Hetek XI. évfolyam, 51. szám, 2007. december 21.

A határon túli magyarok körében általános vélekedés, hogy Magyarország schengeni övezethez való csatlakozása még jobban elszigeteli őket az anyaországtól. Igazából nem is az fáj nekik, hogy ezentúl fizetni kell majd az átkelésért, hanem az, hogy továbbra is koloncnak érzik magukat Európa mindkét oldalán.

Aröszkei átkelő felé haladva vajdasági kísérőnk a határmenti magyar települések drámai tempójú elnéptelenedéséről mesél. A háború idején az értelmiség és a fiatalok inkább a szabadságot választották, mint a hadkötelezettséget. Bácskán és Topolyán is vannak olyan utcák, ahol már csak egy-egy anyóka ragaszkodik elárvult házához, a kiürült épületeket a betelepített szerbek és a biztos halál elől menekülő bosnyákok vették meg.
A magyar vámosokkal még lehet viccelődni, példának okáért az orosz dizájnt hűen őrző usankájukon, és a kétműszakos 12 órákért járó havi száz rongyon; de a szerb oldalon már csak maximum bevásárló turisták lehetünk, ha jót akarunk. A háború valahogy kiölte belőlük az újságírók iránti szimpátiát, és az okos firkász jól teszi, ha kitérő választ ad érkezésének valódi céljáról, különben könynyen úgy járhat, mint Vujity Tvrtko tévériporter, akit szőnyegbe csavarva rugdostak meg a szerb határőrök, jelentősen megnehezítve ezzel az orvosszakértő dolgát.

Sorban állás a bizniszért

A szabadkai magyar nagykövetség előtt 50 méteres sor kígyózik hajnali négy óta. Állítólag nem mindig ilyen hosszú, de most a rohamléptékű, karácsony előtti határmódosulás közriadalmat okozott. Hazánk uniós csatlakozása óta van vízumkényszer, és hogy mit hoz a „schengeni rém”, senki sem sejti. Egy jól értesült idősebb házaspár tudni véli, hogy átlépésenként 35-40 euró körüli összeget gombolnak le az emberről, arról nem is beszélve, hogy ezzel a vízummal „nem lehet ám csak úgy tekeregni az egész unióban”. Ha ez igaz, a törökkanizsai bácsi 150 eurós nyugdíja aligha lesz elég arra, hogy sűrűn látogassa unokáit Magyarországon. „Mi már leírtuk a magyarokat, a népszavazás óta nem érdekelnek minket. Át nem mennék a határon, ha a gyerekem nem volna ott” - mondja keserűen legyintve, és azt sérelmezi, hogy egy határ mellől érkező vajdaságinak ugyanolyan nehéz bejutni az unióba, mint egy „ghánai négernek”.
„Ha egy átlépés kerül majd 35 euróba, akkor az én bizniszem meghalt” - tekint a jövőbe egy negyvenes forma asszony, aki szombaton Topolyán, kedden pedig Moravicán piacol a betevőért. Mint mondja, ennyi idősen már a kínaiba sem veszik föl elárusítónak. Naponta megfordul a röszkei határnál a csencselők által közkedvelt 50 átlépésre szóló vízummal: Szegeden tömi meg a csomagtartóját élelmiszerrel, majd irány a vásár. Tapasztalatai szerint a magyar vámost már nem olyan könnyű megkenni, mint régen, nemrég egyikük két tábla milka csokit és egy 500 forintos bankót tekintett sértésnek. Az asszony érti, hogy egy ötezrestől boldogabb lenne, de ő nem tudja úgy kényeztetni a határőröket, mint a háború idején a határ mellé települt jómódú bosnyákok. „Ezek, ha 3000 euróért vásárolnak Magyarországon, azt is be tudják hozni, én még a 200 eurós árumat is alig” - rója fel az igazságtalanságot, és akkor még a sűrű ingázásra felfigyelő szerb vámosok tarifájáról nem is esett szó. „Mink sehol sem vagyunk magyarok: Szerbiában azért, mert nem lehetünk, Magyarországon meg azért, mert nincs pénzünk” - avat be a húsbavágó kérdésbe, de megnyugtatásul azért hozzáteszi: „Én akkor is magyarnak érzem magam, ha az otthoniak tudomást sem vesznek rólunk”.

