Hetek XI. évfolyam, 39. szám, 2007. szeptember 28.

Mesés GDP-növekedés, hatalmas befektetési boom, kedvező adórendszer, optimista euróbevezetési várakozások - volt elég ok, amiért Románia itthonról nézve egyike lett a bezzegországoknak, ahol bezzeg jól mennek a dolgok, pedig mennyivel mélyebbről kezdték, mint mi. Évtizedekig élt Magyarországon Romániával kapcsolatban egyfajta érthető, de nem rokonszenves lesajnáló attitűd; a magyar gazdaság mostani bukdácsolásának legkézzelfoghatóbb jele sokak számára épp az a kijelentés, hogy „a románok lehagynak bennünket”. De Romániában is erősen táplálja a nemzeti büszkeséget, hogy Magyarország, amellyel olyannyira nem sikerült a versenyfutás sem a NATO-, sem az uniós tagságért, most az euró bevezetésekor mégis lemarad Romániával szemben.

Az elmúlt hónapok fejleményei azonban erősen árnyalják a képet. Az egyik egy elképesztő szociális lépés: a nyugdíjak 50 százalékos emelése, két lépésben. A romániai nyugdíjak szintje valóban katasztrofálisan alacsony, de voltak más motivációk is. A javaslat a legnagyobb ellenzéki párt, a szociáldemokraták felől jött, annak a fenyegetésnek a kíséretében, hogy ha a kormány nem hajlandó az emelésre, bizalmatlansági indítványt terjeszt be, ami a kisebbségi kabinet bukásához vezet. A kormány nem mert nyíltan ellentmondani, végül a populista politikájáról híres román államelnök ragadta magához a kezdeményezést: először kételyeit hangoztatta, gyaníthatóan azért, mert nem tőle származott az emelés ötlete, majd ő tette végleg sínre a lépést, így Basescu elnök egyszerre mutatkozhatott a költségvetést védő felelős politikusnak és a nyugdíjasok nagy barátjának. A kétlépcsős emelés nagyobbik eleme éppúgy 2008-ra, a választási évre esik, mint az emelés költségvetési terhe: az ellenzéki szociáldemokraták a kampányukat erősítik, a kormány gondja megoldani a nyugdíjemelés büdzséterheit.
Kevesen voltak - még a romániai magyar sajtóban is -, akiknek eszébe jutott 2001-2002 Magyarországa. Pedig a párhuzam nyilvánvaló: a pártok között beindul a politikai indíttatású szociális ígéretek spirálja. Hamarosan sor került a közszféra fizetéseinek kérdésére is, különösen keményen startoltak kora ősszel a pedagógusok, majd amikor kiderült, hogy hamarosan emelni kell az energiaárakat, az államfő egykori párttársai, az ugyancsak ellenzéki demokraták teljes kompenzációt követeltek a nyugdíjasoknak, épp hogy az emelés ne folyjon el a közüzemi áremelkedéseken. Közben az idei reáljövedelem-emelkedés 15 százalékos, a nettó bérek pedig 18-19 százalékkal nőttek.
A román kormányzat, a jegybank és a szakértők jelentős része is úgy véli, hogy az idénre számolt 6,5 százalékos növekedés révén elkerülhető a költségvetési hiány elfutása, még akkor is, ha a nyugdíjemelés láthatóan csak első mozzanata a választási ígéretözönnek. De vajon mennyire bízhat Románia abban, hogy a gazdaság pörgése ellensúlyozza a valószínű túlköltekezést? Nos, az adatok elgondolkodtatóak. A külkereskedelmi hiány a tavaly nyári időszakhoz képest idén júniusra mintegy 65 százalékkal nőtt. A szám durva, de van rá magyarázat: az uniós belépés, a piacnyitás. Más belépők esetében viszont ilyen mértékben nem romlott a külső mérleg. Romániában ennek a mutatónak megvan a maga szerkezeti háttere: a behozatalhoz képest a termelőszektor nem tud igazán beerősíteni a külpiacokon.
A gazdaság nem annyira export-, mint inkább fogyasztásorientált, a növekedés motorja is az alacsony adó és a belső fogyasztás, ahogy ezt a Fidesz egyfolytában javasolja Magyarországon. Van ugyan néhány fontos új termelőberuházás is, például legutóbb a Ford vett autógyárat Romániában, de a nagyarányú tőkebeáramlás is elsősorban a kereskedelmi szektorban csapódik le, és a lakossági vásárlásokat generálja például a gombamód szaporodó bevásárlóközpontokkal.
Ha viszont a gazdaság bővülése főként a belső fogyasztáson múlik, sokszorosan megnő a jelentősége annak, hogy mi történik a lakosság vásárlóerejével. Márpedig a magyarokhoz hasonlóan buzgón eladósodott romániaiaknak olyan változásokkal kell számolniuk, amelyekre nemigen készíti fel őket a gazdasági sikerpropaganda: először is arra, hogy az eddig erősen túlértékelt lej ugyancsak erősen megindult a lejtőn. Hiába mondják a bankosok, hogy az árfolyamesés természetes, ettől még sokaknak lesz nagyon nehéz a valutában felvett hitelek törlesztése, közben az ugyancsak hitelre és behozatalra építő, főképp a kereskedelmi szektorban működő kis- és középvállalatok ugyancsak bajba kerülhetnek. Beindult az eddig féken tartott infláció is, a lakosságot lassan utolérik a mindeddig politikai megfontolások szerint halasztott áremelések. Ehhez még jön a mezőgazdaságot sújtó aszály, és még egy jelentős faktor: az unió politikája az volt, hogy amit Románia nem teremtett meg a belépés feltételei közül, azt majd megteremti utólag uniós tagként - csakhogy a hiányzó feltételek egyben megnehezítik az uniós források felhasználását, vagyis mindama infrastruktúrafejlesztést és létfontosságú szerkezetváltást, például épp a mezőgazdaságban, ami a további fejlődés stabil alapja lenne.
A pártok egyelőre a felszínen még abban vetélkednek, hogy melyiküknek van nagyobb szerepe a konjunktúrában, de a politika mélyrétegeiben már érzékelhető a nehézségek előszele: napokon belül bizalmi szavazás lesz, de az ellenzék egy része is ódzkodik most átvenni a hatalmat, amikor kezd elborulni a láthatár. Bezzeg Románia? A mi remélt perspektívánk a kilábolás abból a válságból, amely felé Románia a gyér figyelmeztetések közepette még csak most közeleg. Szerkezetváltásnak sok lényeges szektorban nyoma sincs, a politikai erők a nagy elosztó rendszerek és a közigazgatás reformja helyett hatalmi torzsalkodással vannak elfoglalva, s ha így mennek a dolgok, keleti szomszédunknál is egyszerre kell majd stabilizálni és átalakítani. Már felmerült az adórendszer átalakítása is. Az euróbevezetés céldátuma Bezzegországban is már csak 2014. És már azt sem veszi mindenki biztosra.