M. R.
Húsipar

„Magyarországon a divatnak igen kicsi a piaca: három-négy nagy magazin fémjelzi a szakmát, öt-hat komolyabb katalógus készül évente, és erre jut négy nagy ügynökség átlag harminc-harminc modellel” - mondta el érdeklődésünkre Kulifay Kriszta, az egyik legnagyobb hazai modellügynökség menedzsere. Hiányzik a szakma megfelelő külföldi képviselete is. „Itthon nincs erős divatipar, a hazai divatcégek három-négy keresettebb modellt bírnak el, ezért a nagyobb ügynökségek főleg külföldre promotálják a lányokat” - állítja.

A lányoknak ahhoz, hogy külföldre juthassanak, megfelelő szakmai tapasztalatra kell szert tenniük, amihez erős könyvet (referencia célú fotóalbum) kell építeniük. „Zöldfülűekkel nem foglalkoznak a kinti nagy profi ügynökségek, ott komoly divatipar van.” Kevés nálunk a munka- és tapasztalatszerzési lehetőség, ezért a lányok felkészítése évekbe telik. Az ügynökségek ezért már tizennégy éves kortól többéves szerződéssel lekötik a lányokat, akikbe aztán nagy pénzeket és energiákat fektetnek: modelltanfolyamra, válogatásokra járatják őket, fotózások, könyvépítés zajlik, majd kiforrott stílussal kezdik őket külföldre közvetíteni. A szerződések komoly anyagi szankciókat tartalmaznak például drogfogyasztás, hízás vagy visszalépés esetén.
Nagy a rivalizálás a nagy ügynökségek között, hasonló, mint a kereskedelmi tévék közötti harc a különféle sztárokért. Jóllehet inkább a „középkategóriás” szép lányokból van rengeteg, akik jól illenek reklámfilmekbe, de igazi szupermodelleket nagyon nehéz találni. Ez a „hiányállapot” nemcsak nálunk, hanem az egész világon jellemző, így ha bármelyik ügynökség rálel egy extra kisugárzású, különleges tehetségű szépségre, azt nemsokára kézről kézre adják a világ legnagyobb divatcégei. Egy ilyen teremtés nehezen kallódik el, de az is igaz, hogy a „felső kategóriás” lányok, akik többnyire nemcsak külsejükben, hanem intelligenciájukban is átlag felettiek, azért jelennek meg ritkán a modellügynökségek válogatásain, mert ők más pályában gondolkodnak, hosszú távú, komoly életcéljaik vannak, ismeri el a szakember.
A nyugati divatvilágban tavaly feltűnt anorexia-ellenesség még nem mondható meghatározónak. „Mi a piac követelményeihez igazodunk, ha az változik, akkor mi is változtatunk” - mondja a menedzser. Bár Magyarországon a teltebb modelleket szeretik (CKM, FHM), a playmatek itt afféle szilikoncsodák, minden festett és művi rajtuk. Ez a fajta megjelenés viszont ordenárénak hat a nemzetközi divatvilágban, ahol a minél természetesebb külső a trend. Igaz, a divatpiac is a különféle igények szerint tagozódik: létezik a csúcsot jelentő high fashion (Milano, Párizs), és van a kommerszebb piac (Törökország, Görögország, Távol-Kelet). Nyugat-Európában, Párizsban nem divat a szilikon, ott inkább a magas, sovány termetet preferálják, de Dél-Európában, Izraelben, Latin-Amerikában a teltebb alkatú, egészségesebb külsejű modelleket szeretik. Bár Ázsiában már telítődött a piac - a világ minden tájáról özönlöttek oda a lányok -, a menedzser nagy lehetőséget lát Indiában, ahol az ázsiai filmgyártás, Bollywood árnyékában nyílik a divat új piaca: igaz, Indiában is inkább az alacsonyabb, telt, életvidám nőket kedvelik.
Több, általunk megkérdezett menedzser szerint a modellszakmával kapcsolatos komoly és megalapozott ellenérzések főleg a vegyes profilú, a hostesstől a babysitterig mindennemű lányközvetítéssel foglalkozó cégeknek köszönhetők, akiknél valóban előfordul, hogy a lány a prostitúcióban vagy a pornófilmezésben köt ki. Itthon burokban élünk, egy világidegen közegben: a szépségversenyeknek például nincs szakmai nívójuk, a versenyzőknek a végállomást gyakran a pornóipar jelenti, hiszen még egy anyaügynökség sem áll mögöttük. Nemegyszer alvilági a közeg, aminek nem sok köze van a divathoz, de megél, mert a lányok szülei kifizetik a fotótábort - a pár napos „modellképző” eredménye azonban egy komolyabb portfolió szintjét sem éri el. Nagy kérdés, hogy innen hova tovább?