nyughatatlansággal az ellenséget. No, már most elhiheted,
barátom, hogy tovább ennyi kérésnek ellent nem állhatott a cholera és végre
a szíves meghívásnak engedett. De a poltron [gyáva, szájhős] már most fut tőle;
a doctorok (orvosok), barátom, előrefutottak, és alacson szökedelem magaviseletek
a megvetésnél és üldözésnél egyebet nem várhat. Ezen degenerált, hitván institutum
más organisátiót kíván, mert miolta
a zsidókat is bévették keblekbe- akik jól tudják, mit kell kezdeni, hogy pénzt
keressenek-, ugyanazon szent tűz öntötte el mindegyik mellyét, amely Jeruzsálemet
végre elemésztette. A papok, barátom, jólelkű, emberi érzelmű, drága szívességű
őrzőangyalok, a csengettyűvel, a tömjénnel csak járnak s sietnek, hogy el ne
mulasszák- nem tudom, a holtat-é vagy a taxákat [adókat]-, de hogy embertársai
lelki segédjeket még tovább is használhassák, nem nyúlnak a beteghez, hanem
hosszú fogókat csináltattak magoknak, evvel adnak ostyát az ajtón bé
s mennek egy máshoz. Az ispotályoknak különös nagy
haszna van, mert míg
a szegény betegeket kicepelik, addig már félholtak, s nincs
nagy gondra többé szükség, ha valaki más bajba[n]
van, azt is kicepelik és úgy bánnak véle, mint
a többivel. Innén mondják azután, hogy más
betegség is cholerába[n] végződik. Proficiat [Majd
kiderül], ne csudáld majd, barátom, ha így a gödrök
teli lesznek, mert azokat hiába nem akarták ásni.
Ládd, barátom, hogy érik a nemzetek iparkodások és tökéletességek célját, ki- tán Szolón vagy Montesquieu - tudott volna azon hegedülő, táncoló, eszkába kovácsoló víg cigánynemzetnek analógusabb foglalatosságot adni az akasztásnál?
Kazinczy emléke nékem örök emlék, könnyeket néki, de záporesőt sírnék, barátom, a lengyel szabadságért. Győzött a vad, győzni fog tovább is, s érezzük maholnap koszorúi nyomát.
Barátom, a te replicád nem lehet egyéb, mint széplelkű, tiszta szívű és előre is csókollak érte, de nem félsz, hogy felfordítom tökfejemmel? Te nékem mindég egy kedves Ritter [lovag] vagy, akárki részére harcolsz, és ha szép Dirne [szajha] nem vagyok is, a győzedelem jutalmát, ha több csókban állna is, szívesen neked adom.
Tiszteld, csókold kedvesidet
barátinkat
ölellek
15. 7ber [szeptember] 831.
4.
Olvasd el csak, kedves barátom, a tegnapi (24 7ber [szeptember]) bécsi újság első lapját. Courjosus [érdekes] dolgokat fogsz benne találni, és annyival is furcsábbakat, mint tudod, hogy az itti újságok a kormányszarószék diametralis (áltmérői) organumai. Az itt kimondott princípiumok szerént a júliusba[n] agyonlőtt pestiek polgárkoszorút vagy emlékkövet érdemeltek, mert előre látván azt, amit a bécsi bölcsesség nagy hasrágás után most itt kinyomott, a hazát egy nagy veszelytől menték meg, amint az alkalmatlan cordont széjjelverték. Az egész alkotmány, barátom, egy nevezetes bélyege az alacson lappangó mellékes és undorodást okozó jesuitismusnak: Azt teszem csak hozzá, hogy az, ami localis (Bécset illeti), merő hazugság, az egész népesség szemébe tett szemtelen hazugság abban.
Ti is úgy tesztek, kedves barátom, mint- mások. A sok jószívű a holtak lajstromára teszi azt, akit szeret, úgy szeret, hogy az örök boldogságot kívánja neki. A megholt rakás közt egy nevezetes ember sincs. Ha ezt valaki meghallja, azt véli majd, hogy ez csupa galantéria [előzékenység] a cholerától, de ha mind valamennyi is ad patres megy [meghal], megint csak azt mondom, hogy egy nevezetes se holt meg, e[z] megint gorombaság, fogja felelni.
Mit akarsz te, barátom, a könyvek könyvével? (Alcoran [Korán]) Majd arra a gondolatra hoztál, hogy az ángoly bibliai társoság148 tagja vagy, és egynehány actiád [részvényed] rosszul fizeti az interest [kamatot]. Ha ebben a régi könyvben örök igazságok vannak, annál több benne az örök hazugság is, az a mi bajunk, barátom, hogy 1800 esztendő olta jobbat nem tudtunk öszvefirkálni.
Te minden pitypottyért megharagszol, barátom, mint most arra a szegény Gazettére bosszonkodsz. Az olyan emberre, barátom, mint ezen újság Redactora (Genoud149), igen nagy szüksége van az úgynevezett 5 nagyhatalomnak, és az annál inkább hasznos, miolta láttuk, hogy a francia tüzet a legjobb vízipuskával oltani. (Place Vendome). Olyanok is most ezek a franciák, barátom, mintha Perrier150 mind valamennyit hideg vízzel kristélyozta volna meg. De majd megint megmelegszenek azok és nemsokára megfordítják a rudat. Azonban, barátom, azon locska-fecske nem jött oly messziről, mint Paris, és az újságokba[n] nyoma sincs; az ilyen hírek (és még más egyebek is) egyenesen egy idevaló fabrikába[n] készülnek, mégpedig durván az Udvari Magyar Cancellárián, s úgy sémítódnak és fényesítődnek azután ki az Echo által, &&&.
Benneteket, barátom, nagyon kívánnék látni, s ha a cordont felbontják, le is futok, ha csak egy órára is, hozzátok, és megnézlek benneteket, hogy mit csináltok, mert csinálnotok kell valamit, ha mindjárt rongyos gatyát fódoztok is. A te confusus Confutziusod egy szardeák, és majd olyan confusus, mint én, aki egyszer kalendáriomot, másszor nyugtatványt, egyszer a Kometákról [üstökösökről], másszor a farkokról, egyszer a Sublimior Mathesisba[?], másszor az inferiör ...ba firkál, fecseg. Az én embereimről semmit se tudok, 9 napja, hogy levelet nem vettem. Éppen most olvasom, hogy 21-dikbe[n] Megyeren a tiszttartó házát felgyújtották, és elégett egy más szomszéddal együtt. Klauzál háza (a keleti szomszéd) megmentetett.
Servus, csókollak számtalan
tisztelem kedvesidet
25 7ber[szeptember] 831.
Nincs a ministrans151 primásnak candidálva [jelölve]?
5.
Tudom, hogy örvendni fogsz, kedves Lacim, ha az új leveleket látni fogod, én is ugrottam egyet, barátom, s oly jólesett szegény fejemnek, mint a setét felhőkkel küzdő hajósnak végre a polaris [sarkcsillag] ragyogása. Az igaz, hogy csekély fény ez, Lacim, de mégis az és legalább nagyobbra emlékeztet.
