Articles by: Szigetvári Viktor
1978-ban született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett diplomát politikaelméletből. Három magyar miniszterelnöksége alatt dolgozott tanácsadói, illetve kommunikációs igazgatói kapacitásban, nevezetesen Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc valamint Bajnai Gordon kormányzása idején. 2009-ben a Bajnai kormány államtitkára volt. 2013-tól az Együtt nevű párt társelnöke.

Politikailag megéri a Fidesznek a néphülyítés, de Magyarország gyengül általa

2016 július 21 11:52 de.35 hozzászólás
Fotó: Array

A Fidesz menekültügyi gyűlöletkampánya új fokozatba kapcsolt. Új hirdetések jelentek meg új üzenetekkel. Az állami pénzből milliárdokért folytatott hazug propaganda káros, és gyengíti Magyarországot. Védtelenné és félelmekkel telivé teszi egy változó világban, amikor meg kellene erősödnünk, magabiztossá kellene válnunk, mert a 21. század igazi kihívásai még előttünk vannak. Szemben a Fidesz hazugságaival, a menekültkvóta jó megoldás, amely része a közös, európai biztonságteremtésnek. Embertelenségből csak gyenge Magyarország terem. Az Együtt azért bojkottálja a Fidesz hazug népszavazását, mert alkotmányellenesen lett kiírva, és olyan dologról szól, ami valójában nincs is. Érdemes erről higgadtan, tárgyszerűen beszélni. Az Európai Unió nem akar senkit betelepíteni Magyarországra. […]

Read more ›

Orbán számára a menekültpolitika a hergelést, az emberi élet ellehetetlenítését jelenti

2016 július 18 11:01 de.50 hozzászólás
Fotó: MTI.

Tömeg verekedés tört ki Magyarországon, a kiskunhalasi menekülttáborban. Embernek lenni csak emberi körülmények között van lehetőség. Ahol nincs lehetőség tisztálkodásra, ahol százával vannak a mocsokban összezsúfolva emberek, ahol bogarak rágják a gyermekek testét, ahol a magyar hatóságok állatokként bánnak a hazánkba menekülő emberekkel, ott ne várjunk kulturált, szabálykövető viselkedést. Ott előbb-utóbb elfogy a türelem. Ott előbb-utóbb konfliktus és verekedés lesz, és lesz mire hivatkoznia Orbán Viktornak, hogy a kormánya miért bánik állatként a menekült emberekkel annak ellenére, hogy közben minden pénzügyi támogatást megkap az Európai Uniótól. A magyar kormány számára a menekültpolitika a hergelést, az emberi élet ellehetetlenítését jelenti. Nem […]

Read more ›

Szégyen az Orbán-rezsimre nézve…

2016 július 14 10:46 de.44 hozzászólás
Szigetvári Viktor

A Human Rights Watch tegnap bemutatott jelentése (“Magyarország határán zaklatják a migránsokat“) szégyen az Orbán-rezsimre nézve. A Fidesz a belpolitikai félelemkeltés érdekében embertelen menekültpolitikát folytat. Károkozó ellenségnek állít be olyan embereket is, akik ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk, és menedéket érdemelnek. Szégyen, hogy naponta csak 15 embert vizsgálnak meg a magyar hatóságok. Szégyen, hogy afrikai körülmények között tartanak embereket a menekülttáborokban. Ez az embertelenség csak nagyobb bizonytalanságot szül. Az Európa-ellenes népszavazást bojkottáljuk. Kampányolunk Európa-mellett, de világossá tesszük azt is: közös európai menekültpolitika nélkül emberi mivoltunkat tagadjuk meg. Kemény határvédelem, emberséges menekültpolitika, jogszerű kiutasítási-rendszer és kvótás menekültelosztás. Ez mind az, amit […]

Read more ›

A nyugat és az Orbán rezsim hazug szabadságharca

2016 július 8 7:19 de.50 hozzászólás
Ne szakítsa el a Fidesz Magyarországot Európától hazug kampányával!

