Vissza a tartalomjegyzékhez


Azt mondták

„Isten azt mondta, hogy esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak, szóval ki tudja”
- mondta egy atlantai lakos 24 órával azután, hogy Sonny Perdure kormányzó a Georgia államban pusztító aszály miatt imaösszejövelt hívott össze, és a várva várt esőzés megérkezett.

„Valamennyi jó minőségű terméket előállító cégnek, vállalkozásnak helye van a 450 milliós uniós piacon”
- hangoztatta kedden Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az IFE Foodapest elnevezésű élelmiszeripari szakkiállítás megnyitóján.

„Dolgozhatott bárhol a világon, ő mindig oda vágyott vissza, illetve számtalan kitüntetése közül a Kispest díszpolgára címre volt a legbüszkébb”
- emlékezett vissza levelében Puskás Ferenc özvegye annak kapcsán, hogy a héten avatták fel a kispesti stadion előtti, az Aranycsapat kapitányáról elnevezett utcát.

„A haldokló Diana kitépte a karjába kötött csövet”
- hangzott el a 1997-es karambol körülményeit vizsgáló esküdtszék előtt. Diana hercegnő nagyon feldúlt volt, és elutasította az orvosi segítséget, ezért nyugtatót kellett neki beadni.

„Elszánt vagyok, de nem vagyok naiv”
- szögezte le Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter az Egyenlő Esélyek Mindenki Számára Európai Év záró konferenciáján, ahol a társadalom részéről a hátrányos helyzetűek nagyobb támogatására szólított fel.

„Vannak emberek, akik megváltoztatják nevüket, érvénytelen útlevelet használnak, vagy másoknak adják ki magukat”
- nyilatkozta Toshiro Higaki, a japán bevándorlási hivatal tisztje arról, hogy miért végeznek ujjlenyomat-ellenőrzést az országba érkezőkön.