A Magyar Rádió egy korábbi, fényes korszakában az intézmény gondosan dokumentálta, archiválta zenei életét. Természetesen nem csak kortárs műveket rögzítettek a legkorszerűbb technikai eszközökkel, hanem a klasszikus repertoárból is számos felvétel készült, amikor a technikai stáb egy adott előadóművésszel, karmesterrel együttműködve vonult be a legendás 6-os stúdióba. Ezek az úgynevezett Z-felvételek, amely megnevezés semmi mást nem takar, mint hogy nem szöveges interjú, vers vagy próza szerepel a felvételen, hanem csakis zene.

Akkoriban létezett egy lektorátus, ennek tagjai bírálták el a rádióhoz beérkezett pályaműveket, és választották ki a felvételre érdemes új zenei alkotásokat.

Ez a rendkívül fontos kezdeményezés idővel veszített jelentőségéből, és ha nem is szűnt meg teljesen, de jóval kisebb hangsúlyt kapott a Rádió zenekarának és énekkarainak, valamint a Bartók adó szerkesztőségének egyébként zenetörténeti jelentőségű munkája. Most viszont újraindult a lektorátus intézménye a stúdiófelvételekkel és az új darabokról döntést hozó szakmai grémium létrehozásával együtt.

Kovács Géza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezető igazgatója: Az utóbbi időszakban a rendszer veszett ki ebből a hagyományból, nem igazán tudjuk, hogy milyen elvek alapján sodródott a Z-felvételek rendje. Amikor én másfél évvel ezelőtt a Rádió együtteseihez kerültem, természetesen a legfőbb szövetségesünket, a Bartók Rádiót kerestem meg, hogy milyen lehetőségeink vannak az együttműködésre azon túl, hogy a Művészeti Együttesek főleg budapesti koncertjeit közvetíti és rögzíti a rádió, immáron mindenütt a legmodernebb technikával (ami persze kulcsfontosságú kérdés volt).

Nagyon gyorsan arra jutottunk, hogy mind az együttesek, mind a rádiócsatorna munkatársainak legfontosabb felelőssége, feladata a kortárs magyar művek dokumentálása. Ugyanis a klasszikus repertoár nem csak a rádiók archívumaiban, hanem hanglemezboltokban, és magángyűjteményekben is megtalálható. Senki nem tudná megmondani, hány Beethoven-szimfónia-, Hegedűverseny- vagy például Bartók: Concerto-felvétel van szerte a világon ezekben a gyűjteményekben. Viszont azok a kortárs művek, amelyek itt, körülöttünk születnek, ezekben az órákban, napokban, nagy valószínűséggel a semmibe hullanak, ha a Rádió nem segít. Tudjuk jól, hogy nagyon sajátos a koncertélet – nem éppen a kortárs zenére van kihegyezve, és az emberek ritkán vesznek bérletet mai művekre épülő hangversenysorozatra. Tehát akkor felelünk meg a velünk szemben támasztott elvárásoknak, és akkor járunk el tisztességgel, ha a kortárs magyar zenére fókuszálunk. Született egy javaslat, amelynek lényege az volt, hogy a lektorátus három olyan szervezetből álljon össze, amely zeneszerzőket tudhat tagjai közt, ezek természetesen a Magyar Zeneszerzők Egyesülete, továbbá az MTA Széchenyi Akadémia, és a Magyar Művészeti Akadémia. Nos, miután nyilvános lett a felhívás ők delegáltak is egy-egy tagot a lektorátusba.

Bánkövi Gyula zeneszerző, a Bartók Rádió kiemelt szerkesztője veszi át a szót: A lektorátus minden esetben a hazai zenei élet három olyan, prominens személyiségből áll össze, akik, mondhatjuk úgy, minden kérdőjelen felül állnak. Ugyanis arról van itt szó, hogy a zeneszerzők, fiatalabbak vagy idősebbek, hivatásosak, de akár amatőrök is, beadják a műveiket; tehát saját gyermeküket egy bizottság elé tárják, és ez a lektorátus, ez a bizottság elbírálja, hogy a művek elérnek-e egy bizonyos zenei, esztétikai szintet, amelynek nyomán ők javasolják a Bartók Rádió vezetőségének, hogy ezekből a művekből érdemes stúdiófelvételt, vagyis Z-felvételt készíteni. Aztán akadnak olyan helyzetek is, amikor kérdőjellel teszik meg javaslatukat, de olyan is, hogy egyes alkotásokat nem javasolnak felvételre. Ezekkel a döntésekkel megpecsételhetik bizonyos művek sorsát is. Lesznek darabok, amelyeket így befuttathatnak, hiszen egy kiemelkedő minőségű stúdiófelvétel készül belőlük, amelyet az elkövetkezendő években sokszor sugárzunk a rádióban is. Ugyanakkor az is lehet, hogy egy mű, amelyet nem találnak felvételre alkalmasnak, évtizedekre eltűnik.

