Vissza a tartalomjegyzékhez

Széchey Noémi
Magyarok amerikai szemmel

Nemzetközi piacra szakosodott amerikai fejvadász cég összeállította többek között a „magyar profilt” is, mellyel a külföldieket készíti fel a magyarországi munkára, tárgyalásokra. Az összeállítás kiemeli a magyarok erős „függőségi kultúráját”, amelyben ugyanakkor már érezhető a generációs különbség: a ma 35-40 év alatti - a munka világába a rendszerváltás idején vagy azt követően kilépő - nemzedék már egész máshogy áll hozzá az élethez, mint az idősebb generáció, akiknek a társas kapcsolatait még sokkal jobban meghatározta a rendszerváltás előtti világ.


Fotó: Somorjai László

Az amerikai munkaerő-közvetítő cég munkatársai által készített jellemzés szerint a magyarok passzívak, a dolgok általában „történnek velünk”. Pesszimizmusunk miatt rendszeresen felkészülünk a „legrosszabb esetre”. Ennek okát abban látják, hogy a magyar történelem során (különösen a kommunizmus alatt) a fontos döntéseket leggyakrabban megszálló hatalmak vagy a politikai elit hozta meg, ami miatt a magyarok máig úgy érzik, hogy személyes befolyásuk az események alakulására igencsak korlátozott. Kudarcaink miatt gyakran a körülményeket okoljuk, anélkül, hogy megvizsgálnánk, személyes döntéseink hogyan befolyásolták az események kimenetelét. Ez a fajta fatalista megközelítés mindemellett visszaszorulóban van, a fiatalabb nemzedék egyre inkább hisz személyes felelősségének súlyában.
Az összeállítás szerint minden adandó alkalmat megragadunk, hogy az ország történelméről beszéljünk, amelyre rendszerint nagyon büszkék vagyunk. A nemzeti ünnepek fontosak a számunkra, és nagyra értékeljük, ha egy külföldi akárcsak minimálisan is ismeri a magyar történelmet. Az amerikaiak úgy látják, múltba tekintő nemzet vagyunk, nem hozunk jövőre vonatkozó döntést anélkül, hogy előtte ne kutakodnánk a múltban. Emiatt erős a társadalomban a változással szembeni ellenállás.
A magyar társadalomban a családi kötelékek nagyon szorosak, nagyon erős a generációk közötti kötődés. Fontosak számunkra a kapcsolatok, értékeljük, ha a munkahelyen is lehetőség van „társasági életet” élni. Kívülről úgy látják, hogy a magyarok nem szeretnek egyedül dolgozni, erősen igénylik a barátságos munkakörülményeket. Az idősebb generáció még olyan világban nőtt fel, ahol az emberek nagyon szorosan függtek egymástól, ugyanakkor a fiatalabb generáció számára mind fontosabb, hogy - családi támogatással - egyedül is boldogulni tudjon. A fiatalok számára fontosabb a személyes teljesítmény, mint a külvilág felé való lojalitás (a családot kivéve).
A magyar emberek szeretik a könnyed társalgást, még a munkakapcsolataikban is szívesen beszélnek személyes dolgaikról. A külső szemlélő szerint a magyarok nem nagyon szeretnek üzleti ügyekkel foglalkozni mindaddig, míg nem alakul ki személyes kapcsolat a felek között. Nehezen oldódnak fel, ám bizalmi atmoszférában minden, így a munka is jobban megy. Bár elfogadott az írásos kommunikáció (például e-mail), a személyes kapcsolat (akár csak telefonon is) továbbra is meghatározó a bizalmi kapcsolat kiépítésében, ami viszont időt igényel. Ezért szívesebben dolgozunk együtt rokonokkal vagy régi ismerősökkel. A kapcsolatépítésbe fektetett energia viszont idővel megtérül, ha az embert befogadják, elkötelezett és lojális munkatársakra lelhet. Az üzleti és a magánszféra sokszor összefonódik, a magyarok gyakran használják személyes kapcsolataikat a bürokratikus útvesztők lerövidítésére.
