Vissza a Hetek archívum borítólapjára
XII. évfolyam, 19. szám, 2008. május 09

Arcok

Erdei L. Tamás
Muhammad Ali: A legprofibb

Ki ne ismerné Muhammad Ali nevét, akit 1999-ben „A 20. század sportolójának” választottak? A profi ökölvívás legnagyobb egyénisége, a sztár, a showman és fekete polgárjogi harcos 1942. január 17-én látta meg a napvilágot a Kentucky állambeli Louisville városában ifj. Cassius Marcellus Clay néven. Az 1960-as római olimpia félnehézsúlyú bajnoka és háromszoros profi nehézsúlyú világbajnok keresztnevét a rabszolgaságot ellenzõ ókori római politikusról kapta.


Belföld

Hetek-összeállítás
Fodor mindent felforgathat

Fodor Gábor hivatalosan is bejelentette, hogy elindul az SZDSZ elnöki tisztjéért. A politikus megválasztása dominóhatást érhet el a koalícióban.


Piros Péter
Köztársaság, alszol?
Lengyel, Tölgyessy, Stumpf, Navracsics az ország állapotáról

Alszik-e a köztársaságunk, vagy alszanak-e annak megteremtõi? Egyáltalán: van-e Magyarországon köztársaság? A politikai elit nagy része miért nem érez felelõsséget a társadalom iránt? Ilyen kérdések kerültek szóba azon a konferencián, melyen hat értelmiségi, köztük az Alkotmánybíróság elnöke, a Fidesz frakcióvezetõje, és a „rendszerváltás atyja” is részt vett elõadóként.


Munkatársunktól
Politikából érkezik az Akadémia elnöke

A Tudományos Akadémia döntéseit, munkáját, mûködését semmiféle pártszimpátia nem határozhatja meg - nyilatkozta akadémiai elnökké választását követõen Pálinkás József. Az Orbán-kormány egykori oktatási minisztere nyilatkozatával összhangban szerdán lemondott országgyûlési képviselõi mandátumáról és Fidesz-tagságáról. Az MTA életét belülrõl ismerõk szerint azonban a tudós társaság mûködésében nem a politikai elkötelezettséggel van probléma, hanem a megcsontosodott „uram-bátyám” szemlélettel.


Vigh Gábor
Itt az új tanácsrendszer?

Egy újabb szervezetet tervez létrehozni az Országgyûlés, a Nemzeti Fenntartható Fejlõdési Tanácsot. A balosnak mondható kezdeményezést a jobboldal is támogatja. Az elmúlt években többnyire környezetvédelmi, illetve a hosszú távú tervezésre vonatkozó kérdésekben fordult elõ ötpárti konszenzus, így volt ez a jövõ nemzedéke ombudsmanról (Jön a lelkiismereti biztos. Hetek 2007. november 16.) szóló törvényjavaslatnál és a vele egyidõben tárgyalt Nemzeti Fenntartható Fejlõdési Tanács elõterjesztésénél is.


A hét eseményei
Tovább a cikkhez >>>

Életmód

Szubotics Mariann
Droghelyzet: felzárkózó vidék
A diákok negyede akar szesz nélkül élni

A 14-16 éves kamaszok háromnegyede képtelen alkohol nélkül elképzelni az életét, miközben jelentõs részük naponta szed valamilyen altatót vagy nyugtatót. A tinédzserek felét a kábítószer is érdekli, közülük minden ötödik ki is próbálta már - derül ki egy nemrég dél-dunántúli 14-16 évesek körében végzett felmérésbõl. A különféle szerek fogyasztását illetõen a vidéki városok ma felzárkóznak Budapesthez, ahogy a fiúk és lányok közti eltérések is összezsugorodnak. A felnõtt társadalom életvitele abszolút pél­da­értékûnek bizonyul.


Fókusz

Morvay Péter
Hős új ország

Hatvan év alatt közel tízszeresére nõtt az ország lakossága, négyszeresére az egyetemek száma. Sivatagos, mocsaras földjén ma az egyik legkorszerûbb mezõgazdaság virul, a high-tech ipara ma világelsõ. A Közel-Kelet legfiatalabb államának a fõvárosa több mint 3000 éves, de csak negyvenegy évvel ezelõtt lett az ország része.


Morvay Bátor
A fordulatok városa
Miért nem tudta Izrael 1948-ban elfoglalni Jeruzsálemet?

