Vissza a tartalomjegyzékhez


Náci Németország: Volt Jó oldala?

Történészek szerint az, hogy a németek 25 százaléka még mindig talál pozitívumot a hitleri érában, egyrészt pszichológiai tényezőknek, másrészt annak tudható be, hogy a náci propagandagépezet igen gondosan belesulykolt bizonyos tévhiteket az akkor élőkbe.

A szóban forgó reprezentatív felmérést október elején több mint ezer állampolgár megkérdezésével készítette az egyik német közvélemény-kutató intézet. Az eredményekből az is kitűnik, hogy az interjúalanyok életkorának növekedésével nő a náci rendszerre vetülő „pozitív fénysugarak” száma, így a 60 év felettiek 37 százaléka gondolta úgy, hogy nemcsak rossz oldalai voltak a rendszernek. Egyébként a 45-59 éves korosztályban már csak 15 százalék volt a fenti arány, itt voksoltak a legkevesebben arra, hogy jó volt a harmincas években élni. Ez talán annak tudható be, hogy épp ez a korosztály szocializálódott a múlttal való szembenézés „csúcsidejében”. Az összes megkérdezettre levetítve, 25 százalék gondolta úgy, hogy nem kell helyből elítélni Hitler rendszerét, míg 70 százalék egyértelműen elutasította azt. 5 százalékuk nem tudott állást foglalni a kérdésben.