Vissza a tartalomjegyzékhez


Három az egyben
Karácsonyi kalkuláció – kicsit másként 4. rész

Az év vége mindig jó apropó a számvetésre, újabb célok kitűzésére. Mivel manapság - mint tudjuk - semmi sincs ingyen, a tervek mellé azonnal forintok is kerülnek, persze csak gondolatban. Sítúra, kocsicsere vagy lakásfelújítás, nyaralás, majd őszi iskolakezdés, az újabb karácsony… és elkezdenek röpködni a százezrek, sőt a milliók, mire eljutunk a következő év szilveszteréig.
A kalkuláció végére pedig odakerül egy hatalmas kérdőjel: Hosszú távú megtakarítás - hogyan?

Az aktív felnőttkor legnagyobb pénzügyi kihívása, hogy az egzisztenciaépítés, a mindennapi megélhetés feltételeinek megteremtése mellett már az öregkorra is gondolnunk kell. Azaz egyszerre szükséges rövid, közép- és hosszú távra pénzügyi tervet készíteni. Sokan úgy gondolják, hogy ha a nyugdíjjárulékot fizetik, sőt még önkéntes nyugdíj-megtakarításuk is van, megtették kötelességüket az öngondoskodást illetően. Ez részben így is van, azonban nézzük meg, milyen lehetőségek vannak a pénzpiacon, amelyek igényelnek ugyan némi odafigyelést, de egyszerre több, különböző távú terv is kivitelezhető a segítségükkel, és vonzóbb hozamokkal is kecsegtetnek.
Tegyük fel, hogy egyszerre szeretnénk gyermekünk és saját magunk számára hosszú távon megtakarítani, e mellett időközönként lehetőségünk van egy nagyobb összeget félretenni, vagy havi rendszerességgel egy kisebbet, amire középtávon ugyan szükségünk lehet, de addig is érdemes lenne megforgatni. Sokan nem is sejtik, hogy e komplex feladat megoldására ma már egyetlen jól kiválasztott konstrukció elegendő.
Néhány évtizede jelentek meg a piacon (akkor még Nyugat-Európában és Amerikában) olyan biztosítással egybekötött megtakarítási és befektetési lehetőségek, melyek - természetesen bizonyos korlátok között - szabad kezet adnak az ügyfélnek, mibe fektesse a pénzét. Főként a kockázatvállalási hajlandóság, valamint a hosszú, közép- és rövid távú tervek fényében lehetősége van a „befektetőnek” eldönteni, hogy megtakarításának mely részét helyezi csak hosszú távon biztonságos, de nagyobb hozamot (akár évente 25-30 százelékot) ígérő részvényekbe, és melyet rövid távon sem kockázatos kötvénybe vagy állampapírba. (Mindezt nem közvetlenül, hanem úgynevezett befektetésialap-kezelő cégeken keresztül, ahol pénzünket szakemberek kezelik, akik naprakész gazdasági információkkal rendelkeznek.) Az arányok módosítására, azaz az újra diverzifikálásra bármikor lehetőség van. Egy meghatározott éves díj mellett megoldható, hogy a befektetési számlára esetenként minden elkötelezettség nélkül bármekkora összeget elhelyezzünk, és ahhoz bármikor hozzányúljunk, sőt a rendszeres díj is likviddé válik a második év után.
A pénzalapok teljesítését, azaz a befektetési jegyek értékét, valamint a saját befektetési számlán levő összeget, annak hozamát és portfóliónkat akár naponta figyelemmel tudjuk kísérni az interneten egy személyes online-felületen. Némely tranzakcióra (mint pl. a portfólió módosítása vagy új befizetések pénzalapba való irányítása) így otthonról is megbízást lehet adni.
Arra a kérdésre, kinek éri meg ezt a lehetőséget választani, a válasz igen egyszerű: mindenkinek. Idősek és fiatalok, egyedülállók, családosok, sőt nagycsaládosok, kockázatkedvelők és óvatos befektetők, vállalkozók és bérből élők egyaránt igényeikhez mérten tudják megválasztani a futamidő hoszszúságát, a valutanemet (forint vagy euró), az évente befizetett összeg nagyságát, valamint a portfólió összetételét.