Vissza a tartalomjegyzékhez


Jólesik bemártani az illegális szoftverhasználót

Az év elején az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatallal (APEH) megkötött együttműködési megállapodás óta jelentősen megnőtt az illegális szoftverhasználat ellen küzdő BSA- (Business Software Alliance) forródrótra érkező bejelentések száma.

A BSA-forródrótra érkező bejelentések zöme versenytársaktól érkezik, akik úgy érzik, hogy az illegális szoftverhasználat jelentős negatív kihatással van cégük helyzetének, versenyképességének alakulására. Korábban elbocsátott alkalmazottak is szerepelnek a bejelentők között, akik volt munkahelyük szoftvergazdálkodásának anomáliáit sérelmezik. A BSA és az APEH közötti együttműködés keretén belül a szervezet célja, hogy a következő három-négy évben a magyarországi illegális szoftverhasználat arányát a jelenlegi 42 százalékról az európai uniós átlagra (amely jelenleg 36 százalék) csökkentsék, az APEH pedig az illegális szoftverhasználattal kapcsolatos adóelkerülő tevékenységeket felderítse. A két szervezet együttműködése kiterjed az adóellenőrök szoftverlicencekkel kapcsolatos képzésére, a közvélemény széles körű tájékoztatására, továbbá a BSA által kidolgozott szoftvernyilvántartási ajánlásnak az APEH általi szakmai véleményezésére.