Mostani korunk nem ón- vagy vaspor, hanem csupa ópium, s amint részegek, úgy lusták is vagyunk, s csak nyughatatlan érezzük, hogy valami nyom bennünket anélkül, hogy tudnánk magunkon segítni; s igen jól lehetne bennünket többi európai társainkkal a macskához hasonlítni, akinek hólyagot kötöttek a farkára, vagy még szebben egy kutyához, kinek podexét [ülepét] terpentin olajjal kenték bé; s ezen utolsók csupa ángolyok, mert az Reformbill152 a terpentinolaj. Az elsők inkább franciák, s a hólyag Fülep Lajos. Igen szép más ily aestheticai hasonlításokat lehetne a többi csoportokról is tenni, de majd még a hydránál utálatosabb férgekre találnánk, jobb pedig az undorodást kerülni. A te Hollingered oly kegyes volt, hogy a 6 fpengő aláírási árát Shak[e]sp[ea]r[e-]t, éppen egy kis idő alatt 10 forintra méltóztatott emelni, annyit pedig nem ér; de igen reménylem, hogy rövid idő alatt vagy az egész könyvtára antiquarice adódik el, vagy ismét megalázza magát s öt forintért is a nyakunkba veti. Ismérem jól a szép madarakat, s mivel oly nagy szükséged nincs reá, kedves Lacim, engedd meg, hogy legalább egy pár forintot részedre megkímélhessek. Míg itt neked firkálok, kedves Lacim, a mi kedves német hazánkfiai cifra ruhákban mászkálnak s ólálkodnak. Már jó ideje, hogy tanulgatták, hogy lehet a legnagyobb büszkeség mellett port nyalni s egyebet. Odamennek hazánk 350-400 válogatottjai, s amint csak szégyenítést várhatnak, majd elhozzák még magokkal mind a hazafiaik, mind a német, mind más nemzet megvetését. De jólesik az ostobáknak, akik érezvén alacson lelkeket s velőtlen koponyájok szalmakönnyűségét, ott kereskednek, ahol még kevesebb van; igen megérdemlik a német megvetését, mert mint ítélet nélkül lévő műszerek, gyáva játékivá váltak uroknak. Uroknak mondom, mert a rabságot anyjok tejivel szívták bé, s igen jól béillenek alattvalóknak. S így állanak tehát szembe[n] a szamarak, többi hazafiaikkal? S majd tetteiket szégyenlvén még azt védni is fogják, s mélyebben gyökereztetik a civódás mérgét. Így mutatta meg most a magyar, hogy nem érdemli, ha a külföld, ha a jobb és szabadabb ember őt észreveszi, nem érdemli, hogy a nemzet nevet viselje. S így vált egynehány servilis lélek az egész haza gyalázatjára, s amely csekélynek is tetszene a dolog, oly szörnyű következésű az magában, s eléggé megmutatja, hogy egy oly nemzet, akivel ily módon lehet comediázni, messze van még azon céltól, amelyet az emberiség elérni törekedik. És hogy örvend, hogy tapsol a markába azon egykét Sátán, mely könnyen szerez a nemzetben egyenetlenséget, részrehajlókat, hazaárulókat, mely könnyen csinálhat minden intésére lázadást, ha egy oly része megy az országnak- mint a disznó, ostobául- legelső hívására. Jaj néked, Magyarország, ha nem tudsz magyar lenni!
Miska meg kis Koch153 ezersze[r] csókolnak, én is, kedvesidet nagyon tisztelem, barátinkat számtalan csókolom. Az Úr áldjon meg benneteket, s mentsen meg a némettől, muszkától
Servus
5 Mars 832.
6.
Te egy igen becsületes ember vagy, kedves Lacim, hogy tulajdon hibádat el-esméred, de igen csókolásra méltó, hogy azonnal írsz is, mihelyt a meggyőződés lelkiesméreted egy kicsit bosszontja. Azonban én se igen sok levéllel gyűjtöttem dolgod, miolta elmentem, és nem is volt jogom tőled sokat várni. Most már meggyűlt a bajod, tehát én is egy rakás kérdéssel zaklatlak.
1. Megkaptad-é Helmeczy Miska óratokját?
2. Bécsinálta-é az órát a mechanicus?
3. Azon voyage [utazás] [...]strolabe egy füzetjében 2 rajz volt téve a gőzmachináról. Vajon kézhez vette-é azt a m[é]lt[ósá]g[o]s gróf? Ezen rajzokat Miska csinálta hamarjában, aki titeket csókol és Mödlingbe[n] lakik, Brühl mellett. Reménylem, hogy ott megerősödik.
4. Megkaptad-é azt, ami a tiéd volt,
és 5ször a Rosenthalnak szóló táskát? Ez a Rosenthal ember tán nincs is Pesten. Mert különben ő oly fiú, aki mindjárt ír, mégpedig igen conscientiose[n] [lelkiismeretesen] ír minden irkafirkára.
Koch, kedves Lacim, még nincs itt, és nem is tudni, mikor lesz.
Az a pecsét a te íróasztalod posztóján kitisztítandó lesz, barátom, és nem lesz szükség azt lenyúzni s más posztót tenni reá.
Az igaz, hogy neked egy infamis [gyalázatosan rossz] hegyes és poros utcád van, de que a faire [mit lehet tenni]? Ha a városba mész az újonnan elrontott házhoz, ott még több porhoz lehet szerencséd.
A gőzmachina, barátom, aligha complet nem lesz, a számok el voltak cserélve, és a tárgyak más ládába[n] lesznek. S így minden bajnak vége, csak azt petyegem szünetlen, hogy senki se merjen valamihez hozzá is nyúlni, különben pert indítok a fejére, s tudom, hogy az oly dolog végét semmi becsületes ember el nem éri- a propos ösmeritek ti már azt a kis Brochurt [röpiratot]: Eine Stimme aus Ungarn154, ebben igen furcsa dolgok (curjosa) vannak. Ez a némettótdiák magyar ember nagyon haragszik a 1830-diki gyűlés 8-dik articulusára155, s azt mondja, hogy az egy igen ostoba törvény, amely valakit egy nyelv megtanulására kénszerít. Ha igaza van a mi hazánkra, tehát azt a jövendő megmutatja s ha ezen törvény a természet ellen van, úgyis elenyész, ha az nem effectuálható [hajható végre]. Azonban az ő privát ideája igen megengedhető, és azt phylantropicusnak is lehetne gondolni, csakhogy a fő dolgot mégis elfelejtette az öreg. Azt t. i., hogy ha a mi, anélkül is beteges, representationk [képviseletünk] és törvénykezésünk, meg tanításunk módja sohase fog meggyógyulni, ha a recepteket oly nyelveken írják, amelyeket nem érti minden. Ha az a szó: nemzetiség semmi, úgy az öregnek igaza van. De akkor nem lesz Magyarország, hanem 44 és 50 grad [fok] szélesség és 32-44 szélesség közt Európában lesz egy darab föld, amelyet 8féle nyelvet beszélő csoport fogja lakni, és ezek végre külön diétát, külön minisztereket és külön törvényeket fognak kérni, vagy éppen annyi külön respublicát képzelni. Az öreg gondolatja szerént sok tetemes jobbítások volnának béhozandók, de az Istenre kérem, hogy lehetne már 8féle nyelven jobbításokat hozni egy hazában. Úgy látom, hogy az öreg úr ezt nemigen gondolá meg, kivált midőn az Academiáról szól- akinek az írását dedicálja-, s akire nagyon haragszik, mivel még eddig csodát nem tett; azt véli, hogy oly Academia (Nemzeti Academia) is felállhatna, ahol mindenféle nyelven beszélnek és írnak. Ezen abszurditást tovább nem akarom fejtegetni, mert ezt az öreg maga is jól érezné, ha eszibe jutna, hogy még affélét Amerikába[n] is szégyenlene valaki mondani.
