Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszky Ferenc
Vincze és kölykei
Kinek a tolvaja a dögei polgármester?

Miközben a Fidesz és az MSZP azon vitatkozik, hogy kinek az embere a vesztegetésen ért dögei polgármester, egy feladatát jól teljesítő cég tönkrement az ügy kapcsán. Egy felvétel szerint a polgármester 20 millió forintos „visszaosztást” kért azért, hogy az önkormányzat kifizesse az iskola felújításáért még járó 75 millió forintot.

A Popovics-Szabó Kft. 2005-ben nyerte meg a dögei általános iskola felújítására kiírt pályázatot. Hozzáláttak a munkához - bővítés, medence- és sportpályaépítés -, az önkormányzat - amely 2004-ben a Regionális Operatív Programban nyert 225 millió forint uniós támogatásból finanszírozta a beruházást - részletekben, az elkészült munkával arányosan utalta a pénzt. Egészen 2006 tavaszáig, mikor is akadozni kezdett a kifizetés. Az építkezés ennek ellenére folytatódott, 2006. szeptember elején át is adták az iskolát.
2006 nyarán azonban döntő lépésre szánta el magát az építőcég egyik tulajdonosa. Szabó Árpád lépre csalta a község polgármesterét, Vincze Ferencet: egyik beszélgetésükről titokban magnófelvételt készített. Ezt az anyagot játszotta le 2007. október elején a Hír TV. A felvétel tanúsága szerint a polgármester közölte a vállalkozóval, hogy az önkormányzat csak abban az esetben fizeti ki az iskola felújításáért még járó 75 millió forintot, ha a vállalkozó a korábbi megállapodásuk szerint abból visszaoszt 20 milliót a polgármesternek, illetve annak a „hat kölyöknek” (értsd: önkormányzati képviselőnek), akiket a polgármester „etet”. A beszélgetésből kiderül továbbá, hogy az említett 20 millióból 8 milliót már visszaosztott a vállalkozó.
A felvétel nyilvánosságra kerülése után a Fidesz kijelentette: íme, itt a bizonyíték arra, hogy a kormány maffiamódszerekkel lopja el az uniós támogatásokat. Röviddel később azonban kiderült: Vincze Ferenc 2002-ben függetlenként, ám a Fidesz támogatásával lett Döge polgármestere. „A Hír TV a Fidesz emberét buktatta le” - írták enyhe kárörömmel a nem kormányellenes lapok másnap, és úgy tűnt, rövid időre a Fidesz is zavarba jött: a párt honlapjáról ugyanis rekordidő alatt eltávolították Vincze Ferencet, aki addig a Fidesz által támogatott győztes politikusok dicsőségfalát erősítette. Később aztán visszahelyezték Vincze képét, és ellentámadásba mentek át: kijelentették, Vincze 2002-ben valóban az ő támogatásukkal nyert, ám azóta „átállt a sötét oldalra”, szocialista voltát leginkább az bizonyítja, hogy lopott.
Vincze Ferenc egy rádióműsorban nevetségesnek minősítette a Fidesz okfejtését - tény, hogy a pályázat elbírálásakor, 2005-ben a Fidesz támogatásával szerzett mandátumát töltötte -, a konkrét üggyel kapcsolatban pedig azt mondta: a felvételen nem az ő hangja hallatszik.
Szabó Árpád, az ügy kulcsszereplője, a titkos felvétel készítője már nem tudja elmondani a saját verzióját, ugyanis 2006. október 13-án elhunyt.
2006. november 21-én az önkormányzat átvette a létesítményt a kivitelezőtől.
A lapunk birtokába került, Vincze Ferenc által aláírt nyilatkozat utolsó mondata: a kivitelező a végszámla benyújtására jogosult. Ez azt jelenti, hogy a megrendelő elismerte a munka teljesítését.
A Hetek információi szerint Vincze tudott az őt kompromittáló hangfelvételről, ám Szabó váratlan halálát követően úgy gondolta, a probléma elhárult. Erre utal az is, hogy amikor Szabó halálát követően bizonyos személyek felszólították, hogy fizesse ki a jogosan járó összeget, mert különben nyilvánosságra hozzák a hangfelvételt, Vincze blöffnek minősítette a nyomásgyakorlást. A kazetta azonban nem kallódott el - tudomásunk szerint több másolat is készült, az egyik a cég ügyvédjénél volt letétben -, és 2007 nyarán eljutott az illetékes ügyészséghez is.
Fehérvári János, a cég ügyvédje Szabó halálára hivatkozva nem kívánt válaszolni kérdéseinkre, így arra sem, hogyan került a kazetta az ügyészségre, illetve, hogy mi célja lehetett a cégnek a felvétellel, tekintettel arra, hogy abból az is kiderül, hogy 8 millió forint kenőpénzt már átadtak a polgármesternek.
Popovics János, a cég társtulajdonosa a Heteknek azt mondta: semmit nem tudott az ügyről, mivel ő nem az építkezéseket, hanem a gépészeti munkákat felügyelte.
Nagy Péter, a 2200 lakosú Döge független önkormányzati képviselője megkeresésünkre elmondta: a testület idén márciusig nem tudott semmit a beruházás körüli ügyekről, ugyanis a polgármester nem tájékoztatta őket, a Popovics-Szabó Kft. pedig nem tett panaszt.
A felvételen hallható Vincze „hat kölykével” kapcsolatban Nagy kifejtette: mivel az önkormányzati testület tíz tagjából a tavalyi választást követően hárman szorultak ki, a „hat kölyök” közül három biztosan ma is a testületben ül. De az is lehet, hogy mind a hat.
Hétfőn mintegy háromszázan vettek részt a dögei lakossági fórumon, ahol lejátszották a hangfelvételt. A lakosság felháborodása óriási, egyöntetűen Vincze lemondását követelik. Nagy Péter szerint ezerből ezer dögei lakos mondja azt, hogy a felvételen a polgármester beszél.
A képviselő nem tudja, hogyan került a hangfelvétel az ügyészség birtokába, Popovics szerint valamelyik képviselő juttatta célba a bűnjelet. A hivatalos tájékoztatás szerint az ügyészség egy magánszemély feljelentése nyomán indított nyomozást 2007. június végén.
Miközben a Fidesz és az MSZP arról vitatkozik, hogy a korrupt polgármester melyikük embere, a Popovics-Szabó Kft. tönkrement. Hiába teljesítette vállalt feladatát, mivel az önkormányzat nem egyenlítette ki a végszámlát, maga sem tudta kifizetni alvállalkozóit. Az egyik alvállalkozó ugyan megpróbált engedményezési eljárást kezdeményezni, ami azt jelenti, hogy a Popovics-Szabó Kft. kiszáll a körbetartozásból, így az önkormányzat az alvállalkozó adósává válik, ám ebbe az önkormányzat - Vincze - nem egyezett bele. Ezek után megindult a felszámolás a Popovics-Szabó Kft. ellen, ami több tízmilliós veszteséget jelent a cég számára.