Mindig érdemes tanulni másoktól. Az RMDSz Kelemen Hunor vezetésével sikeresen vett számos akadályt. A Markó Béla által végzett munka folytatása és megújítása része a magyar közösség megmaradási törekvéseinek.

Mátyás király szobra Kolozsváron. Fotó: Christopher Adam

A magyarországi politikának van elég megoldatlan hazai baja, nem szabad további bajokat okoznunk a határainkon túl. Ehhez arra van szükség, hogy ne tegyünk különbséget a határontúli pártok között. Róluk, nélkülük, velük szemben semmit sem szabad tennünk itthon.A magyarországi belpolitika mocskának exportja sehova sem vezet. Olyan rendszert kell teremteni, amelyben saját közösségből választhatnak maguknak képviselőt a határon túli magyarok. Az Együttnek erre is van javaslata.

Csökkenteni kell a szegénységest, meg kell erősíteni a helyben járó, magát veszélyben érző középosztályt, és ehhez meg kell nyerni a lehető legtöbb francia polgárt – ez Macron politikája, és ez az, ami kiutat jelent nem csak Franciaországnak, de egész Európának.

Emmanuel Macron. Fotó: Facebook

Örülök, hogy egy egyértelműen Európai Unió-párti jelölt nyert, hiszen uniós közösségünk bajait, a gazdasági növekedési modell válságát, a menekültválságot és biztonságérzetünk gyengülését csak közösen tudjuk megállítani. Macron volt szinte az egyetlen jelölt, aki egyértelműen beszélt Oroszország agresszív, hibrid háborújának veszélyeiről is. Remélem, a második fordulós kampányt nem teszik majd tönkre a külföldi, fizetett, titkosszolgálati trollok, akik csak félelmet, megosztást és széttartást tudnak árasztani.

Emmanuel Macron első fordulós győzelme fontos tanulság: lehet sikeres és erős politikát képviselni a populista szélsőségektől mentesen. Magyarországnak is ezt tudom ajánlani, mert így lesz csak valóban kevesebb szegény, így lesz csak erősebb középosztály, és így lesz csak békés, összetartó társadalom hazánkban is.

Szigetvári Viktor

*

Háttér

*A 39 éves Emannuel Macron korábban a francia szocialista párt politikusa volt, a leköszönő François Hollande kormány gazdasági és iparügyi minisztere. Szinte semmiből alapította a mérsékelt balközép En Marche! nevű választási mozgalmát, amely lényegében egy liberális, erőteljesen unió-párti politikát képvisel. Saját magát liberálisként definiálja Macron. Támogatja a CETA nevű Kanada és az Európai Unió közti szabadkereskedelmi egyezményt. Továbbá elmondta, hogy “büszkén felkarolja a népszerűtlen Európai Uniót”.

Macron–akit sokan Justin Trudeau miniszterelnökhöz hasonlítanak–24 százalékos eredményt ért el a francia elnökválasztás első fordulójában. Mögötte végzett a szélsőjobboldali Marine Le Pen 21 százalékkal. Május 7-én lesz a második forduló. (KMH – A Szerk.)

Szigetvári Viktor egy holland egyetemen.

1. Az arányos választási rendszer jó. Választási éjszakákhoz szokott szemmel sem itthon, sem Romániában, sem az Egyesült Királyságban nem láttam még olyat, hogy a pártok döntő többsége örömmel ünnepelt. A miniszterelnök a szinte biztos újraválasztását, az elmúlt években előretört pártok a több szavazatot és mandátumot, a kicsik pedig a parlamenti képviselet megerősítését, megteremtését tapsolták. A populista szélsőjobboldal és a szociáldemokraták kivételével mindenki örült, függetlenül attól, hogy ellenzékben vagy kormányon lesznek az elkövetkező ciklusban. Mindenkinek annyi mandátuma lesz, amennyi rá arányosan esik, és néhány politikus az úgynevezett preferenciális lista miatt hátulról előre is ugorhat majd, függetlenül a pártalkuk szerint meghatározott listás helyezésétől. A koalíciós kormányok sok egyeztetéssel működnek, de így képezik le a holland társadalom sokféleségét. Jó ez így, nekünk is arányos választási rendszerre volna szükségünk, ahogyan az Együtt javasolja is.

2. Egy miniszterelnök demokratikus újraválasztása nagy siker. Mark Rutte miniszterelnök és jobboldali liberális pártja jóval kevesebb szavazatot kapott és kevesebb mandátumot nyert el, mint az előző választáson, de a populista fenyegetéssel a hátában, a menekültválság után ez tiszteletreméltó eredmény. A maga módján higgadt populizmussal igazodott Rutte saját, jobboldali választói elvárásaihoz a menekültek és vendégmunkások ügyében. Nem értek vele egyet, de saját táborának kellett politizálnia, elfogadhatatlan erkölcsi hanyatlás nélkül. Sikerült neki.

3. A balliberális és centrista választók díjazták az elvszerűséget. A politikai spektrum túloldalán a kormányzó szociáldemokraták összeomlottak. Ismerek ott személyesen néhány vezető tanácsadót, tavaly Montreálban beszéltem velük utoljára, amikor Justin Trudeau miniszterelnök meghívására vettünk részt együtt egy konferencián. Abban bíztak, hogy elveik elárulása nélkül fordulatot tudnak végrehajtani a szabad munkavállalás és a menedékkérők megítélése ügyében, és ezzel maguk mellett tudják tartani a baloldali, középosztályi és munkás-szavazókat. Nagyon nem sikerült, rengeteg szavazatot vesztettek. Eközben az Együttéhez hasonló, progresszív-liberális középúton járó D66 és az új, zöld-baloldali párt nagy mértékben tudta növelni támogatottságát és mandátumainak számát. E két párt emberséges és biztonságteremtő, törvényes eszközöket használó menekült- és bevándorló-politikát javasolt, mindenféle populizmus és néphülyítés nélkül – a középosztályok honorálták kitartásuk és inspiráló kampányaik. Egyikük baloldalibb hangsúllyal, másikuk centrista hangütéssel beszélt arról, hogy mit tudna tenni a különböző választói csoportokért. A választások igazi nyertese ez a két párt, mert általuk megerősödött a progresszív-liberális centrum, illetve a zöld-baloldal.

4. A szélsőséges populizmus legyőzhető. Wilders pártja az elmúlt hónapokban egyre rosszabbul szerepelt, és tegnap kudarcot is vallott. Mert nekik nem siker, ha egy vékony hajszállal és egy mandátummal a második helyen végeztek. Többre készültek. Wildersnek gyakorlatilag nincs pártja, a kampány földharcában nem vettek részt, a közterületeket hanyagolták, rendezvényeik nem voltak, és Wilders a médiában is csak néha szerepelt. Twitter-kampányát orosz kamuprofilok segítették, de nem jutott messzire, hiszen a néhány mandátumos erősödés sokkal kevesebb a vártnál, ráadásul biztosan kormányképtelen, így ellenzékben lesz. Ettől még létező társadalmi elégedetlenségre ad rossz válaszokat, ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni.

5. Erősebb jóléti állam kell, és megújított hit a személyes gyarapodásban. Az elemzéseket látva egyértelmű, hogy a szociáldemokrata és a jobboldali liberális párt két irányban veszített szavazatot: középosztályi és vagyonosabb támogatóik a centrista liberálisokhoz és a modern, zöld-baloldaliakhoz mentek; a kiszolgáltatottak, a kétkezi munkások és az elbizonytalanodott élethelyzetűek pedig Wilders szélsőséges pártjához. E két dolog közül az utolsó kíván igazi politikai választ Hollandiában és világszerte is. Ha a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségeket nem csökkentjük, ha nem adunk újra reményt a kékgalléros munkásságnak, ha nem tudnak ők is újra hinni abban, hogy jövedelmi helyzetük és életpálya-várakozásaik stabilizálódnak és újra javulni fognak, akkor nem csak a populista néphülyítés erősödése lesz a baj, hanem a gyengülő és széteső társadalmak folyamatos válsága is. Ehhez új növekedési modell, új jóléti politika és a középosztályokkal kötött új megállapodások kellenek, különben szétesnek európai országaink nyugaton is, keleten is.

6. A kampány az utcán és a tévévitákban dőlt el, nem plakátháborúban. A magyar szokásokhoz képest rengeteg többpárti vitát rendeztek, amelyeken a listavezetők egymást váltva körbevitázzák egymást. És közben minden párt a számára fontos településeken jelen volt szórólapozással, kopogtatással az utcákon. A nagyobb városokban csak centrista, liberális és baloldali pártokkal találkoztam, a kereszténydemokrata párt és a jobboldali liberális kormánypárt inkább a kisebb településeken kampányolt az utcákon, de Rutte pártjának kevés aktivistája van, így ezt a műfajt sok helyütt hanyagolták. Egy-egy 10-20 százalék támogatottság közötti párt 2-3000 aktivistával küzdötte végig az egész országos kampányt, ami magyar szemmel is belátható, szervezhető mennyiség. Az amerikai kampányokhoz képest kevés aktivista mégis képes volt érdemi hatást gyakorolni a részvételre és a választói viselkedésre. Sajnos a televíziós viták területén sokkal többet kellene még tanulnunk. Plakátháború minimálisan volt, figyelmetlen szem a közterületi felületeket nézve alig-alig találkozhatott hirdetéssel, akkor is leginkább Rutte pártja és a D66 részéről. Mindezzel együtt az is látszik, hogy a közösségi média kivételével Howard Dean demokrata párti kampányai óta a világban valójában semmi új sem jelent meg a politikai kommunikációban.

Irigylem a hollandokat. Egy kiszámítható ország képes úrrá lenni saját nehézségein. Nem törekszenek hamis nemzeti egységre, de vannak közös értékeik, vannak kőkemény vitáik, és mégis fejlődik az ország az egymást partnernek tekintő pártok versengése közepette. A részvétel 80 százalék feletti volt, agresszióval mégsem találkoztam pedig legalább 7 városban szórólapoztam, beszélgettem az emberekkel. Akik nem a D66-nak adták a szavazatukat, kedves angolsággal közölték, hogy ők más pártot kedvelnek.
Szomorú viszont, hogy amikor hazánk került szóba a beszélgetésekben, akkor Budapest és a Balaton szépségének sokszoros elismerése mellett még a jobboldaliak is inkább aggódtak. Ki a minapi menekültügyi európai bírósági döntés szégyene miatt, ki az unió oroszos szétverési szándéka miatt, ki pedig csak a saját útján az elmúlt évtizedekben szerinte eltévedő Magyarország miatt.