A könyvecskében azonban sok oly kificamodások vannak, amelyeket már megszoktunk, s a temérdek sok rossz oldalai hazai állapotunknak nyersen vannak illetve. Látszik legalább, hogy a sok hibát lassan-lassan több kezdi érezni, s így majd jön a segítség is, csakhogy az ilyenforma írók igen a generalisatiót [általánosítást] kedvelik, s a mostani könnyű methodus szerént kevéssel sokat mondanak, s azt mondják, amit már ezerszer hallottunk. A sajtó szabadságát nagyon vitatja, de erről egy egész értekezés kell, amelyet én feltettem magamban, hogy imígy-amúgy öszvefirkálom; az ezen tárgyról írt munkák valóban derekak, de hazánkra más tekintetek vezetik a közönséges javaslás haszonvétét. Ami a magyar nyelv ápolgatását s kiterjesztését illeti, az igen meglehet, hogy egy nehéz és tán köszönet vagy inkább jó és tartós következés nélkül való munka- de kötelesség. Erről is kell egy mély, de nem oly Hitel-forma értekezés, mert megingatja a nemzetet. A mostani időben a nemzetek is úgy halnak, mint az egyes ember.
Tudod már, ugye, hogy a franciák ismét bolondulnak. Egyébként azt nem nevezhetem, mert egy oly ész nélkül való szamár, ostoba revolutiót vagy inkább öldöklést eszes nemzetnek vagy népnek nem lehet tulajdonítni. Ez egy csupa mánia, én azt gondolom, hogy ez a szar nép mind valamennyi egy mészárszékből termett, hogy oly kutya módra ok nélkül egymást mardossa s marcingálja; majd meglátják, hogy vezeti ez őket bizonyos rabságra, addig is lófasz a seggükbe a szamaraknak. Napoleont nekik vagy Tamerlánt156, az észnek úgyse tudják hasznát venni.
Monachiumban is egy pár
ezret agyonlövetett Wrede, amint ma írják levelekben, és egy szörnyű toldulás,
lázadás volt a városban.157 Ez mind, barátom,
nem a szabadság útja. A német predicatorokat, mint Würth úr majd lassan-lassan
megcsípik és megkurtítják, mert ők is elszarták a kalapácsnyelet. Erről is egy
értekezés kell, mégpedig egy classikus, kivált hazánkra nézve: Mely úton lehet
a népeknek mind a természet, mind az ész parancsai szerént vérontás nélkül elébbmenni?-
az értekezés címlapja. Én, barátom, ami engem illet, semmit sem tudok. Úgynevezett
útitársam tán nem kap levelet, azonban meg fogja maga próbálni személyesen július
elején. Igen-igen furcsa dolog ám az, barátom, hogy még a közönséges, szokott,
legális útnak se eresztették kérését. Mindenesetre, ha látod, a legnagyobb,
a legscrupulosusabb vigyázatot és figyelmet ajánlj néki minden lépéseiben, minden
beszédében, mert körül van véve, s legjobb barátjának látszó szomszédja is .......
Különben Morvában
a mi dolgaink egy újítást kívánnak, s majd
az egész 3 uradalmi gazdaságbeli tisztség változást
fog szenvedni. S ha az meglesz, már jó előre preveniált
[megelőzte] az én emberem, hogy ittlétem elmúlhatatlan
szükséges lesz; így hát magad is látod, barátom,
hogy én semmit sem tudok, hanem
a serpenyő inkább a nemre hajul.
Tegnap vettem a T[udós] Társaság titoknokától158 egy törlőt, amelyben 1. régi szavak kiszedését, 2. valami munkát kíván. Ad 1[un]um én majd csak passive maradok, hacsak phoeníciai vagy chaldei szavakat nem keresek, ad secundum vederemo [majd meglátjuk], eredeti munkát az ember nem ráz ki gatyája ráncából, s oly aprólék históriával meg nem fognak elégedni. Azonban valaminél éppen ülök, s noha az más nyelven akart készülni, megtróbáljuk[!], hogy veszi az magát ki magyarul- azaz- wie wird es sich ausnehmen, úgy-é jó eléadás? Ha valakivel beszélsz, barátom, aki az említett titoknak úrral öszvejön, kérlek, mondd meg neki, hogy azt a matematikus munkát, amelynek bírálását vagy inkább censurálását nékem szánták, valahogy általad adják fel, azt én szívesen áltnézem még most, továbbá Isten tudja, mi lesz.
Ostrowsky159 írt tegnap Parisból, és igen szívesen tisztel benneteket, megtalálta barátjait s jól van. Azt írja, hogy tán egy kis időre Londonba megy, igen meglehet, hogy azon comitée-val, amely (amint azt az újságokban olvastad) Campbell160 által a parlamentnek egy petitiót ád bé a lengyel dologban. A szegény igen szomorú, és sokat szenved, de baját az ő természetire hárítja, és csak a tanulásban reményli a komor gondolatok elhárítását, szomorúsága enyhülését. Én a filozófiát és a históriát ajánlottam neki, amely egyedül az ő lelkéhez és mindenéhez illik, noha se egyik, se a másik őt fel nem fogja vidítni. Azonban igen bajos azt állítani, hogy csak a víg ember boldog, én már sok szerencsétlen korhelyt esmértem, s azt találom, hogy a komor ér többet és tesz többet.
Servus, kedves barátom
ezerszer csókollak
tiszteld kedvesed
Írd meg mindjárt, vetted-é ezen cameleont.
13 Junius 832.
7.
Tudom, vetted már levelemet, kedves Lackóm, s mérgelődtél is már rajta eleget. Noha, barátom, én nagyon sajnálom, hogy azt neked írtam, mindamellett még egyszer megírnám ugyanazt, mert az igazságból egy szót se lehet levonni. Hogy én néked egy képrajzot nem küldök természeti nagyságban, annak az az oka, hogy mégse akarnám, hogy úgy járj, mint én (azaz oly nagyot pottyannál), másfelől meg, barátom, igen lelkiörömmel vevém észre, hogy a te szép és nemes lelked, melyet én sohase fogok eléggé s annyira szeretni tudni, mint az azt kívánja, érdemli, a mézet szereti, s csupán azt szereti szedni az élet virágjaiból. Itt fekszik, barátom, az én a természet eleibe vetett kesztyűm, s örökké fog az elkezdett (rég elkezdett) harc tartani. Már p. o. azt kérdem, miért mutatja, fitogtatja, dicsekszi büszkén, elémbe veti megvetőleg, fordítja gúnyolva, hinti kacagva oly rakás ember azt, amit más felebarátja előtt rejt, dug, titkol, tagad? Nem átok-é ez, barátom? De csak tűrjünk.
