Vissza a Hetek archívum borítólapjára
XII. évfolyam, 28. szám, 2008. július 11

Arcok

Göndör Ottó
Minden érték ellen
Apa kellett volna ezeknek a punkoknak

A punk közel negyven éve óriási üzlet, így nem is csoda, hogy az idei hazai rockfesztivál­­szezon elsõsorban rájuk építkezik. Ellátogatnak a nyár során hazánkba a kezdetek és az újjáélesztési kísérletek „sztár­jai” is: a Sex Pistols, az Exploited, a Bad Religion és az Offspring, hogy bevonják hazánk posztpunk ifjúságát az anarchobusiness rejtelmeibe.


Belföld

Piros Péter
Fidesz–Amerika románc
Az új szövetségessel gyengíthető az orosz befolyás?

Flörtölés az oroszokkal és elmozdulás Amerika felé. Az elsõ a jelenlegi magyar kormányt, a második pedig - szokatlan módon - egyre inkább a Fideszt jellemzi. Jeszenszky Géza, az Orbán-kormány washingtoni nagykövete szerint Orbánék egyre nagyobb hangsúlyt tesznek a „nyugati szövetségessel” való kapcsolatok ápolására.


Szobota Zoltán
Se büszkeség, se méltóság
Gyurcsány egyedül maradt a chartával

A botrányba fulladt hétvégi melegfelvonulás óta teljes egység uralkodik a hazai közéletben, hogy az események hátterében politikai indítékok húzódnak. A miniszterelnök egészen a Fideszig tudja visszavezetni a szálakat, míg vele szemben szinte mindenki arról beszél, hogy a tévészékházat korábban megostromló drukkerek mostani akciója ismét hatósági és politikai asszisztencia mellett zajlott.


Hetek-összeállítás
A problémát csak egy korrupciómentes ország oldaná meg
Felesleges hidakra pazarolták az adófizetők milliárdjait

Az Állami Számvevõszék szerint nem volt indokolt a Kõröshegyi viadukt felhúzása, és túlzott többletköltséggel járt a dunaújvárosi Duna-híd elõrehozott megépítése is.


Hetek-összeállítás
Kulcsár belebotlott 23 milliárd forintba
Bankár, hírszerző és médiaguru a vádlottak padján
Tovább a cikkhez >>>

Hajdú Sándor
A Hit Gyülekezetére támadt a Gárda
Konfliktus az utcán

Hódmezõvásárhelyen a Hit Gyülekezete utcai rendezvényét próbálták provokálni a környékbeli gárdisták. A nyílt konfliktust a civil ruhás rendõrök megjelenése hiúsította meg.


Életmód

Szubotics Mariann
Egészségünk tükre: a bőr
Véd, méregtelenít, figyelmeztet

A testünk külsõ határát képezõ bõrünk nem csupán esztétikai, hanem védelmi szempontból is lényeges szervünk. Ahhoz, hogy összes feladatát jól elláthassa - a megfelelõ ápolás mellett - szüksége van több olyan létfontosságú összetevõre, mint a helyes táplálkozás, oxigénellátás, rendszeres mozgás és pihenés. Bõrünk számára hasznos és ártó tényezõkrõl, valamint a leggyakoribb bõrhibákról, illetve bõrbetegségekrõl beszélgettünk dr. Battyáni Zita bõrgyógyász fõorvossal.


Fókusz

Mester Ivett, Vígh Gábor
A magyar tenger reneszánsza

Újra rátaláltunk a Balatonra - állítják a turisztikai hivatalok. A statisztikák szerint rájöttünk, hogy a külföldi kanyarok helyett, kevesebb autózással, ugyanannyiért itthon is nyaralhatunk. A Balaton feltámasztásán karöltve dolgozik a hazai üdüléseket propagáló marketinghadjárat és a középréteg nyaralási lehetõségeit bõvítõ beruházások sora. A változásokról a helyszínen gyôzôdtünk meg. A strandokat látva az a benyomása támad az embernek, hogy sokan vagyunk magyarok. De nem elegen! - teszi helyére a dolgokat egy balatonlellei újságárus, aki szerint szinte ugyanannyi az osztrák  és német turista, mint a magyar. Nem is csoda, hogy õk is újra felfedeztek minket, hiszen az állami marketingszervezet a magyar turizmus érdekében kifejtett németországi plakátkampányának folytatásaként június 27. és július 7. között összesen 300 darab, az új turisztikai arculat jegyében elkészített óriásplakáttal népszerûsíti a Balatont és Hévíz városát, ezúttal Frankfurtban és Mannheimben.


