Csizmadia Ervin
Egy nagyon hosszú év
Milyen volt 2007 a hazai politikában?

Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen volt az előző év a hazai politikában, a válaszunk csak az lehet, hogy hosszú. 2007 valójában 2006 szeptemberében kezdődött, és ki tudja, meddig tart még. 2007 végén nem lezárt, befejezett évvel állunk tehát szemben, s e cikk megírásának pillanatában is könnyen megjósolható, hogy 2008-ban a konfliktusok nemhogy csillapodni nem fognak, de feltehetőleg tovább mélyülnek.

De miért? Hol van a problémák gyökere? Megelőlegezve a választ: ott, hogy mindkét nagy táborban van egy „hivatalos” és egy háttérben szerveződő irányzat. A hivatalos irány a koalíciónál a reform, a Fidesznél a kormány megbuktatása. Csakhogy egyik tábor sem csupán a hivatalos politikát viszi, s éppen ez adja a hazai politika mostani jellegzetességét. De lássuk a gyökereket.

A „hosszú” 2006 kezdete: a választások

2006 tavaszán - rácáfolván a 2004 őszén tapasztalható zord kilátásokra - az MSZP megnyerte a parlamenti választásokat, és Gyurcsány Ferenc megalakíthatta második kormányát. A választások idején még kevesen gondolták volna, hogy ez a választási győzelem a későbbiekben szinte állandó konfliktusok forrásává válik, s kiindulópontja lesz az ellenzékbe szoruló pártok rendkívül heves támadásainak.
Ma úgy tűnik, mindennek Őszöd az oka, de ha reálisan nézzük, a mai konfliktusok megértéséhez 2006 tavaszáig kell visszahátrálnunk. Kétségkívül tény, hogy ritkaságszámba megy, hogy az MSZP választások előtt született, Erős köztársaság, sikeres Magyarország című választási programja csak nagyon kevéssé emlékeztessen a választások megnyerése után született, Szabadság és szolidaritás címet viselő kormányprogramra. Az előbbi a folytonosság, az utóbbi a totális változtatás programja. A választási program még így ír: „Választási győzelmünk után, 2002-től az volt a célunk, hogy a szabad Magyarország végre olyan hely lehessen, ahol versenyképesség és igazságosság nem áll ellentétben egymással. Az eredmény büszkén vállalható.” Sőt hozzáteszi: „Az esélyteremtő, cselekvő politikának köszönhetően Magyarország ma jobb helyzetben van, mint négy éve volt.” Szó sincs itt radikális reformokról: az MSZP választási programja, ha beszél is változtatásokról, szinte „semleges” fogalmakban s a reform szót erősen mellőzve teszi. „Tudjuk, mi a következő lépés - olvashatjuk. - A szociális kiigazítások után a jövő beruházásainak kell következniük.” Ezzel szemben a kormányprogram középponti kategóriája már az átfogó reform, amelyet a második Gyurcsány-kormány (mint reformkormány) az ország katasztrofális állapotával (egyensúlyi-államháztartási mutatóival) indokol.

A kormánykoalíció Őszöd után

A második Gyurcsány-kormány fő feladatának az ország átalakítását tekinti. Ennek eszköze pedig számára a szakpolitikai reformok összefüggő láncolata. A kormányzat úgy ítéli meg, hogy Magyarország minden szempontból reformérett, és ezért a kormányprogram négy területen (állam, gazdaság, egészségügy, oktatás) határozott reformprogrammal lép fel. Lényegében 2006 szeptembere és 2007 decembere között ehhez a zsinórmértékhez tartja is magát, miközben jottányit sem sikerül változtatnia az ellenzékhez való (2006 szeptemberétől mélypontra kerülő) viszonyán.
A kormányzati reformprogramok végrehajtására a Gyurcsány-kormány bevezeti a korábban nem ismeretes részprogramok rendszerét. Ez két dolgot mutat számunkra. Az egyik: a kormány igyekszik megfoghatóvá, mérhetővé tenni saját teljesítményét, ezért visszatérően határidőket köt ki saját maga számára. A másik: ilyen részprogramokra csak akkor van szükség, ha maga a kormányprogram nem eléggé orientáló a teendőket illetően. Kétségtelen tény, hogy a határidők és felelősségi viszonyok megalkotásában a második Gyurcsány-kormány járatlan útra lép, hiszen a korábbi kormányok elintézettnek vélték működésüket a kormányprogram (és a koalíciós szerződés) megalkotásával. Ha példaképpen a kormány 2007. évi munkatervét vesszük, akkor azt látjuk, hogy ebben nem pusztán a reformok újrafogalmazása, de a döntéshozatalhoz szükséges tagolt intézményi háttér megtervezése is szerepel, ami újdonság a korábbi kormányok „esetleges” működéséhez képest. Ám másfelől azt is látnunk kell, hogy a sok részprogram magában hordozza az eredeti program felpuhulását, a kormányzati szándékok kaotikussá válását, illetve a tervezett intézmények kiüresedését is. Az említett munkatervben például szerepel egy Magyarország holnap nevű kerekasztal felállítása, amely három területen (nyugdíj, oktatás, versenyképesség) igyekszik megalapozni és elmélyíteni a kormányzati munkát. Az elmúlt másfél év azonban mintha elsodorta volna ezt a tervezett párbeszédintézményt (működnek ugyan, de alig hallani róluk), és voltaképpen a kormány magára maradását eredményezte.
Ráadásul a reformok - Őszöd után - alapvető legitimitási bizonytalanság légkörében indulnak meg, és ez még akkor is így van, ha a kormányzat erről látszólag nem is vesz tudomást.