Az izraeli-arab konfliktus legérzékenyebb pontja Jeruzsálem kérdése. Míg az izraeli hivatalos álláspont a várost oszthatatlan fõvárosnak tekinti, a palesztinok szerint - és ezt a nemzetközi közvélemény többsége is így látja - az 1967-ben elfoglalt Kelet-Jeruzsálem Ciszjordániához hasonlóan megszállt terület. A jeruzsálemi Óváros a Templom-heggyel együtt azonban már 1948-ban Izrael fennhatósága alá kerülhetett volna, ha az ENSZ nem hirdet váratlanul fegyverszünetet, két nappal a város elfoglalása elõtt.


Háttér

Sebestyén István
Méz és korbács

A hazai mézcsomagolók konkurenciaharca állhat az Aranynektár Kft. dunavarsányi üzemének ideiglenes bezárása mögött. A legnagyobb ma-gyarországi mézfeldolgozót érintõ ügyben azonban egyelõre csak a kérdõjelek biztosak. A méhészelnök eközben azt mondja, ha valódi mézre vágyunk, vásároljunk a termelõktõl.


Somorjai László
Magyaros globalizmus
Piknik a ligetben – Marx és a tőke

A virsli és a sör hagyománya mellett ópiumpipa és kínai áruk, a ringlispíl és céllövölde mellett pedig „Eurobungy” (a bungee jumping európai változata) várta a majálisra áhítozó közönséget a Városligetben. A régi „Éljen május elseje” feliratú léggömbök helyett most akár szív alakú luftballont is vehettünk (volna), „I love you” üzenettel, s miközben Koós János a t énekelte az MSZP színpadán, addig a Kós Károly sétányon indián zene volt hallható. Amíg az árusok asztalain a lecsóról szólt az ének, addig a liget déli oldalán munkásmozgalmi dalok elevenedtek meg a régrõl itt felejtett kispártok találkozóhelyén. Régi és új magyaros egyvelege - csak hogy mindenki találhasson valami érdekeset magának.


Mester Ivett
Sör, paintball, sztriptíz, kaszinó
Hozzánk járnak bulizni az angol fiatalok

„A Kelet Párizsa, a legjobb sztriptízbárok városa, a sörmennyország” - ilyen és ehhez hasonló szlogenekkel csábítják Magyarországra a bulizásra éhes nyugat-európai fiatalokat a kifejezetten legény- és leánybúcsúkra, sörtúrákra specializálódott utazási és programirodák.


Uzoni Simon Péter
Csúcsokat döntögetnek a tévéfüggők
Nézettség híján öt műsor tűnik el a TV2 képernyőjéről

Az ötven év felettiek nyerték a 2007-es, tévézésre fordított idõ versenyét, átlagosan napi 5 óra 46 perccel, ami azonban még ennél is agasztóbb, az a gyerekek képernyõfüggésének látványos növekedése. A 4-14 évesek már hétköznap is két óra fölött „teljesítenek”.


Hit és értékek

Németh Sándor
Élő és égő valóság

A pünkösd történelmi ese­mény - másrészt viszont a Szentlélek égõ és élõ megtapasztalása ma is. Isten Szellemének e kiáradását számos ószövetségi prófécia jelezte elõre. A Bibliában található ígéretek egy része feltételes, más része feltétel nélküli. A Szentlélek kitöltetése feltételes ígéret, mert Isten Igéje szerint bizonyos feltételeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy az emberek beteljesedhessenek a Szent Szellemmel.


Külföld

Hechs László
Derült égből
Titkos vizsgálat az izraeli kormányfő ellen

Ehud Olmert nagy izgalommal várta a májust. Ez a hónap - gondolhatta joggal - tele lesz örömmel és csupa jó hírrel. Bár a korábbi korrupciós ügyei még nem zárultak le, kezdtek elaludni. A Winog­rad-jelentésrõl ma már senki sem beszél. A palesztinok­kal folytatott tárgyalások és a szír játszma két­­­ség­telenül elhalványította a kormányfõ elleni vizsgálatokat. Izrael Függetlenségi Napján a bejelentkezett elõkelõ vendégek - Bush, Sarkozy, Berlusconi és mások - egymásnak adják majd a kilincset. Amikor Olmert kezdte úgy érezni, hogy „a sírból hozta vissza” a miniszterelnökségét, hir­telen rászakadt az ég.