Mindezek ellenére az elmúlt napok megerősítettek abban, hogy lehet és érdemes populista néphülyítés nélkül tisztességes progresszív-liberális politikát képviselni itthon is, mert mindig vannak, akik számra az indulatok nélküli, világos értékrendű, de középutas megoldások jelentik a helyes utat. Ehhez jön az Orbán-rezsim kőkemény, forradalmi támadása, ami a nyugalom és az együttműködés megteremtésének előfeltétele. Ezért egyedül azt sajnáltam, hogy nem lehettem ott Juhász Péterrel és más barátaimmal a Nemzeti Múzeum előtt. Cserébe kokárdát tűzve örültem Alexander Pechtold D66-os pártvezér és több száz aktivista társaságában tegnap este a hágai tengerparton.

Szigetvári Viktor

Gyakorlatilag csak abban értek egyet Vona Gáborral a politikában, hogy Magyarország fővárosa Budapest. Ettől még szolidaritásomat nyilvánítom ki a szélsőjobboldali politikussal, mert senki sem szolgált rá semmivel egy ilyen gyalázatra.

Ami pedig mindebben a magyar jobboldalt és a jobboldali választókat illet: tudom, hogy azt hazudják nektek, önöknek, hogy hazaárulónak és nemzeten kívülinek hazudott minden politikai ellenféllel szemben mindent meg lehet és meg is kell tenni, de ez nem igaz. Ettől csak gyengébb, megosztottabb lesz a közös hazánk, és ez valójában senkinek nem az érdeke, hiszen olyan sosem lesz, hogy csak egyikünk fog itt élni.

Közös sorsunk az orbáni, nem jobboldali szégyen. De el fog múlni.

Szigetvári Viktor

Életem egy meghatározó időszakában, 2007 és 2009 között, hónapokon keresztül gyakorlatilag Bukarestben éltem. Naponta szeltem át gyalog vagy taxival a tüntetések hatalmas helyszínét. A közelben laktam, oda jártam vásárolni és metróra szállni. Számos romániai pártnak adtam tanácsot különböző kampányokban, minden esetben nagyobb tanácsadói csapatok tagjaként, székházaik nem messze voltak, vannak e híres tértől.

Megszerettem Bukarest keleties hangulatát és nyugatias kultúráját, az Aviatorilor sugárút éttermeit és kávézóit. Nyitott román fiatalokkal töltöttem napjaim, akiktől sokat tanulhattam a román–magyar együttélés másik oldaláról és az ő tükrökbe nézve saját hazámról, Magyarországról.

Egy mélyről jövő, több reménnyel teli, de szétesettebb társadalomnak láttam akkor Romániát Magyarországhoz képest, ahol a korrupció és a bizalomhiány számomra korábban nem ismert méreteket öltött. Ez rombolta a közösséget, a társadalmi szolidaritást, és mégis, minden mögött ott volt sokak hite, hogy lehet, érdemes megpróbálni előrébb jutni, az országot pedig nyugatabbra rángatni. Ez repítette Romániát, Kolozsvártól Bukarestig az elmúlt éveket megelőző évtizedben. Mára mindez részben kifulladt, részben megmaradt, de egyre mélyebb társadalmi, politikai válságba süppedt.

Tüntetni egy bizalmatlan országban

Miközben van román barátom, aki az elmúlt évek korrupció-ellenes harcát és a mostani tüntetéseket is román titkosszolgálati provokációnak, és részben az Egyesült Államok ösztönzésére végbemenő tudatos politikai elitcserének tartja, én hiszem, és másoktól tudom is, hogy a tüntetések résztvevőinek döntő része őszinte korrupció-ellenes meggyőződésből vesz részt a megmozdulásokban.

A román városi polgárság jelentős része elvándorolt az elmúlt évtizedekben külföldre, együtt a szegényebb sorsú munkássággal és vidéki kétkezi dolgozókkal. Ugyanakkor az elmúlt évek robbanásszerű informatikai és szolgáltatási fejlődése megerősített egy széles, a magyarnál erősebb középosztályt, felső-középosztályt. Jelentős részük már nem volt részese a rendszerváltó évtizedek eredeti tőkefelhalmozásának, nem volt benne a megcsúszott és lelassult román fejlődés, európai felzárkózás helybenjárásában.

Olvasmányélményeim, beszélgetéseim és cseteléseim eredményként úgy látom, hogy az elmúlt évek kisebb-nagyobb tüntetéshullámai után most a Szociáldemokrata Párt (PSD) elhibázott büntetőtörvénykönyv-módosítási döntése újra riadóztatta e 20-as, 30-as és 40-es korosztályt, meg azokat, akik hozzájuk csapódtak. Alapélményük közös: minden politikus lop, nem a haza javát akarja, az igazságszolgáltatás esetleges, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) sokat tett a bűnösök elítéléséért, a lopás szimbolikus megbélyegzéséért. Őket nem érdekli, ha esetleg túllendül a DNA igazságosztó keze. Nem érdekli, hogy milyen bizonyítékok alapján állítanak egy politikust vagy gazdasági háttérembert bíróság elé – mivel „mindenki” benne van, így „mindenki” bűnös, gondolják oly sokan. És ha legalább eggyel kevesebb van szabadlábon, akkor előrébb jutott Románia.

A politikai rendszer és a tüntetők

A tüntetők nagyrészt a modernizációs központokban és azok beszállítói hátországát jelentő városokban mozdultak meg országszerte. A döntően kisebb és közepes településeken népszerű PSD, e tekintetben a régió baloldali, állampárti vagy rendszerváltó örökséggel is rendelkező nagy pártjaihoz képest pont fordított elhelyezkedésű szavazóbázissal rendelkezik. Erősödött az elmúlt években a városokban ugyan, de nem uralja őket. A szociáldemokraták hagyományosan a vidéki népességet szólítják meg, és a városok közül csak ott teljesítenek jól, ahol történelmi beágyazottságuk van ipari, bányászati vagy egyéb adottságok miatt. A legutolsó parlamenti választáson a jobboldal teljes szétesése miatt előretörtek, Bukarestben és más nagyvárosokban is tisztes eredményt értek el Romániai mértékben.

Ezt a részben megszerzett bizalmat tüntette el a kormány és a kormánypárt titokban előkészített BTK-módosítása, amely sokak számára okkal bizonyult minden szempontból illegitimnek. Azóta a kezdeményezők meghátráltak, de a tüntetések folytatódnak.

A román politikai rendszer minden pártja része a román korrupciónak. A feudális birtokszerzés, a köztulajdonban levő források és eszközök saját célra való használata sokkal mélyebb és kiterjedtebb, mint azt mi, Magyarországon a 1990-es években bármikor is el tudtuk volna képzelni. A mai Magyarország feudális és illiberális szétlopása részben már hasonlít a román válság alapjaihoz, csak nálunk részsikerek után egy komoly társadalmi válság közepette történő visszafordulást lehet látni, míg Romániában mindez folyamatos, három évtizedes adottság.

A román gazdasági és politikai elit alapvetően más privatizációs stratégiát választott 1990 körül. Először románok vásároltak meg, szereztek meg, loptak el nagyvállalatokat és közszolgáltatókat, ők vitték csődbe vagy rakták rendbe cégeiket, és később, egy jó fél évtizednyi ütemmel később kezdtek bevonni multinacionális vállalatokat, nemzetközi tudást és tőkét. Ennek eredménye, hogy létrejött egy, a magyar elitnél tízszer gazdagabb, jóval szélesebb román csúcs-elit. Sokan közülük el-el tűnnek, mások felbukkannak, mindig vannak időszaki befektető-sztárok, akik vagy nagyon balkáni, vagy erőltetetten nyugatias vállalkozói szerepkészlettel dolgoznak.

Ők, legyenek bár románok, magyarok vagy németek, mind összefonódtak a román politikai elittel. Járadékvadászat, állami támogatásból élés, korrupt közbeszerzések és privatizációk mindenfelé. Az egymást váltó pártok kézről kézre adták a megoldóembereket és vállalkozókat. Volt, hogy vállalkozók csináltak pártokat, volt, hogy pártok tartottak el vállalkozókat, és voltak békés és kevésbé békés, de mindenképp kifizetődő együttműködések. Mindebből mesés paloták nőttek ki a földből a snagovi holtágnál és Bukarest első kerületének sugárútjain. A korrupció a román elit létmódjának szerves részévé vált, amelynek úgymond nem volt alternatívája, és a manipulált, részben oligarcha-tulajdonban levő modern nyilvánosság még adta is ez alá a lovat. Közismerten tolvaj, médiasztárrá lett vállalkozók kérkedtek vagyonukkal és politikai kapcsolataikkal. Ugyanők zsaroltak politikusokat és másokat.

És ebből lett mindenkinek elege idővel. Ez nem most történt, hanem már jó egy évtizede.

A tüntetési hullámok Romániában rendszeresek. Van, hogy egy nagy diszkóbaleset miatt tüntetnek, van, hogy egy aktuális válsághelyzet miatt, de az közös mindegyikben, hogy rendszerint ezeket a felszínen a modernizációs középosztály viszi, féltve saját, nyugatias perspektíváját és élethelyzetét. A szétesettség, a bizalomhiány és az illúzióvesztettség olyan mély és közös társadalmi tapasztalat, amelynek hangulatához mi, az orbáni Magyarországon élő polgárok csak most kezdünk hozzászokni.

Fotó: MTI.

A korrupció-ellenes ügyészség sikerei és kudarcai

Az intézményesült és bénító válság megoldására keletkezett egy igazságszolgáltatási megoldás. Nemzetközi, döntően amerikai nyomásra, az elmúlt évtized politikai elitjének aktuális megfelelési szándékával támogatva, és egy új, fiatal ügyészgeneráció lázadása által kiszolgálva létrejött a DNA. Az intézményi függetlenséget és a büntetőjogi szabályok kereteit a maximálisnál is jobban kihasználva a DNA érdemi sikereket ért el a román korrupció feltárásában és visszaszorításában.