A te szíves soraidban (18 Aug) a szegénység hijanját említed, s ez, amint mondod, itt bőven van. Érzelmeim, barátom, igen komorak, s a szóforgatást félbehagyom. Nincs szomorúbb, szerencsétlenebb szempillantatja a gondolkodó lénynek (ezek, barátom, mind régi históriák), mint azon kérdést fogja fel: Mire teremtetett a teremtetett? Mi az emberi nemzet célja? Mely feltételek alatt feleljen meg a természet törvényeinek? S ha, barátom, azon lelkierővel, amellyel- plusz-mínusz- hasonlóink bírtak, mi bírunk, a kérdéseket megfejtjük, jön a legrémítőbb kérdés: Miért nem egyez meg a valóság a feltételekkel? Feltélekkel, mondom, mert ha azok törvények (természeté) volnának, csak egyféle lehetne a következés is: boldogító. Ausztrália lakosi, barátom, nem többek még állatoknál. Afrikáé alig bújt ki a legnagyobb vadságból. Az ásiai lakos már az emberi, testi érzelmek kívánságinak eleget tud tenni. Európa népe a tudományok és mesterségek minden adományival él. Amerika egy része az emberiség minden jussait kifejtette s használja. Meg tudnád te nékem mondani, barátom, hol boldogabb az ember? Tán sophistának és vakmerőnek is tartasz, ha én a szembetűnő különbségek mellett is azt állítom, hogy mindenütt egyformán boldogtalan, különböző okokból boldogtalan. Ez egy más átok, barátom. Tűrjünk.
Mindazon ítélmény, mely vagy az individualitásból vagy a megfogó erőből származik, semmiesetre se alkalmaztatható az egész emberi nemzetre, és minden hasonlítvány, melyet a népek közt teszünk, balítéletekre vezet. Itt, barátom, az egyes erő, az akarat, az iparkodás majdnem semmi (0), s az egésznek kell szükségképp (ez törvény) kifejlődni. Egészen más azon tekintet, barátom, amelyet a józan ész és elme kíván. Itt ezen kérdések forognak: Mely természetűek egy vagy más nemzetnek tetemes, őt leginkább nyomó (érezhetően, fájdalmasan) bajai, és miképp lehetne azokon segélni? Már itt minden, még oly csekély segítség is nyom a társaság mértekén. Itt meg a nagy baj van, hogy 1. nem oly könnyű az orvosságot megtalálni, 2. kevés az orvos, és 3. az interessék [érdekek] hatalmas játéka egy majdnem győzhetetlen valami.
Anglia, barátom, Európának ezen fényes példája egy batkával se boldogabb a mi szegény setét hazánknál, de az én tekintetem szerént sokkal boldogtalanabb. (Ez paradoxnak látszik lenni, de majd annak idejébe[n] okaimat s észrevételeimet eléadom.) Ezen axiómát nyomba[n] követi egy másik. Hazánk sokkal közelebb áll egy jobb helyezéshez, mint Anglia, és könnyebben juthat ennél egy neméhez az úgynevezett boldogságnak. De hogy ezen állítások egészen üresen ne álljanak, itt egy pár hasonlítást hozok elé.
Nemzetünk kifejlődésének mérhetetlen tére van. Anglia visszaesik.
A tudományok és mesterségek nálunk nagy haszonnal fogják a társaság minden kívánatait elégíteni. Itt már nincs mit előhozniok.
Anglia kereskedése és gazdagsága csökken, béfolyása a kontinentális dolgokba lassan-lassan múl. Minden más ország nyer.
A magyar nemzet elnyomása történetbeli, az angolyé szisztematikus és tanult - még a nevezetes sajtószabadsága is hatalmasan dolgozott mindeddig azon és dolgoz is, és ha ezt úgy tudnák az uralkodók, mint én, azonnal béhoznák nálunk is.
Nálunk a sokféle vallás maga is nagy segéde lesz egykor a közönséges szabadságnak, itt az egy tökéletesen elnyomta előítéleteivel a lelkeket.
Az ángoly aristocratia erős, mert értelmes; a magyar tudatlan és gyenge, az ángoly meg nem szabadul tőle egyhamar, mert királya erős egybeértésben van avval, nálunk az aristocrata első inasa a királynak. Ez jó.
A magyar nem tudja, mi baja, s az égtől várja a jobb időt. Az ángoly érzi fájdalmát, de nem tud magán segíteni; az egész világ látja, hogy az ily reformok által (ha minden esztendőben is jönne egy) még sok század kell, míg az angoly emancipálja magát, és a szegény ember azt gondolja, hogy Lord Brougham, Lord Grey, Lord Altorp, Lord Russel161, meg tudja hány Lord majd neki készíti a szalonnás pirítóst. Satis [elég] barátom, mert majd többet is mondok, mind [!] most akarnék. Ebből is megláthatod, miért vennék (a végesetben) a kontinenti kabinetok és minisztériumok (mint a Perier, Guizot _) oly szívesen mustrául az ángoly constitutiót. Azért, barátom, mert egy bizonyos módja az elnyomásnak. De Francországban már vége, örökre vége, minden ilyféle reménynek. A többi országokban még egy reservata lehetne.
Sejdítheted is egyszersmind,
hogy miért szeretik oly bálványformán a mi hazánk nagyjai (kivált a publicisták)
Angliát, s noha nincs elég szemüvegek, hogy mélyen tekinthetnének az idevaló
dolgokba, mégis a külső fény- az ő naív kifejezések szerént a commod [kényelmes]
élet (comfortable)- egy bizonyos nyugodalmas jövendő kilátása és a dolgok tartóssága,
de főképp a castok (conditiók, helyezések) éles megkülönböztetése elég, hogy
gyenge koponyájokat felforgassa. Így származnak azután a képtelen elmecsapongások,
hogy ezt, amazt bé lehetne hozni hazánkba, hogy előbb a második emeletet kell
építeni, hogy noha minden rossz, ami nálunk van, azért a rosszat meg kell hagyni,
hogy Isten tudja, mi mindent. Én valóban, barátom, semmit se találok, amit az
angoly társasági állapotból hazámba kívánnék- a tudományok s mesterségek az
univerzumé-, hacsak a nép szorgalmát nem, ami úgy sem áltültethető. A constitutióját,
nem. Az aristocratiáját nem, vallását nem, pallérozottságát nem, ez durva és
bántó. Szenvedelmeit nem; a lelkes szíves jó érzés távol van tőle. Philosophiáját
nem, ez speculativ, mint a vaddisznóé. Nevelésmesterségét nem, mert mesterség
és calculus [számítás]. Kereskedését nem, mert öli a lélek nemes tulajdonit.
Tudományait nem, mert a némettől jól távul van. Szépmesterségét nem, mert nincs.
Mechanicáját nem, mert mozgonnyá teszi a természetet is. Nesze, vallásom. Azonban,
kedves Lacikám, e[z] csupán csak neked szól, mert te értesz engem; másnak csakugyan
az orra alá verném, hogy mi a személy és vagyon bátorsága, biztossága, ami itt
egész tisztaságában, nálunk pedig a mesében van. Nem is azt döntögetem én, hogy
minálunk
jobb
vagy
rosszabb,
vagy
van-é,
nincs-é;
a
szó a boldogságról
volt, s azt nem szalasztottam el tekintetem alól. De elég a fecsegés, lássunk
egyebet.