Varsóban tart kétnapos csúcstalálkozót a NATO. A nemzetközi katonai együttműködés elengedhetlen a béke és a gyarapodás megteremtéséhez. Olyan időszakban érkezik Barack Obama Európába, amikor az elmúlt fél évszázad világrendje látszik összedőlni. Nincs meg a fenntartható gazdasági növekedés megteremtésének új módszere, és közben a nacionalizmusok is erősödnek. A választók jogos elégedetlenségére játszanak rá populista félelemkeltők, akik az együttműködés ellen, a szövegségeket gyengítve beszélnek, cselekszenek. És közben Vlagyimir Putyin hol katonai erővel, hol pedig információs háborúval mindent megtesz konkurensei gyengítése érdekében. A NATO keretén belül megvalósuló együttműködést meg kell erősíteni, növelni kell a katonai kiadásokat, és Finnország NATO-tagságát is meg kell teremteni, […]

Read more ›

Szabadon garázdálkodhat a Fidesz – Hová silányítják még Orbánék ezt az országot?

2016 július 2 7:26 de.70 hozzászólás
Corruption / Jordan Ivey

A Fidesz Európa-ellenes néphülyítéséért súlyos árat fog fizetni Magyarország. A népszavazási kampányt a Fidesz a magyarok Európa iránti elkötelezettségének gyengítésére használja. Egy keletre sodródó, Vlagyimir Putyinnak magát kiszolgáltató Magyaroszág végleg el fog szegényedni. Az Európai Uniónak sok hibája van. Én akkor leszek vele elégedett, ha végre lesz közös ügyészség, amely a korrupt tagállami ügyészségek feje felett el tud járni. Én akkor érzem majd jobban magaménak az EU-t, ha majd az oktatáspolitikát és a munkaerőpiaci válság kezelését akarja szoros irányítással megoldani a főterek dekoratív kövezése és korrupt oligarchák finanszírozása helyett. Számomra akkor válik felelősen viselkedővé az uniós közösség, ha a nemzetállami […]

Read more ›

A lopott vagyonért Orbán családjának is felelnie kell!

2016 június 17 3:18 de.35 hozzászólás
Szigetvári Viktor

Orbán veje, Tiborcz István, már a harmadik kastélyt szerzi meg. Vagyonkezelője, Mészáros Lőrinc is vett már egyet, apjáé pedig a hatvanpusztai luxusmajorság, ahol Nárcisz-kuvasz lakik. De még ez sem elég nekik! Uniós forrásokat és milliárdos adókedvezményeket is kaphatnak a felújításokhoz. Arcpirító ez a pofátlan harácsolás, majd nevetséges vagyonnyilatkozataikra hivatkozva mentegetik lopott vagyonukat. Orbán saját maga teszi részévé családját korrupt, hazug politikai rendszerének: Tiborcz István éppúgy Fidesz-oligarcha, mint Rogán Antal, Andy Vajna, Habony Árpád, Lázár János, L. Simon László és még sokan mások. A lopott vagyonért pedig mindannyiuknak felelni kell! * Tarlós István a “kerékpáros kultúra körül lát problémákat”. Budapest főpolgármestere […]

Read more ›

Szigetvári Viktor üzenete Gyurcsányéknak: A mások megsemmisítésére törekvő gyűlölet rossz tanácsadó

2016 június 11 9:00 de.27 hozzászólás
Szigetvári Viktor

A héten megjelent egy írás a Demokratikus Koalíció által mentorált Nyugati Fény blogon az ellenzékről. Ebben sajnos immár a személyeskedő lejáratáson túl a hazugság útjára is léptek. A Fidesz vádját átvéve Gyurcsány Ferenc pártja azt állítja az Együttről, hogy amerikai pénzből működik. (“Forrásaink szerint az áll, hogy az amerikai szponzorok ultimátumot adtak a pártvezetésnek.”) Gondolom, néhány hét, és Gréczy Zsolt soros-bérencezni is fogja azt az Együttöt, amely minden ki- és befizetésről negyedévente önkéntes tájékoztatást ad, és támogatóit mindig, mindenhol büszkén feltünteti. Ha Habony vádjaival rágalmazza a DK az Együttet, akkor hogy akarnak ők győzelmet 2018-ban? Attól jobb lesz? Nem. Inkább […]

Read more ›

Alkotmánymódosítás–a Jobbik ugyanabban a gyűlöletkeltő zsákutcában halad, mint a Fidesz