Köztudott ügyekről rántották le a leplet büntetőjogilag is, és közben kevésbé ismert összefonódásokat is feltártak. A siker nem kizárólag a percepciók és a kommunikált valóság szintjén volt jelen, hanem a valóságban is. A román média-, gazdasági- és politikai elit azon, több évtizedes léthazugságának mertek nekimenni, hogy „mindent szabad, úgyis megússzuk”. E bátorság és hatékonyság, a maga túlzott látszata ellenére is erős társadami legitimációt adott a hivatalnak a társadalom széles rétegeiben. És ez akkor is igaz volt, ha közben sok, körön kívüli cinikus és kiábrándult egyszerű román polgár mindezek ellenére is csak legyintett az ügyészek sikereire.

Románia alapvetően jobb ország, jobb demokrácia lett a maga válságos formájában is a DNA valódi sikereinek eredményeként. E sikerekről a magyar nyilvánosság is sokat tudósít. Ismerethiányos magyar értelmiségiek, újságírók és politikusok ugyanakkor az árnyoldalak és intézményi problémák pontos megértésének szándéka nélkül rajonganak ezért az intézményért. Amikor árnyalni kívánom a képet, akkor nem a tolvajokat mentegetem, nem a korrupciót védem, és még csak nem is a bizonyított sikereket vitatom. Hanem liberális demokrata nézőpontból tekintek egy olyan jogintézményre, amely mára Romániában a sikerei és a legitimitása ellenére is inkább elszabadult hajóágyúnak tekinthető, ekként részévé és egyik okozójává vált a román válságnak.

A köztudottnak tekinthető lopásokat és tolvajokat feltáró sikeres munka egy idő után a teljes romániai román és kisebbségi politikai elit elleni belső, igazságszolgáltatási háborúvá vált. Mivel sok a korrupt román politikus és gazdasági szereplő, ez a folyamat döntően korruptnak tekintett, korrupt, de legalábbis stiklikben benne levő szereplőket talált meg. Ugyanakkor egyre több lett a korruptnak tekinthető szereplőt megalapozatlan váddal illető ügy is. Számos esetben súlyosan törvénytelen módon szerzett bizonyítékok alapján emelt vádat az ügyészség, és ilyen bizonyítékok alapján születtek jogerős ítéletek.

A „mindenki korrupt” legitim társadalmi érzületét kiszolgálva valóban „mindenkit” korruptnak láttat a DNA, önálló politikai, nem igazságszolgáltatási szereplőként. A támadott célszemélyek kiválasztása mutat politikai konjunktúra-függést, hiszen a volt államelnököt, Basescut is leginkább és legerősebben hivatali ideje után kezdték el támadni. A megalapozott ügyek mellett voltak apró-cseprő hibák miatt előrángatott és meghurcolt politikusok. Voltak olyanok, akiket a BTK hibás és pontatlan megfogalmazásait kihasználva azért ítéltettek el, mert mások, tőlük függetlenül, róluk azt beszélték, hogy „meg kell keresni”, „beszélni kell vele”, „tud segíteni”. Hasonló ügy miatt ül börtönben Nagy Zsolt is, RMDSZ-politikus, akinek irányában személyes ismeretségünk okán vagyok elfogult. Különösen azért fáj ez, mert közben a romániai politikai elit olyan érinthetetlen tagja, mint Verestóy Attila, az RMDSZ egyik meghatározó szereplője, a legnagyobb romániai magyar fehérgalléros bűnöző pedig szabadon él. A DNA és a titkosszolgálatok célzása és szelektivitása e tekintetben is aggodalmat keltő.

Egy módosításra érett büntetőtörvénykönyv

A román BTK számos ponton problematikus megfogalmazása megteremtette a korruptnak tekintett politikusok és gazdasági szereplők könnyű elítélések lehetőségét. A hivatali visszaélés büntetőjogi alakzatának szabályozásával a most folyó tüntetések ellenére is van valódi, jogállami szempontból fontos probléma. Az elmúlt években számos politikust ítéltek el Romániában szándékok, másodlagos, harmadlagos és töredékes bizonyítékok alapján, amelyek részben törvénytelen forrásból származtak, részben pedig nem magát a korrupció tényét bizonyították. És a nyilvánvaló túlkapások pedig rendszerint politikai jellegű döntéseket érintettek, nem korrupt pénzért szolgáltatást vagy megrendelést biztosító, bűnös összefonódást. Mert bár szoktak a világban sokfelé lopni közbeszerzéseken politikusok és mások, és mindez bűn, de közben egy uniós forrásból épülő út nyomvonalának puszta kijelölése lehet politikai vagy szakmai hiba, lehet akár korrupt mérlegelés eredménye, de önmagában egy út iránya, az erről szóló politikai döntés, nem hivatali visszaélés. Mégis voltak ilyen ügyek is szép számmal a DNA listáján.

A BTK-n változtatni kellett, de nem úgy, ahogy most történt. A saját bőrét menteni akaró politikai elit csak részben akarta a valóban létező jogi problémát megoldani, közben azonban fontosabb volt önmaguknak menlevelet adni. A most vitatott és visszavont sürgősségi rendelet a döntési hibára alapuló büntetőjogi felelősség kérdését a román Alkotmánybíróság döntésével összhangban pontosította, ez helyes és szükséges módosítás volt.

Ugyanakkor az alkotmánybírósági elváráson messze túlment, amit a PSD-kormány a vitatott sürgősségi rendeletében kimondott, így joggal kapta nyakába a tüntetéseket.

A valódi probléma egy részének megoldására hivatkozva csak folytatni kívánták az elmúlt évtizedek keleties, feudális járadékvadászatát. A titkosszolgálatok és a korrupció-ellenes ügyészség együttműködésének káros, antidemokratikus összefonódást jelentő részére valódi válasz nem született, a korrupció-ellenes küzdelem mellett folyó hatalmi küzdelem fékeit és egyensúlyait nem sikerült helyrebillenteni.

A korrupció-ellenes ügyészség mint a válság része

A nyilvánvalóan súlyosan korrupt közegben nehéz kritizálni egy sikereket elérő intézményt. Ráadásul a sikereket sokszor épp olyan érintettek kérdőjelezték és kérdőjelezik meg, akik maguk is részei a korrupt és korruptnak érzékelt román politikai elitnek. Szavuk inkább tűnik a társadalom széles csoportjai számára hiteltelennek. Ráadásul az ügyek tömegétől és az évtizedes, bénító korrupciótól kifáradt, szaturált, manipulált román nyilvánosság és választói közeg inkább eltűri manapság a túlkapásokat, mert közben örül a bűnök és bűnösök megbüntetésének.

Tény, hogy a DNA a fékekre és egyensúlyokra épülő liberális demokrata intézményrendszer szempontjából jár előnyökkel, de elszabadultsága, ellenőrizhetetlensége intézményi kockázatokat is jelent. Évek óta hozzá kellett volna tudni nyúlni a DNA túlkapásai miatt az intézmény ellenőrzési kérdéseihez, de ebben politikai legitimitás híján nem tud és nem tudna előrelépni a román politikai elit. Mivel egy ideális és kívánatos Románia szempontjából sok hasznot is hajt ez az intézmény, így politikailag lehetetlen manapság az ellenőrzés alá vonásról, az egyensúlyok beépítéséről beszélni. Ráadásul jó oka van mindenkinek feltételezni, hogy mivel Romániában sem 400 éve nyírják azt a bizonyos füvet, így egy liberális demokrata szempontból helyénvaló intézményi korrekció nem is mehetne végbe, mert ekkor valójában csak az ellenérdekelt politikai és gazdasági szereplők próbálnák csak saját menlevelüket megváltani, nem pedig az igazságért engedni küzdeni tovább átláthatóbb feltételek mellett.

„Remélem, az amerikaiak tudják, mit csinálnak a hazámban” – mondta nekem két éve egy liberális bukaresti román barátom. Ő nyugatias érzelmű, multinacionális vállalatoknál dolgozó, politikai tanácsadással élete egy szakaszában foglalkozó román polgár, aki nagyon hisz hazája fejlődésében, elítéli a lopást, és fontosnak tekinti Románia NATO tagságát, kiemelten erős kapcsolataikat az Egyesült Államokkal. Ő nem egy összeesküvés-hívő ember, de mégis így fordította le a DNA egyes ügyeit.

A román politikai elit mivel korrupt, így érdekből is külső érdekek végrehajtójaként tekint a DNA-ra, rendszerint az Egyesült Államokat sejtve a tisztogatások mögött. A politikai rendszer szuverenitásának korlátozása közös tapasztalata minden romániai román és magyar politikusnak, beszélnek is róla egymás között és másutt. „Idejönnek ezek, és, bár mi olyan világot szeretnénk, amilyenben ők is hisznek, elkezdenek tisztogatni” – szól a romániai politikusi panasz.

Mindennek az oka részben az, hogy Románia geopolitikai helyzete fontosabb hazánkénál. A fekete-tengeri kikötők, a nyersanyaglelőhelyek mind-mind szoros amerikai-román politikai szövetséget eredményeztek a NATO-tag Románia számára. E tekintetben az Egyesült Államok mindenkori vezetésével ápolt különleges kapcsolat, a legendák, hogy „ki az amerikaiak számára kedves ember”, „ki az, aki valóban az ő üzenetüket hozza”, évtizedek óta részét képezik a román belpolitikai mitológiáknak. Emlékszem, milyen önmagán túli jelentőséget tulajdonított a román politikai elit a NATO-csúcsnak, amelyet közel egy évtizede, George W. Bush elnöksége idején Bukarestben rendeztek. Több volt az, mint egy kelet-európai ország által szépen megrendezett multilaterális értekezlet. Nem csak a megbecsülésről szólt, hanem évekre célt és értelmet adott a politikai és gazdasági elit egyes megfelelési vágyainak.