Háttér

Vagyim Arisztov
Vakáció orosz módra
Kétmillió tó és 120 ezer folyó várja a vadromantika híveit

Feljöttek a városba, néhány éven belül rendezõdtek a lakásviszonyaik, és fokozatosan városlakókká váltak. A falvakban pedig szülők, nagybácsik, nagynénik maradtak, így nyári meglátogatásuk - a gyerekekkel együtt - egyszerûen kötelezõ programnak számított. Gyakran egészen augusztus végéig is ott maradtak.


Fontos Ádám
Homok és romok
Tunézia másik arca

A tevénél már csak a turista ragaszkodik csökönyösebben a véget nem érõ sziesztákhoz, szinte megoldhatatlan feladat elé állítva ezzel azokat az országokat, amelyek egyszercsak ráeszmélnek: strandjaik és nívós éttermeik mellett évezredes történelmüket is megmutathatnák az érkezõknek. Így járt Tunézia is.


Makki Marie-Rose
Propaganda a gyermekjogokról

Az idei érettségizõk megkaphatták a kormánytól ajándékba a Jogod van hozzá! címû brosúrát a jogállam mûködésérõl. Az állampolgári jogok biztosa pedig egy hónapja indította el azt a honlapot, amelyet a gyermekek nyelvére „lefordítva” írtak meg szakemberek, tájékoztatásul a gyermekek jogairól. „Kell a jogokról beszélni a gyerekeknek, tanítani is kell õket erre, de ret­tentõen óvatosnak kell lenni abban, hogy a gyerek értse, mirõl van szó” - mondta el lapunknak Ranschburg Jenõ pszichológus annak kapcsán, hogy a gyerekjogi propaganda sok felnõttbõl komoly indulatokat váltott ki.


Sebestyén István
Meggondolta magát a Fidesz
Mikola: a magántőke nem az ördögtől való

Amíg az egri Markoth Ferenc Kórház dolgozói a helyi Fidesszel karöltve szabadságharcukat vívják a HospInvest Zrt.-vel az intézmény „megmentéséért”, addig a fideszes többségû kiskunhalasi önkormányzat meghitt békében módosította a kórházi szerzõdést ugyanezzel a céggel. Az idillt csak növelte, hogy az aláírás alkalmával együtt látogatott a Semmelweis Kórházba Kökény Mihály, az MSZP, illetve Mikola István, a Fidesz egészségpolitikusa.


Hit és értékek

Eperjesi Ildikó
A gyűlölet mindig talál okot
Interjú Jona Metzger izraeli askenázi főrabbival


Korbuly Dezs otilde , München
Útkészítők
A magyarországi politikai katolicizmus és az első zsidótörvény

Hetven éve fogadták el a magyar parlamentben az elsõ zsidótörvényként ismert jogszabályt. Néhány hete Karsai László történész (Fajvédõk és csendestársak. Hetek, 2008. június 27.) írt a törvény születésének körülményei­rõl. A törvény társadalmi és politikai elfogadtatását elõsegítette a két háború közötti politikai katolicizmus - állítja Korbuly Dezsõ, Münchenben élõ történész a Heteknek elküldött állásfoglalásában, melyet az alábbiakban közlünk.


Külföld

Lukács András, Párizs
A kolumbiai Entebbe
Ingrid Betancourt bámulatos szabadulása a dzsungelterroristák fogságából

A híres ugandai túszmentõ akcióhoz hasonlították többen a dél-amerikai marxista terroristák fogságából hat év után kiszabadított Ingrid Betancourtnak és társainak a történetét. A leleményes mentõakció részletei csak napokkal késõbb váltak ismertté, miután a fõszereplõknek sikerült feldolgozniuk a váratlan szabadulásuk okozta örömteli sokkot.


