Az érzelmi elhidegülés mára elsődleges válóokká lépett elő, megelőzve a
sokáig első helyezett alkoholizmust. Az alábbi házasság története akár
tipikusnak is mondható: tíz évnyi boldogság után a feleket „bedarálta” a
mókuskerék.
„Amikor összeházasodtunk, légiutas-kísérőként dolgoztam, Zoli meg éppen akkor
indította be építőipari vállalkozását - kezdi mondandóját a harminckilenc éves
Ági. - Közben a két gyerek is megszületett, de elfoglaltságunk ellenére is oda
voltunk egymásért, és ha tehettük, minden időt együtt töltöttünk. Zoli sokszor
megcsókolt vagy megölelt a gyerekek előtt is, gyakran elvitt vacsorázni, vagy
elrepültünk egy hétvégére búvárkodni, ami mindkettőnk kedvenc hobbija volt.
Ritkán veszekedtünk, és soha nem csaltuk meg egymást. Nemegyszer előfordult,
hogy napközben egyszerűen csak felhívott, hogy hallja a hangom. Én is
viszonoztam apró figyelmességeit, sms-t küldtem neki, hogy mennyire szeretem, és
különleges vacsorával várom.”
A problémák úgy öt éve kezdődtek. Zoli a munkája miatt egyre kevesebbet volt
otthon, és Ági sokszor éjfélig várt rá hiába. Férje rengeteget dolgozott,
hazaérve mindig fáradt és ingerlékeny volt, így Ágiban is szép lassan kialudt a
tűz. „A hétvégéket egyszerűen átugrotta volna, pedig sokszor csak ilyenkor
jutott időnk egymásra és a dolgok megvitatására. De a megbeszélt dolgokat is
másnapra elfelejtette - meséli Ági. - A gyerekekkel sem alakult ki mély
kapcsolata, bár mindig szeretetteljes maradt velük. Egy idő után azonban úgy
éreztem, útban vagyunk neki a saját otthonunkban. Kommunikációnk a mindennapos
teendők sablonbeszélgetéseire korlátozódott, vagy a hibáimról és gyengeségeimről
fogalmazott meg éles kritikákat, persze legtöbbször a gyerekek előtt. Már régóta
nem tart engem magával egyenrangú partnernek. Ha új frizurával jöttem haza, vagy
vettem egy csinos ruhát, szóra sem méltatta. Pedig én kétségbeesetten próbáltam
felhívni a figyelmét magamra. Sokszor vártam egzotikus étellel, amit nagyon
szeret, de csak annyit mondott, finom. Az elhidegülés jelei a házaséletünkben is
jelentkeztek. Nyoma sincs a régi gyengédségének, becézgetéseinek. Emiatt
hajnalokig sírtam titokban. Egy idő után sok nő föladja a várakozást.”
Zolinak esténként maximum egy vacsorára és pár órás tévénézésre futotta az
erejéből. A fontos dolgokat is a tévé előtt elnyúltan, félig öntudatlan
állapotban akarta megbeszélni. Egy idő után már nem is keresték az alkalmat a
beszélgetésre, elkezdték egymást kerülni. Az évek óta tartó passzivitás
átcsapott rosszindulatú ingerlésbe. „Én is elkezdtem a magam útját járni -
emlékszik Ági. - Nem főztem neki vacsorát, és a barátnőmmel jártam
welnesshétvégére. Próbáltuk egymást fölülüberelni a teljesítményeinkkel is.
Beiratkoztam a jogra, de a diplomától sem lett jobb semmi. Kétségbeesésemben
elmentem a legvégsőkig, és beadtam a válókeresetet. Emlékszem, rezzenéstelen
arccal vette át a postai értesítőt, és megkérdezte: »Te el akarsz válni?«
Mondtam: igen. Aztán megkérdezte, elköltözzön-e. Azt válaszoltam, nem kell.
Szótlanul elment, és csak éjfélkor jött haza. Másnap elvitte a gyerekeket
iskolába, és azóta is minden úgy megy, mintha mi sem történt volna. A gyerekek
máig azt hiszik, hogy férj és feleség vagyunk. A válást már egy éve kimondták,
de mi éljük tovább a mindennapjainkat. Ő persze ugyanolyan karrierista, velem
szemben pedig érzéketlen. Jó lenne egyszer úgy felkelni, hogy őszinték vagyunk
egymáshoz, és hogy ez az egész csak egy rossz álom volt.”