Vissza a tartalomjegyzékhez

Kiss Tünde
Szupernők kifutóban
Claudia Schiffer visszavonul

Minden idők legkeresettebb és legjobban kereső modellje bejelentette visszavonulását. Húsz éven át Claudia Schiffer a legnagyobb divatházak és márkás termékek arca volt; a „szuperszériához” tartozó Naomi Campbellel és Cindy Crawforddal karöltve koptatta a kifutókat. „Olyan szupermodellek, mint amilyenek egykor mi voltunk, nincsenek többé” - jelentette ki a divatügynökségek egykori királynője.

„Nagyon erős a konkurencia, és a csúcson kell abbahagyni. Nem szeretném megvárni, amíg mellőzött leszek - indokolta döntését a harminchét évesen is versenyképes sztár. - Ahhoz, hogy valaki szupermodell legyen, egyidejűleg több országban kell megjelennie a magazinok címlapján. Azonban ma már ez nem lehetséges, mert erre egyre inkább popsztárokat vagy színésznőket kérnek fel. Ki fog halni a szakmánk!” - tette hozzá szomorúan.
A sztárélet Claudia számára a modellkedéssel kezdődött, tinilányként „túl magas, túl vékony, túl félénk és túl jómódú” volt, hogy túl népszerű lehessen. A Schiffer szülők összesen négy gyermeket neveltek lelkiismeretesen, „olyan gyerekeket akartak, akikben megbízhatnak, és akik amikor hazajönnek, képesek megmondani az igazat”. A fölös energiáit lekötendő Claudiát is noszogatták, hogy sportoljon, tanuljon zenét, próbálgassa szárnyait. A lány egyébként édesapjához hasonlóan menő ügyvéd szeretett volna lenni, míg tizenhét évesen ki nem szúrták egy diszkóban, majd beajánlották az Elle-hez, amelynek rögvest a címlapjára is került. Szülei az iskola elvégzését kötötték ki feltételként, leellenőrizték a szerződéseit, és elengedték szerencsét próbálni. Nem telt sok időbe, 1992-ben már a világ legjobban fizetett topmodellje volt, de okos lányként arra törekedett, hogy több lábon álljon, például ’95-ben modellbarátnőivel létrehozta a folyamatosan terjeszkedő Fashion Café étteremláncot.
„Profi modell voltam, …nem botrányhős - összegezte pályáját Schiffer, aki ezért mindig is szüleit méltatta:
- hálás vagyok, hogy nagyon boldog gyerekként nőhettem fel. A sikereim kulcsa a gondolkodásmód, amit a szüleimtől kaptam; a becsületességet, az ésszerűséget és az egyenességet tőlük tanultam.” Karl Lagerfeld divattervező szerint Claudia páratlan hírnevét annak köszönheti, hogy a lélegzetelállító külső alatt „keményen és precízen dolgozik, mint egy egyenletesen duruzsoló német üzleti gépezet”. Már pályája kezdetén kikiáltották: „Schiffer kisasszony az a modell, aki nem hibázik” - s ezzel arra utaltak, hogy a többiekhez képest sikerrel kerülte el a buktatókat. S valóban: sosem dohányzott, sosem drogozott, az alkoholt megkóstolta, de először huszonéves korában… Schiffer mégsem tartja magát tökéletesnek; emlékeztetőül listát vezet önmaga okulására azokról a dolgokról, amelyeket másképp kell csinálnia.
Meglepő, bár perfekcionizmusára vall, hogy sokáig küzdött, hogy elfogadja magát olyannak, amilyen. 1999-ben, már ünnepelt szépségként fel kellett dolgoznia, hogy hatéves jegyessége felbomlott a bűvészfi David Copperfielddel. A világszép nádszálkisasszony el is bizonytalanodott egy időre, de később megismerkedett jelenlegi férjével, Matthew Vaughn producerrel. Bár az exvőlegénnyel szemben Vaughn nem tudott - jó illuzionista módjára - repkedni, a családi fészekrakásban végül is eredményesebbnek bizonyult. A pár 2002-ben házasodott össze, kisfiuk négyéves, kislányuk kettő, akikkel egy angliai kúriában élnek. Tekintélyes, nyolcvanmillió eurósra becsült vagyona ellenére Claudia a gyerekek után visszament még a szakmába, mivel bámulatosan megőrizte legendás alakját.
S hogy miben áll a Schiffer-sikerrecept? Először is végy egy közel azonos génállományt, ha megvan a kék szem, a szőke haj, a 180 centi no és a többi szabványméret; tagjaidat vesd alá hetente ötször kétórás edzésnek; táplálkozz reggel gyümölccsel és teával, délben zöldséggel vagy levessel, vacsoraidőben csirke- vagy tonhalsalátával. Gyermekváráskor kicsit lazul a kantár, több fehérje, sőt csoki is megengedhető. Ennyi az egész… Ez az életmód a hölgyek többségének így is követhetetlenül „haladó” volt, noha az évek során bebizonyosodott, hogy Schiffer még mindig a divatszakma egyre fogyatkozó konzervatív-mérsékelt táborát erősíti. „Úgy vélem, a divat feladata a szépség és az egészség népszerűsítése - mondta - az anorexiás, beteges és belőtt kinézetű, kizsigerelt lányokkal ez lehetetlen, sőt sértő a nőtársadalomra nézve, akik a modellek nyomán egy mintát kívánnak követni.” Tavaly, a divatvilágot figyelmeztető megmozdulás kapcsán is felemelte a szavát a tizenhat évnél fiatalabb és anorexiás lányok „piacra dobása” ellen.