Vissza a tartalomjegyzékhez

Hechs László
Teheránig ér a véres nyom
Iráni minisztereket köröz az Interpol

Már az Interpol is körözteti azt az öt iráni és egy libanoni terroristát, akik felelősek a Buenos Aires-i Zsidó Közösségi Központ (AMIA) ellen tizenhárom éve elkövetett pusztító bombamerényletért. Ez a támadás volt az első példa arra, hogy közel-keleti iszlám terroristák tengerentúli célpontot választottak. Irán ma azzal fenyeget, hogy egy ellene indított támadásra a világ különböző pontjain amerikai és izraeli érdekeltségeken áll bosszút.

Október végén tette közzé Alberto Nisman argentin legfőbb ügyész a bombatámadásról szóló 800 oldalas jelentését, amelyben 7 iráni és 1 libanoni személy bűnösségét bizonyítják. A támadásban 85 ember meghalt, és 151-en sebesültek meg.
Az Interpol körözési listájára felkerült Ali Fallahidzsan, aki a bombatámadás idején titkosszolgálati és biztonsági miniszter volt, Ahmad Vahidi, az al-Kudsz Brigád, az Iráni Forradalmi Gárda külföldi terror-osztagának tábornoka, az iráni rakétaprogram atyja, Mohszen Rabbani, aki a támadás idején az iráni nagykövetség kulturális attaséja volt Buenos Airesben, Ahmad Reza Ásgári, a követség harmadik titkára, és a világ egyik legkeresettebb terroristája, a libanoni Imád Mugnije, akinek a fejére az Egyesült Államok 25 millió dollár vérdíjat tűzött ki. Ő vezette 1994-ben a Hezbollah külső hírszerző szolgálatát, ma pedig a terrorszervezet vezetőjének, Haszszán Naszrallahnak a katonai helyettese.
Az 1994. július 18-án végrehajtott merényletet az argentin legfőbb ügyész tavaly novemberben nyilvánosságra hozott jelentése szerint „az iráni kormány legfelsőbb vezetése” hagyta jóvá. Corral vizsgálóbíró ezért bocsátott ki nemzetközi elfogató parancsot hét iráni vezető tisztségviselő, köztük Rafszandzsáni elnök és Ali Akbar Velajati külügyminiszter ellen is. A tömeggyilkosságot 1993. augusztus 14-én az Omure Vijeh, a Különleges Ügyek Bizottsága mashadi ülésén rendelte el, amelynek a fentieken kívül Ali Khamenei ajatollah, a legfelsőbb vallási vezető és Ahmad Vahidi, a Pasdaran parancsnoka is tagja volt. Az öngyilkos merényletet a Hezbollah terroristája, Ibrahim Husszein Berro hajtotta végre, aki a Renault teherautójában elrejtett közel 400 kilónyi robbanóanyagot a központ bejáratánál robbantotta fel. A módszer ugyanaz volt, mint két évvel korábban a Buenos Aires-i izraeli nagykövetség felrobbantásakor.
A merényletet a bejrúti An Nahar napilapban megjelent közleményében az Anszár Allah nevű szervezet vállalta magára. Az elemzés világosan bizonyítja, hogy a név csupán a Hezbollah fedőszervét rejti. Két évvel korábban a Hezbollah ugyanabban a napilapban az Iszlám Dzsihád (a Fatah és a Hezbollah közös iszlám terrorcsoportja) nevében vállalta a felelősséget az izraeli nagykövetség felrobbantásáért. A végrehajtás módja egyébként magán viselte a Hezbollah névjegyét. A szervezet számos terrorcselekményt követett el ugyanezen a módon a nyolcvanas évek során és a kilencvenes évek elején is. Az argentin Legfelsőbb Bíróság ítélete azt is megállapítja, hogy 1992 áprilisában az Izraeli Nagykövetséget is ez a terrorszervezet robbantotta fel, miután izraeliek megölték Abbász Muszavi terrorvezért.
