A „Kovács úr munkát keres” című cikkükre szeretnék reagálni. Pár hónappal
ezelőtt magam is hasonló helyzetbe kerültem: váratlanul megszűnt a munkahelyem.
Én sem vagyok különösebben „specialista”, tanítóképző főiskolát végeztem, de nem
túl sokat dolgoztam a szakmámban, hanem irodai munkát végeztem.
Alapvetően optimista vagyok, úgy gondoltam, pár hét alatt találok
munkát, mert elsősorban rajtam és a hozzáállásomon múlik. Két hónappal később
meg kellett állapítanom, hogy ez nem minden esetben igaz. Az optimizmusom
mellett ugyanis túlsúlyos vagyok. Sejtettem, hogy korunk nőideálja mellett nem
lesz könnyű munkát találni. Kovács úrral ellentétben engem majdnem mindenhova
behívtak interjúra, ahová önéletrajzot küldtem. Látszólag minden rendben volt,
jó hangulatú beszélgetések zajlottak le, és szimpatikus voltam. Ezt követően
néhány nap után megkaptam az elutasító választ. Több helyen közölték, hogy
második helyen végeztem. Volt olyan vállalat, amely folyamatosan jelentet meg
álláshirdetéseket. Amikor telefonon kerestem őket (természetesen elmondtam,
milyen végzettségem van) örömmel vették jelentkezésemet, bátorítottak: küldjek
(fényképes) önéletrajzot. Miután ez megtörtént, és még három héttel később sem
hívtak be, ismét telefonon érdeklődtem. Megnézték a beküldött anyagomat, és azt
a feleletet kaptam, hogy ezzel a végzettséggel nem tudnak munkát biztosítani
számomra. Furcsa volt, de különösebben nem foglalkoztam vele. Később derült ki,
hogy több „sorstársam” járt hasonlóan ezzel a vállalattal. Végül történetem
mégis „happy end”-del végződik. Öt hónap keresgélés után találtam munkát.
Legnagyobb meglepetésemre végzettségemnek megfelelőt. Ha kérdezik, „hogyan?”:
ismerős által. Ez azzal járt, hogy fel kellet adnom megszokott lakhelyemet (12
éve Debrecenben élek), és visszaköltöztem gyermekkorom színhelyére. Így most
ingázom a két város között: hét közben a Nyírségben, hétvégén Debrecenben
vagyok, hiszen a munkámon kívül minden odaköt. Ennek ellenére szerencsésnek
tartom magam, hogy rendeződtek dolgaim, méghozzá ilyen jól. Az viszont semmiképp
sem jó dolog, hogy a társadalom bizonyos rétegei esélyt sem kapnak a
munkhelyeken. Miért ne tudna egy túlsúlyos, egy roma, vagy egy középkorú ember
ugyanolyan jól (vagy akár jobban) teljesíteni, mint bárki más?
Üdvözlettel:
Kunsági Zsuzsa
Debrecen, Nyírbátor