Minden korrupció-ellenes küzdelem akkor sikeres, ha nemzetközi együttműködésen alapul, hiszen a pénzmozgások sem a határoknál állnak meg, a korrupció is nemzetközi együttműködésen alapul, a multinacionális vállalatok megvesztegetési struktúrái is nemzetközi cégeket használnak, és az e kísérleteket támogató nemzetközi kormányzati szereplők sem belföldiek. Így az akár amerikai, akár német, akár angol vagy más titkosszolgálati együttműködés, tippadás és figyelemfelhívás, kockázatelemzés egy szuverén ország számára hasznos, és partnerei számára sem káros.

Sosem hittem és most sem hiszem, hogy a DNA-t külföldiek rángatnák dróton, akkor sem, ha nyugatos, Amerikát kedvelő barátaim is így gondolják
Bukarestben és Kolozsvárott. A DNA azonban ma, miközben jogos és legitim küzdelmet folytat részben illegitim és illegális eszközökkel a létező román politikai és gazdasági korrupció ellen, ellenőrizhetetlen intézménnyé vált. Az ügyészi vádelőkészítés önállóságnak hazudott voluntarizmusa, a politikai populizmus célját szolgáló jogi populizmus mind-mind inkább válságjelenségek egy, a maga gondjaival bajlódó, felzárkózó, fiatal liberális demokrácia számára.

A román titkosszolgálati komplexum szerepe

A magyar közbeszédben az orosz térfoglalás és az UD Zrt. botránya kivételével a rendszerváltás első évei óta sajnálatosan alultematizált a magyar titkosszolgálatok kérdése. Nem így Romániában!

Magyar fül és szemlélő számára érthetetlen és befogadhatatlan, hogy a román közélet elemzése szempontjából mennyire elengedhetetlen, hogy mindennek és mindenkor meg kell vizsgálni a titkosszolgálati rétegeit. Ez része a közgondolkodásnak, része a román átlagválasztó politikai megértési folyamatainak. Szakmunkás ember ugyanúgy vágja rá fókuszcsoportos vizsgálat közben, hogy „ez a titkosszolgálatok műve”, amiként egy fiatal pedagógus ugyanakkor. Ez nem az alufóliasisakos összeesküvők felelősségkeresése és alternatív igazsága, hanem a román belpolitika megkerülhetetlen része.

A Securitate valódi elszámoltatásának elmaradása, a mára a rendszerváltást megelőzőnél bizonyos tekintetben erősebb hálózattal rendelkező SRI és társszolgálatai ellenőrizetlen politikaformáló részesei a román közéletnek. A román titkosszolgálati komplexum folyamatosan korlátozza a román politikai és kormányzati elit népképviseleten alapuló szuverenitását. Ezzel természetesen együtt jár a titkosított és átláthatatlan korrupció, az államilag végrehajtott szervezett bűnözés privilegizált világa, a fedett gazdasági érdekek operatív szempontból szükséges kiépítésének vegyítése a titkosszolgálati vezetők személyes, gazdasági önérdekével. A titkos megfigyelések rendszere még annyira sem átlátható, mint hazánkban, pedig nálunk is komoly gond van e rendszerekkel.

Több, vezető romániai magyar politikus számolt be már nekem arról, hogy mobiltelefonjukat folyamatosan, éveken át megfigyelték, konkrét ügy, konkrét operatív érdek nélkül, általános nemzetbiztonsági okokból. Ennek része, hogy leiratok és magánéleti szálak nyomai egyes felhevült politikai viták fontos pillanataiban rendre elő is kerülnek, amivel román és romániai magyar politikusok tömegeit próbálják zsarolni titkosszolgák, politikustársak és állami vezetők. A körkörös titkosszolgálati zsarolások rendszere már réges rég foglyul ejtette Romániát.

A liberális demokrata érdek Romániában

A korrupció-ellenes ügyészség és a titkosszolgálati komplexum, a DNA, az SRI és más szervek kombinált túlhatalmának korlátozása valójában a román korrupciós válság mellett az ország liberális demokráciájának másik kulcskockázata és válsága. A román liberális demokrácia akkor lesz erősebb, ha a politikai és gazdasági elit átitatott korruptsága csökken, a személyi kör frissül, és közben a titkosszolgálatok ellenőrizhetetlensége, kormányzati szuverenitást korlátozó hatalmi szerepvállalása megszűnik, és az illetékes ügyészség pedig tovább folytatja ugyan szükséges korrupcióellenes harcát, de liberális demokráciákban elfogadott eszközökkel, módszerekkel teszi.
E szép célok érvényesítése – nem túlzás – ma polgárháború szélére sodorná Romániát.

A most folyó válság során e háromelemű korrekció végrehajtásának sosem volt meg az esélye. A titkosszolgálati világ illegitim és antidemokratikus privilégiumainak védelmét egyesek okosan bújtatták oda az őszinte és tisztességes tüntetők jogos felháborodása mögé. A „minden tüntető, a teljes DNA tiszta és hős, és minden, de minden politikus korrupt gazember, és rosszat akar Romániának”-jellegű, leegyszerűsítő médiareprezentáció pedig csak erősítette e szándékok hatékony érvényesülését.

Az elhúzódó román tranzitív válság mélysége abból ítélhető meg igazán, hogy a tüntetők őszinte dühe és jogos elégedetlensége, a társadalom városiasodott részének PSD-ellenes kiábrándultsága olyan mértékű, hogy a korrupció-ellenes harc során kevéssé zavarja őket a használt eszközök illegális vagy illegitim volta. Mivel a DNA egy valódi baj ellen küzd részben sikerrel, így maximum ennek költségeként tekintenek a túlkapásokra.

A titkosszolgálati világ korlátozhatóságában pedig józan demokrata amúgy sem hitt soha Romániában. A delegitimálódott politikai elit ellencsapásai éppen ezért még a jogos és indokolt korrekciók esetén is privilégiumféltésnek tűnnek. Különösen akkor, amikor a jogos és indokolt korrekció lehetőségét azonnal privilégiumvédésre és önfelmentésre is használja a román politikai elit egy része.

A bizalmatlanság és e többelemű válság ördögi köréből szinte lehetetlen kitörni. A mostani, jogos és tiszta szándékú tüntetések mögött meghúzódó hatalmi küzdelem arra utal, hogy az elkövetkező időszak Romániában a politikum, a titkosszolgálati világ és a korrupció-ellenes ügyészség elhúzódó harcát hozza majd. Mivel minden fél követ el hibákat, és minden fél része valójában a román liberális demokrácia válságának, így megoldás mindebből valójában rövid távon nem lesz, csak tovább gyengülő legitimitású politikai rendszer, tovább növekvő apátia, és tovább növekvő, ellenőrizhetetlen titkoskodás.

Tanulságok hazánk számára

A román válság jellegzetes tulajdonsága, hogy a szó köznapi értelmében vett közjó érdekében akárcsak részben fellépő szereplőket legitimnek tekinti a társdalom meghatározó része, különösen az elmúlt évtizedben megerősödött városi, modernizációs középosztály. A korrupció-ellenes küzdelem a közjót szolgálja, tehát könnyebben tolerálják az eközbeni túlkapást és az illegális eszközöket.

A liberális demokrácia helyreállítása érdekében sok mindent eltűrnek az emberek és a nemzetközi partnerek.

Nem arról van szó, hogy a mindenkori demokratikus kormányokkal szemben vannak őket korlátozni, ellenőrizni akaró belső vagy külső aktorok, hanem a problémának mindenki része, mindenki követ el bűnt és hibát, de aki a közjó érdekében látszik cselekedni, annak eltűrik új utak, új intézmények, új megoldások megtalálását. A saját státuszukat és gyarapodási esélyeiket joggal féltő társadalmi csoportok a demokratikus politikai kultúra alulfejlett állapotában, a liberális demokrácia intézményrendszerének elégtelenségét megélve, eltűrik és legitimálják a jogszerűtlen, illegitim igazságtételi és korrekciós megoldásokat.

Magyarországra nézve tanulság, hogy egy sokrétű válságtól sújtott országban, a liberális demokrácia helyreállítása érdekében sok mindent eltűrnek a nemzetközi partnerek és a stabilitásra, gyarapodásra vágyó középosztályok.

Amennyiben a jövőben bármely magyar ellenzéki erő a közjó szolgálatának részeként hitelesen lesz képes bemutatni a foglyul ejtett magyar állam felszabadításának, az oligarchikus korrupció felszámolásának programját, akkor tőle sem a hazánk legfőbb külföldi partnerei, sem pedig a saját támogatói nem fogják elvárni a nyugatias jogállami és liberális demokrata sztenderdeknek való teljes, formális megfelelést. Az elmúlt három évtized privilégium-teremtő politikai-gazdasági korrupciójával, a függő helyzetbe hozott hivatalnokok tömegével, az ellenőrizhetetlen pénzekből felhalmozott belföldi vagyonokkal szemben éppen ezért nyitva áll az út a jogfolytonosság megszakítása, a régi rend vezetőinek hivatalból történő, azonnali, jogon kívül, politikai döntéssel történő felmentése, az ellopott és belföldi vagyonok kompenzáció nélküli állami tulajdonba vétele, és a teljes, átlátható magyarországi adófizetési és vagyonleltár bevezetése felé. Különben sem biztonság, sem szabadság, sem kapitalizmus, sem erős középosztály, sem pedig csökkenő szegénység nem lesz hazánkban, mert a fehérgalléros bűnözés jogtechnikai mentegetésének évtizedei után egyre többen és többen fognak igazságtételt követelni hazánkban is, és amíg ezt nem kapják meg, kivonulnak a közéletből.

Addig jó, amíg ezt liberális demokraták próbálják megadni úgy, hogy közben liberális demokráciát teremtenek, komoly fékekkel és egyensúlyokkal, erős önkorlátozással. De abba akkor nem fér majd be a nekünk tetsző pártsajtó lopott pénzből való „megmentése”, nem fér bele a saját, többpárti, az Európai Unió által is kimutatott milliárdos infrastruktúra fejlesztési korrupciós botrány elhallgatása, és nem fér bele a magyar titkosszolgálati világ magánérdekből történő használata sem bankbiztonságnak hazudva.

Ha ezt nem mi tesszük meg, akkor majd jön a Jobbik, megígéri, és nem teszi meg, persze. És abban aztán nem lesz köszönet.

Szigetvári Viktor

***

Elsősorban annyit szeretnék mondani, hogy az Országgyűlés épületében Magyarország leggazdagabb embere találkozott Európa leggazdagabb emberével.

