Vissza a tartalomjegyzékhez


A hét eseményei

Karcsúsítás a TV2-nél
Sváby András menesztése csak az első lépés volt, két menetben majdnem száz embert bocsát el a TV2 a Kereszty Gábor és Sváby András által alapított Interaktívtól - értesült az Index. A cél a költségek racionalizálása, hogy ezentúl ne egy külső gyártó cégtől rendeljék meg azokat a műsorokat, amelyeket maguk is megcsinálhatnának. A tulajdonos ProSiebenSat.1-csoport viszont Magyarországra hozná németországi gyártóbázisát, amivel több milliárd euró bevételhez juthat a TV2.

Börtön az újságírónak
Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság Draskovics Lászlót, a szombathelyi Drazsé Szemek című lap főszerkesztőjét, későbbi kiadóját. A revolverújságíró politikusokat és közéleti embereket zsarolt meg, pénzt kért azért, hogy ne jelentessen meg cikkeket, amint arról a Hetek is beszámolt.
A férfi tagadta bűnösségét, azzal védekezett, hogy csupán szponzori támogatást kért és kapott a sértettektől, akik között helyi vállalkozók, sportolók és politikusok is voltak.

Tömegverekedés
Jászapátiban
Két család nőtagjai keveredtek szóváltásba Jászapáti egyik utcájában hétfő este. A vita tömegverekedéssé fajult, körülbelül negyvenen estek egymásnak, csak a helyszínre érkező rendőrök tudták helyreállítani a rendet. A rendőrök láttán a verekedők megpróbálták elrejteni fegyvereiket, ezek közül egy kést, egy vasvillát és egy ásót foglaltak le a nyomozók. Az éjszaka, a további incidensek megelőzése végett, a járőrök visszatérő ellenőrzéseket végeztek a helyszínen és annak környékén.

Bauer kilépett az SZDSZ-ből
Az SZDSZ is részese annak, hogy a magyar politikai osztály elszabotálja a közélet megtisztítását a rendszeres anyagi visszaélésektől” - többek között ezzel indokolta Bauer Tamás, a párt egyik alapítója, hogy tizenkilenc év után búcsút mond, és kilép a pártból. Bauer az SZDSZ országos tanácsának hétvégi ülésén jelentette be, hogy kilép a pártból. A volt politikus az SZDSZ alapító tagja, korábban a párt ügyvivője és parlamenti képviselője volt. Döntését azzal indokolta, hogy fontos politikai kérdésekben számára elfogadhatatlanná vált a jelenlegi pártvezetés álláspontja és gyakorlata.

Elítélték Mortimert
Az elsőfokú ítéletet helybenhagyva 3 év 10 hónap börtönre ítélték a Mortimer néven ismert Gy. Mihályt. A vád szerint 2005 májusában az akkor 17 éves Mortimer a fővárosi 21-es buszon 80 centiméteres kardjával átszúrta egy 15 éves roma fiú testét, aki életveszélyesen megsérült.

Rogán akciója
A belváros fideszes polgármestere, Rogán Antal és felesége a lakodalmukban összegyűlt 1 millió 400 ezer forintot az V. kerület egynapos sebészeti osztályának ajánlotta fel. A rendelőintézet egy 3 millió forintos speciális műtőasztalt vásárolt az összegből. A kórházi berendezés árának hiányzó felét a Rogán Antal vezette belvárosi önkormányzat állta. A két hete működő egynapos sebészeti osztályon elsősorban szemészeti, sebészeti, nőgyógyászati és ortopédai műtéteket végeznek.

Nem vagyunk az élen
Magyarország - Ciprussal holtverseny-ben - a 39-40. helyen áll a Transparency International korrupcióellenes szervezet szerdán Berlinben közzétett éves korrupciós listáján.