Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István
Kíméletlen Barátok

Halálsáv - televíziós berkekben így nevezik a hétköznap este 21 óra környéki műsorsávot. Ebben az időben sugározza ugyanis az RTL Klub a Barátok közt című szappanoperát. A minden ötödik magyart a képernyő elé vonzó teleregény mellett az utóbbi években semmi nem tudott megélni, Berényiék mindenkit „kinyírtak”, legyen szó konkurens sorozatról, vetélkedőről vagy - mint legutóbb - bulvármagazinról. Az alkotók hitvallása szerint nem az értékközvetítés, hanem a puszta szórakoztatás a cél.


Barátok közt, forgatás közben

Huszonöt évvel ezelőtt egy csapat gyermek sorsa elszakíthatatlan szállal fonódott össze egy rideg állami nevelőintézetben. A hányattatások közepette mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját. Az azóta eltelt évek során karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak, de múltjuk utolérte őket. Egy tragikus esemény gyökerestül felforgatta életüket: Berényi Zoltán, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, a barátok testi-lelki támasza rejtélyes körülmények között halálos balesetet szenvedett. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amelybe még Zoltán fogott bele…
A Barátok közt alaptörténete nem éppen az évszázad sztorija - a sorozat epizódjai mégis minden ötödik magyart odaszögezik a tévé elé hétköznap esténként 21 óra táján. Ez azt jelenti, hogy a bekapcsolt tévékészülékek 40-50 százalékán Berényiék életét követik figyelemmel a nézők - hosszú évek óta, lényegében folyamatosan. Nem véletlenül nevezik a Barátok közt műsorsávját televíziós berkekben halálsávnak: ebben az időszakban még a legjelentősebb konkurens, a TV2 sem tudta legyőzni az RTL Klubot. A kereskedelmi szempontból célcsoportnak számító 18-49 évesek körében a Barátok közt az 1998-as indulás után egy évvel vette át a vezetést a TV2 azonos sávban sugárzott műsoraival szemben, és a kép azóta csak az előny mértékében változott (jelenleg 45, illetve 20 százalék a nézettség aránya az RTL Klub javára az említett korosztályban).
Legutóbb éppen a TV2 - valljuk be, nem éppen versenyképes - Favorit című bulvárműsorát „nyírták ki” a barátok. Amíg az előbbi legnézettebb adása a 46. héten 958 ezer nézőt vonzott, addig az RTL-es szappanopera ugyanakkor
2 millió 265 ezret. Korábban hasonló sorsra jutott az Áll az alku Gundel Takács Gáborral, valamint az egyébként is nagyot bukó Egy a 100 ellen című vetélkedő Sváby Andrással. (Nem csoda, hogy a TV2-nél váltást tartanak szükségesnek: november 26-ától 21 óra környékén amerikai sorozatokkal támadja az RTL Klubot a csatorna.)

Érdekes, hogy a „jelenség” okát egzakt módon a Barátok közt készítői sem tudják meghatározni. „Nem tudom pontosan megmondani, hogy mi a titkunk, de kétségtelen, hogy valamit nagyon eltaláltunk” - mondta Kalamár Tamás, a Barátok közt producere, hozzátéve, hogy sokkal több „piaci” tudatosságot feltételeznek róluk, mint amivel valójában bírnak. Más sorozatokkal ellentétben nem szondázzák a nézőközönséget, és sem politikai, sem konkrét társadalmi-gazdasági aktualitásokkal nem „operálnak”, mint ahogyan tették például annak idején a Szomszédok teleregény alkotói. Szerepelt ugyan roma fiú a történetben, mint ahogy a homoszexualitás is téma volt, vagy szóba került például a rákszűrés fontossága, ám - hangsúlyozta a producer - nem nevelni akarnak, hanem csak és kizárólag szórakoztatni.