Vissza a tartalomjegyzékhez

Piros Péter
Tanulni, de kinek a pénzén?
Folytatódik a felsőoktatási kötélhúzás

Bár a Fidesz egyértelműen politikai kérdéssé tette a tandíjat, a felszín alatt egy érdekes filozófiai vita is meghúzódik: vajon közjó-e a felsőoktatás, és mint ilyen, az állam köteles finanszírozni, avagy a felsőoktatást igénybevevők a saját jövőjüket építik, azaz magánbefektetésről van szó, ezért teljesen természetes, hogy hozzá kell járulniuk a képzés költségeihez?

A tandíjként emlegetett fejlesztési részhozzájárulás (fer) talán legnagyobb újítása, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően a felvételkor nem dől el véglegesen, hogy a tanuló államilag finanszírozott vagy költségtérítéses képzésre szerez jogot, hanem a tanulmányok folytatása közben is változhat a finanszírozás módja. A 2008-ban bevezetendő díjat az egyetemek és főiskolák akkor másodéves hallgatóinak kell majd először fizetniük, és ehhez alkalmazkodik majd a következő évek gyakorlata is: az első évben még nem, de a másodiktól már kell fizetni tandíjat, mégpedig az addig elért eredmények alapján. A diákok legjobban teljesítő 15 százaléka ugyanis mentesül a fizetés alól, sőt, ők ösztöndíjat is kapnak.

Igen, nem, igen, de

A felsőoktatás szereplői eltérően közelítik meg a kérdést. A legegyszerűbb az állami felsőoktatási intézményeket tömörítő bizottság, a Magyar Rektori Konferencia álláspontja: „a bizottság helyesnek tartja, hogy a képzés költségeihez azok is hozzájáruljanak, akik annak hasznából részesülnek” - áll közleményükben. És innen kezdődnek a bonyodalmak: a diákokat képviselő Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint alanyi jogon jár a felsőoktatás mindenkinek; a kormány szerint csak az ne fizessen, aki elég jól teljesít; a Fidesz pedig a jövő évi népszavazás keretében teljesen eltörölné a fert, azaz a tandíjat.
A HÖOK arra hivatkozik, hogy az állami támogatással diplomát szerzett dolgozók majd a társadalmat szolgálják, valamint figyelmeztet, így a rossz anyagi háttérrel rendelkezők ezentúl meg sem próbálnak majd a felsőoktatásba bekerülni a tandíj miatt, a szakadék pedig tovább mélyülne a társadalmi rétegek között. Bár a hallgatók hajlandónak látszanak kompromisszumra jutni az oktatási tárcával (decemberig tartó találkozássorozaton egyeztetnek, s már egyértelmű, hogy elfogadják a részhozzájárulás valamilyen formáját), a hasonló véleményen lévő Fidesz sokkal határozottabban foglal állást. Sió László, a párt szakértője, az Orbán-kormány oktatási államtitkára úgy nyilatkozott a Heteknek, hogy a tandíj mellett érvelők álláspontjával szemben - miszerint annak kell fizetnie, akinek majd hasznot hoz a diploma - „a valóság az, hogy a tanulás támogatása valamennyiünk érdeke, hiszen a diplomások több adót fizetnek, valamint kisebb a kockázata, hogy munkanélkülivé válnak, és segélyekre szorulnak a későbbiekben”.


Sió László

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium részéről a Heteknek nyilatkozó Manherz Károly (az ELTE BTK korábbi dékánja) viszont teljesen más oldalról közelíti meg a helyzetet. A felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár leszögezte, hogy nem tandíjról, hanem részhozzájárulásról van szó, ami egyedül a diákok ösztönzésére irányul, hiszen a központi költségvetést egyetlen fillérrel sem érinti, és a teljes képzési költségnek csupán tíz százalékát teszi ki. „Nem finanszírozási pótlékra épül tehát a koncepció, hanem az intézmények és a körülmények javítására.” A HÖOK-kal való egyeztetéssel kapcsolatban a szakállamtitkár elmondta, hogy három dologban már mindenképpen egyetértenek a hallgatók képviselőivel: egyrészt, hogy szükség van képzési hozzájárulásra, másodrészt, hogy ennek különböző mértékűnek kell lennie az alap-, valamint a mesterképzésben, végül pedig abban, hogy a fer felhasználásánál minőségfejlesztési, ösztönzési szempontokat kell elsősorban figyelembe venni.
Arra a kérdésre, hogy mit tesz a kormány, ha a Fidesz népszavazása eltörli a tandíjat, Manherz azt mondta: erre az esetre is készülnek: egy, a hallgatói rendszeren belül működő hozzájárulási rendszer jogi feltételeinek kidolgozása is a lehetőségek között szerepel, ami akár ugyanezen a néven is bevezetésre kerülhet. „Természetesen ez a pénz is ösztöndíjakra és intézményfejlesztésre fordítódna, de előbb várjuk ki a népszavazás eredményét.”


Manherz Károly

Ócska cigaretta

A tandíjvita kapcsán egy tényező minden félnél megjelenik: a felsőoktatás minősége. A tervezet szerint a befizetett összegek teljes egészében az oktatási intézményeknél maradnának, és legkevesebb egyharmadát, legfeljebb felét tanulmányi ösztöndíjra kellene fordítani - ösztönzésül a jobb teljesítményre. A befolyt pénz a HÖOK szerint „elenyésző mértékű a központi költségvetés számára, viszont a diákoknak nagy érvágást jelent”.
Kérdés, hogy valóban elviselhetetlen terheket tennének-e ezzel a tanulók vállára. Szabó Zoltán, az országgyűlés oktatási bizottságának MSZP-s elnöke szerint nem: „a tandíj naponta egy doboz cigi ára, ráadásul nem is a legjobb minőségből” - mondta el kalkulációit egy szakkonferencián. Ezenkívül érdemes belegondolni, hogy külföldön bevett gyakorlatnak számít, hogy az egyetemeken tanuló diákok tanulás mellett munkát vállalnak azért, hogy ki tudják fizetni a tandíjat.


Szabó Zoltán

A lapunk által megkérdezett, külföldön tanuló vagy tanult diákok elismerték, hogy a diákmunkának esetenként sokkal jobban kialakult kultúrája van tőlünk nyugatabbra, idehaza ugyanakkor sokkal körülményesebb megvalósítani a különböző jogi procedúrák miatt, mégis, egy átlagos gyorséttermi 550 forintos órabérrel számolva heti 4-5 órát kellene dolgozni az alapképzéses tandíjért. Csakhogy - szól az egyetemisták véleménye - a felsőoktatás költsége nemcsak a bevezetendő tandíjból, hanem jegyzetek és tankönyvek, (vidékiek esetében még az utazás) és lakhatás költségeiből tevődik össze.