Ha egy Shakespeare-t találok, szépet, megkapod, Bruder [testvér], megnéztem
ismét egyszerű, csendes emlékét. Szintúgy örülök, hogy nem valami nagy pompás
kőfaragás Canova-forma, mert nékem az is sok, ami van; bezzeg nem tudna Anglia
mind valamennyi generatiója meg pénzével is egy oly emléket állítani, mint ő
maga, az öreg készítetett magának. Hagyjuk a köveket azoknak, akik különben
meghalnának.
Az académiánkról,
kedves Lacim, már szeretne a külföld valamit hallani, majd
tán az egyik elölülő tekintetet szerez itt néki
mély tudománya által. Megvallom, hogy valahányszor
reá gondolok, mindég fáj a lelkem, hogy boldogtalan nemzetünk
ebben se tudta a Camarillát elkerülni, s oly ocsmányon bukott
bele
az arisztokraták sebébe. Már gróf György162
is említette, hogy oly sok a paplag,
s most te is olyformát mondasz, barátom; de az Isten adta, hát gróf György meg
más gróf nem tudott arra vigyázni, hogy az ne történjen, amit nem szeret. A
baj már megvan, s elég nagy, hogy az egész épület öszveroskadjon, s ha már módot
nem tudnak találni a tisztításra - én azonban egyet mondék gróf Györgynek-,
tehát dolgoztassák őkelmeket, akik úgyis egyenlő tökéllyel tudják s bírják a
tudományok minden ágait. Hadd napszámoljanak ők grammatikákon meg a szótárokon,
ez nekik való, és hagyják a nagyurak békével a geniust.
Némely setét órámban, barátom, anélkül is úgy tekintém ezen intézetet, mintha egy rossz lélek találta volna azt fel, hogy általa azt a kis számú tiszta lelket és észt is megvesztegesse, megrongálja, mely még imitt-amott csendes árnyékban viola módjára virágzott, élt. Döbrenteinek írtam innen, mert tartoztam vele ígéretem szerént, nem gondolom, hogy tetszése szerént legyen az, amit írtam, de nem bánom meg.
Te, kedves Lacim, oly kegyes vagy magadat velem paralelbe [párhuzamba] tenned, amint az érdemetlen sociusról [társról] szólsz- ez egy közönséges és jó módja valakivel könnyebben tűrtetni valamit. No, de barátom, azért az egyik mégsem kevésbé igaz és fájdalmas is reám nézve, ha ...
Csak annyit mondok én néked, kedves Lackóm, hogy ha valaha az én eszem meg találna érni, én annak haszonvételére nem vennék privilégiumot.
Tegnapelőtt vettem gróf Györgytől Edinburgh-ból levelet, s tegnapelőtt meg is írtam mindazt néki, amit leveledben üzentél, s a gazdaságot ajánlottam neki. Ő, barátom, mindenben gazdálkodik, csak abban nem, amit indulatjai parancsolnak.
Hajóm innen 10-dikben indul, de én csak 13-dikba megyek utána Portmouth-ba még a szárazon, elég lesz 25-26 nap tutájozni.
Kedves barátinkat, Marcit, Misit s Bajzát ezerszer tiszteld, csókold. Ha te Bécsben voltál, az én Miskám meg már elutazott onnan, azt én szintúgy sajnálom, mint őmaga. Úgy örült szegény, kedves Misim reád, s most, amint hallom, maga után cepeli az a találós mese (másnak, de nem nekem), Miska igen helytelen tette, ha elment utána, mert minden conditiókon túlmegy, és azt, amit ő elmulaszt, soha gróf Károlyi neki vissza nem fizeti s helyre nem üti. Ugyé rossz kedvben vagyok, barátom?
Az Úr áldjon meg, kedves Lackóm, legjobb áldásival. Tiszteld kedveseidet
Servus
London 7 Sept 832
8.
London 1 Octob 1834.
Hogy vagy, édes Lacim? Szinte előttem állsz haragosan, tele bajjal és dologgal, szinte tudom, hogy építésed méreggel tölt. Gróf György nemigen ír, az uradalmak nem adminisztrálnak, a sok zsidó nem hágy békét, s lecsapván tolladat odahagyod Alracziát [?] és mész- orrod után.
Ha te itt lennél vélem, kedves Lacóm, én sokkal jobb' szeretném; noha némely kedves óráidat itt elvesztenéd, mégis találnál annyi időtöltést, hogy 3-4 hétig meg nem unnád Angyalországot. Én, barátom, majdnem oly hidegen vagyok itt, mint akárhol- hol a lélek, a szesz vagy ész haladása nem éppen nagyon vagy éppen nem is szembetűnő. Oka nem, hogy negyedszer vagyok a csudák országában, mert tapasztalni- s látnivaló maradt és marad, de oka az én telhetetlenségem, mely az egész öklöt akarja, ha ujjat mutatnak. S így, barátom, ha a tudományok és szépmesterségek 1830 ólta (első ittlétem) még csak meg sem is moccantak, a csudák igen a külső dolgokra ragadtak. Anglia egy új időszakasznak megy elibe az internal improvementek s internal communicationsok [a belső fejlődés és belső érintkezések] által. A vasutak curája majd az angoly vasfejét még keményebbé tészi, fülét a zörgés elfogja, szemét a gőz homályosítja, teste repülni fog, s lelke elalszik.
Miska, ki tisztel titeket, jól és kedvében van, majd meglássuk, mit fog beszélni, ha hazajön és mit tanult. Én gyógyíthatatlan vagyok, valamely elpiperézett gyermekként, ki sír, hogy anyja nem adja kezébe a holdat, hogy véle játszhassék.
A M[agyar] T[udós] Társaság egy levele itt is elért, s azt kívánja, hogy mindenféle jelentést küldjön minden tag a titoknokhoz &. Az Úr áldja meg a társaságot legjobb javaival s világosítsa fel, hogy üdvezüljön!!
Hogy és mint van Josephina163? Tiszteli Savaskievicz, s majd ír néki. Helmeczy Mihálynak mondd meg, hogy órái készülnek, és majd a jövő év elején megérkeznek. Gróf György részére némely könyveket vettem, s majd annak idejében meg fogod őket kapni.
Servus, kedves Lacim
Jó egészséget, minden jót
Vörösm[artyt], Bajzát tiszteld.
9.
Fájdalommal adom tudtodra, kedves Lacim, hogy báró Wesselényi M[iklós] könyörgő levelet adott bé a királyhoz, hogy az ellene irányított akciót vegye vissza.164 Fájdalommal mondom egyfelől, mert az ily tett által csügged hitelünk hazánkfiai karakterében közönségesen, de nagyot csökken az egyes és hozzánk közelebb álló lényekben. Reám nézve pedig a dologban semmi különöst nem érzek, mert nem látok semmit, amit előre nem tudtam volna.
Hiszem és tudom, hogy többek tanácsa folyott bé ezen lépésre, de a báró tulajdon szavai mondák, hogy az gondolkozásával nem ellenkez.
Ezt én nem tudtam s nem hittem, mert az értesítőben másképpen áll, eddigi élte s a nunquam retro [soha nem hátrálni] másképp mutatták.
