Vissza a tartalomjegyzékhez


Milliárdokat hagyott a terrierre

Unokái helyett kutyájára hagyta összes vagyonát a hetekben elhunyt New York-i milliárdosnő, Leona Hemsley. A 87 éves korában elhunyt asszony 2,2 milliárd fontnak megfelelő vagyonának kedvezményezettjei nem az unokái lettek, hanem Trouble névre hallgató máltai terrier kiskutyája.

Az örökösödés által szupergazdaggá vált állatok toplistáján azonban nem csak kutyákat találhatunk. Macskák, teknősbéka, tehén, sőt egy csimpánz is megtalálható a legtehetősebb állatok között. Gondban lehet azonban az állatszerető magyar milliomos, aki kedvencére hagyná a vagyonát: a hazai jogszabályok szerint az állatok nem jogképesek, emiatt nem is válhatnak tulajdonossá. Örökös Magyarországon csak természetes vagy jogi személy - például cég, alapítvány, egyesület - lehet. Ez utóbbi azonban lehetőség azoknak, akik mindenképpen állatokra hagynák vagyonukat. Semmi sem tiltja mondjuk, hogy egy állatvédő alapítványt nevezzünk meg örökösünknek.