Az átfagyott asszony az úgynevezett „áfázásból” él, ami azt jelenti, hogy a magyar termék után a határon visszajáró áfán túl Szerbiában még a teljes vételárat is zsebre vághatja. Állítása szerint minden tizedik vajdasági így keresi kenyerét, igaz, most már nem lehet mesés jövedelemre szert tenni belőle. Az „áfázás” evolúciója úgy néz ki, hogy először az áfa és a termék vételára a haszon; utána egy kilóra megvett vámos pecsétel már átlépés nélkül is; majd beszerzésre kerül egy saját, természetesen hamisított pecsét; végül helyet lehet foglalni a Csillag börtön egyik lakrészében. Mostanában az étolaj a sláger, de a háború alatt az élelmiszerből és a gyógyszerből lehetett meggazdagodni. A nagy gyógyszergyáraknak ugyanis nem voltak képviseleteik az embargó alá rekesztett Szerbiában, ezért a csempészek Szeged és környéke összes patikáját „kifosztották”.
Miközben a sorban állókat faggatjuk, láthatóan felindult rendőr lép hozzánk - és persze szerbül - heveny gesztikulálásba kezd. Szerencsénkre akad tolmács, így kiderül, hogy az épület előtt sorakozók engedély nélküli megörökítése aggasztja. Tiltakozásunkra a konzulátust veszi célba, beszalad, kiszalad, és nincs mit tenni, figyelő tekintetétől övezve nekilátunk kitörölni a képeket. A fotómasina „no images found” felirata láthatólag megnyugvással tölti el, távozik. A közjáték egy hajnal óta sorban álló asszonyt arra sarkall, hogy nálunk jelentse föl ősi ellenségét. Beszámolója szerint a szóban forgó közeg soron kívül szokta összeszedni szerb ismerősei útlevelét, hogy a várakozókat kikerülve az épületbe vigye. És ha már itt tartunk, tudjuk meg - így az asszony -, hogy „ennek a schengennek nincs nagy jelentősége, mert tavasszal úgyis kitör a háború Koszovó miatt”.

Gyurcsány és Orbán a piacon

A szabadkai híres nagypiacon háromezerért kapni a „gyíkos pólót”, azaz a Lacoste fölsőt, garantáltan - török eredetű - eredeti. A néni, aki 140 eurós nyugdíját patkolja meg a napidíjjal, nagy érvágásként éli meg, hogy - ahogyan ő megértette a híradásokat - 35 eurót kell fizetni az egyszeri, de akár fél évre szóló átlépésért. Úgy érzi, még jobban el fognak szigetelődni az anyaországtól, ha szigorodnak az átkelés szabályai, és főleg a tehetősebbek mennek majd Magyarországra.
A beszélgetést hallva itthoni vásárlók nyugtatgatják: a Petőfi Népe is megírta, hogy a vajdaságiaknak nem kell majd vízum. Na, ez már sok volt a szemközti bódéban horgászcikket áruló srácnak, és feledve a jó üzlet lehetőségét, tegezve szól be a hazaiaknak: „Nekem mondod, hogy nem kell vízum? Akkor mér’ nem engednek át, ha anélkül megyek? Beszélsz itt zöldeket. Ki írta azt a cikket, a Gyurcsány?” Panaszáradatából kiderül, hogy mindkét nagyapja orosz hadifogoly volt, és kastélyukat a hozzá tartozó földbirtokkal elvették a kommunisták. „Nekem kell vízum, miközben az összes kínainak tárva-nyitva az ország. Ha átmegyek, akkor meg lejugóznak, meg büdös szerb, meg ilyesmi” - dühöng a pecás, és bevallása szerint „köp rá”, hogy mi magyarok milyen intézkedésekkel lehetetlenítjük el a határon túliakat. Sírni, azt nem fog - mondja - legfeljebb ezentúl csak havonta egyszer lépi át a határt, de akkor meg sem áll Németországig, ahonnan három autós trélerrel tér majd haza ősei földjére.
Elvira farmerboltja menekülésképpen jött szóba a parázs hangulatban, de rögvest újabb front nyílik, amint kiderül, hogy az iménti szóváltás a schengen-téma körül bonyolódott. Úgy tudja, hogy a vajdaságiak öt évre szóló nemzeti vízumot kapnak, ha lesz olyan itthoni polgár, aki szavatol értük. Szerinte azonban nem lesz, mert „a magyar népről azért tudni kell, hogy nem valami segítőkész”. Vevőköre alapján állítja: az anyaországiak 90 százalékának gőze sincs arról, hogy mi az a határon túli magyarság, és ő maga is járt már úgy, hogy kitágult pupillákkal kérdezte egy budapesti, hol tanulta meg ilyen szépen a nyelvünket? „Orbánnak ugyanúgy nem köszönhetünk semmit, mint a balosoknak” - értékeli az elmúlt időszakot, majd a ma már sokadszor hallott kérdést fogalmazza meg: miért kap előbb letelepedési engedélyt Magyarországon egy kínai, afrikai vagy egy bosnyák menekült, mint a vajdasági magyar?