2016 június 8 8:54 de.49 hozzászólás
Fidesz-Jobbik

A Fidesz jobbikos támogatással fogadta el a terrorveszéllyel kapcsolatos alkotmánymódosítást. Ez újabb bizonyíték arra, hogy a Jobbik ugyanabban a gyűlöletkeltő, a magyarok félelmeire építő, értelmetlen zsákutcában halad, mint a Fidesz. A Jobbik ezért sem lehet alternatívája Orbán rendszerének. A Fidesz terrorveszélyre hivatkozó alkotmánymódosítása teljesen értelmetlen, mert ettől nem lesz biztonságosabb Magyarország. Ehelyett inkább a nemzetbiztonsági szolgálatok pártpolitikától mentes megerősítésére lenne szükség. Különösen sajnálatos, hogy a Magyar Szocialista Párt nem volt elég bátor nemet mondani a Fidesz gyűlöletpolitikájára. Ehelyett inkább nem szavaztak, nem nyomtak gombot. A Fidesz alkotmánymódosítása teljesen értelmetlen volt, hiszen a mindenkori kormánynak korábban is minden alkotmányos eszköze megvolt ahhoz, […]

Read more ›

Igy gyűlölködik egy volt kommunista ügynök…

2016 június 3 6:28 du.110 hozzászólás
Földi László a kádári Belügyminisztérium III/I-es csoportfőnökségének hírszerző tisztje volt. Ma Orbán Viktort szolgálja.

Földi László az egykori kommunista állampárti diktatúra belügyminisztériumának, illetve Információs Hivatalának a hírszerzője volt. Ma viszont az Orbán rendszer egyik legnagyobb támogatója és “biztonságpolitikai szakértője.” Azt mondta, hogy a kiskunhalasi menekülttábort hadifogolytáborra kéne váltani. “Egyre keményebben kellene fellépni a migránsok ellen, mert akik ideérkeznek, azok muszlim katonák vagy egyszerűen csak olyan arab emberek, akik csak a keményebb fellépésből értenek”–mondta a volt kommunista ügynök. A szinte minden politikai rendszert kiszolgáló kém televízión rögzített uszítására válaszol Szigetvári Viktor. Elfogadhatatlan a gyűlöletkeltés a közmédiában egy volt kommunista ügynöktől. Az elnyomó és tolvaj Fideszt ugyanúgy szolgálja, ahogyan Kádár Jánost és Grósz Károlyt is szolgálta. […]

Read more ›

Schiffer András távozásáról és a magyarországi beruházások hatalmas zuhanásáról

2016 június 1 8:34 de.50 hozzászólás
Szigetvári Viktor

Sajnálom Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnökének távozását, és remélem, némi pihenés után új lendületet vesz az élete. Sok dologban mást gondolok a világról és Magyarországról, mint András, de tisztelem egyenességét, lényeglátását és bátorságát. Politikusként sok olyan problémára és válságtünetre ráirányította minden érdeklődő szem figyelmét, amelyeket korábban nem mertünk vagy nem akartunk észrevenni. Ezekre demokrata választ igyekezett adni, mentesen az elmúlt évtized hibáitól. És ez akkor is így van, ha történetesen a világkereskedelemről, a költségvetési felelősségről vagy a menekültválságról eltér a véleményünk. Jó vitapartner volt, mindig új és új érvekre sarkallt. Sajnálom, hogy a szövetségessé váláshoz nem tudtuk […]

Read more ›

Erről is Soros György tehet!

2016 május 21 8:01 de.49 hozzászólás
A fotó egy budapesti kórház audiológia és fül-orr-gégészeti osztályán készült, 2016-ban.

Talán Soros György hamisítja a rothadó falakat és mosdókat, ehetetlen kórházi ételeket is a kórházakban? A Fidesz szerint én tönkretettem az egészségügyet, ők folyamatosan javítják a betegellátást és az egészségügyi dolgozók helyzetét. A Fidesz szerint én 600 milliárdot vontam ki az egészségügyből és eladósítottam a kórházakat, ők 500 milliárd forintból kórházakat, rendelőket, mentőállomásokat újítanak fel. A Fidesz szerint én elüldöztem az egészségügyi dolgozókat, ők 300 milliárd forintot fordítanak a béremelésükre és itthon tartásukra. A kérdés már csak az, hogy ha a kormány ennyire jól dolgozik, és minden rendben van, akkor vajon miért a sorozatos tiltakozások, az eltitkolt ÁNTSZ-jelentések és kórházi […]

