Articles by: Révay András
Révay András: (Budapest, 1944. febr. 28.) Biológia – kémia szakos tanár, kommunikációs és környezetvédelmi szakember. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Rektori Hivatalának oktatási vezetője (1979-99.), tíz évig a Magyar Fulbright Egyesület alelnöke. Mindezekkel párhuzamosan, 1972-től újságíró. Jelenleg nyugdíjas.

A jóért küzdött a gonosz ellen

2017 január 20 12:16 du.4 hozzászólás
A jóért küzdött a gonosz ellen

Az embermentő svéd diplomata, Raoul Wallenberg feltételezhető halálának idén van 70. évfordulója. Eltűnésének napján minden évben megemlékezéseket tartanak Budapesten A Holokauszt Emlékközpontban Wallenberg-díjakat adtak át, este pedig a XIII. kerületi Raoul Wallenberg utcában, az emléktábla előtt volt koszorúzás. Raoul Wallenberg 1944-45-ben, Budapesten folytatott tevékenységéről már sokan, sokat írtak, mégis újra és újra fel kell idézni, mert örök időkre szóló példát mutatott helytállásból és emberségből. A róla elnevezett díjat mindig olyanak kapják, aki folytatói ennek az eszmeiségnek. Este, az emléktábla előtt összegyűlteknek is elmondták: az idén – mások mellett, ezt az elismerést vehette át Beer Miklós váci megyéspüspök, akinek egyik figyelemre […]

Read more ›

Borúton Frascatiban

2017 január 10 9:17 de.0 comments
Borúton Frascatiban

Róma kimeríthetetlen, Róma megismerhetetlen, Róma megunhatatlan. Ezeket az állításokat turisták milliói erősíthetik meg, akik időről-időre, már sokadszor térnek vissza az Örök Városba és mindig találnak ott újat, felfedezni valót. Ámde mégis! Olaszország – sok egyéb mellett – a borairól is híres, és aki ott jár, szeretne egy kicsit közelebbről is megismerkedni velük. Ez a vágy sem teljesíthetetlen. Róma közelében is nyílik rá alkalom. Vonattal mindössze huszonöt percnyi távolságra fekszik Rómától egy kedves kisváros: Frascati. Az ókori nevén Castelli Romani-nak nevezett területen már i.e. 1000-ben is szőlőt, bort termeltek. Róma síkságáról Néró, Lucullus, Ciceró költöztek fel ide. Valóban fel, mert ez […]

Read more ›

Sörtúra, vártúra, Szlovákiában

2016 december 30 8:43 de.5 hozzászólás
Sörtúra, vártúra, Szlovákiában

Átalakul a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal. A Szlovákiában történt átrendeződés következtében munkáját 2017. január 1-től a Közlekedési Minisztérium Idegenforgalmi Főosztályán belül folytatja tovább. Magyarországi kirendeltségének idei utolsó rendezvényén két útikönyvet mutattak be. A két könyv közül csak az egyik számít igazán újnak, a „Tematikus utak Szlovákiában” című túrakalauz. A másik is túrakalauz: a „Magas-Tátra”, de az a tény, hogy ezt a könyvet már harmadszor jelenteti meg a Kornétás Kiadó, azt mutatja, hogy van rá igény – mondta el a könyvek bemutatóján a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal Budapesti Képviseletének vezetője, Soňa Jelínková. Most a téli szezonra összpontosítanak, főleg a síelésre, bár találunk benne […]

Read more ›

Az elfelejtett uralkodó

2016 december 22 8:51 de.55 hozzászólás
Az elfelejtett uralkodó

Az utolsó magyar király, IV. Károly és felesége, Zita királyné 1916. december 30-i megkoronázásának századik évfordulója alkalmából kiállítás nyílt Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. Bár az eredeti tárgyi emlékekből – érthető okból – viszonylag kevés maradt meg, a kiállításon – március 19-ig – fontos dokumentumokat láthat a közönség. A kiállítás egyrészt feleleveníti a magyar király koronázásának hagyományait, szimbolikáját, a trónöröklés problémáját, a szereplők sokszor tragikus sorsát, másrészt emlékeztet az első világháborúban már két éve hadviselő félként résztvevő Osztrák-Magyar Monarchia háborús mindennapjaira. Az a kettősség, amely a több frontos, modern háborút vívó ország és az uralkodói hatalom reprezentációját szolgáló tradicionális ceremónia […]