– Ki az a három zenei egyéniség, akinek döntésével szemben senkinek sem lehet kétsége?

Bánkövi Gyula: Két Kossuth-díjasunk van, Medveczky Ádám karmester és Madarász Iván zeneszerző. Mellettük pedig a harmadik a Bartók–Pásztory-díjas Sáry László zeneszerző. Ez pedig nagyon jó összeállítás, hiszen a két komponista elsősorban szakmailag közelíti a darabokat, minden stílusban otthonosan mozognak, és mindig azt nézik, hogy a zeneszerző az általa felvetett problémát miként oldja meg. És velük szemben áll Medveczky Ádám, a gyakorló karmester, aki szinte minden este Beethoven vagy Brahms vagy éppen kortárs szerzők műveit „viszi vásárra”. Ő egészen más oldalról figyeli a darabokat, megpróbálja a hallgatók fülével elemezni, mennyire tarthat igényt a mű a közönség érdeklődésére, szimpátiájára. Véleményem szerint vitán felül áll, hogy ez a három szakember megfelelő döntést hoz.

– Ám nyilván mégsem ennyire egyszerű a folyamat, hogy három ilyen, kétségkívül nagy tudású szakembernek hisz a Bartók Rádió és az együttesek. Pontosan hogyan zajlik a véleményezés?

Bánkövi Gyula: A lektorok valóban nem csupán annyit mondanak, hogy melyik az a mű, amelyik tetszik nekik, hanem legalább ötsoros, írásos véleményt adnak le mindannyian, minden, általuk kiválasztott darab mellé. Indoklásaikban mindent pontosan megfogalmaznak. Én a rádió részéről, nem tehetek fel kérdéseket, hanem sokkal inkább mint afféle titkár működöm a lektorok mellett. Ezek az írásos vélemények egyébként adott esetben, reklamáció esetén is fontosak, hiszen ilyenkor – természetesen név nélkül – az indoklásokkal tudjuk alátámasztani a döntéseket.

Kovács Géza: Nagy örömömre szolgál, hogy a Bartók Rádióval karöltve nyújtottuk be írásos kérvényünket az MTVA vezetőségének, és ott vita nélkül fogadták el a javaslatot. Pénzt különítettek el erre a célra, hiszen a kottamásolástól kezdve a közreműködő művészek honoráriumán át nagyon sok költség merül fel. Így kezdődhetett el januárban az a munka, amelynek megvalósulását nagyon régóta reméltük.

Első nekifutásra 20 pályamű érkezett, ezek közül már sikeresen felvettünk hetet, de ebben az esztendőben előttünk áll még 11 mű rögzítése. De már 2019-et is betábláztuk, amikor Vajda János egy gyermekkarra és zongorára írt művét vesszük fel, a Missa Solarist.

A művek alkotói között mind életkorban, mind egyéb tekintetben rendkívül nagy a szórás. Hiszen a legidősebb, illetve az egyik legfiatalabb szerzőnk, Balassa Sándor és Virágh András Gábor között sok évtizedes a korkülönbség, ám mindkettejük művét nagy odaadással és lelkesedéssel vették fel az együttesek. De Pintér Gyula, Malek Miklós, Láng István és Hollós Máté műveinek felvételei is elkészültek már. Most a nyári szünet természetesen kicsit lassítja munkát, de Dubrovay László Hegedűversenye és Csellóversenye is arra vár, hogy Baráti Kristóf és Várdai István közreműködésével – régen, ugye, úgy mondtuk – „szalagra kerüljön”, persze mára teljesen megváltoztak a rögzítési formák. A felvételek helyszíne szinte kivétel nélkül a 6-os stúdió. A zenekari és kórusművek mellett kamaradarabok is vannak a sikeres pályázatok között, és zenészeink, énekeseink a legnagyobb örömmel vesznek részt a felvételek munkálataiban. De nagyszerű karmestereket is megnyertünk a projektnek, hiszen Kovács Jánostól Kovács Lászlón vagy Hámori Mátén át, a későbbiekben egészen Farkas Róbertig nagyon széles palettáról kérhettük fel a dirigenseket. Ők pedig gyakran és kíváncsian „lépnek ki a komfortzónájukból”, hiszen nem a tőlük megszokott stílusokat, műfajokat vezénylik. Egyvalami minden résztvevő szempontjából bizonyos: az, hogy elkötelezettséget érez, sőt, inkább úgy mondom, érzünk a kortárs magyar zene iránt.