Read more ›

Elvtelen gazemberség — Orbán-Habony irányítja Budapestet is

2016 május 13 3:58 du.14 hozzászólás
Szigetvári Viktor

Szépen termett az elmúlt hetekben Tarlós István budapesti főpolgármester botrányfája: Százmilliókat von el a Fesztiválzenekartól. Szétmutyizzák a buszbeszerzéseket, és nem tudják kiírni a tendert azokra a járművekre, melyeknek novemberben már utasokat kellene szállítaniuk a 3-as metró felújítása idején. Habony Árpád, Orbán Viktor politikai tanácsadója pályáztatás nélkül terjesztheti lopott pénzből nyomtatott újságait– a Lokált — a budapesti metróállomások területein, miközben a Metro című lappal korábban éppen a pályáztatás szükségességére hivatkozva nem hosszabbították meg a szerződést. Ha nem milliárdokról, ha nem Orbán-Habony kiszolgálásáról lenne szó, azt mondanám, butaság. Így viszont csakis nyegleséggel leplezett elvtelen gazemberségre, gyengeségre, behódolásra tudok gondolni. Orbán-Habony irányítja Budapestet […]

Read more ›

A gyávaságból sosem lesz kormányváltás – Nem szabad résztvenni egy vesztes ellenzéki szövetségben!

2016 május 12 10:51 de.124 hozzászólás
Szigetvári Viktor

A Magyar Szocialista Párt még nem kommentálta. A Lehet Más a Politika szerint csupán médiacirkusz. A referendum-ellenes Demokratikus Koalíció pedig elkésett a szavazásról Vadai Ágnes és Varju László szerint. E pártok egyike sem szavazott Orbán Viktor Európa-ellenes népszavazása ellen a parlamentben. Pedig egy hergelő és megosztó népszavazási kezdeményezés esetében mindenkinek világos álláspontot kell képviselnie az országgyűlésben, mert a gyávaságból sosem lesz kormányváltás. Hiszen, ha valaki nem elég bátor ahhoz, hogy ma leszavazza Orbán Viktor Európa-ellenes, Magyarországot Európából kivezető akcióját, akkor hogy lesz majd képes 2018-ban megmérkőzni vele? A győzelemben mindenkinek partnerei leszünk, egy vereségre készülő szövetségben viszont nem leszünk partnerei […]

Read more ›

Orbán Viktor demagóg összeesküvés-elméletei – Menekül a Fidesz a valóság elől

2016 május 2 8:45 de.62 hozzászólás
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd.

Orbán Viktor szerint a nyílt- és háttérhatalmak felelősek a magyarországi agyelszívásért – mondta a miniszterelnök a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésén. Mondataival ismét másokat, az idegeneket, folytonos szabadságharcunk képzeletbeli ellenfeleit téve felelőssé a magyar fiatalok elvándorlásáért. Végleg szánalmas, hogy Orbán Viktor demagóg összeesküvés-elméletek nyelvén hárítja a felelősséget. Gyáva és kormányzóképtelen menekülése a valóság elől odáig terjed, hogy lassan a chemtrailt látja majd a magyar mezőgazdaság bajai mögött is. Hiszen, aki a háttérhatalmakról álmodók nyelvén beszél az MTA-n, az joggal gondolja, hogy a Trilaterális Bizottság és a Bilderberg-csoport viszi el a magyar fiatalokat. Azt nehezebb elfogadni, hogy ő miatta mennek el. Ezzel […]

Read more ›

Azt hisszük, az a jó politikus, aki rövidtávon nagyobb taps learatására képes

2016 április 19 8:40 de.33 hozzászólás
Andrej Kiska, a Szlovák Köztársaság elnöke.

Andrej Kiska, a Szlovák Köztársaság elnöke beszédet mondott a Globsec nevű, nemzetközi biztonságpolitikai konferencián Pozsonyban. Igaza van a szlovák elnöknek: csak az önmagukban biztos, bizalommal teli és erős társadalmak képesek szabad közösségek maradni. Legjobban a liberális demokráciák képesek leküzdeni a bizalmi válságokat. Amikor Európa-szerte jobbról és balról kerülgetjük a felelőtlen demagógokat, a népet hergelő elitelleneseket és Putyin-lekötelezetteket, fontos a higgadt, értő szó. Az övé ilyen. Mára a józan szó gyengeként megbélyegzett. És közben az extrém hangulatkeltés azonosnak hazudja magát az erővel. A politikáról alkotott képünk a sok hiba, a társadalmi válság és a gazdasági helybenjárás miatt eltorzult. Azt hisszük, az […]

Read more ›
This site is protected by Comment SPAM Wiper.