Read more ›

A gettófaltól a Siratófalig

2016 december 21 10:04 de.7 hozzászólás
A gettófaltól a Siratófalig

A magyar szürrealizmus történetének legkiemelkedőbb művei láthatók 2017. március 26-ig a Nemzeti Galériában, ahol Ország Lili alkotásaiból – szinte a teljes életműből – nyílt kiállítás „Árny a kövön” címmel. A 90 éve született művész képeiből ilyen nagyszabású válogatás korábban még soha nem került a közönség elé. Ország Lili a magyar képzőművészet egyik legtragikusabb alakja. Képein az örökös szorongás, a félelem az idegenség érzése uralkodik és erre sajnos jó oka is volt. Ungváron született 1926. augusztus 28-án, Oesterreicher Lívia Éva néven, magyar anyanyelvű izraelita – részben katolikus – vallású családban. Ungváron érettségizett 1944-ben, a magyaron kívül csehül, szlovákul, németül, angolul, olaszul, […]

Read more ›

A természet, a sportok és a fesztiválok városa

2016 december 15 9:46 de.4 hozzászólás
A természet, a sportok és a fesztiválok városa

Hozzá még a turistáké, a Vörös-tengeré és a napsütésé, mely az év mind a 365 napján kitart. Kereszteződés három – no jó, legyen négy – ország határán, mert Izrael, Egyiptom, Jordánia közvetlen érintkezési pontján fekszik és Szaud-Arábia is csak egy ugrásra van tőle. Ez a város Eilat, ahová az európai télből is érdemes ellátogatni. A téli átlaghőmérséklet ugyanis 25 C fok, és ez érthető, ha meggondoljuk, hogy a nyár nagyon meleg, de január – februárban is inkább a kellemes idő a jellemző, amihez átlagosan 23 fokos vízhőmérséklet is társul! A Vörös-tenger legészakibb pontján elhelyezkedő, majd 64 ezer lakosú város igazi […]

Read more ›

Jazz és big band

2016 december 8 11:29 de.1 comment
Jazz és big band

Bár messze még a május, három – nagyszerűnek ígérkező – koncertről tartottak előzetes tájékoztatást a Budapest Jazz Clubban. A húsz éve elhunyt amerikai műsorvezető, Willis Conover emlékére rendez „Milliók hangja” címmel három, egész estét betöltő műsort Szörényi Levente és a Budapest Jazz Orchestra. Az Amerika Hangja rövidhullámú rádióadás 1955. január 6-án indította Jazz Hour című műsorát. Bársonyos bariton hangú – az érthetőség kedvéért lassan beszélő – szerkesztője, Willis Conover az amerikai jazz legjobb képviselőinek zenéivel ismertette meg a hallgatókat. A vasfüggöny mögött élő európai muzsikusok és jazzkedvelők ezekben az adásokban találkozhattak a jazz mérvadó amerikai előadóival, magnófelvételen rögzítve és elemezve […]

Read more ›

Borok az ünnepi asztalra

2016 december 5 1:16 du.0 comments
Borok az ünnepi asztalra

Egy kis felújítás után ismét megnyitotta kapuit a Zwack Múzeum és Látogatóközpont. Tíz borász, több mint 30 féle bor és az idei karácsonyi Zwack Open vendégei találkozhattak egymással, hogy a kóstolgatás, beszélgetés során eldönthessék, ki-ki melyik palackot látná majd legszívesebben az ünnepi asztalon? A Bussay Pincészet Zalában, a hármas határ közelében, Csörnyeföldön található. A hét hektáron zömmel fehér fajtákat termelnek, de vannak kékszőlőik is. A karácsonyi bemutatóra hoztak Traminit, Szürkebarátot, Pinot Noirt és Csókaszőlőt. Míg az első három név a borfogyasztók számára ismerősen cseng, a negyedikről nem mondható el ugyanez. Ez a kékszőlő fajta őshonos volt a Kárpát-medencében, de sajnos […]

Read more ›

Kincsek egy félig telt pohárban

2016 november 29 10:17 de.10 hozzászólás
Kincsek egy félig telt pohárban

Akár csak tavaly, idén is, a tizenharmadik Újbor és Sajtfesztivál a Bánk Bán Bordalával nyílt meg Budapesten a Vajdahunyad Várban, a Mezőgazdasági Múzeumban. A közönség egyöntetű álláspontja szerint jó lenne, ha ebből is hagyomány jöhetne létre. Ez a fesztivál ugyanis már az! A 2015-ben rendezett országos STARFACTORY tehetségkutató két felfedezettjével, Ágoston Mátéval és Ruff Rolanddal, valamint a fiatal színész, Szente Árpád részvételével megalakult IN VINO együttes a tavalyi Újbor és Sajtfesztiválon már bemutatkozott. A Pannon Várszínház keretein belül működő csoport az operaszínpadokon klasszikussá vált „nagy elődök”, valamint a nem kevésbé világhírű – négytagú – Il Divo és a 2015-ös San […]

Read more ›

A művek régiek, a kiállítás új

2016 november 19 8:30 de.2 hozzászólás
A művek régiek, a kiállítás új

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség. A 19. század a nemzeti művészet megszületésének, az alapvető művészeti intézmények – múzeum, akadémia, kiállítások, művészeti díjak, műkritika, szaksajtó – kialakulásának a nagy korszaka. Nem véletlen, hogy e korszak művészete sokkal jobban ismert a hazai köztudatban, mint bármely más időszaké. Ferenczy István, Szinyei Merse Pál, Izsó […]

Read more ›

Mindig túl kellett élni valamit!