Az a közös bennük, hogy mind a ketten adófizetőktől lopták össze a vagyonukat, adófizetők pénzén gazdagodtak, strómanok kezelik a vagyonukat, oligarchákkal építtettek stadionokat, épületeket, téli vagy nyári olimpiát.

Az Együtt ma este azért tüntet itt, mert szerintünk Magyarország számára Orbán és Putyin szövetsége zsákutca.

Magyarország helye a Nyugaton van, nem a Keleten.

Ezért fütyülünk, és fütyüljetek velünk!

A mai napon arra tettünk kísérletet, hogy közelebb menjünk az Országgyűlés épületéhez.

Az Együtt egy bátor, cselekvő ellenzéki párt, amely nem futamodik meg a konfliktustól. Vállaljuk a konfliktust vidéken és Budapesten, de a magyar terrorelhárítás nem engedett bennünket közelebb. Nem tiltották be a tüntetésünket kijátszva a jogszabályokat, pedig nekünk jogunk lenne ott tüntetni. De köszönöm, hogy eljöttetek, mert aki itt van most, az azért van itt, mert a hazánkért érzett szeretetünket fejezzük ki, mert a mi hazánkat adja el Orbán Viktor szövetségesének, Vlagyimir Putyinnak.

Meggyőződésem, hogy a magyar Országgyűlésben – ahol dolgoztak jobb- és baloldali, igazi hazafiak –, a magyar Országgyűlés épületében nincs helye egy olyan háborús bűnösnek, mint Vlagyimir Putyin.

Vlagyimir Putyin kezéhez vér tapad. Vlagyimir Putyin kezéhez vér tapad, mert százezreket és milliókat üldöztek el orosz bombákkal Szíriából. Ezekben a napokban is emberek millióinak életet keseríti meg az orosz elnyomás Ukrajna egy részén és a Krím-félszigeten. Ebben az országban is és másutt is, Szíriában, Ukrajnában orosz ügynökök próbálják destabilizálni azt a rendet, amely megpróbál élni, megpróbál békét teremteni és megpróbál gyarapodni.

Vlagyimir Putyin egy olyan háborús bűnös, akinek a kezéhez vér tapad, és nincs helye Magyarország Országgyűlésében bárkivel találkozni. Orbán Viktor szégyene, hogy Magyarországra hozza ezt a szégyent, hogy egy ilyen embert fogad.

[…]

Az ellen a Vlagyimir Putyin ellen tüntetünk, aki jelenleg a Nyugat ellen is háborút folytat. Vlagyimir Putyin oligarchái által finanszírozott, hamis híreket gyártó portálok megpróbálják szétverni a nyugati demokráciát, elbizonytalanítani bennünket az igazságban, elbizonytalanítani bennünket abban a becsületben, amely összetart bennünket, elbizonytalanítani bennünket abban, hogy lehet békében, nyugodtan élni Nyugat-Európában és egész Európában.

Ezt ma Magyarországon is teszik, és Orbán Viktor arra utasítja a magyar titkosszolgálatokat, hogy semmit ne tegyenek az orosz dezinformációs kampány ellen. Mert Orbán abban érdekelt, hogy ha szüksége lesz, akkor Putyin titkosszolgálata Magyarországon is őt védje meg. Ezért tüntetünk.

Az Együtt azért tüntet, azért fütyül ma itt, mert Orbán Viktor rengeteg mintát vesz Vlagyimir Putyintól. Ugyanúgy kezelteti strómanokkal a pénzét, ugyanúgy szétlopja oligarchákkal ezt az hazát, mint Putyin teszi otthon, de emellett megtámadja a civil szervezeteket, azokat a civil szervezeteket, amelyek menedékkérőkért, melegekért, kisebbségekért, romákért és másokért küzdenek, vagy teszik ugyanezt Oroszországban.

Orbán Viktor […] szövetségese Vlagyimir Putyinnak, és az Együtt ma azért fütyül, hogy ne verje szét a szabad sajtót. Ne használja arra a magyar állam intézményeit, hogy amikor Orbán barátja vásárolja meg a sajtót, akkor a GVH, a versenyhivatal egy nap alatt engedélyezi, és amikor egy független, szabad, nyugati és magyar kézben levő sajtótermék próbál akárcsak harminc százaléknyi tulajdont szerezni egy jól működő, független portálban, akkor a hivatal ezt megakadályozza.

Orbán Putyin szövetségeseként a magyar sajtószabadságot, a magyar civilek szabadságát korlátozza. Az Együtt ezért tüntet, és köszönöm, hogy eljöttetek!

Szigetvári Viktor

Ez az a káderpolitika, ami egyszerűen megöli a polgári értékeket, a tisztességes gyarapodásba, a tisztességes munkába és a teljesítménybe vetett hitet. Ennek mielőbb véget kell vetni, mert amíg nem a teljesítmény, az érdem és a képességek döntenek az előrejutásunkról és a boldogulásunkról, hanem a politikai lojalitás vagy a családi kapcsolataink, addig Magyarország a kivételezettek országa marad, amiben Orbán Viktor és családtagjai, valamint az általa kijelölt kiskirályok szabadon garázdálkodhatnak.

*

Tiborcz István az Orbán-család offshore lovagja. Előbb adófizetői pénzből felhizlalják vállalkozásaikat, majd a lopott pénzből mindent felvásárolnak, ami az útjukba kerül. Végül átláthatatlan offshore cégek mögé rejtik az így ellopott vagyont, hogy itthon semmi nyoma ne legyen a lopásoknak. A felelősségre vonást azonban így sem tudják elkerülni. Az Együttnek programja is van az Orbán-rezsim bukása utáni igazságtételre. Visszavesszük az ellopott vagyonokat és kárenyhítést fizetünk a rezsim áldozatainak.

Szigetvári Viktor

Utoljára a Szent Jobb körmeneten találkoztunk, ahol mindketten pártunkat képviseltük. Magunkra maradva a kereszteket pöffeszkedőn hányó, neofita fideszes elit ünneplő körében. Istenhitről, az én – mára eltompult – vallásos hátteremről és hazánk szomorú állapotáról beszélgettünk.

Utána meg a menekültválságról, persze. A mocskos Fidesz-kampányról, a centrumállamok felelősségéről a Közel-Kelet szétesésében és a menedékkérők kiszolgáltatottságáról.

Kevés olyan politikus van, aki annyira mélyen, személyes tapasztalatok szintjén ismerte és értette a menekültválságot és a terrorveszélyt, mint ő.

Megélte a balkáni háborúk nyugati cinkosságát, látott vallási és etnikai villongást ezer felé, és értette, hogy a gyűlölet csak keveseknek jó, viszont sokakat megnyomorít. Különösen a szegényeket, akik csak hánykolódnak erre-arra.

Nem sztárpolitikus volt, de több alázat és valóságismeret szorult belé, mint a fél Fidesz-frakcióba. Hiányozni fog nekem is, az Együttnek is és közös hazánknak is.

Szigetvári Viktor

Kakuk György. (Fotó: Facebook)

*Kakuk György magyar újságíró volt, korábban a Magyar Televízió és a Magyar Rádió munkatársa, illetve külpolitikai szerkesztője. 1998-ban a koszovói háborúról tudósított a TV2 számára és az EBESZ diplomatájaként is szolgált a délszláv térségben egy éven keresztül. 2015-ben át akarta élni személyesen a menekültek kálváriáját és így bejárta a menekültek útvonalát Görögországtól egészen Magyarország déli határáig. Az utóbbi években a Demokratikus Koalíció tagja volt. 52 évesen halt meg szívrohamban. (KMH)

Érdemes nem félreérteni a jobboldali populisták győzelmeit a világban és Magyarországon. Mind mögött valódi problémákra adott rossz válaszok húzódnak. Miközben a folyamatos tanulás és változás kényszere mindannyiunk vállát nyomja, sokan szeretnének kiszállni ebből egy vagy több tizednyi helybenjárás után. Mostanság azok veszítenek, akik csak tovább pörgetnék a körhintát bármiféle érdemi változás nélkül, és azok nyernek, akik azt ígérik, hogy le tudják állítani a szédítő körbe-körbe forgást. Persze ők sem tudják ezt megoldani, de legalább sejteni vélik, mit akarnak hallani a szédült, fáradt milliók a már megunt körhintán pörögve.

Mostanság azok nyernek, akik azt ígérik, le tudják állítani a szédítő körhintát.

A feladat világos: a liberális demokrácia és a globális kapitalizmus a múltté lesz, ha továbbra is képtelenek vagyunk törődni egyes kényelmetlen következményeikkel. Az elitek elidegenedése, a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek növekedése erős érzelmi reakciókat váltanak ki. És már a helybenjárás maga is lecsúszást jelent sokak számára.

A folyamatos társadalmi változás kényszerét joggal utasítják el milliók, ha közben semmit sem éreznek erőfeszítéseik eredményeiből. És itt ez az érzés maga is fontos.

Mert baj van ott is, ahol nincs semmi javulás a valóságban, és ezt érzik, de manapság már baj van ott is, ahol a valóságban van javulás, de ezt nem érzik. Mert egészen egyszerűen elfogytak lelki tartalékaik, remélnek valami jobbat, ami bátran szakít a tűrhetetlennel, és eközben sokszor hagyják magukat megtéveszteni a könnyű megoldást ígérő vezetők által, akik csak identitásproblémaként tálalják a jóléti gyökerű válságot.

Ugyanezt kell megoldania a magyar liberális, polgári és baloldali ellenzéknek is. A rendszerváltás bár jó irányba és jó stratégiai célokkal indult, elveszítette legitimitását. Az érzetek és a valóság szintjén is évtizedes a teljes helybenjárás. Akik pedig előrébb jutottak, szétesett és megosztott társadalmunkban sokkal jobban féltik saját előrejutásuk gyümölcseit a náluk csak egy kevéssel szegényebbektől, mint azoktól a politikusoktól, akik valójában ellopják a javaikat és jövőjüket.

Mindezek döntően jóléti, elosztási, vagyoni kérdések, amelyek mára teljes politikai identitásokat bizonytalanítottak el. Egyre többen nem hisznek demokratikus intézményeinkben sem ennek következtében, egyre többen tesznek idegeneket és külső szereplőket felelőssé saját bajaikért, és joggal nem fogadják el a valóság gyáva megmagyarázását senkitől.