A lépés sebes volt, félelem s a sok öszvegyűlt baj szüleménye, nem elég érett. Most már minden általlátja helytelen létét. Vén és ifjú; eszes és buta; mind egyaránt kárhoztatja, minden visszavonja magát s kerüli, mint egy pestiferát [veszedelmet]. A bukás nagy, barátom, szörnyű, s az a másik út ezerszerte jobb lett volna. Becsülettel veszni felséges (sublim), megalázva élni nyomor. A dolog mindennapivá, nyomorúvá vált.
Az írást olvastam, barátom- bár ne olvastam volna. Inconstitucionális úton törekedni constitucionális létre, nem út. Az ágyúk s katonák helyett egy darabka papiros veti térdre rebegve a kegyelemkérő hőst. Az írás tartalma nyomorú, rossz, az előadás és nyelv nyomorúbb, rosszabb; hallom, hogy a redactiót [szerkesztést] több jeles magyar oppositionalmember [ellenzéki] vezette, az Úr adjon nékik egy kis áldást.
Ez előtt, a most bényújtott előtt, gróf Széchenyi István csinált egyet, azt is olvastam; az a rossznál rosszabb, az alacsonynál alacsonyabb volt. Szegény hazánkra nézve, barátom, ezen szomorú eset igen gyászos. Gróf Széchenyi és Compagnie dühösen törtek s törnek ki báró Wesselényi ellen, hogy minden előmentet gátolt, rontott, semmivé tett. Mások, kik nem éppen a juste milieuhez tartoznak, nem merik pártolni, mert egyfelől nem az ő emberek, másfelől ők se amannak emberei. A másik túl, a németmagyarok egy cseppet sem bánják, ha egy közükből elpártolt, elidegenedett, természetelleni tag valamely chirurgica operatio [sebészeti műtét] által elpottyan. A legközelebbi következés az, hogy elhallgat az egész ország, s ha sóhajt, sír vagy zokog, tehát a pincébe fog búni. Megy, ameddig mehet, a rák eszi, míg lesz egészséges húsa, s vész. Vész, barátom, elkerülhetlenül, ha az aristocratia marad képviselője, marad pártfogója, ha nem tud magától mozdulni, állni, menni. Ha azok, barátom, kik törvényt akarnak, a törvényes utat kerülik, és a kegyelemhez folyamodnak, nemde a kés alá viszik-é a haza nyakát? Szomorú lecke, gyászos tapasztalás!
Ezer meg ezerszer, többször, szünetlen te vagy előttem, kedves Lacim, ki a te tiszta lelkeddel állsz mint hazafi, barát és ember; a te meleg kebledben hordod a jónak szerelmét s égsz eránta. Előttem állsz fájdalmiddal, érzelmeiddel.
Az Úr áldjon meg,
megmarad
Károlyod
2 Aprilis 835.
4-dikén éjjel 12 órakor
Senki sem akarja magára vállalni az írás bényújtását, és irtózik tőle. Senki sem várja a könyörgő levél jó következését, de ki-ki azt gondolja, hogy az mindaddig félretétetik, míg a per elkezdődik, s azután fogják használni, amint a per folytában látni fogják, hogy áll szembe velök az igazság s férfiúi erő. De előre is tudni lehetett volna, hogy azon könyörgő levél éppen annak megy kezei közé, ki az üldözést intézi; s ki-ki láthatja már elég nyilványan, kinek szeme van, hogy nemcsak semmi nem változott, de az egyes-egyes önkény korlátlan hatalommal állott elé, s hogy semmi sem történik ezen egyes önkények nélkül, vagyis inkább csak az történ, amit azok akarnak.
Néhány óra múlva én Posonba megyek ezen dolgot valamennyire elintézni; misszióm csak a bényújtás módját célozza s némely környülményeket a további hozzátartásra nézve, de el nem fogom mulasztani tulajdon gondolatimat előterjeszteni, s iparkodni fogok reá venni b[áró] W[esselé]nyit, hogy az írást visszahúzza, még megmentheti lelki üdvösségét. Holnap Posonban még ideírom, mit tudok, addig is Isten véled.
2 óra délután Posony 5.
Megyek vissza, barátom, minden különös következés nélkül.
Az Úr áldjon meg.
10.
16-dik Juliusban utaztam Komáromba, kedves Laci, s a gőzösön találtam Kries bécsi kárpitost, kinek adám leveledet. Mindjárt ma hozzáküldék megkérdeztetvén, hova kurvannyába tette a levelet. Azt válaszolja, hogy a nagy háznál a kapusnak adá 17-dikben reggel, mert téged hon nem lelt. A kapus pedig még szeme láttára egy más embernek (postalegénytek, mint a szamár mondja, hiheti, hogy Mathiesel[?] volt) adá, ki azt hozzád vitte. Ezen levélben volt egy más Helmeczynek szóló, ebben egy társalkodói cikkely165 [...]felírással. Kérlek, nyomozd ki, ha lehet, a levelet, ha nem lehet, hát máskor őrizkedni fogok valakinek levelet adni kezébe.
Koch úrral majd rendbe jövök, a 250 f-ot mindenesetre megtérítem gróf Györgynek és itt a pénz[...] javára leteszem.
Te, kedves öregem, módról meg okosságról szólasz, mintha istentudja hány gyermeked volna. Az, ki a "szar a világ, tök a tromf" practikai jelentését megismerte, nem sokat gondol a módról meg az okosságról. Ha valakit 5-6 év alatt meg nem ismertünk, többé nem fogjuk, de ha megismertük és változását képzeljük, önmagunk hosszú füleit csóváljuk vagy inkább vagdaljuk.
Te a T[udós] T[ársaság] gyűléseihez hívsz? Mi a manót csináljak én ott? Nincs időm reá. Értekezést mindegyikünk tud ülepéből kirázni, de kérdés, ki emészti meg? Majd ha nyilván láthatni, mit céloz a gyülekezet valót, szépet, jót, nemeset és nagyot, s mit következtet a cél, majd akkor- majd.
Isten veled
Károlyod
28 Aug 1837.
Olvasod a Hírnököt?166 Olvastál semmirekellőbb, durvább, gyalázatosabb, ostobább, részegebb, kocsisosabb, becstelenebb, rabszolgább, káplárpálcább, pintérlegényebb, büdösebb, disznóbb, muszkább, profuntospálinkásabb, esztelenebb, nyavajásabb, éhenhalásosabb, mászkálóbb, veszettkutyább, irtóztatóbb, okádástindítóbb, fertelmesebb, alábbvalóbb, szarbanfetrengőbb, infámisabb cikkelyt, mint ez a sajtó- és szólásszabadságról? Vajon a nyomtatás feltalálásától fogva szarott-é ilyes valamit s utálatosabbat valamely kolerában nyögő boldogtalan? Oh, papiros, papiros, de ostoba juhtermészetű vagy!
11.