Az amerikai vélemény szerint ügyelünk a megjelenésre, fontos számunkra, hogy megmutassuk másoknak, amit eddig elértünk. Ennek oka, hogy szeretünk a „győztes” oldalára állni, erősen motivál minket a siker és a teljesítmény, igaz, a magyar társadalomban erős is a teljesítménykényszer. A magyarok számára fontos a felsőfokú képzettség és az intellektuális munka, mely meghatározza az emberek társadalmi státuszát. Mivel az emberek általában aktívan kifejezik tiszteletüket a társadalmi vagy szervezeti hierarchiában magasabb pozíciót elfoglalók felé, szinte minden kézfogásnál névjegykártyát cserélnek az emberek.
Az amerikai összeállítás szerint a magyar társadalom erősen tekintélytisztelő. A magyar kultúrában mély tisztelet övezi a vezetőket, az idős és tapasztalt embereket, ez a formális köszöntési formák sokszínűségében is fellelhető. Felettessel szemben ritkán fejezzük ki, ha nem értünk egyet, nemcsak mert az őszinte véleménynyilvánítást gyakran udvariatlanságnak tekinti a magyar társadalom, hanem azért is, mert tartunk a következményektől. Nem szeretünk direkt módon fogalmazni nyilvánosan, ezért a kapcsolatokban nagyon fontos tudni olvasni a „sorok között”. Azonban zárt ajtók mögött már bátran kifejezzük a véleményünket. Ennek nyilvánvalóan történelmi okai vannak.
A munkában, de az élet más területein is fontos számunkra, hogy minél több és pontosabb információt minél hamarabb megkapjunk. Ennek oka, hogy rosszul tűrjük a bizonytalanságot, az ország múltja miatt általában aggodalommal gondolunk a jövőre, ezért mindent megteszünk a kockázatok csökkentésére. Mivel nagyon fontos számunkra a biztonság, nagyra értékeljük a szakmai hozzáértést, a racionális elemzést, az alapos előkészítést és a szisztematikus munkafolyamatokat. Az amerikai vélemény szerint általában nem fogunk hozzá semmihez magunktól, mindig megvárjuk a vezényszót. Nem szeretjük a laza irányítási stílust, igényeljük, hogy pontosan megmondják, mit várnak tőlünk. Ugyanakkor a döntés felelősségét is a felettesre hárítjuk („ő döntsön, azért ő a főnök”). Akkor érezzük magunkat kényelmesen, ha világos számunkra a minket körülvevő hierarchikus rend - ahol viszont nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy a létra hányadik fokán foglalunk helyet, és nem tűrjük el, hogy arrogánsan vagy lekezelően beszéljenek velünk. A generációs különbség itt is tapasztalható, a fiatalabbak már kevésbé igénylik a szervezettséget és az irányítást.
A biztonság iránti erős igény miatt általában minden „terv szerint” működik, tehát az emberek igénylik az időbeosztást és a határidőket. Ugyanakkor kiválóan tudunk improvizálni is, nem jövünk zavarba, ha a terveket az utolsó pillanatban felülírják az események. Például beszélgetések során gyakran elfelejtünk az órára nézni.
A kommunista múltból adódóan a magyar jogrendszer ma is erősen túlszabályozott. Ám a túlélés kényszere miatt megtanultuk, hogy minden hivatali akadály megkerülésére létezik egy „kiskapu”. Tudjuk, melyek azok a szabályok, amelyeket muszáj betartani, és melyek azok, amelyektől „el lehet tekinteni”. Amerikai vélemény szerint ennek ellenére a mai napig jobban szeretjük a szabályokat, mint a szabadságot, bár a szabályok tisztelete nagyban függ attól, hogy mire vonatkozik, kiket érint, és hogy milyen következményekkel jár a megsértése.