Nem elit-kérdés, nem kisebbség–többség-kérdés, nem bőrszín-kérdés, nem idegen–őshonos-kérdés, nem nyugat–kelet-kérdés, és nem nemzeti–nemzetellenes-kérdés ez elsődlegesen. A gazdasági és növekedési modellbe vetett hitt veszett el akkor, amikor a világ fejlettebb országai évek óta növekedési válságban vannak. És ezekből lett mára elitellenesség, identitásválság és populista–nacionalista előretörés. Mindez megingatta hitünket jóléti rendszereinkben és társadalmi szolidaritásunk intézményeiben, legyenek azok bár generáción belüli vagy generáción túli társadalmi kapcsok. És ezekből lett mára elitellenesség, identitásválság és populista–nacionalista előretörés.

Az egy generáción belüli szolidaritás és mobilitás eszközeiben nem hiszünk: nem látjuk a tanulás feltétlen értelmét, nem látjuk a szociális támogatások értelmét, ha sokba kerül és mégsem jut, az egészségügyben nem látjuk viszont egy forintunkat sem a romló ellátásban és az alulfizetett nővérek bérében. És mindeközben nem hiszünk a generáción túli szolidaritási intézményekben sem: a maradék bizalmunk is elveszett a nyugdíjrendszerben, gyermekeinket és unokáinkat jobban szeretnénk Bécsben vagy Londonban tudni, és megtakarításaink termőre fordulásában sem reménykedünk.

Ma legalább három elő magyar generáció szorong attól, hogy az ifjabbak rosszabbul fognak élni, mint szüleik a 2000-es évek elején.

Meg fogom állítani a körhintát – sugallja Orbán Viktor

Erre Orbán Viktor választ nem ad illiberális rezsimjével, de nem is akar. Az érzetek és érzületek világában kínál álmegoldást. Identitást formál a valósággal való elégedetlenségből, megoldás nélkül. Egyre több és több hangszóróból és képernyőn sugározza nekünk: „meg fogom állítani a körhintát, meg fogom állítani a körhintát.” És mivel hangosan is mondja, látványosan is sugallja, ráadásul csak ő mond bármit is, ami alternatívát jelent, így forgunk-forgunk körbe szédülten, kiábrándultan és szétesetten.

Az általa teremtett valóság átfesti elégedetlenségeinket. A jóléti kiábrándulást és elbizonytalanodást Orbán kelet-nyugati geopolitikai játszmává stilizálja, idegenellenes háborúsággá hazudja, Európa-ellenes kereszteshadjárattá mítizálja, és politikai korrektség ellenes szájalássá provokálja.

A magyar miniszterelelnök szerencsére minden ilyen félrevezető dilemmában kitartóan és következetesen a magyar nemzeti érdek szempontjából rossz oldalra tesz. Saját, szűk választói koalícióját összetartandó teremt egy szekuláris politikai vallást, amelynek temploma az éppen általa átszínezett félelmekből épül. És közben mindenkit, de mindekit kitagad a nemzetből, aki nincs vele – ahogyan ezt a kortárs populisták mindenfelé teszik. Így épül meg Orbán kisebbsége a magyar politikai többségen belül: nyugat- és EU-ellenes, változás-ellenes, a jövőt felélő, bezárkózóan nacionalista identitás ez. Mindennek pedig a korrupció, a stróman-világ, az uralkodócsaládi gazdagodás az ára, és – persze – jóléti, újraelosztási gondjaink teljes kezeletlensége.

A jóléti bizonytalanságra kell választ adnia az ellenzéknek.

Mindezek miatt egyszerű az ellenzék feladata: a gazdasági modellválságból fakadó jogos szorongásokra kell új gazdasági és jóléti modellt kínálni Magyarország számára. Ennek meghirdetése során radikálisan szakítani kell a polgárosodást szétverő, a középosztályt gyengítő, a tisztessséges vagyonfelhalmozás elől a lehetőségeket felélő két és fél évtizedes magyarországi megoldásokkal. És a tisztességes piaci verseny becsületének megteremtése közben, a magyar jobboldal igazságtalanul szűk elitpolitikáját kidobva, újraelosztással és beruházással kell segíteni az egyenlőtlenségek érdemi csökkentését, a balkáni nyomor felszámolását és a középosztály kiszélesítését.

Mindehhez megújult választói koalícióra és hiteles vezetőkre van szüksége a magyar liberális-, polgári- és baloldalnak. Ezt a Jobbikkal való bárminemű együttműködés nélkül kell megteremteni, hiszen van ehhez szükséges 2,3 millió magyar választó ebben az országban a szélsőjobboldal nélkül is.

Az előválasztás segít mindezek tisztázásában. Nem szövegírókat kell összeereszteni pártalapítványok bugyraiban, hogy kéthavi és négyhavi nyugdíjelemés-ígéretből koalíciózzanak ki háromhavit, hanem a víziók és érzelmi közösségek versenyére van szükség. Manapság kritikai ügyekkel még a korlátozott sajtószabadság feltételei között is könnyen napirendre tud kerülni egy ellenzéki politikus. De a vízióra, a pozitív programra teljes a nyilvánosság érdektelensége.

Az előválasztás a gépezet, amely hitelesíti az alternatívát.

Az egész ellenzék felelőssége, hogy az előválasztás intézményrendszerével önmagának teremtse meg azt a gépezetet, amely végre lehetőséget teremt a kormánykritika mellett a programok versenyére, bemutatására is. Egy ilyen folyamat megoldja a vezető-hiányt is, mert immár értelmes dolgokról, remélhetőleg hittel, érzelmekkel teli politikusok fognak TV-stúdiókban vitatkozni úgy, közben egymást partnernek tekintik, és a győzelemre törnek. Nem pedig elve lehorgasztott fejjel tömörülnek egy inspiráció nélküli közös listán, mint marhák a (harmadik) vágóhídon.

Az Együtt az előválasztás mellett hisz abban is, hogy könnyebb a mai ellenzéki világot egyszerre több listán megszervezni. Nem kell és nem is szabad tagadni a pluralizmust ebben. Akinek van szavazója, annak létjogosultságát nem lehet megkérdőjelezni, de ebből nem következik, hogy közös listán kell mindenkinek indulnia. Egy kulcskérdés van: 106 egyéni választókerületben 106 ellenzéki jelöltet kell állítani a Fidesszel és a Jobbikkal szemben. Én reménykedem abban, hogy az LMP is tud csatlakozni ehhez, mert rájuk is szükség van e választói koalíció felépítésében. Ha pedig ők immár inkább jobboldali, EU-szkeptikus pártként tekintenek magukra, akkor hagyni kell őket arra menni.

106 jelöltet a legjobb előválasztáson kiválasztani. Lehet, hogy számos helyen nincs erre szükség, mert a helyi ellenzéki közösségek meg tudnak állapodni egy alkalmas kihívóban. Aki nyitott szemmel figyeli a budapesten kívüli magyar közéletet, az tudja: vannak tehetséges baloldali–liberális polgármesterek, vannak jó függetlenek, civilek és az újabb pártokhoz tartozók. Sokszor nem a párttagkönyv színe dönti el, ki tisztességes és ki nem, ki dolgozik nehéz körülmények között is a változásért és ki nem. De éppen a bénult és bezárt, régi pártközösségek kinyitását és demokratizálását hozná el az előválasztás versenye Pécstől Nyíregyházáig, Pápától Gyuláig.

Ezért örülök annak, hogy immár az MSZP is elkötelezett az előválasztás mellett. A saját választói szövetség megszervezése nélkül nem fog menni sem az új ellenzék program megteremtése, sem a kormányváltó jelöltek kiállítása.

A mai válság semmiféle naivitást nem tűr el, de szabad idealistának lenni.

Every new beginning comes from some other beginning’s end / Mark Compton

Fel kell rúgni évtizedes tabukat Magyarországon a gazdasági és jóléti csapdából való kikerülés érdekében. Lehet állami tulajdonba venni kártalanítás nélkül a strómanok által ellopott vagyonokat, lehet kárenyhítést fizetni a meglopott trafikosoknak, lehet alkotmányos forradalommal felszámolni az elnyomó rezsimet, lehet nyilvánosságra hozni végre az ügynökaktákat, lehet intézményes eszközökkel elősegíteni a politikai osztály megújulását és tisztességesé válását, és lehet valódi párbeszédben közösségeket építeni helyben és országosan.

Trumptól és Orbántól nem a megtévesztés kultúráját kell eltanulnia a magyar ellenzéknek. Hanem a valós problémák észlelését az egyenlőtlenségek területén, amikből ők identitás-problémát teremtenek. Így azonban a jobboldali populisták valójában semmit sem változtatnak a tűrhetetlen és igazságtalan valóságon.

Kormányt váltani Magyarországon csak új gazdasági és jóléti modellel lehet, és ez segít megerősíteni az elbizonytalanodott és jogos félelmekkel teli identitásokat is. Ennek útja pedig a programok és vezetők versenye, a külön listákkal megújított ellenzéki tábor, és a versenyben kiválasztott 106 egyéni jelölt.

Az Együtt ezen az úton jár, és ehhez keres új szövetségeseket.

Szigetvári Viktor

Szerintem ez teljes tévedés. Elvileg elfogadhatatlan, reálpolitikailag pedig szükségtelen a választási együttműködés a Jobbikkal. Ez nem segíti a nem nacionalista választói tábor kiszélesítését, és nem eredményez több Orbán-váltó parlamenti mandátumot sem. Már önmagában a Jobbikkal való választási együttműködés szükségességéről való beszédet is károsnak tartom az Orbán-rezsim előremutató leváltása szempontjából, mert félreérti a választási rendszert, a választókat és a centrista, liberális és baloldali erők előtt álló politikai kihívást.