A gerillák térképét egy laptop rejtette

Ingrid Betancourt és a többi tizennégy túsz kiszabadulásának körülményei nem teljesen világosak, egy hosszabb akció végeredményeként kerülhetett rá sor. Az elmúlt hónapokban a kolumbiai hadseregnek és különleges egységeknek sikerült több sikeres akciót végrehajtaniuk. Márciusban megölték a szervezet második számú vezetõjét, Raul Reyest. A magas rangú FARC-vezetõ likvidálása diplomáciai bonyodalmakat okozott, mivel Ecuador területén került rá sor. Reyes likvidálásának Franciaország sem örült, mivel vele akartak tárgyalni Ingrid Betancourt szabadon bocsátásáról.


Karl Pfeifer, Bécs
Elég volt
Előrehozott választások Ausztriában

Pár hete Alfred Gusenbauer kancellár azt javasolta, hogy Werner Faymann miniszter (képünkön) vegye át a szociáldemokrata párt (SPÖ) vezetését, majd közösen levelet intéztek Ausztria legolvasottabb napilapja, a Neue Kronenzeitung (NKZ) kiadóját vezetõ Hans Dichandhoz, aki már hónapok óta kampányt folytat az EU ellen. A levélben ígéretet tettek arra, hogy minden, az uniót érintõ változást népszavazásra bocsátanak. Ez viszont az SPÖ Európa-politikájának 180 fokos változását jelentette, amirõl az osztrák szakszervezetek elnöke és a párt vezetõ politikusai, de Heinz Fischer köztársasági elnök is csak a hírekbõl értesültek. Amikor Ausztria elnökét ezután megkérdezték az új választások lehetõségérõl, Fischer elutasította a felvetést, és reményét fejezte ki, hogy a kormány egészen 2010-ig mûködni fog.


Németh Csillag
Mosolygós válságcsúcs
Gazdag nagyhatalmak kontra szegény óriások

Sikeresnek értékelte a világ vezetõ nyolc ipari országának csúcstalálkozóját George W. Bush amerikai elnök. A Japánban tartott háromnapos egyeztetések legfõbb témája az éghajlatváltozás volt, de emellett napirendre kerültek olyan kérdések is, mint a szabad kereskedelem, az éhínség és betegség elleni küzdelem, különösen Afrikában. A környezetvédõk azonban nem elégedettek, mivel véleményük szerint nem született rövid távú, hatékony megoldás az éghajlatváltozás megállításának érdekében.


Hetek-összeállítás
Halálos fenyegetés
2000 kilométeres hatótávolságú rakétát tesztelt Irán

Sikeres rakétakísérletet hajtott végre Irán. A perzsa állam kilenc közepes és nagy hatótávolságú rakétát lõtt ki, és egyben bejelentette, hogy izraeli és amerikai célpontok ellen indít csapást, amennyiben támadás éri.


Online

Búcsúedzés

Utoljára edzett a Kõér utcai uszodában Kovács Ágnes.


Megbüntették az imát visszautasító diákokat

Egy tanulmány olyan hatósági panaszokat vizsgál, amelyek szerint diákokat megbüntettek, mert nem akartak letérdelni és Allahhoz imádkozni egy vallási tanóra keretében.


Lakhatatlanná tett egy házat a BMW

Személygépkocsi hajtott Szántódon egy lakóházba a hétvégén, késõ este.


9 sérülés az első napon

Kilenc ember - köztük négy külföldi - sebesült meg a pamplonai bikafuttatás elsõ napján - közölték a spanyolországi San Fermin-fesztivál szervezõi hétfõn.


Azt mondták
Tovább a cikkhez >>>

A hét fotója

A Tour de France leghosszabb szakasza Fotó: Christophe Ena


A Coca-cola magyarázkodik

Neville Isdell, a Coca-Colának, a világ legnagyobb üdítõital-gyártójának elnöke azzal magyarázza, hogy vállalata Kína elítélendõ Tibet-politikája ellenére támogatja a pekingi olimpiát, hogy a cég az olimpiai mozgalom mögött áll, nem a konkrét rendezõ ország vagy város mögött.


Elismerték

Szlovákia az elmúlt héten hivatalosan is elismerte a roma nyelvet.


Ógörög hajómásolat

A Korinthoszi-szorosba érkezett az Argó hajó másolata - jelentette a görög sajtó. A görög régészek és hajóépítõk által elkészített evezõshajó három hete indult el a közép-görögországi Vólosz kikötõjébõl egy két és fél hónapig tartó útra, amelynek végsõ úticélja az olaszországi Velence.


