Hechs László
Két nép, hány állam?

A héten szerdán kezdetét veszi az izraeli-palesztin tárgyalássorozat, amelynek célja, hogy 2008 végére a felek békeszerződést köthessenek. Erről november végén az annapolisi konferencián határoztak, de Olmert vasárnap egy üzleti konferencián Tel Avivban maga is elismerte, hogy a tárgyalásokon Izrael sokat kockáztat.

Az Abbász-kormány gyenge, a palesztin biztonsági erők még a Nyugati-parton sem képesek a rend fenntartására, a Gázai övezetről nem is beszélve. Ennek ellenére Olmert „komoly, folyamatos és megszakítás nélküli tárgyalásokat” helyezett kilátásba. Izrael éppen a múlt héten jelentette be, hogy Jeruzsálem Har Homa negyedében 307 új lakóegységet épít. Ezt nemcsak a palesztinok, de Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter is nem kívánatosnak nevezte. Bush amerikai elnök is a térségbe látogat a jövő hónapban, hogy megerősítse a tárgyalási folyamatot.
A héten meginduló megbeszélések sikerét azonban sokkal súlyosabb probléma veszélyezteti. Az elemzések párhuzamot vélnek felfedezni a hatvan évvel ezelőtt történtek, az ENSZ-közgyűlés felosztási tervének 60. évfordulója és az annapolisi konferencia között. Az ENSZ a palesztin néppel való szolidaritás napját ünnepelte november 29-én, és ennek alkalmából több mint egy tucat Izraelt elítélő közgyűlési ajánlást fogadott el. Az arab világ - ideértve az izraeli arabokat is - november 29-én a „Katasztrófa napjára” emlékezett. Hatvan év telt el, és a békekutatók ugyanazzal a problémával küzdenek most is, mint akkoriban: az arabok azóta sem fogadják el a felosztást, azaz Izrael mint zsidó állam létezését.
A palesztinoknak sikerült meggyőzniük a nemzetközi, sőt félig-meddig a baloldali izraeli közvéleményt is, hogy a béke akadálya a palesztin állam hiánya. Még Ehud Olmert izraeli kormányfő is hangoztatta: Izraelnek „vége”, ha a kétállamos megoldás meghiúsul. Amikor George W. Bush amerikai elnök vagy más nyugati vezető kifejti elképzeléseit a régióra vonatkozóan, már nem is a békéről, hanem „a két államot két népnek” elvéről beszél. Mintha ez utóbbi a béke fogalmával szinonim lenne, mintha e kifejezések akár egymással felcserélhetőek lennének.
Ráadásul mindez úgy van beállítva, hogy e cél megvalósulása mindkét fél számára győzelmet jelentene. Az arab félnek sikerült elfogadtatnia a világgal, beleértve Izraelt is, hogy Palesztinát a 21. arab államként meg kell alakítani. Ezzel együtt a béke hiányát Izrael hibájaként vagy bűneként róják fel, hiszen „megszállva” tartja azt a területet, amelyen ennek az államnak létre kellene jönni. Az egész világ azt gondolja, hogy egy ilyen állam megalakítása nemcsak megoldaná a palesztin problémát, de lehetővé tenné, hogy Izrael, történelme során első ízben, békében és biztonságban élhessen.
A baj csak az, hogy egyetlen arab vezető sem volt képes idáig kijelenteni, hogy elismeri a zsidó nép nemzeti önrendelkezési jogát - azaz a jogot, hogy ősei földjén „zsidó államot” alapítson, amelyre pedig az ENSZ-közgyűlés 33 tagállama hatvan évvel ezelőtt igent mondott. Az arab világ ideiglenesen belenyugodott, hogy Izrael létezik anélkül, hogy legitimitását elfogadta volna, de továbbra is követeli, hogy több millió palesztin Izraelbe költözhessen. Ezt nevezik „a hazatérés jogának”. Az arab propagandában az izraeli városok - Tel Aviv is - és falvak „településekként” szerepelnek, Izrael létezése egyetlen alapjának pedig Európa holokauszt miatti bűntudatát tekinti, továbbá megtűri a féktelen antiszemitizmust, amely független a mindenkori izraeli politikától vagy cselekedetektől. Az arab világ szeretné a palesztin államot, de anélkül, hogy el kellene fogadnia Izrael zsidó államként való létezési jogát.
Az arabok azzal védekeznek, hogy a folyamat végén, miután mindent megkapnak, akkor majd elismerik Izraelt zsidó államként, de kezdetben még nem. Az arab fél az oslói folyamatban elismerte ugyan Izrael „létezéshez való jogát”, de nem „zsidó államként”. Az annapolisi közös nyilatkozatból szintén hiányzott a „zsidó állam” kifejezés. Az arab álláspont mindig is összekötötte az elismerést a viszszatérés jogának elfogadásával. Ez gyakorlatilag a PFSZ többlépcsős tervével azonos, amelyet évtizedekkel ezelőtt Arafaték Izrael felszámolására dolgoztak ki. Előbb létrejön a két állam: egy palesztin és egy vegyes, kétnemzetiségű állam, amely utóbbi a „palesztin menekültek hazatérésével” maga is palesztin állammá alakul át.
Olmert bejelentette, hogy Annapolis után csak azzal tárgyal, aki Izrael zsidó államként való létezési jogát elismeri. Ez azt jelenti, hogy a palesztinoknak le kell mondaniuk az Izraelbe való „visszatérés jogáról”.
Szalam Fajjad palesztin kormányfő ezzel szemben azt mondta, hogy „Izrael úgy határozhatja meg magát, ahogyan akarja, de a Palesztin Hatóság nem ismeri el Izraelt zsidó államként”. Egy veterán palesztin diplomata, Szaeb Erakat szerint „a palesztinok sosem ismerik el Izrael zsidó identitását, mivel nincs olyan ország a világon, ahol a vallási és a nemzeti identitás összefonódna”. Ez különösen furcsa, hiszen az Iszlám Országok Konferenciájának 56 tagállama és a PFSZ iszlám országként határozza meg magát, és legtöbbjük számára az iszlám jog, a saria a törvényhozás fő forrása. Szaúd-Arábia ráadásul előírja, hogy csak muszlimok kaphatnak állampolgárságot.
Ma Izrael felszámolását a legtöbben nem úgy képzelik, mint hajdan Nasszer, aki a zsidókat a tengerbe akarta szorítani, vagy amint mostanában Ahmadinezsád, aki a térképről akarja eltörölni Izraelt. Ha megsemmisíteni nem is tudják, de igyekeznek elérni, hogy Izrael zsidó jellege szűnjék meg. Ennek fontos eszköze lehet a demográfia, hiszen a palesztinok számban - mind a népszaporulat, mind a bevándorlás tekintetében - felülmúlhatják a zsidókat. Addig is Izrael arab lakosai követelik, hogy Izrael zsidó államból „minden polgár államává” váljon. A terrorral pedig a gazdasági hanyatlást, a kivándorlást és a lemondás politikáját igyekeznek felerősíteni. Amíg az arab fél nem ismeri el a cionizmust a zsidó nép államalkotó alapelvének, és nem mond le a békés vagy erőszakos, de Izraelt felszámolni akaró politikáról, addig a korábbi békepróbálkozásokhoz hasonlóan a tárgyalások kudarca borítékolható.