Hetek XI. évfolyam, 51. szám, 2007. december 21.

Néhány hete ismét jó állapotban megmaradt tengeri őshüllőcsontvázakra bukkantak norvég kutatók a Spitzbergák szigetcsoport egyik szigetén. A 29 őslény csontváza között van egy óriási méretű is, melynek koponyája 3 méter hosszú, fogai pedig akkorák, mint egy-egy ananász. Az állatot a pleiszioszauruszok közé sorolják, teljes hossza pedig vélhetően 15 méter volt.
A Norvégiától északra található lelőhelyen a kutatást vezető Jorn Harald Hurum szerint szinte nem lehet megtenni száz métert úgy, hogy az ember ne találna egy csontvázat. Az eset újra fölelevenítette a vitát, hogy léteztek-e valóban a Bibliában és számos nép mitológiájában megörökített különleges méretű víziállatok?

Kriptozoológia: rejtőzködő állatok tana. Így nevezik a ma már sokak által tudománynak elfogadott irányzatot, amely olyan rejtélyes állatokkal foglalkozik, amelyek létezése feltételezhető, de nem bizonyított, vagy amelyeket általánosan kihaltnak tartanak, de időnként valaki jelenti, hogy észlelt egyet közülük. A kriptozoológusok szerint őskori pleiszioszauruszok a mai napig élhetnek a tengerekben. Miért ne - érvelnek -, végül is bolygónk kétharmadát víz borítja, és ennek nagy része 1000 méternél mélyebb. Állítólag a Marsról többet tudunk, mint az óceánok mélyéről. Mivel az óceánok nagy része még teljesen felfedezetlen, így elképzelhető, hogy nem teljesen alaptalanok a tengeri szörnyekről szóló beszámolók, hiszen sokféle ismeretlen és osztályozatlan teremtmény élhet e sötét és rejtett mélységekben. A kriptozoológusok éppen ezért az óceán mélyén legalább hétfajta óriás tengeri kígyót feltételeznek, melyek a 30 méter hoszszúságot is elérhetik.
Már az emberiség történetének hajnalán keletkezett közel-keleti mítoszokban is olvashatunk ilyen ősi tengeri lényekről. Az ősi mezopotámiai vízi istennőt, Tiamatot is tengeri kígyóként ábrázolja egy babilóniai pecsét, asszír ábrázolása pedig ugyanez a kígyó, csak lófejjel és sasszárnyakkal, ami a tengeri sárkányok közkeletű képe. A kánaáni térségből származó istenpár, Baál és Astoret esetében is előfordul egy tengeri szörny. A történet szerint az időjárás- és termékenységisten, Baál úgy szerezte meg a tengerek felett az uralmat, hogy legyőzte Lotant, a hétfejű tengeri szörnyet. A görögöktől kezdve a vikingekig számtalan nép monda- és hiedelemvilágában megtalálhatók még ezek a tengeri szörnyek, és mindenhol jelentős szerepet kapnak.
Az első nem mondabeli leírások éppen az új leletek közeléből, Norvégia és Svédország környékéről, a 16. században élt Olaus Magnustól származnak. Az uppsalai svéd érsek, az északi népek vallásának történetéről szóló Historia de Gentibus Septentrionalibus című mű szerzője egy 60 méter hosszú és 6 méter széles tengeri kígyóról számol be, amely egy Bergen melletti barlangban lakott. A kígyó hajókat borított fel, vagy a fedélzetről embereket és állatokat ragadott el. Éjszakánként pedig teheneket, bárányokat és disznókat evett. A beszámoló szerint a fekete kígyó nyakán haj vagy sörény nőtt, fényes szeme volt és „fejét feltartotta, mint egy oszlop”. A püspök azt állítja művében, hogy ilyen kígyók az egész norvég partvidéken éltek. Olaus Magnus a sárkányokat és a mitológiai állatokat a mesék világából valóknak tartotta, de szilárdan hitt az óriási tengeri kígyók létezésében.
1752-ben a tengeri szörnyek iránt nagyon érdeklődő bergeni püspök, Erik Pontoppidan birtokába jutott egy levél, melyet Lorenz von Ferry kapitány írt a bergeni bíróságnak. A levélben a kapitány beszámol arról, hogy 1746 egyik forró augusztusi napján, amikor legénységével partra eveztek a norvég Moldéban, láttak egy tengeri kígyót. A kígyónak lóhoz hasonló szürke feje, nagy, fekete szeme, fekete szája, hosszú, fehér sörénye és egymástól körülbelül 60 cm-re hét vagy nyolc púpja volt. Von Ferry kapitány rálőtt a szörnyre, de az gyorsan lemerült. Legénységének két tagja esküvel erősítette meg a beszámolót.