A szervezet - a jelentés szerint - alapvetően az iráni „külpolitikai” célok végrehajtója. Nem felszabadítási szervezet, amely egy állítólagos „izraeli megszállás ellen” harcol, hanem vallási, iszlám fundamentalista ihletésű terrorcsoport. Irán széles körű hírszerzői hálózatot működtetett Argentínában, amelyet a Buenos Aires-i iráni nagykövetségről irányítottak Mohszen Rabbani és Ásgári részvételével. Az előbbi már 1983-ban Argentínába érkezett, hogy az At-Tauhid-mecset hitszónokaként elkezdje szervezni az iráni kémhálózatot. Négy hónappal a merénylet előtt nevezték csak ki kulturális titkárnak a nagykövetségre, hogy a robbantás idejére diplomáciai mentességet élvezhessen, és elkerülhesse a felelősségre vonást. A véres akció közvetlen operatív irányítója Ahmed Mugnidzse volt, aki 1994. július 1-jén érkezett Buenos Airesbe. A robbantásban használt Renault teherautót Mohszen Rabbani bérelte.
Az Irán által Argentínában működtetett titkos hálózat nélkül a Hezbollah nem lett volna képes végrehajtani a bombamerényletet.
A jelentés foglalkozik a közel-keleti helyzettel, az izraeli-arab konfliktussal is, a támadás okait vizsgálva. Világosan kimutatja az iráni iszlám rezsim imperialista jellegét, hogy a síita iszlám forradalom terjesztése érdekében a teheráni rendszer - Khamenei útmutatásai alapján - még terrorcselekmények elkövetésétől sem riad vissza. 1992-ben teheráni utasításra Berlinben meggyilkolták a kurdisztáni Demokrata Párt főtitkárát, Szadeg Sarafkandit és három társát. A berlini bíróság ítéletében megállapította Irán és a Hezbollah felelősségét a négyes gyilkosság elkövetésében.
Svájcban 1990. április 24-én meggyilkolták Kazem Radzsavi egykori iráni ENSZ-diplomatát, akinek a testvére a szélsőbaloldali ellenzéki Iráni Nemzeti Ellenállási Tanács feje volt. A svájci bíróság ítélete szintén megállapítja az iráni kormány felelősségét, benne a most az Interpol listájára is felkerült Ali Fallahidzsanét is.
1991-ben bestiálisan, különös kegyetlenséggel meggyilkolták Sapur Bakhtiar egykori iráni miniszterelnököt és helyettesét a Párizs környéki Suresnes-ben. A bűncselekmények mögött álló apparátus csúcsaként minden alkalommal az iráni Különleges Ügyek Bizottsága szerepelt, amely a mindenkori legfőbb vallási vezetőből, a hírszerzési és biztonsági miniszterből, a külügyminiszterből és a vallásügyi miniszterből, valamint a Forradalmi Gárda parancsnokából áll. Ők határozzák meg a célpontot, gyűjtik össze a szükséges információt, kidolgoztatják a terveket, gondoskodnak az útlevelek és vízumok kiadásáról, a diplomáciai védelemről és a bűncselekményhez használt pénz kifehérítéséről. A hálózat az iráni konzulátusok és nagykövetségek, valamint az adott országban működő mecsetek radikális hitszónokai köré tömörülő személyekből épül fel.
A terrorcselekmény elkövetésében szerepet játszottak a közel-keleti események: Mustafa Dirani terrorvezér izraeli elrablása és a Bekaa-völgyben a Hezbollah terrorbázisának izraeli bombázása is. Ám az i-re a pontot az tette fel, hogy a merényletet megelőzően néhány hónappal Carlos Menem akkori argentin elnök felbontotta a két ország között korábban megkötött, nukleáris anyagoknak és technológiáknak szállításáról szóló megállapodást Irán részére.