Grüll Tibor
Izrael és az egyiptomi fogság
Vaskohóban edzett nép

A Bibliában beszédes néven szerepel Egyiptom: Micrajim, azaz Nyomorgató. Másutt találóan „vaskohónak” is nevezi a Biblia a Nílus-parti országot, ahol a zsidó nép fogságának mintegy négyszáz éve alatt nem mindennapos megpróbáltatásokat állt ki. A Szentírás ugyanakkor alig néhány mondattal jellemzi csak ezt a hosszú és fontos időszakot, s egyelőre az Egyiptomban előkerült történeti források sem sokkal beszédesebbek.

II. Ramszesz szobra az egyiptomi Luxorban

Az egyiptomiaknak a legkorábbi időktől fogva volt kapcsolatuk a nomádokkal. Már az első dinasztia idején is óvniuk kellett határaikat a keletről beözönlő pásztorkodó népektől, akiket mágnesként vonzottak a Nílus deltavidékének dús legelői.
A hosszabb-rövidebb ideig itt letelepedő, az egyiptomi civilizációba beilleszkedni nem tudó és nem is akaró „ázsiaiakat” az egyiptomi források amu vagy saszu néven emlegették. A középbirodalmi Szinuhe-történetben a nomád állattartókról ezt a sommás megállapítást olvashatjuk: „Nincs olyan íjász, aki barátkoznék egy Delta-lakóval. Ki ültethetne papirusznádat egy hegyre?” Ez a mondás is jól mutatja, mennyire megvetették az egyiptomiak a nomád állattartó népeket, és - mint az József pátriárka történetéből kiderül - nem is ettek együtt velük, mert utálatos dolognak tartották. Bizonyára nem véletlen, hogy a „klasszikus” antiszemitizmus, vagyis az előítéletes zsidóellenesség éppen abban az országban született meg, amelyhez a legrégebb óta fűzi kapcsolat a zsidó népet.

Rabszolgából államfő

Hogy mikor is kezdődött valójában Izrael népének egyiptomi fogsága, arról megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint már akkor, amikor Ábrahám és Sára a Kanaánban kitört éhség elől ide menekült, és bizonytalan ideig itt tartózkodott. Ábrahám később azt a kinyilatkoztatást kapta, hogy kényszerű egyiptomi tartózkodása előképe volt annak a hosszabb ideig tartó fogságnak, amelyet a tőle származó nép fog elszenvedni: „Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig.” Isten azonban fiának, Izsáknak nem engedte meg, hogy Egyiptomba meneküljön a Kanaánban tomboló éhínség elől. Ábrahám dédunokája, a Jákób és Ráhel gyermekeként született József viszont már csaknem egész életét Egyiptomban töltötte. Igaz, ő sem jószántából.
Mivel a Biblia egyik legszebb és legépületesebb története eléggé közismert, most csak azokat a kapcsolódási pontokat vizsgáljuk meg belőle, amelyek a forrásainkból kibontakozó korabeli egyiptomi valósághoz illeszthetők. A Genezis 39. fejezete szerint Józsefet húsz ezüst sékelért adták el rabszolgának Potifár házához. A rabszolgák áraira vonatkozó dokumentumok alátámasztják, hogy a második évezred első felében valóban ez volt egy rabszolga átlagos ára. A zsidó ifjút Potifár a héber szöveg szerint „háza fölé” (al-bétó) rendelte. Egy Brooklynban őrzött egyiptomi papirusz - a középbirodalom időszakából - tucatnyi férfi és női nevet sorol fel, egy birtok sémi származású rabszolgáit és azok beosztását. Ebben is szerepel a „ház fölött (álló)” (hry-pr) kifejezés is, amelynek pontos és szó szerinti megfelelője található a héber szövegben. De legalább ennyire érdekesek a József történetében szereplő egyiptomi nevek is: Potifár, József gazdája; Aszenet, József felesége; Potifera, József apósa; és Cofnáth-Paneákh, József egyiptomi neve, amit a fáraótól kapott. Az első két név jelentése: „akit Ré adott”, az Újbirodalom idején vált igazán gyakorivá. Sokáig úgy vélték, hogy az Aszenet név is egy pogány istenség nevéből eredeztethető, de Kitchen bebizonyította, hogy az egy középbirodalmi névalak, melynek jelentése: „aki hozzád tartozik”. A Cofnáth-Paneákh ugyancsak a tekintélyes egyiptológus, Kitchen véleménye szerint azt jelenti: „akit úgy hívnak ip-ankh [aki ismeri az életet]”. Ez a névalak is előfordul a középbirodalomtól kezdve, a cofnát („akit úgy hívnak”) pedig kifejezetten sémita származású idegenek nevében gyakori elem.
A fáraó nevét egyébként sem József, sem a Kivonulás történeteiben nem említi a Biblia. Egyiptológusok egybehangzóan állítják, hogy a fáraó név (átírásban: pr ‘3, melynek jelentése: „nagy ház”) ugyan megjelenik már az Óbirodalom idején is, de önálló címmé csak a XVIII. dinasztia idején (vagyis az Újbirodalomban, Mózes korában) válik. (Az időrendi kérdésekhez lásd táblázatunkat.) A fáraó tisztségnév különösen a Ramszesz-dinasztia idején örvendett népszerűségnek: ekkoriban önállóan használták a dokumentumokban. Az i. e. 10. századtól azután megint nevekhez kapcsolódik a fáraó cím használata - a Biblia ezt is hűen tükrözi, gondoljunk csak Sesonk (Sisák), Nékó vagy Hofra fáraók nevére, akik valamennyien az izraelita királyság idejében működtek.