Nem 22 milliárd dollár államadóssággal, hanem valutatartalékkal hagyhattuk
volna magunk mögött a szocializmust, ha nem „ajándékozzuk” a Szovjetuniónak
rendkívül értékes titánkészletünket. Legalábbis ezt állítja egy főorvos és egy
gépészmérnök - évtizedes kutatómunkájukra hivatkozva. Az illetékes természetesen
cáfol.
Dr. Balogh Zoltán főorvos
Fotó: Somorjai Lásszló
Balogh Zoltán reumatológus főorvost 1987-ben nevezték ki a hévízi-gyógyfürdő
és kórház igazgatójává, hogy felépítse az egy évvel korábban leégett tóépületet,
és helyreállítsa az intézmény működését. Hamar kiderült azonban, hogy vannak
súlyosabb problémák is Hévízen: Magyarországon a hatvanas évek óta folyt a
karsztvízrendszer alatti szén- és timföldbányászat, ami a kristálytiszta
karsztvízréteg fokozatos vékonyodásával, és a víz eltékozlásával járt. 1987-ben
újabb tízméternyi karsztvízréteg kiemeléséről határoztak az illetékesek, hogy a
Hévíztől 30 kilométerre található nyírádi térségből kinyerhessék a bauxitot.
Eltűnik a tó
Balogh Zoltán - mint a Hévízi-tó és kórház üzemeltetője - nem volt hajlandó
aláírni az erre vonatkozó határozatot, mert tisztában volt vele, hogy így
megszűnne az a túlnyomás, amely által a gyógyvíz beáramlik a tó medrébe.
„Kiszippantották volna a tavat, sőt, rövid időn belül a budapesti gyógyforrások
is elapadtak volna, hiszen a Dunántúl karsztvízkészlete összefüggő rendszert
képez” - magyarázta a rendszerváltás előtt komoly bátorságot igénylő lázadása
okát a Heteknek Balogh doktor.
A hosszas csatározás - melyben részt vett többek között Kapolyi László akkori
ipari miniszter - végül meghozta az eredményt: a Grósz Károlyt váltó Németh
Miklós kormányfő - állítólag a fokozódó népharag hatására is - leállíttatta a
tervet.