Szobota Zoltán
Ki korán kel, tinórut lel
Diplomások és a szegények hobbija a gombászás

Akik a szabvány, fehér csiperke után megkóstolnak egy vadon termő gombák keverékéből készített levest vagy pörköltet, az ízek világának egy új dimenziója előtt tárják szélesre ajtajukat. Hazánkban egyre többen döbbennek rá a gombászás testet-lelket üdítő élményére, ám egyúttal azok száma is gyarapszik, akiket a szükség kényszerít az erdei élelmek gyűjtésére.

Gombászok asztala a Lehel úti piacon

Lehel úti piac, péntek, délelőtt 11 óra. Erzsi Pest megyéből, Acsa mellől hozta a tegnapi termést, melyet testvéreivel szedett ugyan le, de neki lévén jogsija, ő az értékesítő. Ma vargányával, lila pereszkével, rizikével, szürke tölcsérgombával és fenyőpereszkével próbálkozik. Azt meséli, nyolc általánosával 24 évet dolgozott a rendszerváltásig, amikor is kirúgták, és azóta csak alkalmi munkái adódtak. Kényszerből elevenítette fel tehát a régi családi hagyományokat, az erdő kincseinek begyűjtését. Gyermekkorában a gombáknak köszönhetően élték túl a szűkösebb időket. Apja hajnali kettőkor indult az erdőbe, megnézte, hogy kitelt-e a Hold, és teli puttonnyal tért haza. Ha annyit talált, ő is Pestre hozta, majd paradicsomot és olcsó húst vásárolt az árán. Hogy sosem akadt horogra gyilkos mérgű portéka, arról az apáról fiúra szálló tapasztalatok gondoskodtak. Erzsi nevetve mondja, hogy már az unokája is meg tudja mondani, melyiket lehet „felvenni”, s melyiket nem.
„A magyar emberek fele soha nem fogyasztott rendes gombát, és nem is tervezi, nagy többségük számára csak a termesztett, bolti, fehér csiperke a gomba, de a laskagomba már nem - mondja Auer Péter gombaszakellenőr. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Stúdió Gombász Klubjának elnöke szerint bár nincs külön statisztika, a hobbiból és megélhetési gondok miatt gombászók aránya tízezres nagyságrendben mérhető Magyarországon. Utóbbiak illusztrálására egy adminisztrációs állásban dolgozó, „jó képességű” hölgyismerősét említi, aki az alkoholista férje oldalán keletkező jövedelemhiány miatt évek óta tesz gombát az asztalra főételként. Ismeretei szerint számtalan, főleg vidéken élő nyugdíjast ment meg a gomba hónap végén a nélkülözéstől. Megfogalmazásában ők a „hasgombászok”, akik nem „tudományos igénnyel és nem hobbiból” fordulnak a természet kincsei felé, hanem kifejezetten fogyasztási, azaz túlélési céllal.
Nagy kérdés, hogy mi lesz velük, ha vége a gombaszezonnak, amely tavaszszal a májusi pereszkével és a kucsmagombával kezdődik, és egészen a decemberi fenyőtinóru eltűnéséig tart. Mint kiderült, a gombászok nem mondanak le olyan könnyen kedvenc csemegéjükről: fagyosabb napokon a nyáron és ősszel lefagyasztott, előrántott, kiszárított, besózott vagy olajban és egyéb módon tartósított gombák kerülnek az asztalra.
Erzsi szerint meg is érkeztünk a keserű múltba, hiszen ötven éve még rendjén volt, hogy az éhezők az erdőt járták, ma azonban „állítólag” egy uniós országban élünk. Panaszában korábbi vevőkörének is jut figyelem, akik sajnálatára két-három év alatt csaknem nyomtalanul eltűntek. „Elfogyott az emberek pénze - summázza mondandóját, és körbemutat a rogyásig megpakolt pultokra, majd legyintve hozzáteszi: - Korábban legalább pénteken és szombaton jó volt a piac, nem is mindenkinek jutott hely, ma meg rajtunk marad az áru. Akik megfordulnak itt, mindenből csak a legszükségesebbet veszik.” Nincs mit tenni, a kofák visszatértek - még ha csak egymás között is - a jól bevált árucseréhez, hogy a gyorsan romló termékek ne a kukában landoljanak.
