Hazafi Zsolt
A rendszerépítő

„Ha egy politikus »fent« van, akkor azért kell szövetségeket építenie, hogy ott tudjon maradni. Ha »lent« van, akkor azért, hogy képes legyen felemelkedni. Köztes állapot pedig nincs” - ezt tartják az MSZP-frakcióban Kiss Péter kancelláriaminiszter politikai ars poeticájának. A politikus szisztematikus szövetségépítő, lehetőség szerint konfliktuskezelő magatartásáról legendák keringenek a pártban. Portré Kiss Péterről.

Fotó: Vörös Szilárd

„Péternek nagy tanulság volt, hogy 2000-ben az ügyvezetői alelnöki poszt után csak »mezei« országgyűlési képviselő lett, mert erőteljesen részt vett a Németh Miklós visszatérését ellenzők kampányában. A pártszékházban az első emeleti vezetői szintről egy negyedik emeleti kis füstös irodába került. Bár előtte is építkező típus volt, de azt követően tudatosan szervezte a hátországát, hogy ne lehessen egyik napról a másikra még egyszer kihúzni a szőnyeget a lába alól” - fogalmazott Kiss politikusi pályafutását évtizedes távlatból ismerő kollégája. Praktikusan ez azt jelentette, hogy az MSZP egyik platformja, a Baloldali Tömörülés lett a „hátországa”, mely a kitartó szervezőmunkának köszönhetően mára a párt egyik legszervezettebb csoportjának számít. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a többi platform az elmúlt években elvesztette a befolyását, vagy éppen (markáns) vezetője szorult háttérbe.
Pedig az állandó újrakezdés Kiss politikusi pályafutásának szerves része, az elmúlt húsz évben legalább ötször kellett újragondolnia és újraértelmeznie szerepét a baloldalon.
A Vas megyéből a Budapesti Műszaki Egyetemre felkerülő - tehát vidékiként mindenképpen hátrányból induló - Kiss végigjárta a KISZ szamárlétráját, és mire a felső szintre ért, addigra megszűnt a szervezet. Pont abban az időben, amikor már a fiatalok között „vérciki” lett KISZ-esnek lenni, és aki tehette (és a nyolcvanas évek végén ez szerencsére egyre könnyebb volt), nem is lépett be az ifjú kommunisták soraiba. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején szinte egy egész generáció az alternatív és liberális Fidesz mellett tette le a voksát.
Nem csoda, hogy a KISZ felbomlott, a vezetői közül többen próbáltak különféle baloldali szervezeteket létrehozni. Kiss Péter a Baloldali Ifjúsági Társulást grundolta, míg Gyurcsány Ferenc az Új Nemzedék, és Bajnai Gordon a Demokratikus Unió nevű szervezeteket. Az utóbbi kettő végül működésképtelen lett, pár hónap után alapítóik üzleti karrierbe kezdtek - visszatérésük a politikai életbe jó egy évtizeddel később következett be.
A KISZ-es múltat egyébként baloldali társaságban teljesen másként értékelik, mint a (demokratikus) ellenzéki, vagy éppen a Fideszes körökben. Az ex-KISZ-es emlékezet szerint például a Budapesti Műszaki Egyetemen tartott (a KISZ által is szervezett) Reformpárti Estéken már ’87-ben a többpártrendszer lehetőségéről vitatkoztak. A KISZ-ben akkor divatos kifejezés, a demokratikus szocializmus alatt is a szociáldemokrata gondolat megjelenítését értették, és akkoriban - több mai MSZP-s állítja - a szervezet valódi érdekképviseletként is működött az egyetemeken és főiskolákon. Pozsgay Imre, Bihari Mihály és több MSZMP- és KISZ-tag ott bábáskodott a felsőoktatási reform levezénylésénél, az MDF létrejötténél, vagy éppen a szakkollégiumok (mely többek között bölcsője lett a Fidesznek) létrehozásánál.