Mindenki csak veszít vele

A Jobbik 2014-re a korábbiaknál földrajzilag országosan kiegyensúlyozottabb támogatottsági szerkezetű párttá vált. Támogatóinak értékvilága ugyan továbbra is radikális, de nem kizárólag szélsőjobboldali. Számos kérdésben mérsékeltebben a fideszeseknél. Megnőtt a rendszerrel, a piacgazdasággal, a gazdasági- és szociális helyzetükkel, várakozásaikkal elégedetlen középosztályi választók aránya a Jobbik táborán belül. A párt erősödött ugyan Nyugat-Magyarországon, de a modernizációs központokban, és különösen a központi régióban nem hogy áttörni nem tudott, inkább csak a korábbi táborát tudta stabilizálni. A 2014 óta eltelt időszakban a Jobbik támogatottsága ingadozott, nem látszik erősebbnek a 2014-es helyzetnél. Reális célja lehet a pártnak egyes, a Fideszből kiábrándult választók megszerzése, és a fiatal szavazók körében a rendszerkritikus hangúak megszervezése. Feléjük immár taktikai érdekből nem is cigány-ellenes, nacionalista hangon beszél a párt, hanem nemzeti technokrata hozzáállással, pragmatikus problémavezéreltséggel és megoldás-látszatokkal.

A valóságban a Jobbik küzd saját tábora szélsőségességével. A radikális választók tudják, mit keresnek, tudják, mit akarnak hallani, és számukra részben kénytelen is fenntartani a nacionalizmuson túl rendpárti, az etnikai jellegűként dekódolt hazai feszültségek élezésére épített politikát a Jobbik. Közben, szemben azzal az értelmiségi közhellyel, hogy a Jobbik már minden falu minden egyedülálló idős nénijének felvágta már az összes hátralevő télre való tűzifát, az igazság az, hogy bár a pártnak van szervezett bázisa, és ez versenyképes a nagyvárosok alatti települési körben a nagyobb pártokkal, de a hálózatépítés számukra is nehézségekkel teli. Ennek oka ugyanaz, mint másoknál: az elvándorlás, és a félelmet, elnyomást hozó helyi fideszes függés.

A Jobbik maga semmilyen formában nem érdekelt egy széles együttműködésben. Számukra politikai hitelességük feláldozását jelenti a Fideszével azonosan károsnak tekintett baloldalinak hívott politikai világgal való együttműködés. A mai Jobbik inkább várakozik tovább ellenzékben az Orbán-rezsimben, semmint hogy együttműködéssel váltsa le a rendszert. Sok Jobbik-szavazó számára e két nagy politikai csoport egyaránt a legyőzendő régi status quot jelenti, akikhez még csak közel sem szabad lépni. Ennek rövidtávon persze következménye, hogy mindaddig, amíg a Fidesz nem omlik össze, ebben a választási rendszerben a Jobbik legfeljebb blokkoló kisebbség lehet a Parlamentben.

Velük szemben egy, a saját kihívásait megoldó liberális és baloldali ellenzék könnyebben válhat kormánytöbbséget alkotni képes parlamenti erővé önállóan, a többségi jellegű választási rendszerben. A másik oldal felől nézve a nyílt együttműködés a Jobbikkal a liberális demokrácia hívei számára meggyőződésbeli okokból kizárt. A párt hazánk geopolitikai kihívásait félreérti, a szegénységet és a megosztottságot rosszul kezeli, és folyatja a Fidesz nemzeti jellegű, bezárkózó válságkezelési megoldásait. Ezt egészíti ki a gyűlölet öncélú felkorbácsolása, amit a trumpi sikertől megrészegülve nyilván a valóságról való bátor beszédként értelmeznek önmaguk számára. Pedig csak a megoldásra váró jövedelemegyenlőtlenséget, elbizonytalanodást és félelmet használják ki hitelesnek ható módon, megoldások nélkül.

A Fideszen kívüli politikai világ teljes és nyílt együttműködése feloldhatatlan értékkonfliktusokat jelentene, összezavarná a választókat, és számos csoportot el is idegenítene. Ebben az esetben is igaz volna az a közhely, hogy a politikában a szövetségkötés önmagában nem eredményezi különböző szavazótáborok összeolvadását. Aki a Jobbikot a Fidesz zsákutcás politikájának folytatójának látja, nem tud együttműködni a párttal. Egy ilyen út teljes hitelességi és későbbi szavazatszerzési csődöt jelentene.

Mandátumok is elvesznek

Segítené-e az Orbán-rezsim leváltását, ha egy 106 egyéni választókerületre kiterjedő ellenzéki együttműködésbe a Jobbikot is bevonnák a további ellenzéki pártok? Könnyebb lenne-e a mandátumszerzés, ha a felek a politikai törésvonalak felett átívelő döntéssel nyíltan arra jutnának, hogy számos egyéni választókerületben nem indítanak egymás ellen jelölteket?

Nem, nem lenne könnyebb, inkább nehezebb volna, nem segítene.

Közös listát és közös egyéni jelölteket még a Jobbikkal való szükségszerűnek nyilvánított együttműködés legfőbb pártolói sem akarnak.

Ha egymás javára való visszalépésekkel és külön listákkal kívánná a Jobbikot is magába foglaló ellenzéki együttműködés segíteni a mandátumszerzést, akkor az országoslista-állítás, a kampányfinanszírozás és a helyi jelenlét fenntartása is aránytalanul nehézzé válna a résztvevők számára. És amennyiben politikai retorikai eszközökkel pedig még kísérletet is tennének a választók vállára nehezedő morális teher csökkentésére, és megmagyaráznák a Jobbikra is való szavazás Orbán-ellenes értelmét, akkor sem következne mindebből automatikusan több mandátum.

Számos olyan egyéni választókerület van, ahol mostanra hárompólusú politikai viszonyok stabilizálódtak. Igaz volt ez már 2010-ben is, de 2014-re végképp. Márpedig egy hárompólusú egyéni választókerületben körülbelül azonos szintű a liberális demokrata ellenzék, a Jobbik és a Fidesz tábora. Szinte kizárt, hogy ilyen területeken olyan mértékű szavazói átalakulás menjen végbe, hogy ne éppen abban volna a Jobbik is érdekelt, hogy legyen egy olyan harmadik szereplő az egyéni választókerületi versenyben, aki a többi szavazó lekötése révén a szélsőjobboldali jelölt számára 30-35 százalékos relatív szavazatszinten biztosítja az egyéni mandátumszerzést. Ha egy ilyen választókerületben a liberális demokrata ellenzék nem indítana egyéni jelöltet, akkor szavazói szétszavaznának a Fidesz és a Jobbik között, jelentős részük pedig otthon maradna. A taktikai jellegű átszavazásnak mindenképp komoly politikai költsége volna az átszavaztató oldalán.

A veszprémi és ajkai–tapolcai időközi választások éppen azt bizonyították, hogy a Jobbik nem érdekelt az ilyen típusú választókerületekben a duális versenyben, hiszen a győzelemhez szükséges 40-50-os szintre nehezen tudják felvinni a szavazati százalékukat. A választási adottságokat elemezve, figyelemmel a 2016 őszi népszavazás szavazat eloszlási mintázataira is, beazonosítható a 106 egyéni választókerületből 10-15, ahol a Jobbiknak reális esélye lehet akár a győzelemre is. Ezeknek azonban csak a kisebbsége olyan, stabilan, évtizedek (évszázadok) óta jobboldali országrész, ahol minimális a progresszív, liberális, baloldali politika beágyazottsága, tehát kétpólusú Fidesz–Jobbik verseny várható. De Pest megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye vagy Bács-Kiskun megye egyes részein – ahol történelmileg nagyon alacsony a liberális demokrata mozgalmak támogatottsága – a Jobbik jelenlegi támogatottsági szintjén nehéz elképzelni, hogy képesek lennének fej-fej melletti, kétpólusú versenyben, 15 százalékos átlagos támogatottság alatti libeális demokrata ellenzék mellett megszerezni a mandátumot. Ha mégis, akkor e cél eléréhez éppen nem arra van szükség, hogy Budapestről postázott szórólapon megüzenjék az ellenzék túlsó végéről, hogy akkor mi is volna a választók helyben rendelt feladata, helyénvalónak tekintett taktikai szavazói viselkedése.

Mindebből következően megállapíthatjuk, hogy az egymás javára történő, reálpolitikai megfontolásúnak szánt jelölt-visszaléptetés (amit ugyebár lehetetlen letagadni) káros a Jobbik mandátumszerzési esélyeire nézve, és mindkét fél számára komoly politikai költséggel jár. Ahol hárompólusú a verseny, ott éppen ez kell a Jobbiknak is, ahol pedig kétpólusú a Fidesz–Jobbik szempontjából, ott pedig a választók is ki tudják találni, mely jelöltbe kell beleálmodniuk a helyi változás esélyét, ha a Jobbik jól politizál.

Van más út

A liberális demokrata ellenzék a mai, többségi választási rendszerben széttöredezettsége ellenére is közelebb áll a Fidesz abszolút többségének megtöréséhez és legyőzéséhez. A szavazótábor bővítését versenyben kiválasztott, közös miniszterelnök-jelölttel, külön listákkal és előválasztási versennyel lehet biztosítani. Egy ilyen stratégia pedig inkább közelebb hozza egyes hárompólusú egyéni választókerületek megszerzésének esélyét is, a Jobbikkal való együttműködés nélkül, természetesen. Ezért is képviseli ezt az Együtt. A szavazók Jobbikra történő taktikai szavazásra való rábeszélése helyett ugyanezt a politikai erőfeszítést a liberális demokrata politika bátor megújítására kell felhasználni.

A társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséről, a biztonságérzet megerősítéséről, a jövedelmi válság fenntarható kezeléséről és a liberális demokrácia radikális eszközöket is igénylő helyreállításáról, a hideg polgárháború befejezéséről kell beszélni inkább. Szembe kell fordulni az elmúlt évtizedek néhány politikai tabujával a megújulás érdekében akár az igazságtétel, akár az oktatási reform, akár pedig középosztály megerősítése területén. Versenyben hitelesített, új, harcedzett helyi és országos kihívókkal minden pesszimizmussal szemben lehetséges a liberális demokrata tábor bővítése.

Mi, az Együtt részéről a megújulás listájának megszervezését tesszük hozzá a győzelemhez. És bátorítunk mindenkit 106 egyéni jelölt előválasztással hitelesített indítására, hogy ne egymástól és a győzelemtől vegyenek el szavazatot helyi politikusaink. Várjuk, hogy más ellenzéki pártoknak milyen, kidolgozott terveik lesznek a 2018-as győzelemre. Szerintünk a változatlanság és a 2014-es kudarc megismétlésének útja nem jó terv.

