Papp Levente, Brüsszel
Egy kontinens - egy állam?
EU-csúcs: Barroso dorgál és hízeleg

A lisszaboni EU-csúcson a bővítés utáni korszak legjelentősebb kérdéseiről tárgyalnak az európai vezetők. Lesz-e már 2009-ben állandó elnöke és főképviselője, vagyis önálló külügyminisztere az Európai Tanácsnak? Közös piac után lesz-e közös kül- és biztonságpolitika? A britek, a lengyelek vagy az olaszok azonban keresztülhúzhatják a reformszerződés-pártiak optimista várakozását.

A csúcs előtti néhány napon Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke teljes erőbedobással lobbizott a centralizált unió felé mutató reformszerződés ratifikálásáért. A külügyminiszterek előkészítő tárgyalása előtt Barroso Londonba zarándokolt, hogy a Gordon Brown brit miniszterelnök által előrevetített esetleges vétót megakadályozza. Az oxfordi egyetemen múlt héten tartott előadásában hangsúlyozta, hogy „Európának szüksége van Nagy-Britanniára és a briteknek is Európára”, ezért az Egyesült Királyság legyen „teljesen elkötelezett tagja az Európai Uniónak”. Barroso szerint nem helyes az, hogy a britek csak közös piacban gondolkodnak, mivel nincs közös piac közös intézményrendszer nélkül. Akik az EU-ban csak egy piacot látnak, azok nem is értik igazán a piacok működését - véli a bizottság elnöke. „Igazán különösnek tartom, hogy a vita a Csatornának ezen az oldalán azt sugallja, hogy a britek érdekei alapvetően eltérnek a kontinens érdekeitől… A britek nemzetközi nyitottsága miatt nem hiszem, hogy kitárt karokkal lennének az egész világ felé, miközben szívük zárva marad Európa előtt” - próbált az elnök a britek érzelmeire is hatni. A lengyelek felé már nem volt ennyire költői a bizottság elnöke, egyszerűen a „nem intelligens” jelzővel illette a lengyel tárgyalási stratégiát, amellyel meg akarják hiúsítani a reformszerződés ratifikálását, illetve a Joannina-záradékkal kibúvókat keresnek annak hatálya alól. Úgy tűnik, Barroso különböző retorikát használ a Csatorna két oldalán. Brüsszeli sajtótájékoztatóján elmondta, hogy „a reformszerződés megszövegezése komoly eredmény, közel a megoldás, és remélem, hogy a tagállamok kormányai nem okoznak csalódást az európai polgároknak”. Ez a célzás elsősorban a lengyeleknek szólt. Barroso Brüsszelben azt is leszögezte, hogy a lisszaboni szerződésnek szorosan kell követni a júniusi berlini tárgyaláson elhangzottakat. Romano Prodi olasz miniszterelnök viszont szintén vétóval fenyegetett a képviselői helyek újraosztása miatt. Eközben Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök felváltva puhították a lengyel miniszterelnököt a kompromisszum létrejötte érdekében.