Életformaváltás: konzervatív fordulat Budapesten?

Az életforma-forradalomban szolid, de egyértelmû konzervatív fordulat jelei tapasztalhatók a fővárosi lakosság körében. Az utóbbi években már nem Budapesten mutatkozik például a legerõsebb szkepszis a hagyományos családformával szemben.


Számok
Tovább a cikkhez >>>

Nemcsak morog, sivít is

Fülsértõ sivításokat hallhatnak az idegen civilizációk, ha a Föld irányába fülelnek, derül ki a Space.com híradásából. Amerikai csillagászok szerint a rádióhullámok különleges áramlásának köszönhetõen bolygónk különleges hanghatásokat bocsát ki, kvázi jelzi, hol is vagyunk.


Vidámparki Tragédia

Leszakadt a hullámvasút egyik szerelvényének vezetõ kocsija, és a magasból a földre zuhant a dániai Aarhus vidámparkjában.


Ősplázát tártak fel

Newport közelében egy római kori helyszín feltárása során a Brit-szigetek elsõ „bevásárlóközpontjára” bukkantak.


Klónoznák Szeptember 11-e hős kutyáját

Egy kaliforniai cég klónozná azt a kutyát, amelyik a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után megtalálta az utolsó túlélõt a New York-i romok alatt - közölte kedden az AFP francia hírügynökség.


Riport

Szlazsánszky Ferenc
Kettő az egyben: szerető férj és brutális gyilkos
Ki volt valójában a móri mészáros?

Az évszázad bûnügyének nevezett móri mészárlás elkövetésével Nagy Lászlót gyanúsította meg a rend­õrség. Bírósági ítélet soha nem fogja kimondani bûnösségét, mivel a férfi még a tárgyalás elõtt felakasztotta magát. Hátrahagyta viszont börtönnaplóját, melybõl nemcsak a móri, hanem több más gyilkosság és egy kettõs életû ember természetrajza is rekonstruálható lehet.


Sport

Szula Miklós
Megkezdődhet a Nadal-éra
Majdnem öt órán át finálézott a két csillag

„Az évszázad mérkõzése”, „drámai ütközet” - a szakemberek ilyen jelzõkkel illették a wimbledoni tenisztorna férfidöntõjét. világát.


Kocsik Balázs
Hamilton és a hármas holtverseny

A vizes pálya és az erõs szél alaposan felkavarta a mezõnyt a silverstone-i Forma-1-es nagydíjon. Hamilton gyõ­zelme után hármas holtverseny alakult ki a világbajnoki pontversenyben, a sze­zon második felében óriási izgalmak várhatók.


Szabadidő

Munkatársunktól
Mallorca

Kis szikla, így nevezik kedvesen a spanyol nyár és a Földközi-tenger legszebb szigetét, mely varázslatos tájaival mindig is vonzotta a változatosságra vágyókat. A festõi falvak, a régi kolostorok, a romantikus terek Palma óvárosában mind felfedezésre várnak.


Vélemény

Bye-bye Bill

A hez van egy megjegyzésem.


A Keresztapa

Megdöbbenve értesültem róla, hogy az Európai Tanács és a Strassbourgi Nemzetközi Bíróság kötelezte hazánkat, hogy tegyük semmissé a vörös csillag használatát tiltó határozatot.


Engedélyt kaptak a melegek
Tovább a cikkhez >>>

Üzlet

Kovács Klára
Az innováció és a jövő társadalma
Interjú Veres Józseffel, az Országgyűlés európai uniós bizottságának tagjával

Az Európai Unió a jövõ társadalmát az innováció alapján képzeli el. A tervek szerint egy fejlett, tudatos építkezés eredményeként gazdaságilag stabil, növekvõ, folyamatosan megújuló unió jönne létre. Utópia vagy tényleg ez a jövõ társadalma?


Munkatársunktól
Szellemházból futurista felhőkarcoló

Egy „spanyol hercegnek” köszönhetõen felébredhet két évtizedes csipkerózsika-álmából a pécsi Magasház. A napokban ugyanis vételi ajánlatot tett az épületre az ingatlanbefektetéseirõl híres ibériai Grupo Milton. Ha a terveknek megfelelõen felújítják az épületet, igazi modern felhõkarcoló válhat a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült, elhagyatott szellemházból.