A Fidesz népszerűsége és belső törésvonalai

A másik oldalon Őszöd nagyon komoly lehetőséget ad a parlamenti ellenzék számára, amelyet - a közvélemény-kutatások tanúsága szerint - a Fidesz maximálisan ki is használ, hiszen népszerűsége 2007 őszére már kivételesen magas. Nem is csoda: az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése olyan magas labda, amelyet a világ minden ellenzéke megpróbálna kihasználni. Ugyanakkor épp az ilyen helyzetek kívánnak nagyon gondos mérlegelést és stratégiaválasztást. A Fidesz forró fejjel reagált Őszödre, s mindmáig ez okozza számára a legtöbb problémát, hiszen nehezen tudja megmagyarázni, hogy saját akciói és az egyéb radikális-szélsőséges csoportok utcai megmozdulásai között semmiféle kapcsolat nincs. Az Őszöd-szindróma látható törésvonalakat hozott létre a párton belül, amelyre példa Orbán Viktor 2007-ben megjelent könyve, illetve a Fidesz két „hivatalos” programja (Jövőnk és Erős Magyarország). A frazeológia, a nyelvezet és a mondanivaló is erőteljesen eltér egymástól, s így egyértelműen állíthatjuk, 2007-ben kialakult a Fidesz „kettős” arculata: azaz megjelent a párton belül egy Orbánhoz erőteljesebben kötődő radikálisabb-dogmatikusabb irányzat, és egy másik, amelyik némely vonásában emlékeztet az MDF által képviselt konzervatív szellemiségre.
Orbán - talán erre a helyzetre is reagálva - 2007-ben komoly erőfeszítéseket tett, hogy megerősítse a Fidesz és saját maga nyugatos vonásait. Ez elkezdődött az oroszellenes irányvonal hangoztatásával, folytatódott a lakitelkiek nyugatiassá való „átretusálásával”, és a 2007. év végére (egy amerikai utazás nyomán) lezárult azzal, hogy a Fidesz kormányképességét a vezető nyugati politikai és üzleti körök felé bizonyítsa.

Reform és kormány-buktató szándék: a patthelyzet feloldása

Összegezve: a „hosszú” 2007. évben mind a kormányoldal, mind pedig az ellenzék kettős arculatot mutat. Gyurcsány Ferenc láthatólag nagy erőfeszítéseket tesz, hogy a reformszellemiséget fenntartsa, ugyanakkor a háttérben nagy küzdelmet folytat azért, hogy valahogyan kezelje az Őszöd által előállott helyzetet. A Fidesz oldalán a nyilvános vonal a reformok totális elutasítása, ugyanakkor a belső törésvonal fölerősödése jelzi: a Fidesz sem egységes, és a háttérben mozgolódnak a párbeszédképesebb erők.
Egy minapi konferencián a miniszterelnök - Bibó István kapcsán - a megértés fontosságáról beszélt. Bibó hagyatéka valóban az, hogy a politikai riválisok képesek legyenek a kulturált és civilizált párbeszédre. Ugyanakkor látnunk kell, hogy Bibó szándékai a maguk teljességében soha nem valósultak meg, hiszen az 1940-es évek második felében (Bibó nagy szövegeinek születésekor) éppen az általa elképzeltekkel ellentétes folyamatok zajlottak le. Ma is fennáll a veszély, hogy a megértés és a párbeszéd igénye írott malaszt marad, ami persze az egész Magyarország számára komoly veszteségek forrása lenne. Olyan politikusok kellenének, akik valóban keresztül tudnák vinni, amit az írek, a finnek és más igazi reformországok. Egyelőre ilyen politikusokat nem látni; nincs ember, aki ma megmondaná, hogy a reformhívő kormánytábort és a kormánybuktatásra készülő Fideszt a közeljövőben mi viheti közelebb egymáshoz.