Makki Marie-Rose
Az aranyérem és ami mögötte van
Magyar siker a diákolimpián

Idén végre magyar középiskolás is bekerült a Nemzetközi Kémiai Diákolimpia aranyérmesei közé. Hosszú szünet után igazi elismerést jelentett ez nemcsak az illetékes iskola, hanem az egész ország számára is. Köztudott, hogy a nemzetközi reáltudományos diákversenyek élmezőnyéből a magyar fiatalok mára gyakorlatilag kikoptak, hogy egyre inkább átadják a helyüket a feltörekvő, a tudást kitörési pontnak tekintő ázsiai diákoknak. Az idei magyar díjazott érdemét nem kis mértékben növeli, hogy jövőre Magyarországon rendezik meg a 40. Nemzetközi Kémiai Diákolimpiát.

A magyar aranycsapat Moszkvában az idei Nemzetközi Kémiai Diákolimpián

Ifjabb Pálfy Gyula enyhén fogalmazva sem kezdő motorosként vett részt a diákolimpián. A tizen-kilenc éves fiatalember középiskolás éveiben évi rendszerességgel, mondhatni rutinnal indult a kémia, biológia, sőt latin nyelvi OKTV-versenyeken, ahol többnyire az élbolyban kötött ki. Emellett notórius visszatérőnek számított a Nemzetközi Kémiai Diákolimpián is, ahol három éven át annak rendje és módja szerint elhozta először Tajvanon a bronz-, majd Dél-Koreában az ezüst-, és legvégül idén Moszkvában a jól megérdemelt aranyérmet. Mindehhez tudni kell: meglehetősen ritka, hogy valaki akár csak kétszer egymás után is nekigyürkőzzön a diákolimpiának. Mindezek után Gyulát rögtön fölvették az ELTE TTK kémia szakára, ahol most első éves hallgató. „Ami a jövőt illeti, a kutatói munka az, ami érdekel, és amire igazán alkalmasnak is érzem magam. A tanítás? Az egy teljesen más szakma művelését jelenti szerintem, amihez egészen más beállítottság szükséges” - vallja be kérdésünkre a csöndes szavú, kedves modorú fiatalember. Szívderítő, hogy eggyel biztosan kevesebb pályatévesztett diplomás végez majd az ELTE-n.
„Ahogy hallottuk, az olimpiára kijutó magyar diákok természettudományos képzettsége épp a középmezőnyben helyezhető el a nyugati és a keleti versenyzők tudásszintje között - véli Gyula édesapja. - Az egyik végletet a tudásversenyben a nagyon laza, nem erre koncentráló, a nyugati országokból érkező küldöttek jelentik: ők többnyire az olimpiát is egy jó házibulinak fogták fel. A másik póluson a verhetetlennek bizonyuló távol-keletiek találhatók, akiknél kőkemény presztízsről, kitörési pontról, nemzeti büszkeségről van szó: akárcsak a „nagy” olimpiákon. Ők valószínűleg a diákolimpiákban rejlő, egyik nagy lehetőséget is jobban felismerik, nevezetesen, hogy egy-egy nemzedék - valószínűleg a jövő tudósainak egy-egy generációja - halmozhat fel már most „kapcsolati tőkét”, nemzetközi ismeretségeket azáltal, hogy ismeretségeket köt ezeken a versenyeken.”
Persze az is megér egy kitérőt, hogy ifjabb Pálfy Gyula a Fazekas Mihály Gimnáziumban végzett. Ám az ő tapasztalatai szerint a neves budapesti gimnázium a közhiedelemmel ellentétben nem egy embertelen versenyistálló. „Ez nagyrészt mítosz - állítja-. Ami például a versenyeket illeti, soha nem tapasztaltunk nyomást, kényszert. Aki akart, azt viszont nagymértékben segítették: ez az iskola egyfajta szellemi műhely, ahol vannak elhivatott tanárok, akik hétvégeken is bejárnak tanítani, és minden évben külön kémiatábort szerveznek vidéken az OKTV-sek felkészítésére.”
Tény, hogy hasonló tudáscentrumok vidéken - Szolnokon, Győrött - is léteznek, abban viszont sokan egyetértenek, hogy a budapesti elitgimnáziumok „versenysúlya” (Apáczai, Fazekas, Radnóti) elsősorban az itt szokásos minőségi színvonal évtizedekre visszamenő hagyományaival függ össze. „A fiam tanárainak valóban sokat köszönhetünk - erősíti meg Gyula édesapja is. - Bár ők általában nekünk köszönték meg, hogy taníthatták őt, és ez néha zavarba ejtett minket, hiszen nem egy konkrét - például a Polgár papáéhoz hasonló - kísérleti-nevelői munka eredménye Gyula eddigi pályája.” Az apa - aki egyébként történelemtanár - meglátása szerint fia sikereinek kulcsa, hogy a benne rejlő tehetség vele született szorgalommal, fegyelmezettséggel, valamint bibliai hittel párosul. A szülő mindehhez - a gyerekkel való nyílt és őszinte kommunikáción túl - legfeljebb annyit tehet hozzá, hogy az iskolaválasztás terén mindig időben meglássa, milyen kihívások tudják a gyermekét inspirálni.