Vissza a tartalomjegyzékhez

Papp Levente, Brüsszel
Sarkozy nagy álma
Mediterrán szövetséget javasol a francia elnök

A néhai Római Birodalomban a mediterrán partvidék országait egyszerűen „mare nostrum”, azaz a mi tengerünk névvel nevezték. Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök szerint aktuális a „Mediterrán Unió” létrehozása, ami híd lenne Európa és Afrika, valamint a Közel-Kelet között.

„Ami az elmúlt hatvan évben Európában végbement, azt most megalkotjuk a Földközi-tenger térségében a Mediterrán Unió keretén belül” - így hangzik Nicolas Sarkozy egyik legmerészebb elképzelése, amelyet már köztársasági elnökké választása első éjszakáján is hangoztatott.
A Mediterrán Unió létrehozásának lehetőségéről a European Voice uniós hetilap készített elemzést.
Románia és Bulgária csatlakozásával az Európai Unió keleti bővítése jelentős részben megvalósult. Számos elemző szerint a gazdasági problémákkal küzdő és csupán néhány éves demokratikus múlttal rendelkező kelet-európai államok csatlakozása épp elég politikai és gazdasági kockázatot jelent az EU számára. Sarkozy szerint tovább kell lépni, mert hiba volt az unió részéről, hogy a keleti bővítés során elfeledkezett déli szomszédairól. A francia elnök szerint jelenleg nincs jó kapcsolat Brüsszel és a mediterráneum államai között. Észak-Afrikában például a természetes partnerként kínálkozó Európai Unió helyett Kína és a közel-keleti államok lettek a legnagyobb befektetők. A francia köztársasági elnök a mediterráneum integrációját földrajzi alapokon képzeli el. A Földközi-tenger térségében fekvő országok, EU-tagságuktól függetlenül egy új unióba tömörülnének, ahogy hajdan a Római Birodalom fennhatósága alatt egyszer már összetartoztak. A javaslat érdekessége, hogy az EU nem mediterrán országai nem lennének részei ennek a szövetségnek, viszont a tengerparti EU-tagállamok egyszerre lennének az Európai- és a Mediterrán Unió tagjai. Sarkozy elképzelései szerint a G8 mintájára létrejönne egy úgynevezett Mediterrán Tanács, valamint egy mediterrán befektetési bank is.
A francia elnök terve nem új keletű. 1995-ben Barcelonában már elindították Euromed néven a kapcsolatfelvételt az EU és a földközi-tengeri partvidék unión kívüli államai között.
A „barcelonai folyamatnak” is nevezett közeledés az EU és a mediterrán államok között nagyon kevés konkrét eredményt hozott az elmúlt tizenkét évben. A fő probléma, hogy az együttműködés Európai Unión kívüli tagjainak többsége még igen távol áll a demokráciától, sőt az iszlám radikalizmus és terrorizmus folyamatos politikai és gaz-dasági instabilitást jelent a régióban. Algéria, Egyiptom, Marokkó, a Palesztin területek, Szíria és Tunézia egyike sem nevezhető demokratikus berendezkedésűnek. Libanon demokratikus államát folyamatosan veszélyezteti Szíria és a Hezbollah. Törökország ugyan már várólistán szerepel az EU előszobájában, de több tagállam komoly aggodalommal szemlélné felvételüket. Izrael az egyetlen stabil demokráciával rendelkező állam a térségben, de az arab szomszédokkal folyó területi viták és háborús konfliktusok Izrael esetében is nagyban nehezítik az együttműködést a mediterráneum országaival.
A földközi-tengeri partvidék egy jelentős része már az Európai Unió fennhatósága alá tartozik. A folyamat a hetvenes évek közepén erősödött fel, miután a térség három államában, Görögországban, Spanyolországban és Portugáliában megtörtént a demokratikus fordulat. Olaszország kezdettől fogva az európai integráció tagja és domináns szereplője. 2004-ben újabb három kis tengerparti állam, Szlovénia, Ciprus és Málta is csatlakozott az EU-hoz. Horvátország csatlakozása is a küszöbön áll, viszont Szerbia felvétele még a távolabbi jövő kérdése. Montenegro, Bosznia-Hercegovina és Albánia szívesen csatlakoznának, azonban politikai és gazdasági változásokra van szükség felvételükhöz. A mediterráneum afrikai és ázsiai országai az ott uralkodó politikai állapotok és szegénység miatt nem számíthatnak az unióba való belépésre. Éppen ezért jönne létre a Mediterrán Unió, amely a földrajzi elhelyezkedés alapján terelné szövetségbe az érintett államokat.