Tanulóidők

Mindenestre az MSZP-vel együtt sokáig politikai karanténban levő BIT - annak ellenére, hogy éppen nem volt szezonja a baloldali politizálásnak - végül életben maradt. Kiss előbb önkormányzati, majd ’92-től országgyűlési képviselő lett, majd idővel az MSZP meghatározó ifjúságpolitikusa. Azok, akik akkor dolgoztak vele, úgy emlékeznek vissza Kiss politikusi munkastílusára, mint ahogy egy üzem főmérnökének eligazítását képzelik: kevés szöveg, semmi lelkizés és gyakorlati, praktikus utasítások, ha pedig valami baj volt, akkor „szőnyegszél”. Hozzátartozik, hogy a BIT az MSZP hivatalos ifjúsági szervezete mellett a legjobb plakátragasztó teamjét is jelentette.
Kiss Péternek a nagy politikai áttörést a Bokros-csomag hozta. Egészen pontosan az, hogy emiatt lemondott a munkaügyi tárca vezetéséről Kósáné Kovács Magda, és helyére Kisst jelölte Horn Gyula. A szociálliberális kormány éppen ebben az időszakban lehelt életet az érdekegyeztetés rendszerébe (mivel az Antall-kormány jobboldali jellegénél fogva ellenérzéssel viseltetett a múlt rendszer maradványának tartott szakszervezetek iránt, ezért nem foglalkozott ezzel a világgal). A szocialista munkaügyi miniszternek - aki a legtöbb esetben képviselte a kormányoldalt az érdekegyeztető tanácsban - munkaköri kötelessége volt számtalan „unalmas” ülést végigülni, ezernyi előterjesztést ismerni, vezetnie a tanácskozásokat, és megismerni a tagolt, versengő és egymással rendkívül intrikus szak- és munkaadói szervezeteket.
„Leginkább ebből az időszakból datálható Kiss Péter jó kapcsolata a szakszervezetekkel, illetve az, hogy megtanulta a számtalan, egymásnak is ellentmondó érdekek közötti lavírozást, és a fárasztó, pepecselős konszenzusteremtést, ami a kormányzati munkában hihetetlen érték. Kevesen képesek erre” - fogalmazott egy kormányzati szakértő, aki szerint (ugyancsak közelről ismerve a miniszterelnököt) Gyurcsány Ferencet például pont ez a babramunka fárasztja. A forrásaink szerint egyébként az elmúlt másfél évben Kiss Péternek éppen a szakszervezeti világ ismeretének köszönhetően több országos sztrájkot is sikerült „elsimítania”.
Talán éppen az állandó szövetségépítés és a felesleges konfliktusok kerülése érdekében végzett munka miatt nagyítóval kell keresni Kiss beszédeiben és nyilatkozataiban éles, konfrontáló jellegű mondatokat, vagy akár a baloldalon oly’ népszerű „orbánozást”. A „lecsiszolt élek” miatt médiaszempontból unalmasnak, „altatónak” tűnnek a nyilatkozatai, amúgy is ritkán ad interjút. Bár lehetséges, hogy a mai viszonyok között ez a stratégia tűnik sikeresnek, hiszen ennek ellenére jelenleg a közvélemény-kutatások szerint az MSZP egyik legnépszerűbb politikusának számít.
2004-ben Gyurcsány Ferenccel szembeni miniszterelnök-jelöltségért folytatott küzdelem kudarcához többek között ez a „médiaprofil” is hozzájárulhatott. „Mindenki a fő mumussal, a kiváló rétornak tartott Orbánnal szembeni vitát vizionálta maga elé. Gyurcsány képes volt kialakítani azt a képet magáról, hogy képes lenyomni Viktort, képes új víziót adni a baloldalnak, képes modernnek és médiaképesnek látszani” - vélekedett lapunknak egy meghatározó szocialista értelmiségi.
Az tény, hogy általában a világos képletekhez szokott műszaki emberek - egyébként Kiss gépészmérnökként végzett - némileg nehezebben boldogulnak a média irracionális és szövevényes világában, ahol - miként egy politikustársa fogalmazott - „a kétszer kettő csak nagy ritkán négy”. Azt, hogy a politikai sajtó mit és hogyan tálal, az még a tradicionálisan jó médiakapcsolatokkal rendelkező MSZP-ben is legtöbbször a talány kategóriájába tartozik, a probléma megértéséhez azt is érdemes tudni, hogy az újságok érdekviszonyairól rémtörténetek keringenek kormánypárti körökben.
Így fordulhatott elő például az is, hogy az újságírói legendáriumok szerint Kiss Péter (Demisz-ügyvivőként) a KISZ feloszlásakor amellett kardoskodott volna, hogy a vagyon a szervezet privilégiuma, miközben éppen ő írta alá azt a jegyzőkönyvet, mely arról szólt, hogy a Németh-kormány idején a vagyont átadják alapítványi hasznosításra - nem más ifjúsági szervezetnek, hanem - az államnak. Így történhetett meg, hogy a KISZ vagyonát nem privatizálták, hanem később az Antall-kormány apportálta a Nemzeti Ifjúsági Közalapítványba. A folyamatot az Állami Számvevőszék is ellenőrizte.