Hetek-összeállítás
Cunami után ciklon

Pusztító ciklon söpört végig Burmán a napokban. A katasztrófa mértékére csak fokozatosan derült fény, mivel az uralmon lévõ katonai junta kezdetben még a külföldi segélyszervezetek elõl is elzárkózott. Az áldozatok száma lapzártánkkor a 100 ezret is meghaladhatja.


Busa Viola
Elzavarták a Vörös Kent
Borisra szavaztak a londoniak

Megalázó vereséget szenvedett a kormányzó brit Munkáspárt az angliai és a walesi helyhatósági választásokon. A nyolc éve hatalmon lévõ londoni polgármestert, Ken Livingstone-t a sokak által „szerencsétlen bohócnak” titulált Boris Johnson (képünkön) kiütötte a nye-regbõl. A gyõzelmi mámorban úszó toryk úgy vélik, lassan, de biztosan eljön az õ idejük is.


Vagyim Arisztov
Időzített aknák
Éhséglázadást hagy utódjára Putyin

Május 7-én Moszkvában beiktatták hivatalába Oroszország új elnökét Dmitrij Medvegyevet. Mit várnak tõle az orosz állampolgárok, az újságírók és a politológusok? Milyen problémákkal néz ma szembe Oroszország?


Folytatódik a küzdelem

Nem döntötték el a demokrata elnökjelölés sorsát a keddi Észak-Karolinában és Indianában tartott elõválasztások sem. Észak Karolinában Barack Obama elsöprõ gyõzelmet aratott riválisával szemben, mellyel meg­erõsítette vezetõ pozícióját a delegáltakért folyó küzdelemben.


Kulcsár István
Háború a Kaukázusban?
Grúzia nem enged Moszkvának

„Grúzia és Oroszország egy dologban egyetért: abban, hogy a szeparatista Abháziában súlyos a helyzet, és napról napra csak romlani fog” - írta a minap az angol . A kölcsönös orosz-grúz vádaskodások, diplomáciai jegyzékek, kémrepülõgép-lelövések, állítólagos csapatösszevonások után nem teljesen meglepõ a grúz védelmi miniszter, Temur Iakobasvili nyilatkozata, amely szerint „a háború bármely pillanatban kitörhet”.


Online

Teázzon Alan Greenspannel

Szeretne egy filmben szerepelni Johnny Depp-pel, esetleg teázni a Fed elnökével, vagy teniszleckéket venni Andre Agassitól?


Hidrogénnel az utakon

Magyarországra érkezett az elsõ Toyota Prius típusú, hidrogénmeghaj-tású elektromos hibrid személyautó.


Tetthelyen hagyott mobil

Az elkövetõk által a tetthelyen hagyott mobiltelefon segítségével fogtak el a sértettek két peches tolvajt Kéthelyen.


Vizsgálják a kőbányai tűz okát

A hatósági eljárás során megállapították, hogy valószínûleg több mulasztás is okozhatta a tüzet a múlt pénteken leégett kõbányai textilgyárban.


Azt mondták
Tovább a cikkhez >>>

A hét fotója

Beküldte: Santiago Llanquin


Szex pénzért és drogért

Megdöbbentõ kutatást végeztek a fiatalok körében az Amerikai Egyesült Államokban. Egy tanulmány kimutatta, hogy a fiatalok több mint 4 százaléka szeretkezett már pénzért vagy drogért. A 13 ezer fiatal részvételével készített vizsgálat eredménye szerint ezen szûk csoport kétharmada fiú. Az indokok elemzése során kiderült, hogy elsõsorban az otthonukat elhagyó és a depressziós fiatalok kerülnek ilyen helyzetbe.


Fizetnek a mosolyért Belgiumban

Belgiumban egy nonprofit szervezet úgy határozott, hogy egy héten át fizetnek azoknak, akik mosolyogva köszönnek embertársaiknak az utcán, illetve munkahelyükön.


Titkos tengeralattjáró-bázist épít Kína?

Brit források szerint Kína hatalmas víz alatti bázist épít atom-tengeralattjárói számára a déli Hainan-szigeten. A fejlesztéssel Peking nemcsak a környezõ ázsiai országokat provokálja, de a térségben érdekelt Amerikát is válaszlépésekre kényszerítheti.


Meghalt Hitler utolsó merénylője

A németországi Altenahrban, 90 éves korában elhunyt Philipp von Boeselager báró, a Hitler elleni merényletkísérletet 1944. július 20-án elkövetõ csoport belsõ köréhez tartozó, utolsóként életben maradt összeesküvõ.