2016 november 3 9:05 de.53 hozzászólás
Mindig túl kellett élni valamit!

Túl vagyunk 1956. hatvanadik évfordulójának megünneplésén. Elhangzottak a hivatalos beszédek, most ismét a hiteles tanúké lehet a szó. Szerencsére még vannak ilyenek! Olyan is van, akit tehetsége képessé, alkalmassá tesz arra, hogy egy könyvben megossza velünk emlékeit, ne engedje feledésbe merülni súlyos, nehéz évek valós történéseit. Bartha-Kovács Ilona – Dr. Szablya Jánosné – Helen Mary Szablya – idehaza csak Szablya Ilona – Magyarország tiszteletbeli főkonzulja Washington, Oregon és Idaho államban. Több könyve jelent már meg Amerikában, melyekben a magyar társadalom és történelem kérdéseit dolgozta fel. Volt miről írnia, hiszen tizennégy éves volt, amikor Magyarországon az ÁVH letartóztatta édesanyját. Érhető, ha […]

Read more ›

Milliárdos értékek városa

2016 november 2 9:42 de.3 hozzászólás
Milliárdos értékek városa

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó. Némi túlzással azt is mondhatnánk: Minden út Vácra vezet! Ez így persze nem igaz, de ha úgy fogalmazunk, hogy Vácra mindenféle úton eljuthatunk, akkor az állítás már bizonyítható. Jöhetünk ide autóval, autóbusszal, vonaton, kerékpáron vagy sétahajóval is. Vasútállomását tavaly korszerűsítették, minden vágánytól lift visz az aluljáróba, annak végén lift a […]

Read more ›

Tokaj jövője fényes

2016 október 31 8:17 de.6 hozzászólás
Tokaj jövője fényes

A magyar borászatban irány- és mértékadó pincészetek munkájának elismerésére a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége 2002-ben megalapította „Az Év Pincészete” kitüntető címet. Olyan bortermelő társaság együttes teljesítményét díjazzák, amely az országban és külföldön a magyar bor, a borkultúra és a kulturált borfogyasztás széles körű népszerűsítéséért a legtöbbet tett az adott évben. A díjat a szakmai körök jelölése és szavazatai alapján idén tizenötödik alkalommal adományozták az arra méltónak tartott pincészetnek. Érdemes egy pillantást vetnünk a korábbi eredménylistára. A vándordíjat 2015-ben a Frittmann Borászat nyerte el. Az idén a szobor – Madarassy István […]

Read more ›

Nevében a szeretet

2016 október 20 8:59 de.5 hozzászólás
Nevében a szeretet

Angolul tudók körében találós kérdésnek is jó lenne: melyik az az ország, amelyik nevében megtalálható a szeretet szó? Kipróbáltam. Tíz ember közül – három percen belül – egynek sem sikerült. A kérdés ugyanis nem annyira az ismereteket, inkább a vizuális képességet teszi próbára. Ez az ország Európa középső részén, a Velence – Bécs – Budapest által alkotott háromszögön belül helyezkedik el. Így már könnyebb? Idén ünnepelte fennállásának huszonötödik évfordulóját. Közvetlen szomszédunk, tőlünk délnyugati irányban fekszik, természeti értékekben gazdag. Az Alpok, a Földközi-tenger, a Karszt-vidék és a Pannon-síkság övezi. Ott a természet csodálatosan zöld. Az ország 60 százalékát erdőség borítja. Területének […]

Read more ›

Háromszáz vulkán szigete

2016 október 15 9:44 de.1 comment
Háromszáz vulkán szigete

Cseppet sem hétköznapi találkozóra hívott utazási szakembereket a ViaSale Travel Canarias, valamint a Fuerteventurai Turisztikai Szövetség és a Lanzarotei Turisztikai Hivatal. Mivel ez utóbbi kettőről korábban bizony nem sokat tudtunk, így utólag megállapítható, hogy az összejövetel kifejezetten hasznosnak bizonyult. Ha egy közepesen tájékozott embert Magyarországon a Kanári-szigetekről kérdezünk, a többségük valószínűleg csak kettőt tud megnevezni: Tenerife és Gran Canaria. Pedig a Marokkó partjaihoz közelfekvő szigetcsoport az Atlanti-óceánban, hét nagyobb és több kisebb szigetből áll! Mindegyike valódi idegenforgalmi paradicsom. Roppant kedvező éghajlat és csodás tengerpartok várják itt az utazókat. Nem is meglepő, ha már a rómaiak Fortunatae Insulae, tehát Boldog-szigetek néven […]

Read more ›
This site is protected by Comment SPAM Wiper.