Vissza a tartalomjegyzékhez

Fréchet Tímea
Gospel az életért

Helen Berhane eritreai gospelénekes lányával együtt Dániában kapott menedékjogot november elején. A hatalommal vívott harca több mint három évig tartott - most végre biztonságban tudhatja életét.

Az eritreai-etióp fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő, akkor 29 éves énekesnőt 2004. május 13-án tartóztatták le és szállították a fővároshoz, Asmarához közeli Mai Sewa táborba, ahol két és fél évig tartották fogva egy fémkonténerben.
Fogva tartása az eritreai jog alapján is törvénytelennek minősül: nem emeltek ellene vádat, nem hoztak ellene ítéletet. Egyetlen célja az volt, hogy olyan nyilatkozat aláírására bírják, amelyben megtagadja keresztény hitét. 2007. október 24-én a BBC-nek adott interjújában Helen (kis képünkön) kijelentette: őt „gyakorlatilag az első naptól az utolsóig verték”, illetve rendszeresen kínozták.
A legnagyobb nehézségek közül Helen a sivatagi éghajlatra jellemző hőmérséklet-ingadozást említi. Az éjszakák rendkívül hidegek voltak, míg a tűző naptól a fémdobozban elviselhetetlen hőség alakult ki.
2006 októberében fogva tartói azt hitték, hogy már haldoklik, és kórházba küldték. Addigra az ügyében kampányoló keresztény és nem keresztény emberi jogi szervezeteknek sikerült annyi nemzetközi támogatást nyerniük, hogy végül a kórházból szabadon engedték a minden várakozás ellenére felépülő asszonyt, aki jóllehet életben maradt, de végtagjait már nem fogja tudni használni, mozgássérült lett.
Helen szabadulása korántsem jelentett teljes győzelmet, mivel lányával együtt az Eritreával határos Szudánba kényszerült menekülni, ahol egy évig folyamatosan bujkált, míg végre menedékjogot kapott.
Helen az Etiópiában és Eritreában tömegeket vonzó Rhema pünkösdi-karizmatikus gyülekezet tagja, zenei tehetségét a keresztény hit hirdetésének szentelte. A BBC-nek adott interjújában háláját fejezte ki az őt befogadó dán hatóságoknak. Arra a kérdésre, hogy hosszú fogsága során megfordult-e a fejében, hogy inkább megtagadja a hitét, ennyit válaszolt: „Egyszer sem merült fel bennem, én kész voltam meghalni a hitemért.”
Az 1991-ben Etiópiából kivált Eritreában a lakosság fele-fele arányban keresztény és muzulmán hitvallású. A két közösség korábban aránylag békésen élt egymás mellett - az eritreai alkotmány rögzíti a vallásszabadsághoz való jogot. 2001-ben azonban Issayas Aferwerki, az ország muzulmán elnöke hirtelen megtiltott minden nem „hivatalos” felekezethez tartozó hitgyakorlást az országban (a hivatalos vallások közé tartozik a muzulmán, az ortodox, a katolikus és a református). Egyik napról a másikra a Rhema és számos más felekezet törvényen kívül találták magukat. A strasbourgi székhelyű Open Doors keresztény emberi jogi szervezet megjegyzi, hogy Eritreában ma már a hivatalos keresztény felekezetek is veszélybe kerültek. Istentiszteleteiket csak szoros hatósági ellenőrzés mellett tarthatják meg, és tagjaik ugyanúgy áldozatul eshetnek különböző hatósági atrocitásoknak, mint a kitiltott felekezetekéi.
Eritreában jelenleg legalább kétezer fogva tartott keresztényt tartanak számon (2004-ben még „csak” háromszázan voltak), közöttük közel 40 lelkész és számos gyermek is van. A beszámolók szerint a keresztényeket fémkonténerekben vagy más, kifejezetten kegyetlen körülmények között tartják fogva, és mindennaposak a kínzások, olyannyira, hogy már több ismert keresztény vezető is belehalt az embertelen körülményekbe.
2001 óta sajnos Helen Berhane esete az egyetlen, amellyel sikerült ideig-óráig felhívni a nemzetközi közösség figyelmét az eritreai kormány kereszténységellenes politikájára. A kormány hivatalosan minden keresztényüldözésről és fogva tartásról szóló hírt letagad, illetve semmilyen felelősséget nem ismer el Helen Berhane ügyében.