A korszerű tengerhajózás idejéből is számos beszámoló szól titokzatos tengeri lényekről. 1848. augusztus 6-án a Daedalus nevű angol hajó fedélzetéről egy 18 méteres tengeri kígyót pillantottak meg a Jóreménység foka körül. A sötétbarna szörny rendkívül gyorsan úszott el a hajó mellett, miközben feje 120 centiméterre kiemelkedett a vízből. A hírre Sir Richard Owen, konzervatív tudós, Darwin eszmei ellenfele a The Times hasábjain meglehetősen csípős hangú vitába bocsátkozott a Daedalus kapitányával, Peter M’Quhae-vel. Owen szerint a tengerészek csak egy oroszlánfókát láttak. M’Quhae kapitány azonban szilárdan kitartott amellett, hogy az bizony egy tengeri kígyó volt.
1833. május 15-én a brit hadsereg négy tisztje és egy raktárosa kint halásztak a nyílt tengeren, amikor 180 méterre elúszott mellettük egy 24 méteres kígyó. Az eset a Mahone-öbölben, Nova Scotiában, Halifaxtól 65 kilométerre történt. Mindannyian meg voltak róla győződve, hogy nagyon jelentős dolgot láttak. Feljegyzést is készítettek az esetről, s kijelentették: „A tévedés ki van zárva. Nagyon örültünk, hogy megbizonyosodhattunk róla, a tengeri kígyó létezik.”
1901 májusában a Grangense gőzös az Atlanti-óceán nyugati részén hajózott, amikor a hídon tartózkodó tisztek egy hatalmas, krokodilszerű élőlényt pillantottak meg, amely a felszínen fickándozott. Fogai legalább 15 centiméteresek voltak. A kapitány nem volt hajlandó a hajónaplóba bevezetni ezt a különös eseményt, hanem kijelentette: „Csak azt mondanák, hogy mindannyian részegek voltunk.”
Robert Serrec is állítólag egy óriási tengeri kígyót látott 1964 decemberében, amikor Ausztráliában a Hook-szigeteken töltötte szabadságát. Éppen családjával és barátaival vitorlázott, amikor a 10 méter mély vízben egy kígyószerű lény 25 méteres árnyékára lett figyelmes. Gyorsan sikerült lefényképeznie, mielőtt a különös lény ismét eltűnt.
Az észak-amerikai Chesapeake-öbölben több szemtanú látott egy kígyószerű tengeri szörnyet. 1982-ben figyelték meg először ezt a hosszú, kígyószerű lényt. A szemtanúk 7 és 12 méter között adták meg az állat hoszszát, és Chessie-nek nevezték el. Állítólag futball-labda nagyságú feje van, sötét színű, és nincsenek uszonyai. Az állatot 1982-ben egy Robert Frew nevű szemtanú le is filmezte. A videón látható titokzatos lénynek kígyószerű feje van, és jellegzetesen úszik - úgy, mint az ismert kisebb tengeri kígyók.
1983 novemberében San Franciscóban a Golden Gate-től északra építőmunkások egy körülbelül 30 méter hosszú és 1,5 méter széles tengeri kígyót figyeltek meg, amely kimászott a partra. A munkások távcsővel figyelték, ahogy a kígyó tekergőzött és a fejét ide-oda dobálta.
A beszámolók arra utalnak, hogy többféle tengeri szörny is létezhet. 1965-ben a belga zoológus, dr. Bernard Heuvelmans - akitől a kriptozoológia elnevezés is származik - készítette el ebben a témában az utóbbi évek legrészletesebb és legalaposabb tanulmányát A tengeri kígyó nyomában címmel. Dr. Heuvelmans több mint ötszáz esetet elemez az 1639-től 1964-ig terjedő időszakból. A nyilvánvaló tévedéseket és csalásokat kihagyva szerinte még mindig marad 358 megmagyarázhatatlan eset. A különféle megjelenésű és viselkedésű lényeket több típusba osztotta. A legtöbb beszámolóban a „hosszú nyakú” tengeri kígyóról esik szó, amelynek teste szivar alakú, négy úszóhártyás lába van, és nagyon gyorsan úszik. A legritkábban látott tengeri gyíkféle pedig egy 15-18 méteres krokodilszerű állat, amelyet csak a trópusi tengerekben figyeltek meg.