Kéntelen vagyok, édes Lacim,
téged egy kissé (tulajdon dolgomra nézve) untatni, mert a tárgy bizontalan állása
semmi örvendetest nem mutat. 1836-ban, midőn m[él]t[ósá]g[o]s gróf Károlyi György
úr agyiptusi útjából visszatért, és gróf Zichy társaságában nálam ásványgyűjteményemet
megnézte, az úgy megtetszett őm[él]t[ósá]g[á]n[a]k, hogy azt bírni kívánta,
és egyszersmind meg-egyezésem következésében arra kért gr[óf] Zichy előtt, hogy
az egész gyűjteményt, mint van, pesti házába küldjem, hol a könyvtárában annak
helyt adni fog. Én
a gyűjteményt 1837 elején le is küldöttem, tudósítván
erről őméltóságát, ki akkor Parisban
volt.
1838 elején a víz ezen gyűjteményt megrongálta.167
A m[é]lt[ósá]g[o]s gróf 1836-tól fogva ezen gyűjteményről soha, sem szóval, sem írásban említést nem tett, sem ára miatt nem tudakozódott.
Koch úr, ki eleinten
gyakorta szólott arról, hogy az ásványgyűjteményhez
szükséges almáriumokat megrendeli vagy már meg is
rendelte, újabb időkben
a tárgyról mélyen hallgatott.
Te, barátom, a dologba avatkozni sohasem akartál.
Mindezeket egybevevén azt kell szükségesképpen következtetnem, hogy a m[él]t[ósá]g[o]s gróf ezen gyűjteményt megtartani nem szándékozik, s tán annyival is inkább nem, mert tán a víz tetemes kárt tett benne.
Kérésem tehozzád, édes Lacim, tehát abban áll, hogy lennél oly szíves engem azon becsületes úriemberhez utasítani, ki a víz után oly szíves volt az ásványokat szárogatni, kitől azután megtudhatom, mely állapotban vannak most ezen példányok; lehetne-e azokat még valamelyik tanító intézetnek úgy ajándékozni, hogy a tanulók belőlök némi hasznot húzhassanak, vagy egyenesen el kell vetni? Azon költségeket, melyeket te, barátom, a levitel, elhordás, szárogatás sat-ért a m[é]lt[ósá]g[o]s úr pénztárából kértél, természetesen tartozom megtéríteni, s ezen tekintetből kérlek, közöld velem a költségek összesét.
Ne neheztelj, kedves Lacim, ezen kérelmemért, tudod, nincs ember Pesten, kihez e dologban folyamodhatnék.
Tisztelem kedvesedet, ölellek
Károlyod
Bécs 8 Sept 838.
12.
22 Octob 838.
18-diki szíves soraidat, kedves Lacim, tegnap vettem s köszönöm.
Mit az ásványgyűjteményről szólasz, nem éppen üdvességes reám nézve, sem pedig a m[él]t[ósá]g[o]s grófra nézve, közelebbről tekintvén a dolgot.
Ha a gróf úr becsü szerint kívánta volna tőlem azt megvenni, sokkal alkalmasabb lett volna a gyűjteményt itt, Bécsben, míg az én ládáimban voltak a példányok, épen, gyönyörűen, tisztán és újdonasújan megbecsültetni. De hiába, nem akarom a dolgot feszegetni és számtalan oldaláról tekintgetni, mert legkisebbet sem vezet célhoz, mert 1838 nem 1830, 1831, 1832, 1833, 1834, 1835 és 1836, hanem simpliciter 1838! Én is úgy, barátom, mint sok ezer meg ezer atyámfia, csak ostobaságom bűneiért lakolok, s a sok nyaklé, oldaldöfés sat. úgy elkeményítették érzelmeimet, hogy a legnagyobb béketűréssel szenvedem a jövőket, mint mindannyi természetes következményeit említett ostobaságomnak. Meg kell mindemellett vallanom, hogy sokkal inkább szerettem volna, ha gróf Károlyi György úr őm[él]t[ósá]ga a mostani expedins [kibúvó mentség] helyett egyenesen kijelentette volna- mint azt jelölém, hogy a gyűjteményt bizonyos és több okoknál fogva meg nem tartja; ez most késő, és a gróf úr mostantól fogva a gyűjteménynek teljes és változhatlan birtokú ura, s avval tetszése szerint rendelkezhetik.
A mai postával írom
meg a tisztelt gróf úrnak, hogy a gyűjtemény, mint
most van megázva és béporozva, őtet illetvén,
semmit sem ér, mert neki csinos és kitűnőleg szép
gyűjtemény kellett, milyen ez csak fuit [volt]. Hogy továbbá
én sem kárpótlást nem kívánok, sem
pénzbeli áldozatot részéről, hanem a kárt
egyedül magam viselvén a gyűjteményt neki átengedem,
megjegyezvén, hogy nevében azt tán a M[agyar] T[udós]
Társaságnak ajándékozhatná, mely Társaság
a jobb és nem romlott példányoknak bizonyosan hasznokat
fogja venni.
Így a tárgyat, reménlem, tisztába hoztuk, s többé felőle szólni nem kívánok.
Az Úr áldjon meg, barátom
Károlyod
13.
Amit öreg Waltherr monda, a[z] tökéletes igaz, kedves barátom; (s úgy vélem, hogy csak modus loquendi [beszédmód], amit, barátom, mond, hogy azt nem hiheti) levelébe[n] azt írta, hogy megharagítottam, ha ez is csak szólásmódja volt, úgy izenetem örömmel visszaveszem. Ha valaki bennünket becsülésére indított vagy inkább kénszerített, mert a becsülés oly valami, amit önkénnyel senkinek nem adhatunk, senkitől nem vehetünk el, munkáját oly könnyen el nem ronthatja, ezt nem egy vagy más tulajdonságinak változása, nem az, hogy p. o. ítélete vagy véleménye a mienkkel nem egyez, hanem csak erkölcsisége változása vagy egész elvesztése- egyszóval egész lénye felfordulása semmisíthetné.
Barátomat én mely mértékbe[n] becsülöm, becsülhetem, azt itt olvasni nem kívánja, mert érzi. Barátom tőlem a hitel végett, anélkül, hogy tulajdon véleményét adná, elégtételt kíván, s így engem megbántónak tekint. Soraiból azonban észrevészem, hogy a szóban lévő munkát168 - vagy annak irányát, az Emberiség lehető tökéletesítésével s így nemzetünk előmenetelével szoros egybeköttetésbe lenni tekinti: S eszerént a kihívást elfogadom.