Gyurcsány utódja?

2004-ben a küldöttek többsége Gyurcsányra szavazott, így ő lett Medgyessy Péter utódja. Kiss Péter MEH-et vezető miniszter maradt. Egy szocialista vezető így emlékezett viszsza erre az időszakra: „Péter túltette magát a helyzeten, kancelláriaminiszterként ácsolta azt az emelvényt és a pulpitust, melyről Fletó szónokolhatott, és dolgozott azon, hogy az MSZP újra nyerjen”.
Máskor az MSZP-ben, illetve többnyire a pártokban ilyen vereségek esetében kilépések, állandó áskálódások, revansok szervezése a jellemző, de Kiss habitusára jellemző módon inkább - ahogy mostanában mondani szokták az MSZP-ben - „beleállt” Gyurcsány politikai sikerének építésébe.
A miniszterelnök 2006-ban mégis hátrébb ültette, a kancellária helyett a munkaügyi és szociális tárca vezetését bízták rá. Forrásaink azt állítják, hogy Kiss egyébként tavaly nyáron ugyancsak „beleállt” a megszorító politikába, azzal ugyan, hogy közben állandóan óvatosságra intette a mi-nisztertársait, hogy minél kisebb feszültséggel és konfliktussal vezényeljék le a reformokat. Egyes verziók szerint éppen azért vállalta el a munkaügyi és szociális terület vezénylését, hogy az MSZP baloldali arculatának meghatározó elemét jelentő érzékeny területekhez (nyugdíj, szociális ellátások) a reformhevületben nehogy valaki óvatlanul nyúljon. A területet úgy védelmezte, hogy eközben csöndben több, kisebb reformot (nyugdíj, gázár-támogatási rendszer, rokkantsági besorolások) is lemenedzselt.
„Állandó szövege a belső kollektivizmus erősítése, hogy nehogy a párt és a kormány a nagy menetelésben megroggyanjon. Talán ennek a körültekintésnek a Bokros-csomag politikai hatásának a testközelből való szemlélése és az 1998-as választási vereség megélése is az oka lehet” - fogalmazott egy kormányzati tanácsadó.
Mindenesetre tavasszal éppen maga a miniszterelnök ismerte el, hogy a választási győzelem után általa létrehozott kormányzati szisztéma nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, aminek - többek között az lett a folyománya, hogy - Kiss Péter visszakerült a MEH élére.
Ma az MSZP drámai közvélemény-kutatási adatai, illetve a miniszterelnök népszerűtlensége miatt a közélet egyik állandó témája, a „Meddig marad Gyurcsány Ferenc?” kérdésének latolgatása. Kiss azon szocialista politikusok egyike, akit rendre felhoznak lehetséges utódként, ami miatt a kancelláriát vezető miniszter láthatóan igyekszik a lehető legóvatosabban fogalmazni, kerülve e témában a félreérthető mondatokat. Az ismerői szerint Kiss Péter annyira MSZP-s - ahogy olykor jellemzik, hogy „test a párt testéből, vér a párt véréből” - hogy elsősorban az érdekli, hogy a párt a hihetetlen kormányzati megterhelés alatt, és olykor a saját hibái miatt ne omoljon össze, ne rogyjon meg. „Egy tízszázalékos pártnak teljesen mindegy, hogy ki a vezetője vagy a miniszterelnök-jelöltje” - intik óvatosságra a heveskedőket kormányzati körökben.