Vissza a tartalomjegyzékhez

Németh Szilárd
Balhé az alagútban

Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó, Pécs városának sportszimbóluma. Éppen ezért különösen nagy port kavart, hogy a népszerű kapus - csapattársával együtt - összebalhézott a rendőrséggel.


Fotó: MTI

„Életem legnehezebb éjszakáján vagyok túl” - jellemezte a történteket Kósz. A negyven esztendős pólós barátaival együtt egy borkóstolóról ment éppen haza, amikor a rendőrök a fővárosi Alagút bejáratánál leállították autóját, szinte ugyanott, ahol Lengyel Zoltán fideszes politikus nem is olyan rég konfliktusba keveredett a hatósággal.
Az olimpiai bajnok sportoló saját bevallása szerint négyszer is megfújta a szondát, ám az nem mutatott ki alkoholos befolyásoltságot. Más forrásokból azonban lapunk úgy értesült, hogy Kósz nem megfelelően fújta meg a szondát, ezért akarták a rendőrök vérvizsgálatra bevinni az amúgy szemmel láthatóan ittas sportolót. Kósz ezt nehezményezte, és heves szóváltásba keveredett a rendőrökkel. Ezután csapattársa, a negyvenkét éves Petőváry Zsolt kipattant az autóból, dulakodni kezdett a rendőrökkel, és komoly kárt tett a rendőrautóban (behorpadt a lökhárító, leesett a rendszámtábla). Az I. kerületi rendőröknek a XII. kerületi kollégák segítségére volt szükségük, hogy a két játékost földre teperjék, és bilincsben el tudják vinni.
Lapunk úgy értesült, hogy Petőváry Zsolt indulata a rendőrség épületében sem csillapodott, ami abban nyilvánult meg, hogy a kihallgatószobát is szétrúgta. A két sportoló afférjáról ráadásul videofelvételt is készített egy szemközti ház lakója. „Sidney olimpiai bajnokát földre teperitek! Szégyelljétek magatokat! Gyurcsány Ferenc szabadon garázdálkodik az országban! Szégyene vagytok az országnak!” - hallható a videofelvételen, ahogy egy idős szemtanú politikai motívumokat sejtve ordibál a rendőröknek.
„Kósz Zoltánnal soha semmilyen probléma nem merült fel idáig. Ő volt városunk példaképe, aki emberileg és sportolóként is mindig példamutatóan viselkedett. Ezért ez az ügy mindenkit nagyon szomorúan érint” - nyilatkozta lapunknak Ambrus Tamás, a két játékost foglalkoztató klub, a PVSK edzője.
Ennek ellenére a pécsi klub szakosztálya úgy döntött, hogy amíg a játékosok ellen büntetőeljárás folyik, játékjogukat felfüggesztik. Sokan vitatták e döntés helyességét, ám Ambrus Tamás leszögezte, hogy együtt kívánnak működni a hatóságokkal az ügy mielőbbi tisztázásában, ezért jobb, ha az ügy lezárásáig a két sportoló nem versenyez. „Ezt kívánja a klub jó hírneve és a játékosok érdeke is. Ország-világ előtt látható volt, hogy mit tettek sportolóink, nem volt más választásunk” - tette hozzá Ambrus.
„Kószék valószínűleg nincsenek is olyan lelkiállapotban, hogy játékra jelentkezzenek” - vélekedett Gyöngyösi János, a PVSK szakosztályvezetője. A sportvezető kérdésünkre elárulta: még nem tudott Kószékkal beszélni, de tudomása van arról, hogy az olimpiai bajnok kapus rettentő nehéz napokat él át.
Ambrus Tamás edző ugyanakkor úgy vélte, hogy Kósznak legalább telefonon illett volna tájékoztatnia a történtekről, amit nem tett meg. „Ehelyett csak Kósz feleségétől kaptam egy beolvasó sms-t, amire hasonló hangvételű üzenettel válaszoltam” - árulta el a Heteknek Ambrus. Az edző ugyanakkor hozzátette, hogy emberileg nem csalódott Kószban, akit remek sportembernek ismert meg, bár amit Petőváryval közösen tettek, azt csak az ámokfutás szóval tudná jellemezni.
Sportolói körökben is megerősítették, hogy Kósz Zoltánra nem voltak jellemzőek az ilyen incidensek. Petőváry Zsolt ugyanakkor sok szempontból Kósz ellentéte: már a medencében is került ütésváltásba, lobbanékony természet. Többet is ivott az ominózus éjszakán, mint csapattársa. Ennek ellenére mindketten a klub emblematikus figurái közé tartoztak.
„Életem egyik legborzasztóbb élménye volt. Nagy marhaságot csináltam, vállalom a felelősséget mindazért, amit tettem - nyilatkozta a sportnapilap hasábjain Kósz. Majd hozzátette: - De csak azért, amit én tettem! Tudom, hogy ezzel a balhéval csalódást okoztam sok-sok embernek. De az is biztos, hogy soha többé nem kerülök ilyen helyzetbe. Hibáztam, de a bűnöm aligha megbocsáthatatlan.”
Úgy tűnik, a rendőrség másképp látja a helyzetet: az I. kerületi rendőrkapitányság az eset kapcsán Petőváry Zsolt ellen hivatalos személy elleni erőszak elkövetésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett az ügyészségen. A két pólós ellen rongálás miatt is eljárást indított a rendőrség. Ha a vádak beigazolódnak, szomorú véget érhet két tehetséges sportoló pályafutása.