Számok
Tovább a cikkhez >>>

Egyre betegebbé tehet a munka

Magyarországon folyamatosan bõvül a munkához köthetõ megbetegedések köre. Manapság a növényvédõszerek, a gépek vagy akár a hosszú munkaidõ is képes betegségeket elõidézni.


Tűsarkúban futnak a sztárok

A Stiletto Run elnevezésû futóversenyen már a világ számos pontján hölgyek százai bizonyították, hogy akár nyolccentis tûsarkú cipõben is hódolhat valaki a futás szenvedélyének.


Keresik Mária Királyné kincseshajóit

A Magyar Régészeti és Mûvészettörténeti Társulat búvárrégészei néhány hét múlva kezdik víz alatti radarral pásztázni a Dunát, Mária királyné elsüllyedt hajóinak darabjait szeretnék megtalálni.


Az eltűnt kínai diákok nyomában

Eltûnt huszonegy kínai diák a Pécsi Tudományegyetemrõl (PTE) - erõsítette meg az intézmény szóvivõje. A dél-kínai Fucsian tartományból származó fiatalok - másik tizenegy hallgatóval együtt - áprilisban érkeztek a baranyai megyeszékhelyre, hogy részt vegyenek az egyetem három hónapos angol nyelvû elõkészítõ kurzusán.


Sport

Morvay Szilárd
Bye-bye West Brom?
Fontos döntés előtt Gera Zoltán

Kiváló szezont produkált Gera Zoltán és csapata, a West Bromwich Albion. A WBA több mint száz gólt lõtt a szezonban, az angol másod­osztály bajnokaként jutott fel az élvonalba, és az angol kupában is az elõdöntõig menetelt. Gera Zoltán jó játékkal és tíz góllal segítet­te csapatát, nem csoda, ha tekinté­lyes angol klubok látnák szívesen soraikban.


Szabadidő

Klasszikusok és Kortársak kiállítás a Symbol Art Galériában
Siófok Budapestre költözött

A balatoni szezon nyitányaként Siófok, a Nyár Fõvárosa egy hétre Budapestre költözött. A Symbol Budapest szórakoztató és gasztronómiai komplexumban összpontosuló eseménysorozat Siófok és a Balaton minden arcával képviseltette magát. A kiváló specialitásokat a Camelot Középkori Étterem hozta el, melyeket az országosan is egyre ismertebbé váló balatoni borok tettek valóban felejthetetlenné.


Több százmillió forintos támogatás a személyi jövedelemadó 1 -okból

Egyedülálló nagyságrendben nyújt támogatást a Gyermekrák Alapítvány a rákos gyermekeket gyógyító egészségügyi intézményeknek. Megvásárolták és átadták azokat a műszereket, amelyekkel pontosabb diagnózisra és fájdalommentes kezelésre van lehetőségük az orvosoknak. Ezek a készülékek a 21. század csúcsmodelljei. Az elmúlt három évben 627 millió forint értékben nyújtottak támogatást kórházaknak, egészségügyi intézményeknek. Nem volt olyan kórház, melynek kérése ne talált volna teljesítésre. Ekkora nagyságrendben még soha nem kaptak támogatást az egészségügyi intézmények civil szervezettõl!


Vélemény

Az osztrák talány

cikk után jelent meg (Hetek, 2008. május 2.)


Üzlet

Papp Levente, Brüsszel
Dübörögnek a cseh–szlovákok
Uniós növekedési prognózis

A Bizottság elõre­jel­zése szerint a vártnál alacsonyabb lesz a növe­kedés üteme az unió­ban. 2009 nehéz év lesz a fejlett EU-tag­államok számára is, ráadásul az infláció könnyen elszabadulhat. Szlovákia és Csehország egyre inkább zárkózik fel Nyugat-Európához, míg Romániának komoly nehézségekkel kell szembenéznie.


Kovács Klára
Vizit, díj nélkül

Kétségtelenül a kormányválság eddigi nyertese az orvosi szakma. A kamara 45 napos ultimátumára, a több ezer háziorvos szerzõdésbontásának bejelentésére a vártnál gyorsabban és együttmûködõbben reagált az új egészségügyi miniszter. Éger István kamarai elnök elégtételnek tartja a megszületett megállapodást.


A hét eseményei
Tovább a cikkhez >>>