A térség EU-n kívüli országaiban általános jelenség a demokrácia teljes vagy részleges hiánya, a hatalmas és egyre növekvő szegénység, a politikai extremitás, valamint a regionális konfliktusok. A demokratizálódás a legtöbb helyen el sem kezdődött, másutt pedig kudarcot vallott, például, amikor Gázában a palesztin nép demokratikus választásokon a Hamasz terrorszervezet mellett tette le voksát. Ez egyben azt is jelenti, hogy a térség az EU számára számos veszély forrása lehet, az illegális bevándorlástól kezdve a terrorfenyegetésig. Ezzel szemben a pozitív oldalon szerepelnek a jelentős energiaforrások, olajmezők, termőterületek és az olcsó munkaerő, ami az együttműködés gazdasági előnyeit rejti magában. Sarkozy a terror elleni harcot is úgy képzeli el, hogy amennyiben a térség országait ellenőrzés alá tudják vonni, a terrorközpontok is távolabbra szorulnak Európától.
Sarkozy az EU-várólistán szereplő Törökországnak vezető szerepet kíván adni a Mediterrán Unióban, hiszen meglehetősen nagy, befolyásos és alapvetően nyugatbarát országról van szó, ahol az állam demokratikus berendezkedésű, még ha ez a demokrácia nem is olyan stabil, mint amilyet a tényleges EU-tagsághoz némelyek megkövetelnének. Kimondatlanul is a Mediterrán Unió egyik ékköve lenne Izrael, a térség egyetlen stabil demokráciája. Izrael társulási megállapodást is kötött az EU-val 2000-ben. Benjamin Netanjahu még miniszterelnökként az euró izraeli bevezetését is fontolgatta, ami a gazdasági kapcsolatok szorosságát is jelzi. A politikai és gazdasági szempontokon túl a Szentföld kulturális és vallási értékeit is így jobban ki lehetne használni. Nagy kérdés persze, hogy a főleg muzulmán vallási államok hogyan szerveződnének az általuk ősellenségnek tartott Izraellel egy szövetségbe, de Sarkozy ezt sem látja lehetetlen feladatnak, ha csupán a földrajzi elhelyezkedés a szövetség fő szempontja.
Brüsszelben sokan nem nézik jó szemmel Sarkozy tervét, mivel az kizárná a közvetlen kapcsolatokból a nem mediterrán uniós tagországokat. Több EU-tagállamnak az a véleménye, hogy a mediterráneum kérdései a migráció és a terrorfenyegetés miatt az ő államaikat éppúgy érintik, mint a Földközi-tenger partján fekvő uniós tagországokat. Több kritikus, köztük Kerry Longhurst, a párizsi Francia Intézet kutatója szerint a Mediterrán Unió életképtelen lenne. Nincs helye egy ilyen szövetségnek, mivel alapvetően gyengítené és megosztaná az Európai Uniót. Az 1995-ben indított „barcelonai folyamat” gyakorlatilag csődöt mondott, mivel nem tudta a térség viszonylag fejlett és elmaradott államait egymás felé fordítani. Longhurst szerint Sarkozy most megpróbál a nem működő barcelonai folyamat helyett egy francia befolyással rendelkező szövetséget építeni, ami szintén nem fog működni a térség mély vallási és politikai megosztottsága miatt.
Sarkozyt az ellenvélemények nem nagyon zavarják, külföldi útjain, például október végén Marokkóban a szerinte már 2008-ban megszülető Mediterrán Unió mellett kampányolt, csatlakozásra invitálva az érintett államokat. Akár megvalósul a terve, akár nem, Sarkozy annyit bizonyosan elér, hogy az EU figyelme egyre inkább a mediterráneum felé terelődik.