Articles by: Göllner András
Göllner B. András a Kanadai-Magyar Demokratikus Charta alapítója, országos szóvivője. Kettős – magyar és kanadai – állampolgár. Gyerekkorában, 1956-ban került Kanadába. Egyetemi diplomáit Kanadában, nagydoktori diplomáját politikai gazdaságtanból a The London School of Economics egyetemen szerezte. Szakterületei: politikai gazdaságtan és kommunikáció. Három könyv (Social Change and Corporate Strategy. Sttamford: IAP, 1983; Public Affairs in Canada. Montreal: IRPP. 1984; Canada Under Mulroney (ed. with D. Salee), Montreal: Véhicule Press, 1988.) és számos szakmai tanulmány, cikk szerzője. A rendszerváltás óta gyakran jelennek meg írásai Magyarországon is, vezető napi lapokban, folyóiratokban. A montreáli Concordia egyetem politológiai tanszékén 1977-ban kezd tanítani, ahol ma már Emeritus rangban oktat. A rendszer-váltás első húsz éve során idejét Budapest és Montreal közt osztotta, gyakran szerepelt előadóként is Magyarországon. Fontos szerepet játszott a kommunikációs szakma, a Public Relations, a társadalmi párbeszéd módszertanának, szellemiségének magyarországi fejlesztésében. Ö koordinálta Magyarország EU csatlakozásának első kommunikációs stratégiáját, és több államigazgatási kommunikációs fejlesztésben is részt vett Magyarországon. Göllner B. András Montrealban él, idejét írással, oktatással, zenéléssel tölti.

Orbán és a zsidók — A hízelgő átverés anatómiája (3. rész): Orbán és Marci bácsi

2016 február 22 9:38 de.30 hozzászólás
Humankind stares into the abyss / The art of weirdness (2012)

Göllner András öt részes sorozatának harmadik része a KMH-ban már publikált második és első részből folytatódik. * E sorozat második részét azzal zártam, hogy 65 éves koromban, teljesen véletlenül, az interneten keresztül szereztem tudomást arról, hogy az az ember, akit a szüleim keresztapai feladatra szemeltek ki számomra, és akivel sosem találkoztam, mert családom szerint 1947-ben, a kommunisták börtönében ártatlanul halált szenvedett, nem csak egy közönséges Hitler rajongó náci, hanem a zsidókkal kegyetlenkedő Csendőrség főparancsnoka volt 1938 és 1942 között. Szálasival hagyta el Magyarországot, az amerikai hadsereg tartóztatta le, adta át a magyar hatóságoknak, akik azonnal a sitre tették. Ami ezen […]

Read more ›

Orbán és a zsidók — A hízelgő átverés anatómiája (2. rész): Alászállás poklokra

2016 február 19 2:00 du.23 hozzászólás
Auschwitz bejárata.

(Göllner András sorozatának folytatása. Az első rész itt olvasható.) A holokauszt viszonylag későn érte el Magyarországot – első ízben 1941-ben, majd mindent bepótoló hevességgel 1944 márciusában – de a fogantatása jóval előbb történt, amikor Hitler még egy kósza felhő sem volt Európa politikai egén. A 20. század első faji alapú zsidótörvényét Magyarország vezette be 1920-ban, a régens-kormányzó, Horthy Miklós ellentengernagy uralkodása elején, miközben az ideológiát hozzá egy megátalkodott antiszemita magyar püspök, Prohászka Ottokár szállította. Prohászkának a zsidókérdésről szóló pamfletje bestseller lett Németországban, jóval azelőtt, hogy Hitler Mein Kampf-ja uralta volna a slágerlistákat. Prohászka dolgozatát több tucat nyelvre is lefordították, és […]

Read more ›

Orbán és a zsidók–A hízelgő átverés anatómiája (1. rész)

2016 február 18 6:37 de.83 hozzászólás
Orbán Viktor

Az alábbi írás először angolul, a Hungarian Free Press, majd az Amerikai Népszava és a Hungarian Spectrum kiadásában jelent meg 2015 Novemberében a következő címmel: Is Hungary Taking Canada’s Jews for a Ride? E magyar nyelvű változat több helyen is frissítette az eredeti angol szöveget, és immáron több részletre bontva jelenik meg a Kanadai Magyar Hírlap oldalain. A szerző ezúton szeretne köszönetet mondani Kertész Ákos, Kossuth Díjas írónak, Holokauszt túlélőnek, aki nagyszerű fordításával, stilisztikai érzékével járult hozzá e szöveg magyar nyelvű közléséhez. (Elie Wiesel és Randolph L. Braham tiszteletére…) * Bevezetés az affinitás látszatát keltő hízelgés műfajába “Ne arra hallgass, […]