És utána mi következik?

A Jobbikot a magyar választók legitimálták, így legitimációs vitát róluk folytatni felesleges. Ráadásul a nép véleményét lenéző elitizmus is. Mivel ők magukat nem mondják olyan pártnak, amely osztja a liberális demokrácia alapelveit, így identitássértő módon felesleges minden politikai együttműködés velük a választások során. Normalizálni sem kell őket, engedni sem szabad ezt. Sokkal fontosabb a valós problémák empatikus megértése, a jövedelemelosztási igazságtalanságok és más félelmek megválaszolása. Mindebben kulcsfontosságú a nehezen elviselhető jelenkori valóság bátor megváltoztatásának képviselete.

A Jobbikkal egy új köztársaság parlamentjében együtt lehet működni bizonyos döntéseknél. Az új politikai rendszer kialakításába mint legitim pártot be kell őket vonni a Fidesz leváltása után, hiszen részei a magyar pluralizmusnak. Az illiberális Orbán-rezsim leváltásához azonban sem a választások előtt együttműködő partnerként nem szükségesek, sem pedig magához a rezsim megtöréséhez.

Utóbbi, demokrata módon végrehajtott alkotmányos forradalommal önmagától végbemegy. A kormányváltás tényével megszűnik Orbán Viktor illibeárlis alkotmányos rendszere, tisztviselőinek mandátuma ömagától megszűnik az új köztársaságban. Ehhez csak az kell, hogy erre kérjen felhatalmazást egy liberális demokrata választási együttműködés, amelynek milliók jogos bizonytalanságára és félelmeire is empatikus, hiteles megoldást kell ajánlania. A rezsimváltás után pedig egy új köztársaság alapítása, amelynek – szemben a Fidesz rendszerével – tekintettel kell lenni hazánk plurális politikai közösségére. A kulcskérdéseket érintő nemzeti egység megteremtése lehet csak a cél egy új rendszer alapításánál, aminek véghezvitele sokáig eltart majd.

Mindennek alapja a változás, amely csökkenti az egyenlőtlenségeket, növeli a biztonságot, és nyugatias együttműködéssel biztosítja a magyar politikai nemzet megerősödését.

Szigetvári Viktor

Angela Merkel. Fotó: BBC

Nyilván senki sem hibátlan, és a menekültválság legsúlyosabb hónapjaiban minden fél követett el hibákat. De az embertelen és illuzórikus, nacionalista elzárkózás csak félelemet, bizonytalanságot és védtelenséget szül, ráadásul állatként kezel embereket.

Igaza van Merkelnek, amikor a kvótákon alapuló európai uniós szolidaritást alapvetőnek tartja a megoldásban. Kell mellé még közös határőrizet, közösen végrehajtott integrációs és kiutasítási politika, és közös titkosszolgálati erőfeszítés. A párhuzamos társadalmakat teremtőket pedig ki kell és ki lehet szorítani, mert vannak közös értékei Európának, amelyeket el kell fogadni sokféleségünk tisztelete mellett.

Napjaink vitáiban nem jobb- és baloldal válik el egymástól, hanem a centristák és a szélsőségesek. Előbbiek együttműködést és nyitottságot képviselnek, utóbbiak bezárkózást és nacionalizációt. Sokak félelme jogos, minden politikusnak válaszolni kell e szorongásra. De az árral nem csak úszni kell tudni, hanem irányítani is kell. Különben csak néphülyítő félelemkeltés ural majd minden.

**

Szembe kell nézni mindazzal, ami a gyűlöletre alapult múltunkban

75 éve történt a kamenyec-podolszki mészárlás, amelynek közel 24 ezer, döntően magyar zsidó esett áldozatául. A Körösmezőn kialakított internálótáborból szállították tovább haláluk helyszínére a kivégzetteket. Tegnap és ma rájuk emlékezünk.
És nem feledjük azt sem, hogy ez az a borzalom, amit Szakály Sándor, az Orbán-kormány egyik hivatalos történésze csak egyszerű, idegenrendészeti eljárásnak minősített. Szégyen.

Magyarország csak akkor lehet nyugodt, élhető, békés ország, ha közös múltunk feldolgozását nem valóságtagadással végezzük el. Ezer és egy dologra van okunk büszkének lennünk, és közben nem gyengeség, ha szembenéznünk azzal is, ami gyűlöleten, kirekesztésen alapult.

Szigetvári Viktor

A választópolgárok száma. Így teremt előnyös helyzetet a Fidesz a határon túli kettős állampolgároknak

Múlt pénteken összesen 1 074 fő jelentkezett külképviseleti szavazásra, míg a kettősállampolgár határon túliak névjegyzékében 269 938 fő szerepel. Pedig több mint 300 ezren hagyták már el Magyarországot nyugat felé.

Ha egyenlő volna a választójoga minden magyarnak, akkor ez nem így lenne most.

A külföldön dolgozóknak, akik még fenntartanak magyarországi állandó lakcímet, külön kell regisztrálniuk most. Csak személyesen szavazhatnak a konzulátusokon, éljenek bárhol egy külföldi országon belül. A kettős állampolgár határon túliaknak most nem kell regisztrálniuk, mert elég volt nekik 2014 tavaszán. Borítékot akkor is kapnak, ha azóta elköltöztek vagy elhunytak. Így lesz legalább 10 ezer halott is a névjegyzékben.

Ez alkotmányellenes, ezen változtatni kell 2018 előtt.

Szigetvári Viktor

Leng a zászló

„A magyarok általában nagyon barátságosak és kedvesek, de tudniuk kell: a menekültek nem felelősek a kialakult helyzetért, nem jókedvükben, szórakozni vagy turistáskodni mennek más országokba, hanem az életüket mentik. A menekültek ugyanolyanok, mint bárki más, csak elnyomásnak, igazságtalanságnak vannak kitéve. Szeretnénk, ha a háború, a tömegmészárlások véget érnének a hazánkban, és újra szír zászló alatt versenyezhetnénk. Mi lennénk a legboldogabbak, ha a következő olimpiára már nem lennének menekültek a világban.”

Rami Amis. Fotó: UNCHR.

*

Véget értek a Riói Olimpiai Játékok. Nagyon köszönjük a magyar sportolóknak ezt a két hetet. Büszkék vagyunk rátok!

Szigetvári Viktor

Biztonságot csak emberséggel és összefogással lehet teremteni. Az európai együttműködést a menekültválság kezelésében éppen – sajnos – Orbán Viktor akadályozta meg. Egyetértünk Angela Merkel és az Európai Unió vezetőinek kitartásával és programjával. Ennek része a közös határőrizet, a szigorúan érvényesített kiutasítási politika és a jogszerű menedékkérők kvóta alapú elosztása.

Az elmúlt időszak európai terrortámadásait döntő részben dzsihádista radikálisok követték el, akik közül többen az Iszlám Állammal is kapcsolatban állnak. Éppen ezért fontos az Európában párhuzamos társadalmakat kialakítókkal szembeni aktív fellépés, mert ők visszaélnek a befogadó közösség bizalmával. A magányos elkövetők ellen minden korábbinál nehezebb a fellépés. Ezen sem a kerítés, sem a teljes kiutasítás nem segítene, mert egyik sem működőképes.

Szigetvári Viktor

Leragasztjuk a kormány hazug és félelemkeltő menekültellenes plakátjait.
Nem fogadjuk el az embertelenséget, nem fogadjuk el Orbán Viktor Európa-ellenes politikáját.
Mi Merkellel és Ferenc pápával értünk egyet.
Megoldást és nagyobb biztonságot csakis az európai együttműködés, a kvóta, a közös kiutasítás és a közös határőrizet jelenthet.

Szél Bernadett arról beszélt, hogy a menekültügy kérdését nemzeti hatáskörben kell hagyni, zsarolásnak tekinti az Európa Unió válságkezelését, és a kvóta ellen kell szavazni október 2-án.

Szemben az LMP-vel, Schiffer Andrással és Szél Bernadetttel, én nem gondolom, hogy Németország okozta volna a menekültválságot. Viszont hiszek benne, hogy a politika attól lehet más, ha szembe merünk nézni a gazdasági helybenjárás miatt keletkezett félelmekkel, és azokra nem indulatkeltő, demagóg válaszokat adunk. Az Együtt a józan középúton járva ezt teszi az Európa-ellenes népszavazás kapcsán is.

Szemben más ellenzékiekkel, Szél Bernadett álláspontját e kérdésben nem árulásnak tekintem, nem tartom Fidesz-bérencségnek, csak egy súlyos hibának. Elfogadhatatlan számomra, hogy a plurális politikai vitákat az ellenzék oldalán sokan rögtön a Fidesz érdekében tett árulásként mutatják be.

Szél Bernadett Tusványoson.

Szerintem Szél Bernadett és az LMP a menekültválság, a kvóta és a fideszes, Európa-ellenes népszavazás ügyében nem erkölcstelen, csak súlyosan rossz álláspontot képvisel. Lehet így gondolkodni, de szerintem nem érdemes. Mert ezzel csak erősítjük a néphülyítést.

Az EU nem zsarol, hanem közös, szolidaritáson alapuló megoldást keres egy történelmi válságra. Ebben sok megoldás lehetséges, és az LMP – szemben az Európai Parlamentben is jelen levő Zöld Párttal – EU-szkeptikus, kvóta ellenes állásponton van. Az Együtt szerint a kvóta része az uniós biztonságteremtésnek, az integrációt segítő menekülttáborok kellenének, és közben közös határvédelem, szigorú és jogszerű kiutasítási politika, és a munkaerőpiaci válságot enyhítő, a külföldi munkavállalókat rendezetten fogadó, új kék kártya rendszer.

Az pedig csak egy apró momentum, hogy néhány nappal korábban az LMP EP-képviselője, Meszerics Tamás, valamint az Európai Zöld Párt elnökségi tagja a kvótát jó megoldásnak mondta, és kinek-kinek a lelkiismeretére bízta, részt kíván-e venni a népszavazáson. Korábban és most újra, a párt társelnökei mást mondtak, mondanak. Szomorú.

Szigetvári Viktor