Az emberi nemnek tökéletesedése nem lehetősége, de valósága magyarázza létünk enigmáját, ő ád munkánknak irányt, indítja vizsgálatainkat, hogy bizonytalanságunkba[n] magukat[!] fenntarthassuk, feleszmélkedhessünk bátortalanságunkból. Annak, aki ezen véleménnyel nincs, a társasági rend, ami nemcsak az embert, de az univerzumot is egybetartja, nem egyéb, mint egy azon ezer meg ezer történetbeli szerkeztetések közül, egy azon ezer több vagy kevesbé mulandó alkotmányok közül, mely egymást szünetlen semmivé tészi s felváltja anélkül, hogy valami tartós megjobbítás következhetne belőle. Csak ezen systéma ment meg egy tökéletes romlás elmúlhatatlan jövendőjétől, mely erőlködésünknek emlékét se, előmeneteleinknek még nyomát se hagyja. Egy fizikai veszély, egy új vallás, egy vad nép bérontása vagy nehány századokat tartó elnyomás kiírthatja nemünkből mindazt, ami őt nemesíti, azt, ami őt egyszersmind felvilágosodtabbá, szerencsésbé és erkölcsisebbé tészi. - Hiába beszélnek nékünk szabadságról, világosságról, bölcsességről; lábaink alatt feneketlen mélységek nyílódhatnak, kebelünkből gazak válhatnak, s még könnyebben válhat uralkodásunk módja tirannusivá. Ha az ideába[n] nincs "emberektől független tartósság", zárjuk el könyveinket, mondjunk le vizsgálatainkról, szabaduljunk fel hasztalan áldozataink alól, s legfeljebb azon hasznos és szép mesterségeket űzzük, amelyek egy remény nélkül való életnek jobb ízt adnak, s a jövendő nélkül való jelent egy szempillantatig felcifrázzák. Csak nemünk előrehaladó tökéletesedése tartja öszve a generatiók közt lévő közlést- egyetértést. Ezek, egymáshoz ismeretlen, gazdagodnak, s oly mélyen van ezen vigasztaló vélemény az emberbe oltva, hogy mind-egyik mulandó generáció jutalmát a messzelévőnek- mely egykor hideg hamvait tiporja- becsülésében keresi s leli. Ezen szisztémába az emberi esméretek egy örökös gyűjteményt képzelnek, ebbe ki-ki a maga részét leteszi, s bizonyos abba[n], hogy ezen elveszhetetlen kincsből semmi hatalom nem rabol. Így a szabadság s az igazság barátja a jövő századoknak hagyja az ő legbecsesb részét, s azt oly szent helyre teszi, ahová az azt félremagyarázó tudatlanság s az azt üldöző elnyomás, az alacson s vad indulatok nem férhetnek. Az, aki a gondolkodás által csak egy princípiumot is feltalál, kinek keze csak egy igazságot vont is, éltét az a Nép vagy a Tirann kényére bízhatja; ő nem élt hiába, s ha az idő még "csekély éltét jelelő" nevét is eltörlötte, rajta marad az ő gondolatja az el nem romolható egésznek alkotmányán.
Ami az emberi nemzetről igaz, az annak "tán nem a legcsekélyebb" részéről is az, kedves barátom, de mely parányi viszonyban áll ezen igazsággal a Hitel című könyv? Mely semmiségig tűnik ő azon könyvek mellett, melyek századokon keresztül a világ törvényadói maradtak? Valóban- ha ezen könyv akármely nemzet literatúrájába[n] mint tudományos vagy csak meggondolt munka is helyt lel-, azon nemzet literaturája szánakozást indít. Célja a munkának szép, több mint szép, nemes. Az író magával egy helyezésbe lévőkhez szól, őket- hibájukat fátyol nélkül mutatván- jobbra serkenti. A hazának javát, dicsőségét szívből óhajtja, cselekedettel is elősegélli; a hazafiak becsülését a szó legszorosabb értelmébe[n] megérdemli- noha az enyim itt keveset nyom, tőle azt meg nem tagadhatom- több hozzá hasonlót kívánok hazánknak.
De ha a Hitelt a literatura, az ész és a férfiúi rény [erény] parancsai tekintetébe veszem, azt a szív érzelmei nem védelmezhetik.
Hogy a könyv foglalatja címének meg nem felel, azt ki-ki tudja. Hogy a munkának systémája nincs, említeni szükségtelen; mely chaosz egy, a hitelről való értekezésbe, a szűk csizmától fogva a szakácsokon, a szépmesterségeken, a tudományokon az uralkodás módjáig könnyű elmével keresztülfutni, a legalacsonyabb dolgokat a legszentebbekkel öszvetenni és a szakaszokat oly esméretekkel, tapasztalásokkal, sőt maximákkal és példabeszédekkel bétölteni, amelyek a céltól csak távoztatnak. Az egész egy oly furcsa cameleon, hogy akármely exotikus cím is reá illett volna. Úgy vélem, Egy pár szó hazámfiaihoz; Különbféle értekezések, tanácsadások _ illendőbb címek volnának.
Némely imitt-amott elszórt
princípiumok több figyelmet érdemlettek volna. A más nemzetekről ejtett ítéletek
többnyire egyoldalúak. Raphael munkái lehető megítélése el van vétve. Goethéről
tett szoros ítélete német bűzű. A nevelésbe béhozandó gymnastika, teatrom, ifjúkori
esés _ a komor gondolkodó helybehagyását nem fogja várni. Az ész definitiója
merész enyelgés. A cosmopolita szó értelme el van csavarva: ha Wiélandot, Voltaire-t,
Rousseau-t s Herdert nem kérdeznénk is, eléggé szól a világhistória, az, amit
az író sárba húz, az önszeretet s haszonlesés csúf bélyegével süt; az emberi
lény legfelsőbb polca, ebbe[n] van az, ami oly kevés teremtvényt emel miriádokon
s századokon felül, ebbe[n] az, ami az embert az Istenséghez közelíti; - aki
ezt nem érzi, korántsem érti még, mit tesz Ember. Fenelon azt mondja:
"famíliámat (nemzetségemet) többre becsülöm magamnál, hazámat famíliámnál,
de többre hazámnál az emberi nemzetet. S én is, barátom, Chateaubriand eleibe
tészem Constantát169, ez eleibe La Fayette-et,
Washingtont, Bolivart, ezek eleibe Canningot. De szóljunk az egészről.
Mely nevet adjak én azon törekedésnek vagy akaratnak, mely által az író hazánk
töredékenységeit s fiai hátramaradását a hitel híjából próbálja következtetni?
Mely erőltetés a mesterségek, a tudományok, a nevelés, a nemzetiség híját a
hiteléből magyarázni? Lehetetlen, hogy isméretlen lenne az író előtt, amit sok
európai józan ész s nem mától fogva jól tud. (Berzeviczyt, Gullmannt, Kemert,
Maltebrunt170 _- haszonnal olvashatni.)
Mely okok vezethették az írót ezen útra? Az egyenesség nem. Ha az, aki a környülállásokhoz
szabja magát, s ahogy lehet, úgy akar használni, az az igaz bölcs, de ha azt
mellékes utakon s tekéntetekből teszi, tekervényes bölcs, s becsületet ne várjon.
Ha időnkbeliek az igazságot hallgatni nem akarják, majd akarja a jövendő: ha
censuránk a világosságot kerüli, azért mi setétséget szeressünk?
Nem a hitel híja, barátom, de az Isten teremtvényét gúnyoló feodalitás, constitutiónk gótikus, nevetséges ruinája [romja], jó törvények híja s főképp hazánk coloniális vagy provinciális igazgatása módja, annak betegségei. S ha az orvoslást nem az elsőnél kezdjük- a piramist mindég a hegyire tesszük-, de úgy természetesen fognak következni a neveltség, a munkásság s azután a hitel. De mely lélek szállta meg az írót, amidőn nem pirul ott dicsérni, hódolni, ahol a szabad lélek tortúrán van, s az emberiség géniusa könnyeket hullat? Mely okból hízelkedik ott, hol a magyar szív század ólta vérzik? Vesse szemét a múlt 32 esztendőre- kezét a szívére: mi történt hazánk javára? Vagy inkább mi nem történt annak elnyomására?
Servus
[Keltezés nélkül]