Read more ›

A pofátlanságnak Magyarországon nincs határa

2016 január 22 1:51 du.28 hozzászólás
Once upon a midnight dreary / Brandon Douglas

E hónapban a Mandiner című lap olvasói több cikket olvashattak Sayfo Omarról, az Orbán rendszer elsőszámú propaganda lapjának, a gyakran rasszista nézeteket valló Demokrata hetilapnak a főmunkatársáról. Legutóljára, maga Omar Sayfó is megszólalt a Mandiner oldalain, és arról tájékoztatta a lap olvasóit, hogy a kölni dom előtt zajló szilveszteri zavargások többsége “megvadult állatokként” viselkedő muzulmán volt. Jelen, és rövid reflexiómat nem is annyira Omar Sayfo, hanem Schwezoff Dávid cikke okozta, amelyben a zsidó származású budapesti aktivista megpróbálja tisztára mosni Bencsik András kollegáját, aki, mint köztudott, hosszas hazai polemizálása után most egy nyugati egyetem katedráján szeretné megkoronáztatni eddigi tevékenységeit. Schwezoff magyargyűlölettel […]

Read more ›

Göllner András levele a torontói Magyar Házról és a 600 ezer dolláros magyar adófizetői támogatásról

2015 november 15 10:35 de.48 hozzászólás
Tarlós István középen, a torontói Székely bálon vett részt, amelyet múlt hétvégén szerveztek az új torontói Magyar Házban. Fotó: Magyarország torontói Főkonzulátusa.

A új torontói Magyar Ház felépítéséhez több mint 130 millió forinttal járult hozzá Magyarország kormánya. Göllner András, a Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítója írta az alábbi nyílt levelet Maros Zoltánnak, a torontói székhelyű Kanadai Magyar Televíziónak. A KMTV producere- többekkel együtt – kitüntetést vehetett át Szabó Stefániától, Magyarország torontői főkonzuljától az új Kanadai Magyar Kultúrközpontban.  Kedves Zoltán: Jók a felvételek, örülök, hogy van egy szép új otthona a torontói magyaroknak és gratulálok a kitüntetésedhez is. Bizonyára kiérdemelted. Az egész ünnepséggel, és tudósításoddal viszont egy komoly problémám van és kérlek továbbítsd levelem Szabó Stefániának, a kitüntetett kollegáknak és a FIDESZ-t képviselő […]

Read more ›

1956 közszelleme

2015 október 25 1:45 du.78 hozzászólás
Az 1956-os szabadságharcosok emlékműve Torontóban, a Budapest Parkban.

“Ennek a forradalomnak volt valamiféle olyan közszelleme, amelyik úgy irányította az embereket, hogy azok észre sem vették. Egyszóval, itt volt egy közszellem, amelyik több volt az embereknél, és az embereket arra indította, hogy túlnőjenek önmagukon… hogy saját magukon túl tudjanak lépni.” Bibó István Göllner András írása eredetileg a réges régen megszűnt demokratikus Magyar Hírlap című napilapban jelent meg 2002-ben. Az 1956-os megemlékezések kanadai hétvégéjén semmit sem veszített aktualitásából ez az éssze és a szerző szavai a kanadai magyarság vezetőihez is szól. Göllner András ezúttal a KMH olvasóival osztja meg akkori – és mai – gondolatait. 1956-ban egymás mellett állt az […]

Read more ›

Bayer — A polgári fájdalomcsillapító

2015 október 14 11:04 de.12 hozzászólás
Bayer Zsolt, a fideszes fájdalomcsillapító.

Göllner András alábbi cikke az egykori és rég eltűnt Magyar Hírlapban jelent meg 2002. október 5-én. Halmai Tamás és Sebestyén Eszter által írt és a KMH-ban közölt 2 részből álló cikkhez (az 1. rész itt olvasható, a 2. rész pedig itt), illetve a Bayer által írt és a Mandínerben közzétett szöveghez kapcsolódik ez az esszé, amit még 2002-ben írt Bayer Zsoltról. 13 év távlatából is nagyon aktuális… * A jól ismert FIDESZ alapító tag, lendületes közíró, a magyar irodalom nagyjainak mély tisztelője, nemrég megvallotta, mit érzett először és mit érzett másodszor, amikor meghallotta Medgyessy Péter miniszterelnök azon állítását, amely szerint Medgyessy […]