Tűzokádó kígyók

A bibliai teremtésleírásban szintén találkozhatunk megmagyarázhatatlan lényekkel. A Teremtés könyvének első fejezetében azt olvashatjuk, hogy Isten a vízi állatokat a teremtés ötödik napján alkotta meg. Közöttük is először a „nagy vízi állatok” különböző fajainak teremtéséről számol be a Genezis könyve. Az itt használt héber szó, a tannim a sokféle, ma is ismert állaton kívül különleges élőlényekre is vonatkozik. Az evolúciót elutasító tudósok, az úgynevezett kreacionisták szerint ebből a leírásból kiolvasható a dinoszauruszok megteremtése is, emellett a szó későbbi előfordulásából kitűnik, hogy az kígyót és nagy víziszörnyet, sárkányt is jelent.
Az egyik különleges bibliai állat a behemót. Róla azt írja a Biblia, hogy Isten teremtéseinek kezdete, tehát ez volt az első teremtett állat a vízi állatok teremtésének napján, azaz az ötödik napon. (Jób könyve 40,14: „Isten alkotásainak kezdete ez.”) A bibliai beszámoló növényevő állatként mutatja be, amelynek azonban olyanok a csontjai, mint az érc-csövek, lábszárai, mint a vasrudak, farka pedig, mint a cédrus. Ezt az állatot egyesek a vízilóval azonosítják, mások szerint azonban a leírás nem vonatkozhat a vízilóra. Stefan Drüeke Vissza a dinoszauruszok idejébe című könyvében ezt írja a behemótról: „Mindezek (a Jób könyvében a behemótról leírt) jellegzetességek nem igazak egy ma élő ismert állatra sem. Igazak azonban egyes régi növényevő dinoszauruszokra.” A növényevő dinoszauruszok között valóban léteztek olyan fajok, melyeknek farka olyan vastag volt, mint egy cédrusfa törzse.
A Jób könyvében szereplő másik bibliai lény a leviatán. A héber liw-wi-jatan tekergőzőt jelent, és egy, a tengerben élő kígyó vagy sárkány alakú élőlényre vonatkozik. A jellemzés szerint az állat igazi szörny: „fogai körül rettegés lakik”. Korábban ezt az állatot is megpróbálták azonosítani a krokodillal, de a leviatán egyes tulajdonságai a krokodilra egyáltalán nem illenek. A bibliai beszámoló szerint a leviatán „felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény. Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné az ember, hogy a tenger megőszült”. Ebből a leírásból az derül ki, hogy a leviatán egy nagyon nagy méretű állat, amely, ha gyorsan tekereg, felkavarja a homokot, és így nagy területen felzavarja a vizet a mélységben.
Még jobban kifejezi a leviatán rendkívüli voltát tűzokádó képessége. „Szájából tüzes szikrák omlanak ki…, lehelete meggyújtja a holt szenet, és szájából láng lövell elő.” A leírás szerint valamilyen tűzképző mechanizmus rejtőzhet az állat szájüregében. Bár ez meglehetősen hihetetlenül hangzik, de hasonló jelenség létezik a ma élő állatok között is. Egy futóbogár faj, a Brachinus úgy védi meg magát a támadóival szemben, hogy a testében található két mirigye segítségével egy különleges vegyületet hoz létre. Külön-külön egyik mirigyében levő anyag sem különösebben ártalmas, de ha a bogarat megtámadják, a potroha végén levő üregben gyorsan összevegyíti őket. Ekkor azonnal kémiai reakció indul be: gáz, magas hő és maró, égető hatású vegyület képződik. Ezután a bogár kinyitja potrohán lévő nyílását, és ezt a vegyületet csattanásszerű hang kíséretében a támadó felé lövi. A zaj megijeszti a támadót, a kilőtt vegyület pedig megégeti a szemét, száját, orrát, mivel amellett, hogy mar, hőmérséklete száz Celsius-fokos. Elméletileg tehát nem zárható ki, hogy létezik olyan tengeri kígyó, amely ugyanezt meg tudja tenni, csak nagyobb méretekben: nagyobb hanggal és magasabb hőmérsékleten.
És ami talán a legmeglepőbb: a Biblia szerint legalább egy leviatán a mai napig él. Ézsaiás próféta szerint ugyanis az idők végén maga az Úr fogja megsemmisíteni a leviatánt: „Ama napon meglátogatja az Úr kemény, nagy és erős kardjával Leviatánt, a futó kígyót, Leviatánt, a tekergőző kígyót, és megöli a sárkányt, amely a tengerben van.” (Ézsaiás 27,1) A próféta ezt az ítéletet a halottak feltámadása és Izrael helyreállítása idejére, „az utolsó idők” jövőbeli eseményei közé helyezi. A Talmud egyik magyarázata szerint is az idők végén, az armageddoni csata után kerül majd sor a leviatán elpusztítására.