– Gyula, milyen gyakran adja ki felhívásait újabb pályamunkákra a Rádió?

Bánkövi Gyula: Ez folyamatos lehetőség. 2017. októberében indíthattuk el újra a pályázatot, és mára több mint 80 mű érkezett be. Ez nagyon magas szám. És természetesen nem csak zenekari művekről beszélünk, hanem kamaradarabokról és vokális alkotásokról is.

– Ha egy művet elutasítanak, de a szerző nem nyugszik bele a döntésbe, mikor adhatja be újra a darabját? Egyáltalán lenne ennek értelme?

Azt gondolom, akkor mindenképpen, amikor a lektorok forgórendszerébe új szakember érkezik – mondja Bánkövi Gyula. – Egy lektor három éven át dolgozhat a bizottságban. Viszont nem egyszerre, hanem évenként váltunk egy-egy lektort. Tehát a most elutasított műveket három év múlva érdemes újra beadni. Én mint titkár még csak meg sem említem majd, hogy ott egy olyan darab, amelyet egyszer már elutasítottunk. Tehát ismét ugyanannyi eséllyel kerül a pályaművek közé, mint az először szereplő munkák.

– Géza, említetted, hogy a művek jelentős részét még ebben az évadban rögzítik a Rádió Művészeti Együttesei. Mennyiben jelent különleges erőfeszítést számukra, hogy a koncerttermek előadásai mellett ezekre a felvételekre is úgy kell felkészülniük, hogy a felvételnapokon már ne a darabok megismerésével kelljen foglalkozni?

Kovács Géza: Engem mindig elkápráztat ezeknek az együtteseknek az a képessége, hogy a piros lámpától nem rezdül meg a vonó, hogy a kortárs zenét szinte lapról tudják olvasni, és hogy pénteken a Mátyás-templomban még Buxtehudét, Schützöt vagy Telemannt játszanak-énekelnek, hétfő reggel pedig már kortárs magyar szerzők műveiből készítenek rádiófelvételeket.

Szerencsére – bár ez csak részben múlik a szerencsén – a Rádió Művészeti Együtteseinek nagyon régen volt ennyi dolguk, mint most; koncertteremben, külföldi turnékon, vagy éppen a stúdiókban. Én pedig nagyon örülök ennek, ahogyan annak is, ha én is „okozója” vagyok ennek a sok feladatnak. Ugyanis úgy gondolom, hogy azt a rengeteg kapacitást, ami ezekben a művészekben rejlik, meg kell osztani a közönséggel. Visszatérve a Z-felvételekhez, jellemző, hogy volt olyan kortárs mű, amelyre két napot szántunk, de már az első napon sikerült felvenni, ugyanakkor van olyan is, amelyre egyetlen napot szántunk, ám kiderült, hogy okosabb lesz két napon át alaposabb munkát végezni, így emiatt egy másik darabot későbbi időpontban rögzítünk majd.

Roppant izgalmas ez a feladat! Nem is tudjuk megmondani, milyen kincsek lennének a birtokunkban, ha Bach idejében már létezik ez a modern felvételtechnika. Milyen jó lett volna légynek lenni azokban a stúdiókban, amelyekben ott ül Bach, és egy karmesterrel, előadóval konzultálva készítik a minél pontosabb felvételeket. Ilyen, ugye, nincsen, most viszont valóban ott ül a szerző és a karmester, és azt gondolom, nagyon időtálló, sőt – ha nem lenne túlzás így fogalmazni – örök érvényű felvételek születnek. }

KOVÁCS GÉZA Zih Zsolt felvétele / MTVA

BÁNKÖVI GYULA Felvégi Andrea felvétele