Read more ›

Göllner András: Ferenc pápa üzenete Orbán Viktornak

2015 október 6 9:03 de.17 hozzászólás
Fotó: AP Photo/Gregorio Borgia

A római katolikus egyház szellemi vezetőjének a múlt heti Egyesült Államokban tett látogatása ismét bebizonyította, milyen hatalmas a hit ereje, ha a gyógyítás és a lelki megújulás eszközeként folyamodunk hozzá. Ferenc pápa, ez az egyszerű származású, halkszavú ember, akinek alázatos magatartása kiáltó ellentétben áll sok hazai és külföldi politikai vezető fennhéjázó viselkedésével, útjára bocsátott egy súlyos és következetes üzenetet. Emlékeztetett minket arra, hogy a civilizáció épületét csak a társadalmi igazságosság és együttérzés alappilléreire lehet fölhúzni. Egy olyan világban, melyet az egymással szembefeszülő csoportok és hitek közötti egyre növekvő gyűlölet és erőszak tornádója tépáz, megmutatta nekünk, hogyan kell elfogadni és vállalni […]

Read more ›

Vita egy fideszes házmesterrel: Göllner András levélváltása Bede Fazekas Zsolttal

2015 szeptember 29 8:50 du.18 hozzászólás
Bede Fazekas Zsolt, torontói fideszes rádiós

A Torontói Független Magyar Rádio tulajdonosa, illetve műsorvezetője, Bede Fazekas Zsolt, aki egyben a Kanadai Magyarok Országos Szövetségének (KMOSZ) az alelnöke, már hosszú ideje, és rendszeresen, dúrva szavakkal bántalmazza mindazokat akik történetesen nem kedvelik a FIDESZ-KDNP-Jobbik által képviselt politikai irányvonalat, illetve azokat, akik nem az ő szemüvegén át nézik a valóságot. Christopher Adam, a Kanadai Magyar Hírlap tulajdonosának, vagy jómagam, a Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítójának hazafiasságát, közösségi elkötelezettségét, tisztességét, egyetemi oktatói képességeiket, emberi tartásunkat, rendszeresen két lábbal tiporja, és úgy hogy a bántalmazottaknak egyszer sem ad lehetőséget arra hogy műsoridőben reagálhassanak rágalmaira. E magatartásban Bede-Fazekas első számú asszisztense Vaski […]

Read more ›

Göllner András: Magyarország, szemlátomás szerint csúszik az önkényuralomba

2015 szeptember 28 8:34 de.10 hozzászólás
Rendőrállam építés Magyarországon.

A múlt héten a magyar nacionalizmus erős embere, Orbán Viktor miniszterelnök felolvasta a diplomatái számára kötelező feladatokat. Egy budapesti találkozón megparancsolta nekik, hogy menjenek át nyílt támadásba a nyugati médiákban, és védjék meg a kormányzat álláspontját “a muszlim áradat” elleni védekezésről, amely áradat végigsöpört délről egész Európán. Beszédében Orbán kijelentette, hogy nem engedi, hogy Magyarország a multikulturalizmus áldozata legyen, és megígérte, hogy mindent megtesz, amit meg kell tennie annak érdekében, hogy biztosítsa: Magyarország lakosai továbbra is fehér bőrű keresztények maradnak. Elmondta hallgatóinak, hogy a nyugati média, köztük a kanadai is, e kormányok szócsöveként szándékosan torzítja az igazságot arról, hogy miképpen […]

Read more ›

A Fidesz nyelve

2015 április 24 3:00 de.34 hozzászólás
Illusztráció: Jon Herr.

Hogyan lehet a szeretet és összefogás nyelvével olyan hangulatba hozni az embereket, hogy szótfogadjanak nekünk, érzéketlenné váljanak a tényekkel szemben és azt csinálják amit mi akarunk ? Ezt a kérdést vizsgálja a Kanadai Magyar Hírlap munkatársa, Dr. Göllner András két részből álló tanulmányában. Az alábbi első rész a Fidesz nyelvét elemzi. A második rész azt vizsgálja, hogyan mozgatja a nyelvét a Fidesz Kanadában (RCA Viktor: A gazdi hangja Kanadában). Szerzőnk a Fidesz nyelvének azokat az anatómiai sajátosságait, illetve titkait tárja fel, amelyekkel a kormánypárt szófogadást és politikai tőkét próbál kovácsolni magának odahaza és a nagyvilágban, és amelyek módszerét tudatosan eltitkolja […]

Read more ›

Berágott az Orbán kormány kanadai szócsöve (a KMOSZ)

2015 február 9 11:05 de.34 hozzászólás
Feszty Dániel, az orbánista Kanadai Magyarok Országos Szövetsége (KMOSZ) elnöke. A KMOSZ Magyarország ottawai Nagykövetsége hozta létre annak érdekében, hogy a követség deklarált politikájának megfelelően, "egyivásúvá" tegye a kanadai magyarságot és leszámoljon mindenkivel, aki nem fideszes vagy jobbikos szimpatizáns.