Határtalan lehetőségek

A Szeged Határrendészeti Kirendeltség a schengeni övezet külső határszakaszán húzódó 64 kilométeres zónáért felel több száz határőrrel. Hogy van elég dolguk, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy november végéig 5,2 millió embert léptettek ki és be az illetékességi területükön elhelyezkedő öt átkelőhelyen. Éberhardt Gábor alezredes semmilyen váratlan körülményre nem számít a karácsony előttre időzített csatlakozás kapcsán, hiszen beszámolója szerint csaknem három éve folyamatos felkészülés zajlik az ügy érdekében. A generál mindent utolért, csak a béreket nem. Mialatt új objektumok épültek és régiek újultak meg, a Schengen Alapból több milliárd került felhasználásra új egyenruhára, gépjárműparkra, informatikai hálózatok és eszközök fejlesztésére, szakemberképzésre, addig egy kezdő határrendész kereste még nem versenyképes egy már schengeni, azonos besorolású kollégájáéval.
Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a határőrök között még mindig jelen van a korrupció, bár a kirendeltség vezetője szerint minimálisra korlátozták a visszaélések számát. Sikerük bizonyítékaként említi, hogy évek óta nem volt köreikben büntetőjogi felelősségre vonás, és egy török kamionosok bevonásával készült nemzetközi felmérésből az is kiderült, hogy a magyar határőröket már nem olyan könnyű korrumpálni. Biztosak lehetünk tehát abban, hogy a vámosok Makón felépített kacsalábon forgó palotáit más rejtett jövedelemből finanszírozták.
Eredménytáblájukat gazdagítja viszont, hogy határszakaszukon 2005 óta 100 százalékkal növekedtek a felderített jogsértések. A népszerűségi listát az okmányhamisítás és a zöldhatáros migráció vezeti. Idén már 500, főleg albán menekült akadt fenn a hálón, de a migrációs nyomás fokozatosan növekszik a koszovói helyzet miatt. A klasszikus árucsempészet már a múlté, annyira erős az ellenőrzés mindkét oldalon, hogy gyakorlatilag nem éri meg trükközni.
Mintha karmester intette volna be, épp’ akkor jelentenek egy kilépésre várakozó lopott BMW-t, amikor az alezredes a SIS-ről, azaz a Schengeni Információs Rendszerről kezd el kiokosítani. Az övezethez tartozó tagállamok adattárai a strasbourgi információs központhoz kapcsolódnak, így a térségbe érkező valamennyi gépjármű és személy ellenőrizhető. A szóban forgó BMW-t történetesen Franciaországból lopták, és mivel az ottani hatóságok már körözik, mi - az EU bűnügyi együttműködési egyezménye értelmében - lefoglaljuk és az ORFK Sirene irodáján keresztül tájékoztatjuk az eljárást elrendelő tagállamot.
Ami pedig a vajdaságiak félelmeit illeti, Éberhart úr tiszta vizet önt a pohárba. A schengeni vízum nem csak magyarországi tartózkodásra jogosít, hanem az övezet valamennyi tagállamának kapuit megnyitja előttük, úgy hogy az ominózus 35 euróért többszöri beutazásra kaphatnak jogosultságot.