Széchey Noémi
Burma: a félelem hatalma

Újra vérbe fojtotta a katonai rezsim a burmai felkelést, de a korábbi állapotokat aligha lehet már visszaállítani. A lakosság elkeseredésében a néma tüntetést választotta harcának folytatásául, és a külvilág számára is egyre sürgetőbb a helyzet rendezése. Ez viszont csak egységes fellépéssel érhető el, ám az ENSZ minden erőfeszítése ellenére is elsősorban Kínán múlik, hogy sikerül-e változást elérni a brit gyarmati nevet 1988-ban Mianmarra cserélő országban.

Az emberek, megelégelve a korrupt és kegyetlen tábornokok uralmát, a szerzetesek vezetésével több százezrével vonultak az utcára az elmúlt hetekben Burmában, hogy demokratikus változásokat követeljenek. Tudták, hogy ugyanolyan véres megtorlásra számíthatnak, mint az 1988-as diákfelkelés idején, a nyomor azonban már olyan elviselhetetlenné vált a nyári 500 százalékos üzemanyagár-emelések után, hogy úgy érezték, már nincs mit veszteniük. A katonaság erőszakos fellépése csak tovább fokozta az emberekben az elmúlt tizenkilenc év alatt felgyülemlett haragot és frusztráltságot. A fegyvertelen tüntetők közé lövetés, a szerzetesek ezrével való elhurcolása, a kijárási tilalom és az éjszakai letartóztatások néma ellenállást hoztak létre. Az emberek otthonaikban minden este a teljes sötétséggel tiltakoznak az elnyomás ellen. A hivatalos híradó idején kikapcsolják a tévékészülékeket, és negyedórára lekapcsolnak minden lámpát.
1988-ban a külvilág egységes hozzáállásának hiánya akadályozta meg a hatékony fellépést a kegyetlen rendszer ellen. Míg ugyanis a Nyugat szankciókkal akart nyomást gyakorolni a juntára, addig a szomszédos országok, főképpen a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) a „konstruktív szerepvállalás” mellett tették le voksukat, úgy vélvén, hogy a gazdag erőforrásokkal rendelkező ország bevonásával a juntát is a reformok felé terelhetik (miközben ők is hozzáférhetnek a burmai energia- és nyersanyagkészletekhez).
Az elmúlt hetek eseményei bizonyítják, hogy mindkét hozzáállás kudarcot vallott. Egy - Észak-Korea mintájára - elszigetelt országgal szemben ugyanis hatástalan a bojkott, hiszen nem sokat veszíthet vele. De az ASEAN-tagság sem eredményezett semmilyen reformot. Ennek legfőbb oka talán, hogy Kínától feltétel nélküli politikai és gazdasági támogatást kapott a katonai vezetés. Pekingtől amúgy szintén nem áll messze az ellenzék erőszakos elnémítása, és Kína mindig is elítélte a „más ország belügyeibe való beavatkozást”. Ezért is vétózta meg a múltban már többször is, hogy Burma kérdését az ENSZ Biztonsági Tanácsa napirendjére tűzze. A támogatásért cserébe Kína volt a nyugati bojkott legfőbb haszonélvezője: olcsón hozzájutott Burma természeti kincseihez, és szabadon használhatta az ország katonai bázisait a Bengáli-öbölben.
Mára azonban Kínának is egyre inkább érdeke, hogy támogassa a békés átmenetet Burmában. Peking nyugalmat szeretne határai mentén, ezt pedig a junta láthatóan nem tudja biztosítani. A tábornokok vezette ország gazdasága teljesen tönkrement, a lakosság nagy része kevesebb mint napi egy dollárból él. Több millió ember menekült a szomszédos országokba. A jelenlegi megmozdulásokat is az egyre elviselhetetlenebb nyomor gerjesztette. Emellett a különféle etnikai kisebbségek által lakott, teljesen ellenőrizhetetlen határmenti területeken virágzik a fegyver- és a drogkereskedelem. A Thaifölddel és Laosszal határos térségben kialakult „arany háromszög” a világ legfőbb ópiumtermő vidéke. Bár az afgán heroinkereskedelem most túlszárnyalni látszik a burmai drogpiacot, ez utóbbi egyre sikeresebben tér át a különféle szintetikus kábítószerek előállítására. Kína Burmával határos vidékén pedig egyre nagyobb gondot okoz a drogfogyasztással együtt terjedő AIDS.