Háttér: A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége (KMOSZ) 16 tagú elnöksége feljelentette az erdélyi Új Magyar Szót a Székely Nemzeti Tanácsnál, mert a lap januári száma elismerő módon ismertette Göllner András és Ádám Christopher kanadai magyarok nézeteit. Az Elnökség feljelentését egy nyilvános levél formájában, saját hírlevelében, tárta a közvélemény elé. (Lásd: Hungarian Reporter/Tudósító, 2015. Február 6). Ezzel párhuzamosan, a montreáli Magyar Krónika is kommentár nélkül közölte a KMOSZ Elnökségének kirohanását. (Lásd: Magyar Krónika, 2015. Február 6) Mivel a Hungarian Reporter, és a Magyar Krónika főszerkesztői képtelenek betartani az etikus újságírás szabályait, és megtagadják Göllner Andrásnak és Ádám Christophernek azt a lehetőséget, […]

Read more ›

Záróra! Búcsú a kanadai magyarság pártkatonáitól

2015 január 17 12:51 du.14 hozzászólás
Henri Matisse: Woman Before an Aquarium (1921/23).

Bevezető Kanadában, a legutolsó népszámlálási adatok szerint, kb 300,000 ember tekinti magát kanadai-magyarnak. Ezek közül, országos szinten talán 5 ezer vesz aktívan részt valamelyik helybéli magyar kis-közösség életében – itt elsősorban egyházi, kulturális, vagy sportot szorgalmazó szervezetekre gondolok. Ellentétben más nemzetiségekkel – pl németek, olaszok, írek, brazilok, karib-szigetiek – a kanadai magyarság kis-közösségeiben aktívan résztvevők nagy többsége egy politikai párt – a Fidesz (vagy a Jobbik) – mellett elkötelezett idős emberekből áll. Létszámuk egyre csökken, egyre nehezebb fenntartaniuk magukat. Ezek a szervezetek egyre inkább külső, nevezetesen, az Orbán kormány anyagi támogatására vannak szorulva. Helyi támogatottságuk sorvadása miatt egyre inkább függnek […]

Read more ›

A Demokratikus Charta a kanadai kormánnyal karöltve harcol az illiberális magyar kormány külföldi terjeszkedése ellen

2014 október 23 7:18 de.79 hozzászólás
A kanadai parlament Ottawában.

Bevezető A Kanadai Magyar Demokratikus Charta, egy politikai pártoktól független, polgári jogokat védő kanadai civil szervezet. A KMDC szoros és jól működő kapcsolatokat ápol a kanadai hatóságokkal, annak érdekében, hogy a kanadaiak összefogással, és határozott elszántsággal, lépjenek fel mindazokkal szemben akik az észak-atlanti szövetség demokratikus értékei ellen menetelnek és agitálnak. Az 56’os hősies magyar szabadságharc 58. évfordulója alkalmával, és a magyar külügyminiszter, Szíjjártó Péter kanadai látogatásával egy időben, a KMDC az alábbi előterjesztéssel fordult Kanada miniszterelnökéhez, külügyminiszteréhez. Az előterjesztés üdvözli a kanadai külügyminiszter erőteljes fellépését azokkal a kormányzatokkal szemben amelyek Oroszország, vagy Kína mintájára igyekeznek átalakítani hatalmi berendezkedésüket. A KMDC […]

Read more ›

Kanadába ne tegyék be lábukat a Jobbik szekértolói!

2014 október 6 10:29 de.45 hozzászólás
Göllner András

Bede Fazekas Zsolt, a Torontói Független Magyar Rádió műsorvezetője heves levelet írt Lázár György két cikke miatt. Az egyik cikkben szerzőnk a jobboldali Kanadai Magyarok Országos Szövetsége problémáiról ír, miután a magyar kormánypárt láthatóan a KMOSZ riválisa – a Kanadai Magyar Kulturális Tanács – mellett állt ki. A második cikkben – amely az angol nyelvű testvérlapunkban jelent meg – Lázár György arról írt, hogy a Jobbik-rendezvényeken és a “vitéz-avatásokon” is fellépő Tolcsvay Béla érkezik Kanadába, az Extra Hungariam Alapítvány nevű szervezet meghívására. Bede Fazekas Zsolt nem járult hozzá ahhoz, hogy levelét leközöljük. Göllner András, a Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítója és nemzetközi […]

Read more ›
This site is protected by Comment SPAM Wiper.