Vissza a tartalomjegyzékhez


Bécsi válásvásár

Nagy sikert aratott a múlt hét végén a világ első válásvására az osztrák fővárosban. A Bécs központjának egyik nagy szállodájában megrendezett kétnapos rendezvényt felkeresők ingyen tájékozódhattak az elvárható szolgáltatások teljes spektruma felől.

Az ötletgazda Anton Barza elmondta, hogy „a vásár pozitív beállítottságú volt, és minden szükséges tájékoztatást megadott mindazoknak, akik elhatározták, hogy elválnak. Több mint 16 cég és intézmény: ügyvédek, közvetítők, vagyonszakértők, magándetektív-irodák, apasági „eredetvizsgálathoz” szükséges DNS-elemzők, de még a katolikus egyház is képviseltette magát. Utóbbi az egyedülállóvá vált szülőket látta el tanácsokkal. Hivatalos statisztikai adatok szerint 2006-ban Ausztriában a házasságban élőknek csaknem fele (48,9 százaléka) vált el, de Bécsben ez az arány jóval nagyobb, 66 százalék volt. Anton Barza barátainak tanácsára határozta el a szalon létrehozását, és miután a statisztikai adatokról tudomást szerzett, az „Újítsd meg az életedet!” mottóval elindított kezdeményezése segítséget nyújt a házastársak kibékítésében is, ha történetesen ezt akarják, vagy az elváltaknak társkereső szolgáltatást is nyújt. A válásvásár szolgáltatásait igénybe vevő, elválni óhajtó házastársaknak vagy azok hozzátartozóinak indítékai rendkívül sokfélék. Szombaton például az egyik első kliens egy nyolcvanéves nagymama volt, aki lányának és vejének elválását követően kis unokája sorsa miatt aggódott. Voltak aztán olyanok is, akik azt tanácsolták másoknak, hogy ne siessék el a dolgot. Mirjana ingatlanügynök, aki 1984-ben vált el férjétől, sajnálta, hogy annak idején nem állott rendelkezésére a most megnyílthoz hasonló szolgáltatás, amely elláthatta volna őt megfontoltságra buzdító tanácsokkal.