Közös kül- és biztonságpolitika

A német-francia tengely egyértelmű célja az unió centralizálása, ami az EU további bővítését szolgálja. Ennek szellemében, a német elnökség vasbürokráciájának eredményeként fogalmazódott meg a reformszerződés. A francia és a holland népszavazáson is látványosan megbukott európai alkotmány helyébe lépő reformszerződést azonban nem bocsátották népszavazásra. Valery Giscard d’Estaing egykori francia köztársasági elnök szerint az egész szerződés nem más, mint kozmetikázás a népszavazás elkerülése érdekében. A módosított uniós szerződés lerövidítené az EU döntési mechanizmusát, csökkentve a nemzeti kormányok szerepét, nagyobb szerephez juttatva az Európai Parlamentet, az Európai Bíróságot, illetve az unió más intézményeit. Holland javaslatra a tagállamok nemzeti parlamentjei is nagyobb szerephez jutnának. A megbukott alkotmány helyébe lépő reformszerződés elsősorban a közös kül- és biztonságpolitikát erősítené. A briteknek éppen ez szúrja a szemét, ugyanis ők felmentést, úgynevezett „opt out”-ot harcoltak ki az írekkel együtt a közös biztonságpolitika és az igazságszolgáltatás területén. London szeretné továbbra is saját hatáskörben tartani a biztonságpolitikát, elsősorban a rendőrségi és az igazságügyi együttműködéstől kíván független maradni. „Ha nem sikerül megtartani összes eddigi kiváltságunkat, természetesen nem tudjuk elfogadni a reformszerződést” - nyilatkozta Gordon Brown londoni sajtótájékoztatóján, Barrosóval folytatott tárgyalásait követően. Egy brit parlamenti vizsgálóbizottság szerint a szerződés rákényszerítheti az Egyesült Királyságot arra, „hogy a kiszámíthatatlan következményektől tartva belépjen bizonyos együttműködésekbe”, amelyek sértik eddigi függetlenségét. Barroso erre az AP hírügynökségnek úgy reagált, hogy a brit kiváltságok benne maradnak a szerződésben. Gordon Brown brit miniszterelnök valószínűleg változtat Tony Blair „unióbarát” politikáján, és visszatér Margaret Thatcher konzervatív álláspontjához. Erre a belső ellenzék és a közelgő választások is rákényszerítik, ugyanis David Cameron konzervatív vezér levélben figyelmeztette Brownt pártja választási ígéretére, miszerint a kérdésben népszavazást ír ki. Cameron szerint a referendum elmaradása a választópolgárok becsapását jelentené. Barroso csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy éppen a britek, akik élharcosai a terror elleni globális küzdelemnek, nem hajlandók összefogni a biztonságpolitikában az EU-tagállamokkal.

A döntéshozatal átalakítása

A lengyelek az új szerződés kapcsán elsősorban szavazati erejük meggyengülésétől tartanak, illetve attól, hogy a többségi szavazások során a nagy tagállamok akarata hatványozottan érvényesül majd. A jelenleg érvényben lévő rendszert a tervek szerint 2014-től felváltaná a kettős többség elve, miszerint a lakosság 65 százalékát reprezentáló tagállamok 55 százalékos többsége elég egy döntés megszületéséhez. A lengyelek szeretnék az úgynevezett Joannina-formulát belefoglalni a szerződés szövegébe. Ez lehetőséget biztosítana a tagállamoknak, hogy késleltessék az olyan döntések bevezetését, amelyek a nemzeti érdekeikkel szemben állnak. Ezzel szemben olyan nagy az EU ellenállása, hogy könnyen lehet, a lengyelek ebben a kérdésben meghátrálnak. Abból viszont kevésbé hajlandóak engedni, hogy megvétózhassák az Európai Fejlesztési Bank olyan finanszírozásait, amelyek sértik a lengyel nemzeti érdekeket (ilyen például a balti kőolajvezeték, amely orosz kőolajat szállítana Németországnak Lengyelország megkerülésével).
A jelenlegi struktúrában, az unió fő döntéshozó szervében, az Európai Tanácsban a tagállamok félévenként rotálva gyakorolják az elnökséget, és a Tanács elnöke az adott tagállam kormányfője. A mostani portugál elnökséget követi a szlovén, majd a francia. Ez a rendszer egyfajta egyenlőséget biztosít, hiszen Szlovénia éppen annyi ideig elnököl, mint Franciaország.
A nagy tagállamok szerint viszont nem igazságos, hogy a kicsiny Málta annyi ideig elnököljön, mint a nyolcvanmilliós Németország. Ezért a reformszerződés felhagyna a féléves ciklusokkal, az eddigi gyakorlatot egy másfél éves periódusra együttműködő triumvirátus, példá-ul portugál-szlovén-francia hármas, közös elnökség váltaná fel. Ez másfél évente rotálódna a tagállamok között, ami lehetővé tenné, hogy mindig legyen egy nagy a kicsik mellett. Új elem az is, hogy a Tanácsban nem az elnökséget adó kormányok vezetői elnökölnének, hanem egy, a tervek szerint két és fél évre megválasztott elnök. A közös külpolitika jegyében egy állandó főképviselő töltené be a külügyminiszter szerepét. Az elnök legkorábban 2009-től, egy nemzetközi tekintélylyel rendelkező, Tony Blair kaliberű politikus lenne. Blair neve itt is felmerült, mint legutóbb a Világbank elnökváltásánál. Ezzel a britek méregfogát is kihúznák. Persze előbb ratifikálni kell a legkorábban 2009-ben érvénybe lépő reformszerződést, ami David Cameron brit konzervatív vezető szerint népszavazás nélkül a választópolgárok becsapása lenne.