Időközben az egyik vevő azon aggódik, hogy a megvásárolt gombából esetleg élete utolsó ebédjét eszi, de Erzsi már megszokta, hogy a laikusok bizalmatlanok. Megadja nevét, és a piacfelügyelethez kalauzolja vevőjét, ahol a gombák mellett látható tanúsítvány másolatát lehet beszerezni. Állítása szerint még sosem volt baj.
A kimutatások alapján viszont az utóbbi években megemelkedett a gombamérgezések száma. A gyógyító intézmények évente átlag 65 fő megbetegedését jelentik, ebből az elmúlt hat évben hatan haltak meg a gyilkos galóca mérgétől. A mérgezéseket minden esetben saját szedésű, vadon termő gomba okozta, melyeket nem mutattak meg gombaszakértőnek.
„Az ország folyamatosan gyarapodó gombásztársadalmának gombaismerete meglehetősen hiányos” - állítja Auer Péter, aki szerint azért fordul elő vidéken viszonylag kevesebb gombamérgezés, mert a saját fogyasztásra gyűjtők csak azt a 6-10 gombát szedik fel, amit apjuktól, nagyapjuktól megtanultak. A fővárosban viszont mindenki nekiereszkedik a hegyoldalnak, és „aminek csak szép színe van, az bekerül a kosárba”. Hétvégén is dolgozó gombavizsgáló kollégái mesélik, hogy van, aki egy egész kosár halálosan mérgező gyilkos galócával vagy komoly gyomortüneteket okozó világító tölcsérgombával állít be hozzájuk. „Tapasztalataink szerint valamennyi hobbigombászra ráférne egy alaposabb ismeretanyag elsajátítása” - vallja a klubelnök, aki idén is megszervezett egy egyéves (novemberben induló) gombaismereti tanfolyamot a TIT keretein belül. Beszédes adataik szerint inkább fiatalok és nyugdíjasok szeretnének többet tudni hóbortjukról, és közülük is elsősorban a diplomások.
Ami a gombavizsgálatot illeti, e téren addig mentek rendezetten a dolgok - mondja Auer -, míg az egész fölött a Köjál diszponált. Jelenleg a piacokra koncentrálódó lakossági gombavizsgálat és szaktanácsadás elrendelése, valamint koordinálása - lakossági igény alapján - az önkormányzat jegyzőjének feladata. Ehhez persze vizsgázott gombaszakellenőr kell, akinek a fizetése az üzemeltetőt terheli, és ha az nem tart rá igényt, bármikor kirúghatja. Innentől kezdve az adott településen vagy városban megnőhet a gombamérgezéssel kórházba szállítottak száma, és sok évbe telik, mire vissza tudják állítani az életmentő szolgáltatást. Budapesten a legtöbb piacfelügyeleten dolgozik szakellenőri vizsgával rendelkező munkatárs, és hétvégén is legalább három piacon ingyen bevizsgáltathatjuk, amit aznap találtunk.
Erzsi int egyet a kezével, hogy hajoljak közelebb, nehogy szakmai titkok nélkül bocsásson utamra. Tudni kell olvasni az erdőből - mondja -, hogy mikor érdemes vadászatra indulni. Amikor megjön a májusi eső, és az akác elkezd virágozni, észre kell venni, hogy a fák között hol penészesedik meg a talaj, mert ott, ahol a bimbós pöfeteg pici gömbként bújik elő a földből, két hét múlva biztos, hogy lesz gomba a haraszt alatt. Mondataival legalább akkora megtiszteltetésben részesített, mintha egyik konkrét lelőhelyét mutatta volna meg. A rutinosabbak még naplót is vezetnek a legtöbbet termő területekről, és mivel sűrűn lakott települések közelében kitudódhatnak a titkos helyek, a következő szaktanács növelheti esélyeinket: „Ki korán kel, arany tinórut lel!”